NEHAZUGGY

Legközelebb majd jó vergődést kíván a betegeknek?

Az én szerény felfogásom szerint nem sok alávaló dolog létezik, ami képes alulmúlni Szijjártót és az ő főnökét, akik a háborús bűnös Oroszország Ukrajna elleni agressziójának negyedik évében a háború áldozatát és az európai szövetségeseiket okolják azért, mert a háború még mindig tart, és a tokától bokáig elcseszett kormányzás megúszásának oltárán Ukrajna, az ukránok és az ukránok bábjainak hazudott ellenzéki párt ellen hergelik a harcosok szektáját. Immár az orosz titkosszolgálat nyílt támogatásával, Magyar Péter elleni kampányolásával megtámasztva, de szép is.

Az én szerény felfogásom szerint nem sok gyomorforgató dolog képes alulmúlni azt a pazarnak egyáltalán nem nevezhető látványt, amit Európa legkorruptabb miniszterelnöke nyújt, amikor

1. nem tud időben elgurulni a kérdésekkel provokáló újságírók és kameráik elől, ezért valamit kénytelen felöklendezni Hatvanpusztáról, ami túlmutat azon, hogy kérdezzék meg a tulajdonost és minden szamárság abból, hogy ott a közbeszerzéseken, állami megrendeléseken hízott korrupt miniszterelnök apja a 19. század óta nem látott kastélykomplexumot épít (nem tud semmit felöklendezni a maga mentségére);
2. csukott szájjal hortyog egy fapados légitársaság fapados székébe préselődve, mert éppen azt játssza, hogy miután 15 éven át szívta az országa vérét és életerejét, lezüllesztette Tanzánia-alsó szintjére, immár undorodik a luxustól, távol is tartja magát tőle, az egyszerű proletárok egyszerű, de legalább nehéz életét éli.

Ezeknél persze biztosan vannak undorítóbb látványok is (például a csupasz földikutya vagy Németh Szilárd tetszőleges kulináris-gasztronómiai merénylete, amivel újabban már nem nagyon bátorkodik provokálni a nyilvánosságot, a maga nemében egészen ronda és ijesztő), de újabban van egy olyan figurája a nyári uborkaszezont helyettesítő politikai mocsárviadalnak, aki akkor is túltesz a fentieken, ha nem látjuk, csak halljuk vagy olvassuk, és akihez képest néha, igen nagyon ritkán az az érzésem, hogy egy Bayerbe oltott Kocsissal megfejelt, Lázárral négyzetre emelt Deutsch is szimpatikus figurának tűnik ideig-óráig (ezennel el is határolódom magamtól). Őt Takács Péternek hívják, ő papíron a rendőrminisztérium egészségügyért felelős államtitkára, a gyakorlatban ő is valami kocsmai szájember. Mellékállásban pedig az a kormányzati szereplő, akinek a NER-péniszerdő nagyszínpadán van mostanában elég sűrűn jelenése. Be kell látnom, hogy ha vele próbálja a politikusi és emberi tekintélyét (tegyük fel, hogy volt neki valaha) mostanra a tekintélyes pocakjára lecserélő Orbán-klán feje elterelni korrupt önmagáról és a hatvanpusztai szafari parkkal egybekötött botrányos luxuskacsalábról a figyelmet, akkor ez nem egy teljesen reménytelen vállalkozás.

Hétfőn volt szerencsétlenségem a rothadó, lezüllesztett, működésképtelen magyar egészségügyi rendszer állatorvosi zebrájának számító székesfehérvári blamáról (jó ideje nincs csapvíz a kórházban, és vízvezeték-szerelőnek öltözött állítólagos műtősök rongyolnak be a szülőszobába halaszthatatlan munkálatokat elvégzendő, páros lábbal ugrálva a vajúdó kismama emberi méltóságán, betegjogain, mert nekik a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő páciensek ellátása közepette kell karbantartaniuk a tetves infrastruktúrát) ejteni pár szót. Azt nehezményeztem, amit szerintem ha csak az ember nem fideszes, nem orbánvallási értelemben vett fundamentalista, a mentálhigiénés állapota rendben van és a morális iránytűje működik még valamelyest, akkor felháborítónak tart. Nevezetesen, hogy nem elég, hogy a rendszert csak a kegyelem taknya tartja életben, a politikai hatalom birtokosai, akiknek kizárólagos, kétharmados, rendeleti kormányzós felelősségük van abban, hogy Magyarországon a 21. században nincs csapvíz a kórházakban, és vízvezeték-szerelők lábatlankodnak a szülőszobákban, a hatalom megtartásáért, a valóság ellen vívott szabadságharcuk közepette még rúgnak egyet az amúgy is megalázott, a befizetett adójuk után nem szolgáltatást, hanem nyomorúságot az arcukba kapó emberekbe.

Nem mellékesen mindenkinek ajánlom a Válasz Online exkluzív háttércikkét (és az érintett fideszfrappáns reagálását) arról, hogy ki ez a Takács nevű kártékony alak, hogyan került kulcspozícióba, miközben a retyerutyája és a pereputtya hogyan kerülhetett milliárdos bizniszek közelébe, ahol pont úgy nem lehetett volna keresnivalójuk, ahogy az Orbán-dinasztia tagjainak se ugyanott. Ez nem felmentő, hanem súlyosbító körülmény ennek a magából kivetkőzött rongyembernek az utóbbi napokban ámokfutására, amit ezzel a minden irányból védhetetlen székesfehérvári sztorival kapcsolatban előadott. Az sincs rendben, hogy a senki által meg nem választott ötös számú véresszáj, aki pártaktivista-publicista-káromkodista-gyalázkodista fennállása alatt valószínűleg csak az ajtófélfának nem ment még neki, de szinte nincs élő ember a Fidesz-univerzumon kívül, akit ne küldött volna el még a kurva anyjába, akinek a taknyáról, véréről és kígyóválláról még ne értekezett volna ékes Orbán-seggnyaló nyelven, veszi magának a bátorságot és súlyos elmebetegként/idiótaként hivatkozik arra a férfira, akinek a feleségéből csúfot űzött az összeomló magyar egészségügyi rendszer. Nincs rendben, tűrhetetlen, hogy az állampárt első számú verbális verőembere 15 éve kocsmai stílusban, személyeskedve gyaláz mindenkit (iskolás diákoktól a bírókig, az előadóművészektől a vele ellentétben valódi újságírókig), akinek elege van az Orbán-rendszerből, akit sérelem, hátrány, megalázás ér amiatt, hogy nem működik az állam, mert a NER-korrupciós gépezet felzabálta, és mindenütt Takács-féle szereptévesztett, politikailag identitászavaros, dilettáns, kilóra megvásárolt mamelukok pöffeszkednek, hazudoznak és személyeskednek, becsmérelnek, ahelyett, hogy azt az egy dolgot tennék, amiért funkcióban vannak: szolgálnák az országot.

Már hétfőn se értettem, hogy miután az apa részletesen elmondta, hogy mi történt, miután egy másik kismama is jelezte, hogy szerelők törtek rá a kórházban, a mindent tagadó kórházzal egy követ fújó Takács miért kért elnézést második körben, ha első felindulásában mindent tagadott, illetve ha elnézést kért, akkor miért nem ismerte el, hogy az eset valóban megtörtént? Pedig hol volt ez ahhoz képest, hogy miután félszájjal elnézést kért, teli tüdőből elkezdett külföldről fizetett cselédsajtózni és Magyar Péter elmebajáról hörögni, magasról leszarva, hogy nem a független média, nem Magyar Péter, hanem egy kiszolgáltatott, megalázott páciens férjénél telt be a pohár. A Magyar Orvosi Kamarával szintén nyílt háborúban álló államtitkár végül szerintem azzal ért fel a csúcsra, hogy a Magyar Pétertől ellopott fordulattal „jó vergődést” kívánt a Magyar Hang újságírójának, aki azt próbálta megtudni tőle, hogy mit tenne, ha a felesége (a milliárdos bizniszek kulcsfigurája) vajúdása közben illetéktelenek lépnének be a szülőszobába. Válasz helyett a liberális felsőbbrendűséggel is megvádolt újságíró egy logikailag értelmezhetetlen, személyeskedéssel és becsmérléssel tarkított sértődött fröcsögést kapott az arcába, ezt is érdemes tanulmányozni.

Persze, nem újdonság, hogy az egész Fidesz pontosan ugyanilyen cinikus erkölcsi hulladékokból áll, az egész rezsim úgy működik, mint ahogy ma is működik a posztszovjet rezsim, amelyik éppen a magyar választásba avatkozik bele az állampárt oldalán: a hibát elismerni a gyengeség jele, az gecire nem fordulhat elő, hogy az illetékes elvtárs azt mondja, igen, emberi hiba történt, elnézést kérünk az érintettektől, igyekszünk a protokollt , vállaljuk a felelősséget, többé nem fog előfordulni. Takács nem lóg ki a sorból, de mégiscsak tragikus, hogy az egyik legfontosabb (demokráciákban legfontosabb) ellátórendszer csúcsán egy ilyen tapló, empátiadeficites, hazug, arrogáns, öntelt homo sapiens pöffeszkedik, és még mindig hivatalban van. Aki kvázi azt hányja bele nem a Magyar Hang újságírójának, hanem a magyar társadalomnak az arcába, hogy mind hülyék vagyunk, a világ legtermészetesebb dolga, hogy vajúdunk a szülőszobában, zajlik éppen egy méhszájvizsgálat, és beesik az ajtón a karbantartónak maszkírozott biztonsági őr, könyvelő vagy portás, hiszen ők mind a kórház alkalmazottai, kurvára nem illetéktelenek vajúdás, méhszáj- vagy prosztatavizsgálat idején szerelgetni, bazmeg. Ez az alak hivatalosan szolga, nem publicista, nem véleményvezér, nem megmondóember, ő a nem létező egészségügyi minisztérium országában az egészségügyért felelős államtitkár, a nép alkalmazottja. Aki mit csinál most már napok óta lemondás helyett? Kioktat, mocskolódik, személyeskedik, az orvosi köztestülettel háborúban áll, elmebetegnek nevezi a gazdája kihívóját, csicskamédiának nevezi a botrányos ügyről tudósító sajtót, és mintha a seggéből rángatta volna ki a munkáját végző újságírót, notórius hazudozó minőségében hazugsággal vádolja.

Hát mi lesz a következő, legközelebb majd jó vergődést kíván a betegeknek is? Vagy közli velük, hogy örüljenek, hogy az elhunyt szerettük hamvait nem söpörte ki az illetékes takarítónő? Mégis meddig megy ez, hogy az áldozatot, a felelősséget számon kérőt, az adófizetőt, a polgárt szarják szemen? Meddig? Megvárja a saját pénzén semmibe vette, halálba uszított magyar társadalom, hogy a háborús orosz titkosszolgálat megnyerje ezeknek a rongyembereknek a választást? Mert efelé haladunk öles léptekkel, ha a maradék önbecsülésünket nem kapirgáljuk össze sürgősen erről a csontig szétlopott, rommá alázott ugarról.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább