NEHAZUGGY

Majd a dinnyét lékelgesd, amikor hatósági áras lesz

Akkor és most. 36 éve történelmet írtunk a Hősök terén: hazaküldtük a ruszkikat.

Ez van, amikor a varázsgomba beüt, és annak fogyasztója olyanokat flessel, mint Júdás Viktor a saját Facebook-oldalán, amit nem ő kezel. Szerintem te maximum a kutyádat küldted haza Felcsút-alsón, amikor az utánad sompolygott a libalegelőre, és nem hagyott focizni. És ez még hagyján, mert tetszelegjen és ájuljon el magától naponta többször is, ha neki ez okoz örömet, de ebből ne csináljunk már legendát és hőskölteményt. Főleg azét, mert már a gyengébbek is tudják: ennek a fele sem igaz.

Ami viszont számomra igazán rémületbe ejtő, az a folytatása ennek az eszmefuttatásnak, miután igazán nosztalgikus állapotba került a kedves vezető, és valamivel haknizni kell, és hát nem nagyon van mivel, ezért marad a 36 évvel ezelőtti önmaga, amikor még viszonylag vállalható volt, amikor még viszonylag hitelesek és hihetőek voltak a szándékai. Amely szándékokból mostanra nem sok maradt, konkrétan ennyi:

 Most visszamentünk a tett helyszínére Deutsch Tamással és Rockenbauer Zoltánnal. Aki most fiatal, talán el sem tudja képzelni, milyen volt a rendszerváltás előtt az élet. Mi az a cenzúra? Ha kiposztolsz valamit, ami odafönt nem tetszik, és másnap érted jönnek és elvisznek. Mert véleményed volt. Akkor nagy bátorság kellett ahhoz, hogy szabaddá váljunk. És bátorság kell most is, hogy megőrizzük a szabadságunkat.

Az oroszokat hazaküldtük. Egy birodalmat már meglékeltünk. Most jön a második – már ha Brüsszel birodalomnak képzeli magát.

Csak szólunk: mi magyarok nem szoktuk bedobni a törülközőt. Sem akkor, sem most.

Egy. Akkor még nem posztolt ki senki semmit, mert nem volt internet, meg egyéb földi nyalánkságok.

Kettő. A cenzúra ma nagyságrendekkel hatékonyabban működik, mint akkor; azokban az időkben már szartak a népre, mert Gorbacsov bejelentette a Peresztrojkát. 

Három. Azért is óbégathattál Nagy Imre korsójára felmászva, mert megtehetted. És te meg is tetted, annak ellenére, hogy az akkor már létező ellenzéki kerekasztal pártjai, kimondottan kértek, hogy ne tedd. Politika ide vagy oda, itt már megmutatkozott a dafke és csakazértis éned: semmibe vetted azt, amibe te is beleegyeztél. Mégpedig abba, hogy ezt a témát nem feszegetitek, mert addigra már rég elkezdődtek a csapatkivonások az országból.

Németh Miklós 1989. március 2–3-án Moszkvában tárgyalt Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnökkel. Egy idő után a magyar kormányfő négyszemközti megbeszélést kért, s akkor felvetette a szovjet csapatok kivonását (is). Kiderült, ez ügyben kizárólag Gorbacsov pártfőtitkár az illetékes. De Rizskov azonnal „összehozta” a nem tervezett találkozót a főtitkárral, amelyen megszületett a megállapodás a tárgyaló felek – személyesen Németh Miklós és Mihail Gorbacsov – között a szovjet csapatok teljes kivonásáról. (Király Zoltán egykori országgyűlési képviselő írt erről a Népszabadság 2014. augusztus 2-i számában.) Ezek a tények. Márpedig a tények még mindig makacs dolgok, ti is szoktatok erre hivatkozni. Makacsul bizonyítják, hogy a szovjet csapatok kivonásához a Fidesznek és Orbán Viktornak semmi közük sem volt.

Senkinek ne legyen illúziója abban a tekintetben (se), hogy a szovjet csapatokat a magyar politikai elit (hatalmon lévő vagy ellenzéki, egyre megy) egymagában, vagy akár a magyar nép ki tudta volna kergetni az országból. Ehhez a két szuperhatalom megegyezésére volt szükség. Senki ne higgye, hogy a Magyarországon állomásozó több mint 100 ezer fős szovjet haderő és a rendelkezésére álló haditechnika kivonásához annyi elegendő volt, hogy Viktorka azt üvöltözte, hogy ruszkik, haza!

Mivel meglehetősen pofátlanul összemocskolta magával és a hazugságaival a tegnapi napot, idézzük fel az előzményeket. Mi is történt 1989. március 15-én, amihez képest ő három hónappal később magának vindikálta a történelmi hőstettet? Miután 1989. február 11-én az MSZMP központi bizottsága határozatban ismerte el, hogy „a politikai élet pluralizálása – az adott hazai helyzetben – a többpártrendszer keretei között valósítható meg”, az akkori március 15-e a viszonylag szabad hangulatban valósulhatott meg. Az ünnepre az állampárt is készült, a hivatalos ceremóniára azonban hiába mozgósítottak, a beígért 50-60 ezer helyett jó, ha 15-20 ezren voltak. A tömeget az ellenzék mozgatta meg, a 31 alternatív szervezet (köztük az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a Független Jogász Fórum, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Történelmi Igazságtétel Bizottság) hívására áradt a tömeg a hagyományos ellenzéki helyszínekre, elsősorban a Duna-parti Petőfi-szoborhoz, a Szabadság, a Kossuth és a Bem térre. Az ellenzéki megmozdulásokon 80-100 ezer ember volt az utcákon Budapesten, országszerte összesen még ennél is többen. A Szabadság téren, Cserhalmi György színművész a Magyar Televízió egykori székházának főbejárati lépcsőjén felolvasta a március 15-i békés ellenzéki tüntetés szervezői által közösen megfogalmazott 12 pontot.

„Mit kíván a magyar nemzet?

Szabad, független, demokratikus Magyarországot.

1. 1. 1. Valódi népképviseletet és többpártrendszert. Biztosítsák a választások szabadságát és tisztaságát.
      2. Rendőrállam helyébe jogállamot. Érvényesüljenek az emberi jogok, legyen bírói függetlenség.
      3. Szólás-, sajtó-, lelkiismereti és oktatási szabadságot. Számolják föl a hírközlés állami monopóliumát. Oszlassák föl az Állami Egyházügyi Hivatalt.
      4. Jogot a sztrájkra. Ne korlátozzák az érdekvédelem, a követelés és a szolidaritás szabadságát.
      5. Méltányos közteherviselést, a közkiadások társadalmi ellenőrzését. Szüntessék meg az egyéni és csoportos kiváltságokat. Adják meg mindenkinek az emberhez méltó élet alapfeltételeit.
      6. Észszerű gazdálkodást, működő piacot, a tulajdonformák egyenjogúságát. Állítsák le a pénzemésztő és környezetpusztító nagyberuházásokat, szüntessék be a veszteséges vállalatok támogatását, vessenek véget a vállalkozás és a lakosság megsarcolásának.
      7. A bürokrácia és az erőszakapparátus leépítését. Oszlassák föl a Munkásőrséget és az Ifjúgárdát.
      8. Szabadságot és önrendelkezést Kelet- és Közép-Európa népeinek. Szűnjék meg Európa katonai, gazdasági és emberjogi kettéosztása.
      9. Semleges, független Magyarországot. Vonják ki a szovjet csapatokat hazánk területéről. Töröljék a magyar ünnepek sorából november 7-ét.
      10. Felelős kisebbségi és menekültpolitikát. A kormány lépjen föl a nemzetközi fórumokon a magyar kisebbségek védelmében. Szűnjék meg a rendőri szemlélet és a jogtalan megkülönböztetés a romániai menekültek ügyében.
      11. Nemzeti önbecsülést. Vessenek véget a történelemhamisításnak. Adják vissza a nemzetnek címerét.
      12. Igazságot ’56-nak, tisztességet a forradalom mártírjainak. Nyilvánítsák nemzeti ünneppé október 23-át.”

Nos, ezek után koktélcseresznye a hazugságok habján, hogy mi a terve Brüsszellel, amelyet ma már az akkori Moszkvával azonosít. A szerepek felcserélődtek. Tehát ma is azt hazudja, hogy ő kergette haza azokat a ruszkikat, akinek 15 éve ki sem látszik a valagából, akiknek gazsulál, akikkel üzletel, akiknek szurkol, akiknek a propagandáját és a politikáját nyomja ezerrel, akiknek kémkedik, akiknek a kedvéért elárulja azt a nyugati szövetségi rendszert, amihez akkor és most is tartozni akarunk. Akiknek kémbankot tartott fenn, akiket nem ítél el az Ukrajnában elkövetett népirtásért, akiknek az áldozatait naponta minimum százszor anyázza és gyalázza, akikkel seftel a gáz- és olajügyben, miközben a külügyminisztere úgy jár a Kremlbe, mintha haza menne, aki lékelni akar, de ahhoz is gyáva, mert azt mondja: ha birodalomnak képzeli magát Brüsszel. Soha nem mondott, nem gondolt és nem tett senki Brüsszelben még hasonlót se, ami indokolná ezt a gyalázatos hazugságot. Szerintem hátborzongató, hogy egy szövetségi rendszer tagállamának vezetője ekképpen fenyegetőzik. Meglékeljük. Mi van, bazdmg? Majd a dinnyét lékelgesd, amikor hatósági áras lesz, rendben?

És a lékeléssel nem volt vége, dehogy volt. Annyira belelovalta magát saját magába, hogy Münchausen báró kutyafasza hozzá képest. Azzal hencegett, hogy a beszéd előtt a Bibó kollégiumban egy lány igazgatta a zakóját, Gyurgyák János történésznek pedig tetszett a szöveg, sőt biztatta, hogy a beszédben hajtson fejet a mártírok emléke előtt, mert úgy feltehetően hatásosabb lesz. – Ekkor lehetett tudni, hogy a rendszernek vége van. Mesélj még, Viktor bácsi! És Viktor bácsi mesél: Ezen a napon dőlt meg a kommunista rendszer Magyarországon – erősítgeti tovább a saját mitikus történelmi szerepét a Fidesz-alapító, örökös miniszterelnök. Egy kis romantikával és családszeretettel is fűszerezi a propagandáját, amikor arról beszél, hogy a Hősök teréről egyből Agárdra ment a feleségéhez és újszülött gyermekéhez, a Déli pályaudvarról induló vonattal. A végén egy női hang ismét felkérdezi, hogy számolt-e a beszéd következményeivel a családjára nézve, de erre már nem ad választ, csak egy felirat látható: „Hamarosan folytatjuk…”

A klisék, ugye. Folytatjuk. Könyörgünk ne. Ennyi is elég volt, bőven több, mint amennyit el akartunk viselni valaha is. 

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább