NEHAZUGGY

És ki fog bocsánatot kérni azért, amivé ez az ország lett?

Molnár Bálint | Július 21, Hétfő | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,284,665 forint, még hiányzik 715,335 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Így hétfő reggel, július idusán túl tényleg nem tudom, hogy mi a franc lesz ezzel az országgal jövő tavaszig. Nem mintha tegnap kezdődött volna az, ami most van. Megnéztem néhányszor azt a kurta, de annál töményebb videót, amely Abádszalókon készült, és amelyen azt látjuk, hogy a polgári Magyarország egyik arca, egy fehér, keresztény igazi férfi egy kerítés mögül rázza az öklét, ordibál, buzizik és leköpi az kerítés innenső oldalán tartózkodó honfitársait, akik történetesen a Tisza Párt aktivistái. Nem voltam jelen, nem tudom, hogy ki ütött vissza először, mi volt az elborulás pontos kontextusa, honnan indult a kedélyeskedés, szerintem nincs is jelentősége. Nem tegnap óta van ilyen állapotban a magyar társadalom. Rázza a kerítést, miközben magából kifordulva üvöltözik és egyszerűen nem bírja elviselni, hogy rajta kívül mások is vannak itt. Nem teszek úgy, mintha ez egy kirívó, precedens nélküli eset lenne a 2010-ben kezdődött aranykor történetében, mintha ez az egész tegnap kezdődött volna, mintha a legnagyobb ellenzéki párt tavaszi, aláírásgyűjtő országjárásán nem hasonló vagy még ennél is súlyosabb jelenetek játszódtak volna Kelenföldtől Dunaegyházáig, Egertől Pesterzsébetig, mintha nem láttuk volna, hogy milyen pszichés és lelkiállapotban van a magyarok szabad szemmel is jól látható része.

Miközben az önérzetében megsértett, rács mögül köpködő ember kikéri magának, hogy neki ne dumáljanak a tiszás buzik, mert ő nem majom, ő azt csinál, amit akar, fut az aláfestő muzsika az ideológiai kerítés két oldalán puskaporos hordón ülő társadalom szórakoztatására. Az állampárt lovagkereszttel kitüntetett publicistája ennek az ideológiai kerítésnek a luxussal, jóléttel, felfoghatatlan közpénzzel, gőggel és arroganciával fémjelzett oldaláról – ahol a politikai teljhatalom mindenkit megvéd, aki lojálisan tolja a szekerét – a névtelen honpolgárt szélsőjobbról előző stílusban hányja az epéjét az ócska, pitiáner, ostoba, aljas, becstelen, kígyóvállú szarjancsikra. Konkrétan a kritikus előadóművészekre – Krúbi, Azahriah, Majka -, akik az elmúlt időszakban kormánykritikus megjegyzéseket tettek, akik az Orbán-rezsimet félreérthetetlenül bíráló üzeneteket fogalmaztak meg, és akiknek a koncertjein több ízben zúgott a „mocskos Fidesz!” rigmus. Mint tudjuk, ezúttal Majka húzta ki a gyufát: a rapper a debreceni Campus fesztiválon a Csurran, cseppen című számának végén a színpadon eljátszotta, hogy fejbelövik. Bár a nóta megjelenésének idején az elvtársak egy része azt állította, hogy ő nem látta a klipet, nem hallotta a nótát ~~meg se tudja nyitni az interneteket~~ a másik részük pedig nem is értette, hogy mi köze a nótának az orbáni Magyarországhoz, az állampárti propagandagépezet, Bayertől a legtöbbet látott szakértőig, egy emberként kapott a szívéhez, vont párhuzamot az előadó által alakított, fiktív Bindzsisztán névre hallgató ország korrupt miniszterelnöke és Orbán Viktor között és a szemét forgatva, levegőért kapkodva kérte ki magának, hogy Majka odáig vetemedett, hogy a szentéletű Orbán megölésére buzdít. Ja, és ami legalább ennyire fontos: a Campus Fesztivál szervezői ezen a propaganda szörnyülködésen felbuzdulva, némi késéssel közölték, hogy ők „elhatárolódnak mindenféle erőszaktól, a politikai felhangoktól, valamint a színpadi produkciók félreértelmezhető műsorelemeitől is”.

Fogalmam nincs, mi a franc lesz ezzel az országgal jövő tavaszig, pedig nem is ez az igazán érdekes. Hanem az, hogy akármi is lesz, vagy nem lesz jövő tavasszal, utána mi lesz. Az megúszós válasznak is gyenge, hogy el nem tudom képzelni, viszont összerakva ezt a fenti kórképet, az jutott eszembe, hogy attól senki nem határolódott el a kerítésnek azon az oldalán, ahol Bayer, Bede, Bohár, Deák és egy komplett gépezet bántalmazza verbálisan, pszichésen, lelkileg mindazokat, akik kritikusak ezzel a tizenhatodik éve tartó lejtmenet-kormányzással, amikor idén a márciusi nemzeti ünnepet összeszarva a teljhatalom feje kártevőknek, konkrétan poloskáknak nevezte a saját honfitársai egy részét. Amit úgy próbált korrigálni, hogy nem, mert ő csak egyetlen embert nevezett poloskának. Mintha az rendben lenne. Mintha a dehumanizálás és az agresszió, az ökölrázás, az eltakarítás elfogadható lenne politikai ellenfelek viszonyában. Senki nem határolódott el a kerítés azon oldalán ettől a botrányos kijelentéstől, pedig ebben az addig is kiszámítható lealjasodási pályára állított országban, ennek a 2010 óta az érdemi kormányzást helyettesítő hatalomgyakorlásnak a viszonylatában kilométerkő volt az a pillanat, amikor a hatalom csúcsán pöffeszkedő csúcsragadozó üzente meg ünnepileg a saját szájával, hogy az ellenséget nyugodtan el lehet, sőt, kötelesség eltaposni, hiszen a poloskával senki nem bútorozik össze, hanem kiirtja a picsába.

Az abádszalóki kerítést rázó, köpködő honfitárs is akkor kapott végérvényesen felhatalmazást arra, hogy cselekedjen. Holott a vezérének nem akkor kezdett el viszketni a tenyere, nem akkor tette világossá először, hogy a hangos és érthető véleménynyilvánításnak csúfolt önbíráskodás simán belefér. Akkor is, ha senki nem támadott előzőleg, csak esetleg más volt a bőrszíne, másképp élt, mást gondolt a világról. Úgyhogy akit poloskának lehet nevezni, következésképpen el kell taposni, azt leköpni, lebuzizni, fenyegetni szinte hazafias kötelesség. Ez ugyanaz a hely, ahol a párt azonos az országgal és a nemzettel, vagyis ahol a párt kritikája a nemzet aljas megtámadásának, a nemzet szuverenitása aláásásának minősül, és ahol az országot széthordó állampárt több mint másfél évtizede egy soha véget nem érő egész estés műsorban, magzatpózba rándulva tolja az ostromlott vár, az igazságtalanul támadott kisebbség ízléstelen szerepét. Nem a kétharmados, rendeleti gyűlöletpolitika a probléma, hanem az, hogy egy előadóművész foglalja dalba azt, amit rajta kívül emberek tömegei éreznek, gondolnak ugyanígy. Ők mind ócska, becstelen, aljas, kígyóvállú szarjancsik?

Tizenöt éve ez a soha véget nem érő egész estés műsor megy, és rendre mindenki sorra kerül: Nagy Blankától Pankotai Liliig, Hadházy Ákostól Magyar Péterig Krúbitól Majkáig. Minden kritikára jön válaszul a gúnyolódás, sértegetés, fenyegetés, az emberi méltóság földbe döngölése, az artikulálatlan üvöltözés, köpködés, epehányás, mocskolódás. És senki nem határolódik el, mert akinek elsőként kellene elhatárolódnia, amikor magyar ember esik neki a magyar embernek, az maga az agresszió és a gyűlölködés legitimálója, a korrupt orbáni rezsim és az ő csahos Bayer Zsoltjai. Több mint másfél évtizede naponta ezt játsszák: ha úgy érzed, hogy jogod van valahogyan érezni, valahogyan gondolkodni, pláne mást gondolni, mint ők, akkor jön az arcodba, hogy kígyóvállú szarjancsi vagy. Akinek egyvalamihez van joga: befogni a pofádat, és tudomásul venni, hogy akinek hatalma van, annak igaza van, és az bármit megtehet bárkivel.

Ki fog elhatárolódni ettől az egésztől, és ki fog bocsánatot kérni azért, amivé fejben és lélekben lett ez az ország? Mi a terv? Majd azoknak kell bocsánatot kérniük, akiket itt több mint tizenöt éve következmények nélkül bántalmaznak? Az szép lesz.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!