NEHAZUGGY

Nyomorúságos moralizálás az odapiszkításról

Molnár Bálint | Július 29, Kedd | 10:31

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,655,708 forint, még hiányzik 1,344,292 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Bár kétségtelenül van igazság benne, szerintem nem olyan egyszerű ez, ahogy Vona Gábor, a 2RK elnöke írja, nevezetesen hogy az is jó az egyre sűrűbben a saját paródiáját alakító, az ideje jelentős részében az események után loholó állampártnak (ezek az én szavaim, nem az ő szavai), ha nem Magyar Péter irányítja a közélet napirendjét, ha nem a fideszes maffiaállam viselt dolgai, szabadrablása és az égig érő kormányzati korrupció, NER-rongyrázás, szisztematikus fosztogatás súlya alatt működésképtelenné váló magyar állam keservei vannak terítéken, hanem mindenféle identitáspolitikai, véleményszabadsággal, megehetetlen, megihatatlan, ámde népnemzeti hergelésre és szemforgató moralizálásra kiválóan alkalmas témákra irányul a társadalmi érdeklődés.

Persze elrettentésnek, elborzasztásnak vagy éppen könnyes szórakozásnak kiváló, ahogyan a digitálisan félanalfabéta miniszterelnök érdemi kormányzás helyett az egyik kudarcos digitális projektjét (Harcosok Klubja) halmozza a másikra (Digitális Polgári Körök) meg a harmadikra, de ettől még az nagy kérdés, hogy ebből a harcos polgári bohóckodásból hogy lesz több szavazat jövő áprilisban a jelenleg vesztésre álló állampárt számára, ezért kézenfekvőnek tűnik a választás elvesztésétől nem alaptalanul rettegő kormánypártnak annyi kommunikációs vasat tartani a tűzben, amennyit csak lehetséges. És igen, ők benne tartják az összes rendelkezésre álló vasat a tűzben. Ha ez sem elég, akkor újabb és újabb vasakat improvizálnak. Többek között ezért is repültek rá, Majoros Péterre, azaz Majkára, mint gyöngytyúk a takonyra, ezért van az, hogy már sokadik napja az egész Fidesz-apparátus egy rapperrel polemizál, üzenget neki, erkölcsi alapvetéseket kér számon rajta, miután az illető fenntartotta a jogot magának, hogy a színpadi produkciójába a regnáló politikai hatalom ne szóljon bele akkor se, ha magára ismer benne, mert a normalitásba, a demokratikus véleménynyilvánításba ez beletartozik.

Nem tudom, hogy Trump USA-ján kívül hány ország lehet a világon, ahol a miniszterelnök, a külügyminiszter, államtitkárok, parlamenti képviselők és úgy általában a politikai hatalom áll neki óbégatni, tiltakozni, felháborodni színpadi produkciókon és emeli azokat politikai szintre (az már csak hab a tortán, hogy az önkényuralom még az udvari gigacégét is arra utasítja, hogy bontson szerződést a zenésszel). Nekem nincs olyan egyszerű válaszom arra a kérdésre, hogy miért jó a Fidesznek, ha egy velük ellentétben önerőből, saját jogon, nem közpénzből sikeres, velük ellentétben a piacról megélő, velük ellentétben népszerű zenésszel harcolnak a választások előtt háromnegyed évvel úgy, hogy jelenleg keményen vesztésre állnak. Vona szerint a válasz az, hogy a Fidesz első körben nem is a szavazatokért versenyez Magyar Péterrel, hanem a figyelemért, ezért nekik most az a fontos, illetve az is elég, hogy leárnyékolják, felültematizálják a Tiszát.

Csakhogy szerintem amikor Szijjártó Péter – a Harcosok Órája nevű sokadik digitális szappanopera ma reggeli fellépőjét – az egyik párttévé, a Rémhírtévé riportere a bosznia-hercegovinai parlament felsőháza alelnökével tartott közös sajtótájékoztatóján is Majkáról kérdezi, az sokkal inkább tűnik elkeseredett vergődésnek, a pillanatnyi valóság teljes félreértéséből fakadó vagdalkozási lehetőségnek, mint pragmatikus számításnak. Miután a rapper minden idők legnépszerűbb Facebook-posztjában vasárnap többek között arról írt, hogy az ő boszorkányüldözése helyett, vagyis ahelyett, hogy a politikai teljhatalom vele foglalkozna, inkább azzal kapcsolatban kellene észérveket felsorakoztatnia, hogy miért ér az ő pénze, tehát a magyarok pénze minden év végén sokkal kevesebbet, hogy miért vagyunk ennyire benne az orosz medve seggében, hogy a vasút egy óra alatt miért késik ötöt, vagy hogy miért nincs előzetesben senki azért, mert eltűnt 500 milliárd forint a Magyar Nemzeti Bankból, és hogy következésképpen rettentően nagy szükség van a politikai klíma megváltoztatására, nekem nem tűnik mestertervnek Szijjártónak feldobni a magas labdát, amit – figyelem ide vagy oda – egyszerűen nem lehet jól lecsapni. Az állampárt nincs abban a helyzetben, hogy ebből a történetből jól tudjon kijönni. Szerintem már az is melléfogás volt, hogy Szijjártó gazdája egy LOPOTT mémmel jópofizva üzent Majkának múlt héten (hogy nem a színpadi főbelövés, hanem Kövér László megtalált bajsza az igazán jó geg), ezért az, hogy a cselédmédiájuk folyamatosan reagáltatja a legfelsőbb köröket a Majka-ügyre, amiből ők csináltak ügyet, szerintem inkább annak a jele, hogy nem ismerik ezt a világot, nem tudják kezelni ezeket a kihívásokat, nem érzékelik a veszélyeit ennek a beleállásnak, és vakon repülnek, mert hátha jó lesz.

„Én egészen biztosan soha nem piszkítanék oda, ahonnan segítséget kértem és kaptam is, amikor a legnagyobb bajban voltam”

– ezt mondta Szijjártó, akire nézve már az is épp elég kínos, hogy mikor és hol tette a hányást Majka szemére. Konkrétan oda jutott ~~Moszkva~~ Orbán külügyminiszter, hogy egy sokadrangú balkáni ország senkihelyettes politikai tisztségviselőjével tart közös sajtótájékoztatót, és nem azért, mert a svéd, a francia, a német vagy a spanyol kollégája nem ért rá, hanem mert a nyugati világnak nemigen van közös halmaza a moszkovita külügyminiszterrel.

Az is több mint kínos, hogy Szijjártó arra célozgat, hogy 2021-ben a külügyminisztériumban találkozott Majkával, amikor a Covid-járvány zeneiparra gyakorolt hatásáról, illetve a lehetséges megoldásokról tanácskoztak, és amiről Majka utóbb azt mondta, Szijjártóval valóban van egyfajta viszonya, de az nem baráti, a találkozón ismertetett javaslatai közül pedig semmi nem valósult meg. A külügyminiszter, aki mai napig nem számolt el mintegy 300 milliárd forintnyi járványügyi közbeszerzés iratainak megsemmisítésével, azaz nem cáfolta hitelt érdemlően, sem sehogyan, hogy azokat nem az ő minisztériumában darálták le a picsába, nem pusztán egy hazugságra hivatkozva hánytorgatja fel a múltat, de az Európai Unió legnagyobb árulójaként moralizál az odapiszkításról. Ez a sztenderd propaganda dumájuk: akinek ők adnak, az kussoljon és hálálkodjon élete végéig. Az egész ótvaros rendszerük arra épül, hogy minél kiszolgáltatottabb legyen a szolganép, hogy ők aztán jól megmentsék. A rezsicsökkentéstől a 13. havi nyugdíjig, a közmunkától az ilyen-olyan adókedvezményekig, minden arról szól, hogy lehessen azzal riogatni, hogy mi önmagunkat összeszarva adjuk, de bárki más elvenné. Hogy ne pofázz, mert ha pofázol, akkor el is vehetjük.

Úgy általában is nyomorúságos, amikor erkölcsi kérdésekben a háborús agresszor Putyin legengedelmesebb európai ügynöke, Szijjártó és kormánya ad iránymutatást bárkinek, de az, hogy a Brüsszel, az Európai Unió és nem utolsó sorban a magyar társadalom jelentős részének asztalára tizenhatodik éve folyamatosan odapiszkító, a saját szolgaszerepét súlyosan félreértő toporzékolási miniszter forgatja a szemét az odapiszkításon, az nekem nem tűnik egy kifizetődő hatalomtechnikai stratégiának. Majkával szemben arra hivatkozni, hogy akinek az adófizetők pénzéből kegyesen osztogattak, akinek ők segítettek, akit ők megmentettek (pláne ha szó nincs ilyesmiről), annak kutyakötelessége behódolni és vállalni a lojális szolgaszerepet élete végéig, az én meglátásom szerint félreértése a múltnak és a jelennek egyaránt. Amikor egy rendeleti teljhatalom egyenként fakardozik népszerű közszereplőkkel, egyenként üzenget nekik, hiszterizál, uszít ellenük és kormányzás helyett a politikai térbe emel olyan ügyeket, amelyekhez semmi köze, az önmagában is jelzi, hogy kicsúszott a talaj a korrupt lábuk alól.

Ezen a ponton szerintem már többet visz, mint amennyit hozott korábban, hogy az adófizető polgárok alázatos szolgái szerep helyett tolják ezt a magukat mindenhatónak képzelő, valamiféle földöntúli hatalommal felruházott nagyemberkedő arroganciát. Elvárják, hogy mindenki hálás legyen nekik, mert alkalomadtán, nagyon ritkán elvégzik azt a munkát, amiért egyáltalán kormánya van egy országnak. De pont olyanoktól elvárni, akik nincsenek rászorulva az állami apanázsra, a megmentésre, akik megengedhetik maguknak a gondolkodást, a függetlenséget, a kritikát? Hát nem tudom, a magam részéről szurkolok, hogy ne hagyják abba. Ha már így is, úgy is pofára fognak esni, fájjon, a kurva életbe. Legalább annyira, amennyire a másfél évtizedes odapiszkításuk fáj és még évek múltán is fájni fog ennek az országnak.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!