Május 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Mi értelme rettegni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,187,293 forint, még hiányzik 812,707 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Emmanuel Macron francia államfő hétfőn úgy nyilatkozott a Le Figaro beszámolója szerint, hogy bár valóban észlelhetők a Muszlim Testvériség befolyásának nyomai „egyes környékeken”, a lakosságnak nem szabad azt hinnie, hogy „mindenhol ott vannak, mert ez összeesküvés-elmélethez vagy paranoiához vezethet”.

A szélsőjobboldali amerikai lapra, a Breitbartra, nem a Le Figaróra hivatkozó Magyar Nemzet propagandaoldal a fent idézett cikknek a következő címet adta: Emmanuel Macron szerint az iszlám nem is jelent veszélyt. Az természetesen teljesen mindegy, hogy Macron még csak hasonlót sem mondott, ismerjük a képletet. Az úgynevezett. nemzeti sajtó arról ismert, hogy szakmai és erkölcsi fenntartások nélkül bármikr úgy hajlítja a valóságot, hogy arra senki nem ismer rá. Macron nem azt mondta, hogy az iszlám nem jelenthet veszélyt, hanem azt, hogy nem szabad minden bokorban a Muszlim Testvériség nevű, egyes országokban terrorszervezetként bejegyzett szövetséget látni, és nem szabad rettegni és paranoiásnak lenni, hiszen az nem vezet sehova. Úgy vélem, a francia elnöknek igaza van, amennyiben semmi értelme annak, hogy az átlagemberek attól rettegjenek, hogy terrorszervezetek beépülnek fontos pozíciókba, és megváltoztatják az országot. Persze olyan felelős politikusokra, pártokra, kormányokra érvényes ez, akik és amelyek nem abból csinálnak politikát, hogy szándékosan hergelik, riogatják a népet, hogy legyen kitől és mitől megvédeniük.

Normálisabb helyeken a hatóságok feladata mindazok lebuktatása, akik erre készülnek. Akkor végzi egy hatóság jól a feladatát, ha nem is nagyon hallunk a tevékenységükről, mivel a háttérben, csendben dolgoznak és még időben lekapcsolnak minden olyan veszélyes egyént vagy csoportot, aki/ami esetlegesen terrortámadásra készülne. Véleményem szerint maga az iszlám nem veszélyes, mint ahogy a kereszténység sem, de a vallást sajnos igen sokan fegyverként használják. Minden esetben szélsőséges egyénekről van szó, akik valamilyen terrortámadást hajtanak végre. Egy egyszerű muszlim vagy keresztény ember soha nem venné azt a fejébe, hogy megváltoztassa egy ország berendezkedését, mert a saját életével van elfoglalva, arról nem is beszélve, hogy a vallás mindenkinek a saját magánügye, az nem tartozik másra. Sokszor leírtam már, hogy ismerek keresztény és muszlim embereket is, de nem látok igazi különbséget a két vallás között. Persze egy muszlim ember számára más dolgok fontosak, mint egy keresztény ember számára, de végső soron mindkét fél számára az a legfontosabb, hogy ne okozzanak fájdalmat senki másnak, és boldog életet élhessenek.

Nem vitás, hogy az iszlám vallás jelen van Franciaországban, de ez nem egy újdonság. Számtalan olyan országot gyarmatosítottak, ahonnan később bevándorlók érkeztek Franciaországba. Ezen országok jó részében az emberek nem keresztények, hanem muszlimok. Hogy sokszor egy egészen eltérő kultúrát hoznak magukkal? Való igaz, de ez még önmagában nem jelent veszélyt egy társadalomra, a valódi veszélyt a szélsőséges emberek okozzák. Azok, akik úgy vélik, Isten nevében beszélhetnek és megmondhatják, hogy melyik a helyes út, és merre kell elindulni. Nyilvánvalóan az ilyen embereket figyelni kell, de ahogy írtam, ez a hatóságok feladata, nem pedig az egyszerű állampolgároké, akik egyes esetekben szeretik a saját kezükbe venni az igazságszolgáltatást, ami senkinek nem jó. Pont erre kívánja felhívni a figyelmet Emmanuel Marcon is, hiszen egy nemzet vezetőjeként konkrétan ez a feladata. Miközben sokan mások mellett Orbán Viktor is a gyűlöletet szítja, az idegen kultúrájú, vallású emberek ellen beszél, mocskolja a menekülteket, akiket összemos az illegális migránsokkal és a terroristákkal, addig Macron inkább arra koncentrál, hogy lenyugtassa a kedélyeket.

Persze senki nem állítja, hogy ne lennének problémák Franciaországban, de hol nincsenek problémák? Magyarországon ugyan nincs terrorizmus – soha nem is volt, ezért ez nem a jelenlegi kormány sikere -, de van minden más probléma, amivel kénytelen szembenézni az ember nap mint nap. Mint például a szegénység, a diktatúra kiépülése, egyáltalán az a tény, hogy 21 évnyi uniós támogatás sem ért el szemmel látható eredményeket az ország fejlettségében. A jelenlegi kormány – noha az előző is némileg sáros ebben – elherdálta egy generáció jövőjét, amire nem igazán lehet büszke. Persze büszkélkedhet azzal, hogy itt bezzeg nincs terrorizmus, de ezzel az erővel ugyanezt megtehetik a lengyelek, a románok vagy épp a szlovákok is. Egészen egyszerűen, a történelmi adottságaik okán vannak olyan országok, ahol a terrorizmus mindig is jelen volt és vannak olyan országok, ahol ez soha nem volt jellemző. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne kellene állandó jelleggel dolgozni azon, hogy a helyzet javuljon, de nem úgy, hogy bepánikolunk, és minden bokorban terroristát vélünk felfedezni. Ez a különbség egy paranoid és egy nem paranoid politikus között. Kár, hogy nekünk az előbbi jutott.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.