Június 20,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A helyiek kezében van a megoldás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,326,627 forint, még hiányzik 1,673,373 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A nyár beköszöntével újra egyre hangosabbá váltak azok a vélemények, amelyek szerint bizonyos országokban, illetve ezen országok bizonyos pontjain szükség lenne a tömegturizmus visszaszorítására, de legalábbis annak valamilyen formában történő korlátozására. Nos, én magam is imádok utazni, ezért én a megoldást valami egészen másban látom. Véleményem szerint a probléma sokkal összetettebb annál, mint hogy ráfogjunk mindent a hülye turistára, aki azért érkezik a városunkba, mert minden célja, hogy a saját képére formálja azt. Nemrégiben több olyan településen is jártam, amelyek elképesztően nagy számban látogatottak azért, mert hihetetlen történelmi múlttal rendelkeznek. Ezek a történelmi helyek, létesítmények viszont csupán üres díszletek az ajándékboltok és túlárazott kávézók között. Ennek okai nem a turisták, hanem azok a helyiek, akik úgy hiszik, hogy ha a már jól bevált tucatbaromságokat árusítják mindenhol, akkor bármiféle befektetett energia nélkül is elegendő bevételre tehetnek szert ahhoz, hogy fenn tudják tartani a boltjaikat.

Ennek az ember szinte mindenhol szemtanúja lehet, hiszen kínai ócska ajándéktárgyakat osztogatnak Velencében, az Eiffel-torony tövében, vagy épp a Colosseum mellett. Ezek a történelmi helyek mellé települt boltok véleményem szerint nagyon rombolják az utazás jellegét, de ameddig egy nagyvárosban ez jó esetben csak idegesítő semmiség, addig egy kisebb városban konkrétan tönkreteszi az élményt. Életemben eddig egyszer fordult elő velem az, hogy azt éreztem, én magam vagyok a probléma forrása pusztán azért, mert odautaztam turistaként. Noha a település gyönyörű helyen fekszik, és valóban gyönyörű épületekkel van tele, nem volt egyetlen autentikus bolt, manufaktúra vagy étterem sem a településen. De jó eséllyel már valódi, őshonos lakosa sem volt, hiszen mindenki, aki odajár, hogy reggelente kinyissa ugyanazt a kínai gagyit áruló boltot, valahol egy nagyobb városban él. Persze rá lehet fogni a turistákra, hogy ők okozták ezt a helyzetet, de ez lenne a valóság? Nem a helyi boltosok tették egyre alacsonyabbra azt a bizonyos lécet, és tették olyanná a helyet, amilyen jelenleg is?

A tömegturizmus valóban probléma, amit valamilyen formában mérsékelni kellene, de ehhez a helyiek is kellenek. Mert hát kik szerveznek 25-30 fős túrákat, ahol elől egy mikrofonba beszélő túravezető van, akit több tucat ember követ úgy, hogy sokszor teljesen eltorlaszolják az utakat? Ezek bizony az abban a városban vagy településen élők, akik minél több pénzre akarnak szert tenni azzal, hogy szinte korlátlanul fogadnak el foglalásokat a túráikra. De ahogy ez a túravezetőkre és turistáknak nyújtott szolgáltatásokat szervező cégekre is igaz, úgy a helyi árusokra is; ha befektetnének egy kis energiát abba, amit csinálnak, akkor egy sokkal autentikusabb élménnyel lehetne gazdagabb a turista, és nem Kínában gyártott marhaságokkal lenne tele a bőröndje hazautazáskor. A helyiek felelőssége az, hogy a turisták számára valóban helyi termékeket és szolgáltatásokat nyújtsanak, ami lehet, hogy az elején több energiabefektetést igényel, de hosszútávon megéri.

Én is pontosan tudom, hogy a legtöbb turista, aki például Spanyolországba érkezik, paellát akar enni és sangriát akar inni, de amikor elmondom nekik, hogy a paella egy regionális étel, sangriát pedig csak a turisták isznak, akkor azonnal felkeltem az érdeklődésüket. Amint megmutatom nekik a valóban helyi, tradicionális italokat, úgy döbbennek rá arra, hogy amit eddig tudtak a helyi szokásokról, az nem volt helyes. Arról nem is beszélve, hogy az őket a reptérről idehozó taxisofőrök, illetve a szállodákban dolgozók is ugyanazokat a baromságokat mondják el és ajánlják nekik, ami hozzásegíti őket ahhoz, hogy a turisták által látogatott helyekre menjenek és paellát egyenek a sangria mellé.

Véleményem szerint ennek a létező problémának az okozói elsősorban a vendéglátók, mivel hülyének nézik a turistákat. Szerintem igen kevés olyan turista van, aki ne akarna autentikus helyi élményt akkor, amikor egy idegen országba utazik. Persze vannak azok az emberek, akik mindenhol Aperol spritzet akarnak inni, de azért a többség érdeklődik a helyi kultúra iránt, legyen szó ételekről, italokról, vagy szokásokról. Úgy vélem tehát, hogy a helyiek érdeke és felelőssége az, hogy ne egy olyan kép alakuljon ki az országukról, amely hamis, hanem egy olyan, amely egy valódi szelete az ottani életnek. Lehet persze a hülye turistát szidni és vízipisztolyozni, de ezzel olyan nagyon nem jutunk előbbre.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.