Július 11,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Persze, ezek nem urizálnak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 359,515 forint, még hiányzik 2,640,485 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

14,5 millió forint. Ennyi az éves tandíja annak az iskolának, ahova az Orbán unokákat írathatják a hanyatló Nyugaton. Külföldön nyilván dollárban és euróban mérnek, ami 36 000 eurót jelent pontosan. Ez egy minimálbéren élő spanyol közel 3 éves keresete, tehát nem arról van szó, hogy egy itthon soknak tűnő, de külföldön megfizethető iskoláról van szó még akkor sem, ha New York egy drága város is, ahol számtalan milliárdos él. Az egyébként multikulturális iskola – mit fog erről gondolni Mari néni vagy Pista bácsi vidéken? – nyilván komoly tudást adhat a gyermekeknek és olyan kapcsolatokat szerezhetnek itt, amelyekről a többség – még az Egyesült Államokban is – csak álmodhat. Persze az Orbán família már eddig is luxus körülményeket biztosító iskolákba járt, hiszen az úgy szokás a diktátoroknál, hogy a családtagokat szépen kiművelik, hogy idővel legyen olyan, aki átveheti az országot tőlük.

Nos, Orbán Ráhelt és kedves férjét megnézve nem hiszem, hogy bennük olyan sok lehetőség rejlene, ezért lehet, hogy az unokák felé tekinget a felcsúti. A fia ugyanis jól láthatóan nem törhet ilyen babérokra, mivel már jó ideje arról sem tudni, hogy merre jár Orbán Gáspár, aki már minden volt szegény, csak szeretett gyermek nem. De hát mit is várhatunk egy olyan apától, aki az egész országot úgy kezeli, mintha legalábbis mindenki neki tartozna valamivel. Az unokák tehát könnyen lehet, hogy New Yorkban, egy ottani iskolában fognak majd kikupálódni, miközben Magyarországon sok helyen arra sincs pénz, hogy ne konténerekben tanuljanak a gyermekek. Ez is tökéletesen megmutatja azt, hogy mi is fontos az Orbán-család számára. De mondom, a diktátorok már csak ilyenek, ezért ezen annyira nem is lehet meglepődni.

Ami viszont nevetséges az nem más, mint hogy Orbánék gyűlölik a multikulturalizmust, gyűlölik a bevándorlókat és a másként gondolkodókat, de kérdés nélkül járatják külföldi iskolákba a gyermekeiket és unokáikat. Noha lenne más lehetőségük is, hiszen idehaza is vannak elvileg elit iskolák, sőt, ott van a fejlődő Kelet, amely tárt karokkal várná az Orbán-családot, aztán mégis a nyugati fertőbe kívánnak menni, ahonnan beleszólnak a magyarok életébe. Ott van Soros György és más, mindannyiunk életét befolyásoló egyének, de mégis megkockáztatja azt a drága vezető, hogy olyan ideológiákkal fertőzzék meg az unokái agyát, mint a multikulturalizmus vagy mások elfogadása. Mi lesz szerencsétlen gyermekekkel, ha meglátnak egy szivárványos zászlót? Vagy akkor, amikor találkoznak fekete vagy ne adj Isten ázsiai emberekkel? Mit fognak majd mondani nekik a drága szülők? Hiszen Magyarországon nincsenek ilyen esetek, mivel mi nem hiszünk a multikulturalizmusban és csak olyanok jöhetnek hozzánk, akiknek hasonló a bőrszínük, valamint ugyanabban az Istenben hisznek.

New Yorkban vannak arab muszlimok, akiktől olyannyira rettegni kell idehaza. Persze tudom én, gyermekekkel nem szabad viccelődni és itt sem ezt akarnám én megtenni, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy ami ellen konkrétan gyűlöletpropagandát indítottak, éppen azt próbálják megmutatni a saját családtagjaiknak. Akkor viszont nem lehet, hogy mégsem annyira ördögtől való az, hogy egy országban eltérő bőrszínű, vallási nézettel és szexuális hovatartozással rendelkező emberek élnek egymás mellett békében? Mert én eddig is ezt mondtam, pontosan ezt látva a világ különböző országaiban, de idehaza amit az ember tanul az nem más, mint hogy minden tőlünk eltérő embert gyűlölni kell sőt, már azokat is, akik egyébként ugyanolyan magyar állampolgárok, mint mi, de eltérő az ideológiájuk és nem értenek velünk vagy Orbán Viktorral egyet. Idehaza nem az elfogadást és a szeretetet tanulják a fiatalok, hanem a tőlük eltérők megbélyegzését.

Ennek a valódi hatása nem most válik majd láthatóvá, hanem évek, évtizedek alatt, ezért fel lehet készülni arra, hogy egy olyan generáció alakul ki, amely szinte minden korábbinál xenofóbabb lesz. Mert a gyermekekbe bele lehet táplálni a gyűlöletet, noha senki sem születik gyűlölettel a szívében. Orbánék mégis ezt tették, ami talán az egyik legnagyobb bűnük, hiszen az már soha jóvá nem tehető. De az, hogy az unokáik sem követik ezt a fajta mentalitást mutatja tökéletesen, hogy egyébként ők maguk sem feltétlen értenek ezzel egyet, de úgy vélik, hogy erre van szükségük ahhoz, hogy hatalmon maradhassanak. Persze sok sikert kívánok az Orbán-unokáknak, hiszen nem választhatták meg a szüleiket, de borzasztóan sajnálom azt, hogy a magyar gyermekek többsége csak álmodozhat arról, hogy valaha is, akár még csak hasonló oktatásban is részesül, hála az Orbán-kormánynak, amely teljesen szétverte a közoktatást és ahelyett, hogy kiművelt emberfőkben gondolkodott volna, inkább apolitikus, robotként dolgozó embereket hozott létre. Lehet ugyan, hogy a választásokat ennek ellenére is el fogják veszíteni, de akik a közoktatásban részesültek az új nemzeti tantervből, azok talán már soha nem fognak valódi esélyt kapni arra, hogy komoly tudást szerezve szebb jövőt hozzanak létre. Ezt a lehetőséget az Orbán-kormány vette el tőlük.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.