NEHAZUGGY

Kormányzati stabilitás és magabíró, szuverén nyomorúság

Bár nem kedvenc szórakozásunk a szemét önkéntes, pláne ingyenes reklámozása és terjesztése, de miután tegnap vidáman kezdtük a hetet, még ha nem is volt őszinte a mosolyunk, folytassuk ugyanebben a remek hangulatban. Ehhez használjunk nyersanyagként némi intellektuális NER-szemetet. Miközben a rezsim éppen a tudományos életet, illetve annak még lélegző maradványait veri szét légkalapáccsal a munkaalapú szuverén nyomorúság örök dicsőségére, a rezsimtalpas ideológusok tudományos szerencsére munkássága virágzik, gyártják rendületlenül szellemi és propagandamuníciót az Orbán-rezsim számára. Természetesen kevéssé a kormányzás minőségének javítása, mint inkább az orbánizmus örök hatalomban maradása céljából.

Ebben, különösen a konzervatív-szuverenistának csúfolt gondolkodás megalapozásában élen jár bizonyos Békés Márton skinhead-ből lett történész-politológus nemzetipatrióta reneszánsz ember, a „magabíró Magyarország” fogalom szellemi atyja, Schmidt Mária beosztottja a XXI. Század Intézet kötelékében, akinél kevés elfogultabb, magát tudományos szakembernek tartó figura zabálja a közpénzt a NER-udvartartás részeként, és gyártja egymás után a jobbnál jobb hatalomtechnikai kézikönyveket az uralkodónak. Legutóbb Nemzeti maximum címen például arról írt könyvet ez a párját ritkító intellektuális magasles, Carl Schmitt és Antonio Gramsci munkásságának harsány hódolója, hogy miféle érvényes stratégiára lenne szükség ahhoz, hogy a rezsim LEGALÁBB 2030-ig még vígan taposhasson a magyar társadalom nyakán.

Aki kedvet és elszántságot érez magában ennek a NER politikai természetét vizsgáló eme ömlengésnek az elolvasására, azt semmiképpen nem akarom lebeszélni róla, a magam részéről nem tudok és nem is akarok mit kezdeni azzal a Békés-féle értelmezéssel, miszerint a NER olyan politikai konstrukció, amely sem a klasszikus liberális demokráciákkal, sem a tekintélyelvű rendszerekkel nem azonosítható, hiszen hamis premisszából kiindulva szükségszerűen hamis következtetésre lehet jutni. Hasonlóképpen magának a „nemzeti maximum” fogalmának az ideológus úr által felvillantott definíciója is teljesen téves, amennyiben e mögött szerinte egy olyan társadalmi konszenzus keresése áll, amely képes közös nevezőre hozni a nemzeti közösség meghatározó értékeit, amit szintén szerinte pragmatikus és cselekvéselvű politikai gyakorlattal igyekszik megvalósítani, a nemzeti érdekek és az állami szuverenitás érvényesítésére koncentrálva. Nos, halványan sem tudoom felidézni, hogy mikor törekedett az orbánizmus utoljára bármiféle társadalmi konszenzus keresésére, nemhogy a megtalálására, azt meg egyenesen ijesztőnek tartom, hogy van élő ember, aki a szuverenitásról nem mint népszuverenitásról, hanem az állam szuverenitásáról gondolkodik, összemosva azt a nemzeti érdekkel, ami ennek a rezsimnek az esetében aztán végképp értelmezhetetlen.

Bővebben is kifejteném, hogy az Orbán-féle szuverenitásnak teljesen evidens módon nincs semmi köze az ország szuverenitásához, pláne a nemzeti érdekhez, ellenben nagyon sok köze van a magyar társadalom kritikus, ha úgy tetszik, MAGABÍRÓ felével szembeni erőszakhoz, elnyomáshoz, és akkor talán nem kell külön kiemelnem, hogy miután a teljhatalmú miniszterelnök az ország egyik részét áttelelt poloskának nevezi a nemzeti ünnep címszó alatt megrendezett zártkörű pártrendezvényen, akkor hány helyen sír fel üvöltve a társadalmi konszenzuskeresés. Hanem azt szeretném mondani, hogy ha már az állampárttól való függetlenséggel nem vádolható Index visszatérően hatalmas érdeklődést mutat e korszakos zseni munkássága iránt, és irgalmatlan hosszúságú cikkekben számol be a gondolatairól, kár lenne ha lemaradnánk arról Békés-axiómáról, amivel a tegnapi napomat sikerült feldobnia. Ugyanabból az irányból, ahonnan nézve Békés egész munkássága szerintem a világon semmi másról nem szól, mint az orbáni hatalomgyakorlás tudományos mázzal leöntött, véresen elfogult legitimálásáról, amelybe oly sok minden más mellett egy lábjegyzet erejéig sem fér bele a rothadó jogállam vagy a közpénzből fizetett brutális kormányzati és NER-luxussal fordítottan arányosan lecsúszó ország kritikája.

Schmidt Mária beosztottja arról a Magyarországról lamentált az Indexnek (Széchenyire hivatkozva ezen a ponton), amely a saját tengelye körül forog, amely persze része az univerzumnak, ahol más bolygók is vannak, de mégiscsak önmagának szab rendet. Idézetek következnek, hogy a jó hangulat ne hagyjon alább:

„Az Európai Unió huszonhét tagállama közül jelenleg a felében koalíciós felállás van, negyedüket kisebbségi kormány vezeti, három országban ügyvezető kabinet működik, de csak három olyan akad, ahol egy párt birtokolja a parlamenti mandátumok többségét, és ezek közül is kiemelkedik Magyarország, ahol négy ciklus óta kétharmados, dominánspárti berendezkedés szavatolja a kormányzati stabilitást”; az ország szuverenitásához kormányzati stabilitásra van szükség, a stabilitás pedig elképzelhetetlen valódi szuverenitás nélkül. Addig van jó világ, amíg távlatos, cselekvőképes és koncepciózus politikus vezeti az országot. „Fogalmunk sincs, mekkora szerencsénk van Orbánnal”.

Lehet, hogy az a baj, hogy kihagytam a skinhead-továbbképzést. Lehet, hogy ezért nincs fogalmam arról, hogy mekkora szerencsém van Orbánnal, és valószínűleg ezért van az is, hogy sok és sokféle jelző és tulajdonság eszembejut az ország tulajdonosáról a hatalommániástól a bosszúállóig, ám a távlatos és a koncepciózus sajnos nincs köztük. Jó, a cselekvőképesség szimulákrumát elfogadom: ha úgy kell tenni, mintha csinálna valamit, abban Orbán valóban verhetetlen, és mostanig abban is verhetetlen volt, hogy kommunikációval, propagandával is simán tudott választást nyerni, még kormányoznia sem kellett. Egyébként pedig kísértetiesen ismerős ez a szemrehányásnak tűnő szemrehányás, mintha Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter is valami ilyesmit hánytorgatott volna fel nem oly régen a hálátlan népnek, hogy tudniillik nem is tudja, milyen jó neki, és mennyire jól él. Nekem az a kérdésem, ha már így lecsesztek megint, hogy mire elég négy ciklus óta a kormányzati stabilitás, amit állandóan érvként hoznak fel nem csupán az ilyen Békés-féle megszállott ideológusok, de első vonalbeli politikusok is. Egymás után mantrázzák, hogy milyen jó nekünk, hogy egyetlen párt négy alkalommal kétharmadot szerzett, mert míg máshol kormányok omlanak, jönnek és mennek és koalíciók bomlanak fel, itt betonba van öntve a stabilitás, nincsenek viták, amik akadályoznák a döntéshozatalt, egy éjszaka alatt át lehet verni a legnagyobb disznóságokat is a parlamenten, tök jó. Egyvalami rendszeresen hiányzik ezekből a lelkendezésekből: milyen előnye származott Magyarországnak abból, hogy a KDNP-nek nincsenek vitái a Fidesszel, és Orbán Viktor rendeletekkel kormányoz? Miben lett jobb Magyarország helyzete a NER kétharmados fennállásának 16. évére annak köszönhetően, hogy egypártrendszer van?

Mert ugyan az egypártrendszertől való függetlenséggel nem vádolható Index például csak tegnap legalább két gazdasági elemzésnek álcázott szerecsenmosdató propagandadolgozatban (ITT és ITT tanulmányozható) magyarázta, hogy nem is úgy kell olvasni az Eurostat friss, 2024-es fogyasztási adatait, amelyek alapján az Orbán-rezsim Magyarországa az EU legnyomorultabb országává vált (röviden: nem szegények a magyarok, csak óvatosak, nem költenek, mert felhalmoznak és ülnek a megtakarításaikon), illetve Békés nertárs is ritkán említi a tudományos műveiben, hogy az ideológiai kardcsörtetésen és a hatalom megtartásán kívül a mindenkori kormányzásnak elvileg az lenne a célja, hogy a nép jobban éljen, fejlődjön, gyarapodjon, tanuljon, és többre vigye, mint a felmenői vitték, úgyhogy tényleg valaki előállhatna valamiféle érdemi, tényalapú magyarázattal: mire ment az ország azzal, hogy 2010 óta Orbán és bandája azt csinál, amit akar? Azt látjuk, hogy egy intellektuálisan árvízkárosultnak tűnő gázszerelő felmászott a Forbes-listára és számos NER-klán olyan vagyonokra tett szert a közösből, mint sehol máshol, ahol több párt koalícióban kormányoz, vagy ahol kisebbségi kormányzás van, de mivel lett jobb Magyarország helyzete a marha stabil rendeleti féldiktatúrától? Szívesen elolvasnék egy ilyen témájú könyvet, még pénzt is áldoznék rá.

Békéssel ellentétben nem állítom magamról, hogy tudományos szakember vagyok, pláne nem közpénzből, és nem kell könyveket írnom semmilyen rezsim dicsőítésére és politikájának legitimálására, ezért megengedhetem magamnak, hogy leírjam: Magyarországnak semmilyen versenyelőnye nem származott az elmúlt tizenöt évben a rohadt stabil kormányzásból, és bár volt némi javulás bizonyos területeken, mostanra világosan látszik, hogy még a sikeresebb politikai termékei is rendre kudarcot vallottak ennek a kurzusnak. Élen a családtámogatási rendszertől remélt demográfiai fordulattal. És lehet kozmetikázni és ki is lehet magyarázni a számokat, de ahol a kétharmados stabilitás első dolga volt kinyírni az egészséges piaci versenyt (mert megteheti és mert nem a minőségi kormányzás, hanem a hatalommegtartás a cél), ahol szándékosan verik szét az oktatási rendszert tokától bokáig, ahol a korrupció és a lojalitás az állam működtetésének szervezőelve, nem a kompetencia, a tisztesség és a korrekt verseny, és ahol az orbánista állam nem annak ad, aki rászorul, vagy ha ad, úgy ad, hogy aztán nyolc másik csatornán visszaveszi, ott csak a nyomorúság, a leszakadás és a vegetálás magabíró. Mindenkinek, Békésnek is és az Index propagandistáinak is ajánlom a Válasz Online kizárólag tényeken alapuló kiváló cikkét arról, hogy miért lett Magyarország az európai unió templomának egere. Amelyből egyértelműen kiderül, hogy sok tekintetben még annál is nyomorúságosabb helyzetben van az ország, mint húsz éve volt. A szuverenitásról, magabírásról, kormányzati stabilitásról, nemzeti maximumról szóló sistergő propagandaszólamokkal és propagandaszeméttel tele a padlás, semmi nem ártott tizenöt év alatt annyit ennek az országnak, mint ez ún. dominánspárti berendezkedés.  Kétszer tizenöt év is kevés lesz helyrehozni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább