NEHAZUGGY

Az ember néha bele sem gondol

Lázár Gergő | Június 5, Csütörtök | 18:51

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 382,486 forint, még hiányzik 2,617,514 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az oslói Pride- felvonulás idei promóciós videója igen erősre sikeredett, hiszen még egy olyan emberrel is megértette, hogy mit is jelent egyeseknek az a szivárványos zászló, akit olyan nagyon ez nem hozott lázba korábban. Félreértés ne essék, mindig is támogattam a melegek jogait és kiálltam mindazokért, akik úgy vélték, hogy szükségük van szimbólumokra ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Egy olyan országból érkezve, mint Magyarország sokak számára Spanyolország sokkhatással érhet fel, mivel egy jóval szabadabb országról van szó. Ez alatt nem azt értem, hogy az ember feltétlen szabadabban mondhatja ki, hogy mit is gondol – bár ez is így van -, hanem inkább arra, hogy egész Spanyolország egy hihetetlenül elfogadó ország, ahol a melegek minden gond nélkül járhatják az utcákat kézen fogva. A kutyát nem érdekli, hogy kinek milyen a szexuális beállítottsága, hiszen attól nem lesz senki sem jobb vagy rosszabb ember, a boldogsághoz pedig mindenkinek joga van.

Én soha nem tettem különbséget heteroszexuális vagy homoszexuális emberek között, mivel soha nem érdekelt. Mint ahogy számomra nincs különbség egy fehér, egy ázsiai vagy egy fekete emberek között, hiszen mindannyian emberek. A Granadában tartott túráimra is több alkalommal érkeztek meleg párok vagy épp férjek és feleségek, de ez soha nem vált a túra témájává, hiszen én ezt mindig is természetesnek vettem. Ha az ember queernek vallja magát vagy épp női ruhákat hord férfi létére, engem egyáltalán nem érdekel, mivel ahhoz nekem semmi közöm. Viszont eddig úgy voltam vele, hogy a szivárványos zászló mögé be tudok ugyan állni, de már nem látom a jelentőségét, legalábbis Spanyolországban nem, mivel itt olyannyira mindennapossá vált, hogy az ember heteroszexuálistól eltérő embereket lát, hogy bele sem gondoltam.

A norvég videó viszont véleményem szerint tökéletesen bemutatja azt, hogy milyen megkönnyebbülés lehet az egyesek számára, ha megbizonyosodnak arról, hogy a taxisofőr, aki a reptérre viszi ki őket vagy a vele egy kabinban utazó ember nem gyűlöli a melegeket vagy épp a queer embereket. Én mint heteroszexuális férfi ezzel soha nem szembesültem, noha soha nem is éreztettem úgy senkivel sem, hogy engem bármennyire is érdekelt volna a szexuális beállítottságuk. Vannak viszont sokan olyanok, akik valamilyen trauma folytán egészen egyszerűen tartanak bizonyos helyzetektől, ezért ha csak nem biztosak abban, hogy teszem azt a taxisofőrjük szivárványos karkötőt hord, akkor nem fogják meg egymás kezét. Egyetlen egy alkalommal éltem át hasonlót – noha a hasonló szó azért túlzás nyilván – amikor is Marokkóban jártam és nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet a barátnőm kezét fogni a nyílt utcán. Azt ugyanis tudom, hogy férfi és férfi, valamint nő és nő között a kéz megfogása vagy a másik megölelése baráti gesztus, de nem voltam biztos abban, hogy ez a mi esetünkben elfogadott-e.

Elképzelni sem tudom milyen lehet az, amikor egyes országokban konkrétan el kell titkolni azt, hogy az ember szereti a párját, ha a párja vele azonos nemű. Márpedig Magyarországon a jelenlegi kormánynak köszönhetően pontosan ez történik. Norvégiában sokkal inkább elfogadott dolog, mégis úgy érezték a kampány készítői, hogy ezt a fontos üzenetet kell elküldeniük a norvégok felé. Miközben erről beszélünk, nálunk lassan törvénytelen lesz a saját nemünkhöz vonzódni. Egyesek úgy vélik, hogy ez gumicsont és túl van misztifikálva a dolog, de nemrégiben egy ismerősön keresztül bekerültem egy olyan Whatsapp csoportba, amely azért szerveződött, mert annak tagjai a tiltás ellenére is el kívántak utazni a Budapest Pridera. Itt nem magyarokról van szó, hanem olasz, lengyel, vagy épp francia férfiakról, akik ki akartak állni a melegek jogaiért. Itt tartunk kérem szépen és lehet, hogy most éppen arról beszélnek, hogy megengedik a Pride megtartását – én ebben már korábban is biztos voltam egyébként – mégis úgy érzem, hogy az elmúlt években a magyar társadalom visszafejlődött.

És nem csupán a szivárványos zászló használata miatt, hiszen ez a probléma ennél sokkal mélyebben gyökerezik. A magyar társadalom elhitte a kormány uszító propagandáját és szinte Oroszország szintjére süllyedt le. Belegondolni sem merek abba, hogy mit érezhetnek akár Magyarországon, akár az Egyesült Államokban jelenleg az ott élők. Annyit el tudok mondani, hogy legutóbb egy nyíltan leszbikus amerikai lány azt mesélte nekem, hogy megpróbál Spanyolországba költözni, mivel egyre inkább veszélyben érzi az életét Amerikában. Persze erre lehet azt mondani, hogy lehet, hogy túlreagálta az eseményeket a szóban forgó lány, de ha már benne is ilyen érzések fogalmazódtak meg – amivel vélhetően azért nincs egyedül – akkor mégis csak beszélhetünk egy meglévő problémáról. Az olyan autokratikus, magukat kereszténynek valló barmok, mint Donald Trump és Orbán Viktor bele sem gondolnak abba, hogy mit érezhetnek azok, akik végre évtizedes bujkálást követően önmaguk lehettek, most viszont mégis úgy érzik, hogy jobban teszik, ha újra menekülésbe kezdenek. Pedig ha valaki, akkor vélhetően Orbán ezt megérthetné.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!