Véget ért a pandémia miatt tavaly idénre halasztott klímakonferencia, a COP26 („Részes Felek 26. Konferenciája”) Glasgowban. A csúcstalálkozón 196 országot kértek fel a felmelegedést okozó kibocsátáscsökkentést előirányzó tervei, vállalásai bemutatására a 2030-ig terjedő időszakra vonatkozóan. A Párizsi Megállapodás értelmében a globális cél a felmelegedés jóval 2°C alatti szinten tartása, végső soron 2050-ig a nettó kibocsátás nullára csökkentése. A konferencia arra kérte az országokat, hogy a jövő év végéig tegyék közzé a korábbinál ambiciózusabb kibocsátáscsökkentési és éghajlatpolitikai cselekvési terveiket. Számos szakértő egyetért azonban abban, hogy a vállalások nem a helyzetnek megfelelően ambíciózusak, több és mélyreható éghajlati intézkedésre van szükség. 100 ország tett új felajánlást, hogy az évtized végéig 30 %-kal csökkenti a metánkibocsátást és 120 megígérte az erdőirtás befejezését. (Jogilag azonban a felajánlás még nem kötelező érvényű.) Meglepetést okozott azonban, hogy a fejlett országok közül egyedül Ausztrália nem tűzött ki semmilyen új kibocsátáscsökkentési célt. Az OECD országok hozzájárulása lényegében annyi volt, hogy megerősítették 2030-ig vállalt kötelezettségüket. A megállapodási dokumentum még szóhasználatban is erőtlen az egyik legfontosabb cél, a szén energetikai kivezetését illetően. Teljesen nyitott maradt az éghajlatváltozás költségeinek nemzetközi finanszírozásának kérdése. Bár számos új bejelentés is elhangzott, de a lényeget tekintve a megállapodás nem jelent előrehaladást. A konferencián elfogadott végső megállapodást széles körben gyengének és hatástalannak minősítette a nemzetközi szakmai közvélemény. Az igazán fontos teendőket felpuhította a határozat, és elkerülte a finanszírozás kényes kérdését. Az elemzők széles körének véleménye, hogy túl erőtlen, túl kevés és valószínűleg túl késő, amit a csúcstalálkozó glasgowi megállapodása tartalmaz, és egy újabb évvel tolja ki a további szabályozások elvi lehetőségét is.
A klímacsúcsok pedig a globális együttműködés kritikus próbáját jelentik, mert csak a határozottan vállalt szándék és ráfordítás, továbbá hathatós intézkedések globális együttműködésben hozhatnak eredményt. A bolygó légköre a globális kibocsátásra reagál, és nem a csúcstalálkozón tett ígéretekre. Több tudományág tudósainak népes csoportja – éppen röviddel a konferencia előtt – hozott nyilvánosságra egy összefoglalást a BioScience folyóiratban, amiben ismételten ráirányították a figyelmet a klímavészhelyzet tényére. A cikk – aminek eredményeivel 53 országban 11000 tudós fejezte ki egyetértését- 2021-ig néhány nagyon lényeges folyamat elemzésének eredményét mutatta be.
A klíma változásának számos egyértelmű jele az utóbbi néhány évben is egyre kifejezettebb.
2019 óta példátlanul megnőtt az éghajlattal összefüggő katasztrófák száma, az extrém időjárási jelenségek 90 %-át az éghajlat nagy léptékű, globális folyamatokat érintő változásai okozzák (áradások Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában, Európában, rekordokat sorra megdöntő hőhullámok, kiterjedt erdőtüzek világszerte, rendkívüli atlanti hurrikánszezon, ciklonok Dél-Ázsiában és a Csendes óceán nyugati részén). A rendkívüli, ám összefüggő időjárási jelenségek arra mutatnak, hogy a földi rendszer kritikus átfordulás-közeli állapotához érkezett. A sarki jégtakaró és gleccserek gyorsuló ütemű olvadása ennek ugyancsak riasztó jelei. Az északi sarkvidékeken pl. 2020-ban a jég a mindeddig mért legnagyobb elvékonyodása volt tapasztalható. A Föld gleccserei jelenleg évente 30 %-kal több jeget és havat veszítenek, mint másfél évtizeddel ezelőtt.
A jégtakaró olvadása természetesen az óceánokra is közvetlen hatással van. Változik a víz hőtartalma, és pH értéke csökkent 2012-höz viszonyítva. Az óceán légköri eredetű savasodása a korallok kiterjedt területen megfigyelhető pusztulását, és a sekélytengeri trópusi környezet ökológiai rendszerének változását világosan jelzik. Az ökológiai változás pedig közvetve a halállományt, és az ehhez kapcsolódó élelmezési rendszert sodorja bajba.
A fosszilis tüzelőanyag felhasználása és ezzel a károsanyag kibocsátás 2019-2020-ban a világjárvány miatt csökkent ugyan, de ez átmenetinek látszik és ebben az évben ismét emelkednek az értékek. Nyilvánvaló tény, hogy a járvány alatt a közlekedés, a gazdaságok működésének visszaesése, az átmeneti fogyasztás-csökkenés hatása rövid életű volt. Az ekkor lezajlott átmeneti folyamatok hatásánál sokkal nagyobb léptékű gazdasági átalakítás szükséges a tartós eredmény eléréséhez. Kétségtelen, hogy a megújuló energia részaránya az utóbbi évtizedben töretlenül növekszik, viszont a fosszilis forrásokhoz viszonyítva aránya mégis nagyon csekély globális szinten. Az üvegház-hatást okozó gázok légköri koncentrációja tehát az utóbbi két évben egyáltalán nem csökkent, sőt 2021 tavaszán elérte az eddig mért legmagasabb értéket, 416 ppm-et.
A trópusi esőerdők irtása 2020-ban évtizedes csúcsot ért el, a fakitermelés és erdőtüzek pedig együttesen azt eredményezték, hogy ezek az egykori zöld területek ma már nem elnyelő, hanem széndioxid kibocsátási forrást jelentenek.
Mára az élelmezési célú állattenyésztés világszinten szintén csúcsot ért el, jelenleg 4 milliárd kérődző állat az állomány (tömegét tekintve több, mint az emberi populáció tömege), ami közismert módon az üvegházhatást előidéző gáz nagyon jelentős forrása. Mindaddig nem várható érdemi csökkenés az emberiség állattartásában és húsfogyasztásában, amig nem lesz széleskörűen elterjedt a húshelyettesítők, vagy a növényi alapú táplálkozás.
Bár a fosszilis források kiaknázásának kormányzati és egyéb befektetési támogatása összességében 2018 és 2020 között csökkent, az energiahordozók felhasználásában mutatkozó átmeneti csökkenés hamar megállt, majd visszafordult. Az üvegházhatású gázok kibocsátása – a széndioxid kvóták alapján követhetően – globálisan növekedett, ennek túlnyomó részét a szénalapú energiát használó kínai gazdaság bocsátja ki, ami a leginkább környezetszennyező gazdaság. (A Rhodium Group intézet (think tank) elemzése szerint jelenleg már Kína gazdaságának károsanyag kibocsátása több, mint az OECD blokk országainak összesen.) A fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának eddiginél hatásosabb megfékezése csak költséges innovatív technológiák alkalmazásával, és jelenleg mindenek előtt a széndioxid átlagár növelésével lehet.
A járvány első hullámát követően az OECD létrehozott egy Covid-19 utáni helyreállítási intézkedéseket nyomon követő adatbázist (Green Recovery Tracker). Az adatszolgáltató 43 ország 336 milliárd dollárt különített el a környezeti helyreállítási programokra. Ebből kiderült, hogy a környezeti változások kezelésére az összegnek csak 17 %-át fordítják a kormányok (ez a Covid-19-hez kapcsolódó helyreállítási összes kiadások mindössze 2 %-a).
A tudományos elemzések széles köre képviseli azt az álláspontot, hogy kockázatos csak az üvegházhatású gázok, különösen a metán azonnali, drasztikus csökkentésére helyezni a klímavédelem súlypontját. A klímavészhelyzet és felmelegedés nem egyetlen és önálló környezeti probléma, hanem a felgyorsuló globális környezeti változás egyik eleme. A környezetpolitikának nem kizárólag egyes tünetek enyhítésére, hanem a kiváltó okok összetett kezelésére kell irányulnia.
2021. 11. 25.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.