NEHAZUGGY

Nem hajtott végre semmit, amire az utókor majd tisztelettel tudna visszaemlékezni

Vogronics András | Augusztus 6, Szerda | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 316,610 forint, még hiányzik 2,683,390 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Ha én lettem volna a férje, akkor valószínűleg ő lenne az első miniszterelnök Magyarországon hölgyből. De miután én már elkeltem korábban, és a férfiirigység megölte az ő életét…”.

Japánban van egy erdő, amit úgy hívnak: Aokigahara vagy másik ismert nevén Dzsukai – A fák tengere. A Fudzsi Hegy tövében található és a XIX. században itt alkalmazták előszeretettel az „ubaszutét”(az eutanázia egy fajtája), amelynek során a család idős tagját kikísérték a hegyek közé, majd otthagyták, hogy végül szomjan vagy éhen haljon. De ide járnak a mai napig azok is, akik öngyilkossággal szeretnének távozni az élők sorából. Japánban ennek igen komoly tradíciója van egyébként. A lényeg az, hogy sokan azt csinálják, hogy egy szalagot kötnek az erdő bejáratához, és azzal indulnak el a sűrűbe, mert lehet, hogy meggondolják magukat, és akkor van lehetőségük visszatalálni oda, ahol bejöttek. Jártam itt, meglehetősen félelmetes és misztikus hely.

Ez azért jutott eszembe, mert Júdás szerintem szimbolikusan már bent van ebben az erdőben, nyilván szigorúan politikai értelemben, csak még nem igazán határozta el magát, mi legyen, ezért látványosan vívódik. Küzd, mint malac a jégen. Miközben szerintem a szalag amit magával vonszol, már régen elszakadt útközben, úgyhogy ha mégis meggondolná magát, akkor sem hiszem, hogy visszatalálna oda, ahonnan elindult. Ez mindenféle értelemben igaz. Ez a csávó konkrétan politikai öngyilkosságot készül elkövetni, csak még nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Még reménykedik és harcol rendületlenül a démonaival, akik – ha van még tiszta pillanata egyáltalán meghallani – azt súgják a fülébe, hogy vége van, kicsi. Amikor néha erőre kap, akkor azt gondolja, hogy semmi gáz, ezt is ki tudja mozogni, ahogy eddig mindent. Csak egy dolgot hagy figyelmen kívül: nem lehet mindig szerencséje. Hozzá eddig kegyes volt a sors, és megúszott egy csomó mindent. Amit aztán úgy értelmezhetett, hogy ő egy legyőzhetetlen figura, akin nem fog a turáni átok, és valamiféle isteni képességekkel van felruházva, amelyek feljogosítják mindenre úgy, hogy a tettei következményeivel nem kell majd soha elszámolnia.

Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy teljesen abszurd, hogy egy 60 pluszos nagypapa ázott fejjel és térdig érő sörhassal arról ábrándozik hangosan és nyilvánosan, hogy mi lett volna, ha Varga Judit lett volna azt felesége. Számomra a szexista, szélsőséges diktátor fantáziálása a korábbi, csúnyán félrelökött igazságügyminiszter asszonyság hatalmi pozíciójáról, nagyon beteg, és nem akarok arra gondolni se, hogy felébredt benne a szunnyadó szexualitás, és merevedése van az olyan figuráktól, amilyen ő maga is: gátlástalan, szemrebbenés nélkül hazudozó, mindenkit hülyének néző, ráadásul még focizik is. Azt viszont belátom, hogy ez baszhatja a csőrét, nem beszélve arról, hogy közben tudja, hogy emiatt a nő miatt is került olyan helyzetbe, hogy be kellett mennie az erdőbe. Az igazi kognitív disszonancia, a csalódás, a vágy titokzatos tárgya, aki szimbolikusan pont egy olyan nőstény antilop, amilyen Pusztaverszáj legelőin szökdécsel, pedig egyébként a vadonban lenne a helye. Ott kellene üldögélnie köztük egy bársonyszéken, és a haját dobálva hazudoznia, miközben a Parlament folyósólyán keringőzik Júdással, együtt nevetgélve küldenek el mindenkit a picsába, miközben Judit sejtelmesen megvillantja a combfixét, de nem Júdással bújik be a felcsúti vályogház tiszta szobájának gondosan berakott paplanjai alá, hanem azzal, aki politikai dimenzióban éppen a torkára rakja a kést. Micsoda vívódás, micsoda harc zajlik a fejében, hogy a kurva anyját ennek a nőnek (~~de megb*sznám~~), miközben miatta omlik össze a királyság. Tiszta görög dráma, tiszta Trója-flash.

„A szóban forgó volt igazságügyi miniszter asszony született tehetség. Mit jelent a politikában a született tehetség. A született tehetségnek sokfajta képessége van a politikához, de leginkább azt jelenti, hogy van egy veled született kütyü valahol belül, ami belül tart egy sávon. (…) A született tehetség az az, aki ösztönszerűleg mindig egy sávon belül keresi a megoldást. (…) A Juditnál én azt tapasztaltam, hogy ő egy születetten tehetséges politikus, mert mindig ezen a sávon belül kereste a megoldást”.

Először született feleséget olvastam, de valójában teljesen mindegy. Olyan ez, mintha Rómeó hoppon maradt volna, és Júlia végül mégis egy Capulet által választott férfihez ment volna hozzá. Orbán azt mondta, „történelmi tettnek” tartja, hogy a jobboldal adta a Magyarország első női köztársasági elnökét. „És szerintem jó lenne, ha egyszer majd eljutnánk oda, hogy az első női miniszterelnököt is egyébként a jobboldal adja. (…) Próbálom ezt a szempontot is frissen tartani a sok szempont között” – folytatta, majd még dicsérte kicsit Varga Juditot, akit valójában megroppantott szerinte a magánéleti dolog.

Elképesztő ez a vénülő kujon, ez a rossz Berlusconi-tanítvány, aki szerintem hasonló utat fog bejárni, mint az ő tanítómestere, aki ugyanúgy fosztotta ki Olaszországot, ahogy ez Magyarországot, aztán a végén úgy távozott az élők sorából, ahogy megérkezett: meztelenül, csupasz seggel. Mert ezek nem fogják fel, hogy amit művelnek, annak nincs semmiféle pozitív történelmi jelentősége, olvasata, és úgy fognak eltűnni, mint Gyurcsány: egyik napról a másikra, már senki nem beszél róla, mintha soha nem is létezett volna. Nem hajtott ez végre semmit, amire az utókor majd tisztelettel, megilletődve tudna visszaemlékezni. Legfeljebb az idő múlásával úgy fogunk róla beszélni, mint a Covid-járványról: amikor benne voltunk, kurva szar volt, pusztító volt, de mára már csak egy ködös, rossz emlék, amiről az ember nem szívesen beszél, nemhogy nosztalgiázni akarna fölötte. Ha ez az alak eltűnik, mindenki egy megkönnyebbült sóhajjal fog felébredni, és az élet megy majd tovább. Nincs olyan tette, amire bárki is büszkén emlékezhetne vagy annyit mondhatna, hogy ismerjük el, hogy ezt vagy azt jól csinálta. Mert az egész egy lufi, egy blöff, egy hazugság. Nem lesz itt se migránshorda, se háború, ellenben Brüsszel segítőkészen nyújt majd békejobbot, hogy végre kihúztuk a tüskét a köröm alól, a botot a küllők közül. Menni fog minden, és az lesz a természetes, mint ahogy a járvány előtti élet volt a normális, nem pedig az, amikor a világ bezárkózott.

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!