Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Orbán Viktor töretlen optimizmusa nem teljesen indokolt és szerintem nem is kimondottan őszinte.
„Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv. (…) A 20. évemet taposom miniszterelnökként, nyertünk öt választást, legutóbb négyet egymás után. Egymás után hozzuk azokat az intézkedéseket, amelyek lehetőséget adnak a magyaroknak, egyre több embernek. Miért kéne kishitűnek lenni?” – ilyeneket mond Orbán Viktor abban a baráti hangvételű interjúban, amelyet az erdélyi Krónika Online-nak adott. (444.hu)
Nyilván a győzelem a terv, ahogyan a Tisza Pártnak is az a terve. Egyben 16 év miniszterelnökség olyasmi, ami demokráciában nem szokott előfordulni. A diktatúrák sajátja a leválthatatlan kormány. Többnyire úgy kezdik, hogy valóban legitim, megválasztott kormányként kerülnek hatalomra, majd az első dolguk meggátolni azt, hogy valaki leválthassa őket. Személycserék, törvénymódosítások sorával betonozzák be magukat, reményeik szerint örök időkre. Ez zárt társadalmakban valóban iszonyatosan hosszú ideig tud működni, de Magyarország az Európai Unió tagja, semennyire sem zárt, szóval esélytelen az idők végezetéig erre építeni. Ráadásul elfáradt már Orbán Viktor is, elfáradt a rendszere és a propagandagépezete is, de elfáradt a társadalom is. Elég volt Orbánból – bár neki nyilvánvalóan még nincs elege a hatalomból -, mert csak rombolást hozott a kormányzása. Néhány embernek mérhetetlen gazdagság, a többségnek leszakadás és kilátástalanság. Ebből volt elég. És bármi is a terv, azt a választópolgárok keresztül tudják húzni, ha akarják. És szerintem akarják.
Várdarócon, a magyar-horvát határtól nagyjából 40 kilométerre található, zömében magyarok lakta faluban a 2021-es adatok szerint 504-en élnek. Itt épít stadiont a helyi focicsapatnak a magyar és a horvát kormány. A projekt értéke 7,5 millió euró lehetett a helyi sajtóban megjelent információk szerint, vagyis jelenlegi árfolyamon átszámítva közel 3 milliárd forint, amit a két ország kormánya felesben állt – írja a 444. (24.hu)
Például ilyesmikért kell leváltani a rezsimet. A könyörtelenség, az embertelenség miatt. Miközben minden ingyenes ételosztáson tömegek állnak sorba, rengeteg idős ember van rászorulva arra a tál ételre, miközben a közösségnek könyörögnek elkeseredett szülők, hogy adják össze a pénzt a gyerekük kezelésére, mert még alig élt és van gyógymód, csak éppen a TB nem támogatja és mire egy egyedi kérelem végigmegy a rendszeren, addigra már késő, ezek 500 fős stadiont építenek egy 500 fős faluba. Bár az mindegy is, ha nagyvárosban építenék, akkor sem lenne elfogadható. Ezeknek meg a szemük se rebben, szórják a mi pénzünket mindenre, csak arra nem, amire kellene. Stadionok, templomok, külföldi tulajdonú üzemek, közpénztévé, gyűlöletplakátok, Hatvanpuszta, NER, túlárazott projektek, mindenre futja, amire nem lenne semmi szükség. Közben a vasút, az ivóvízhálózat, az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás döglődik, de ezek együtt sem tudnak elég fontossággal bírni a kizárólag a saját hatalmát szem előtt tartó miniszterelnök fontossági listáján.
Varga Judit mondatai odaát elhozták az igazság óráját. Akinek a családja sem fontos, annak senki más sem lesz az. A Tiszánál a bomlási folyamat elindult, dőlnek a dominók – fogalmazott Menczer Tamás. Az igazság utat tör magának. Hazugságra nem lehet építeni. Gyurcsánynak sem sikerült – zárta gondolatait a jobboldali politikus. (Origo)
Varga Judit mondatai kizárólag azt bizonyították, hogy gerinc nélkül is lehet élni. Úgy tűnik, Orbánék nagyon vissza akarják hozni a nagyszínpadra őnagyságát. Hogy mennyivel lenne jobb a Fidesznek Varga Judittal, mint Varga Judit nélkül, azt én nem tudom megmondani. Azt viszont igen, hogy de bizony, lehet hazugságra építeni. Azt csinálja Orbán már évtizedek óta, és rendkívül sikeres benne. Azt találta mondani a miniszterek elnöke, hogy Varga Juditban egy potenciális miniszterelnök rejlik. Szerintem is. Az, aki ebben a században, miniszterként, önálló egzisztenciával és minden létező támogatással a háta mögött nem tudott szabadulni az állítása szerint bántalmazó férjétől, mindent elmond őnagysága eszéről, kitartásáról, elveiről és akaraterejéről. Az pedig, hogy miután házasságuk alatt fűnek-fának nyilatkozott a nagyszerű párkapcsolatáról – holott interjút adni nem kötelező, hazudni pedig egyenesen bűn -, majd a válás után nem győzi szidni a gyerekei apját nagy nyilvánosság előtt és teregeti a családi szennyest mindenfelé, az mindent elmond a jelleméről. Szóval pont megfelelne fideszes miniszterelnöknek.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium kénytelen kiadni a kastélyprivatizációval kapcsolatos pályázatokat, dokumentumokat – jelentette be lapunkhoz is eljuttatott vasárnapi közleményében Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció parlamenti frakcióvezetője, hogy az ellenzéki párt jogerősen is megnyerte azt az adatigénylési pert, amelyet a Lázár János fémjelezte kastélytörvény pályázatainak a nyilvánosságra hozataláért indított. (Népszava)
Ezek a kastélyok eredetileg sem magántulajdonban voltak, hanem állami tulajdonban. Ameddig ahhoz senkinek semmi köze nincs, ha nekem van egy kastélyom, tyúkólam, galambdúcom, amit én vásároltam vagy építettem, az én nevemen van és eladom, akkor mennyiért, kinek és milyen feltételekkel adtam el. Ahhoz viszont mindenkinek ebben az országban van köze, hogy a mi tulajdonunkat a minisztérium kinek, mennyiért és milyen feltételekkel adta el. Ez normális országban nyilvános, bárki számára hozzáférhető adat, itt meg, a kleptokrata diliházban perelni kell érte. Ezért kell ezektől megszabadulni még idejében, mert az országot is eladják a talpunk alól.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek. Mi majd hamarosan jövünk vissza az első beszólással, mint mindig.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.