Tudom, elcsépelt már az a bölcselet, hogy aki hazudik, az lop is, de azért álljon itt az a népies strófa, ez a közmondás, ha már úgy is magát állandóan falusinak, vidékinek aposztrofálja a mi tévedhetetlen doktorminiszterelnök uraságunk: Ki örömest hazud, örömest lop / Ki hazudni szokott, lopást sem szégyell. Szoktam volt mondani, hogy hát ez sem jött be, meg az sem jött be a nagy tenyérjós jövőbelátó képességeit illetően. viszont itt már régen nem a jövendölés OKJ-s mesterségét mesterfokon űző kétkezi melós miniszterelnök úr tévedéseiről beszélünk, hanem tudatos hazudozásról. Méghozzá annak is a legordasabb, előre megfontolt szándékkal elkövetett fajtájáról, aminek az a célja, hogy a az még egyben lévő sütőtökszínű nyája szemében – szigorúan csak ott – megőrizze valahogy a tekintélyét. Azt a tekintélyt, ami egyéb kultúrkörökben, a gondolkodásra minimálisan hajlandó populáció esetében soha volt neki. Őt csak az látja annak, aminek láttatni akarja magát, aki vallási fanatikusként, kvázi alattvalói mentalitással, vagy haszonszerzési okból és/vagy bűntársi minőségében élteti és tartja hatalomban.
Egyelőre. Mert ez a máz már egy éve repedezik és igen sok helyen megmutatja, hogy valójában mi van a bevonat alatt. Egy semmi, egy üres frázisokkal és hazugságokkal kitömött kivénhedt autokrata, egy saját maga paródiává silányult közönséges bűnöző. Persze tudjuk, a politikus nem a becsület és az őszinteség szimbóluma, de akárhogyan is, ő messze alulmúlja ennek a szakmának a legsilányabb példányát is.
Nem is olyan rég, január első felében a nagy mesélő imígyen magyarázta a lebukását, miután Indiában megjelentek róla és a pereputtyáról a kompromittáló felvételek: „Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába eredtem. Kedvenc felfedezőm, jelentősége legalább akkora, mint Kolumbuszé. Ennyit a múltról. A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll.” Nagy szavak egy kisembertől. Hiteltelen senki, egy partra vetett vergődő hekk, egy többszörösen lebukott uszító, aki azt gondolta, hogy a bab is hús. Nem, barátocskám. Sajnos nem. Te is elhitted azt, amit már oly sokan előtted. Pedig semmi nem tart örökké, és mindennek kell, hogy legyen következménye. Idézzük fel az indiai kiruccanáson feltöltődött békeszarka hurráoptimista előadását január idusáról, ha már így visszamentünk az időben:
Repülőrajt, utazósebesség, aztán sprint.
Szerinte abba kellene hagyni ezt a szerencsétlenkedést miszerint, hogy Magyarország Európa legszegényebb országa, mert ez csak kétségbeesést hozz.
Tartom továbbra is, amit vállaltam, hogy 2025 egy fantasztikus év lesz, és szankciók ide, szankciók oda, energiabizonytalanság ide vagy oda. Olyan évet fogunk produkálni, ami régen nem volt
Az év végén, a harmadik-negyedik negyedévben 3,6-3,9, majdnem 4 százalék körüli növekedés lesz már, és megyünk fölfele. A lényeg, hogy ilyen körülmények között is megvan az energia a magyar gazdaságban, hogy egy fantasztikus évet csináljunk ’25-ben.
Mindezt olyan átéléssel adta elő, hogy szegény Latinovits, ha élne, elbujdoshatna szégyenében, pedig ha valaki király volt ebben az előadóművészeti szakmában, akkor ő az volt. A fenti mámoros ígéretcunamihoz képest az első negyedévben nem ágaskodott a gazdaság cöveke, hanem összement, zsugorodott, mint a ló nemi szerve a hideg vízben. A vizionárius gazdasági csúcsminiszter – aki április elején még 0,5 százalékos növekedést várt (az előző év azonos időszakához mérten 0,4 százalékos volt a csökkenés) – mindezért nem a gyenge alapfolyamatokat vagy a magyar gazdaság strukturális problémáit okolta. Helyette a „háború elviselhetetlen pénzügyi terheivel” és „az Európai Unió elhibázott gazdaságpolitikájával” magyarázta az adatot. (via) Mi mással? Tényleg már a látszatra sem adnak, már az sem érdekli őket, hogy mit hazudtak előző nap, vagy két hónapja, egyénként és együttesen. A szaknyelv ezt hívja pániknak és kapkodásnak, mostanra nagyjából megérkeztünk oda, hogy már a kommunikáció sem működik, ahogy a gazdaság is földbe állt. De akár idézhetném az örök klasszikust is: elkúrtátok. Nem kicsit, hanem nagyon.
Erre kontrázott rá Szijjártó, a bűnszervezet egyik elsővonalbeli celebje, közpénz- és kerozinégető kisiparos, aki egy nap alatt nem kevesebb mint 9500 röhögő fejet gyűjtött össze a megszólalásával a Telex róla szóló cikke alatt. Ami arról szólt, hogy a háborús Oroszország őszinte barátja azt mondta a szájával: már csak hónapok kérdése, hogy a beinduló autó- és akkuipari óriásgyáraknak köszönhetően ugrásszerűen nőjön a magyar bruttó hazai termék, vagyis a GDP. Szijjártó azzal győzködte szerintem saját magát, hogy a debreceni BMW- és CATL-gyár termelése idén megkezdődik, a szegedi BYD-gyár építése gőzerővel halad, valamint a Mercedes második kecskeméti gyárának építése is lassan befordul a célegyenesbe. Ezért aztán „amint ezek a gyárak termőre állnak, és csak hónapok választanak minket el ettől, a magyar GDP ugrásszerűen meg fog nőni. Tehát az elmúlt években megkötött beruházási megállapodások a következő negyedévekben már bőven látszani fognak a GDP-növekedési adatokban, efelől mindenkit megnyugtathatok”.
Ez jutott eszébe Szijjártónak arról a gyenge GDP-adatról, amire Nagy Márton nemzetgazdasági csúcsminiszternek meg az, hogy a korábban meghirdetett 100 új gyár programot 150-re fogják bővíteni. Ez nagyjából mindenre érvényes, konkrétan ez a NER működésének alapja. Kiderül valamiről, hogy nem működik, esetleg lebuknak valamivel, de nem hátraarcot fújnak, nem rálépnek a fékre, hanem mindig az a rész jön, hogy meghosszabbítják Bicskéig és Lovasberényig. Ez is tök logikus. Ha 100 gyár nem termel, eleve bukásra ítélt projekt, akkor ők 150-re bővítik, mert az majd működni fog. Igaz, hogy jelenleg is külföldi vendégmunkások tevékenykednek ezekben a brutálisan környezetszennyező padlón fekvő monstrumokban, Júdás azért megfenyegetett mindenkit – miközben az udvari borbély bilifrizurát vágott neki -, hogy az ukrán vendégmunkások milliói majd elveszik a munkahelyeket, ezért mindenki írja alá a Voks 2025-ös fecnit, mert azzal majd jól megakadályozzák Ukrajna EU-csatlakozását.
Mert ha így tesznek a népek, akkor ők ezzel az eredménnyel majd Dumb és Dumberként (a séró már megvan hozzá) odaállnak a többi 25-26 tagország elé és akkor végre megállítják Ukrajnát is, Brüsszelt is, és hazahozzák azt a pénzt, ami különben már a számlán van, de amit azért nem kapunk meg, mert Magyar Péter és Kollár Kinga elintézte. És ha ez nem lenne elég, akkor majd Navracsics külön szólózni fog, kivágja a magas C-t és elénekli, hogy mindjárt, de becsszó mindjárt, megjönnek a pénzek. És ha valamiért ez sem lenne elég, akkor az Amon Göth fejű vasúti katasztrófaminiszter valami 50 fős lakossági fórumon vihogva előadja, hogy a következő évben még nagyobb kiabálás lesz, mint amilyen jelenleg van. „Fel fogjuk venni a kesztyűt, bele fogunk állni ebbe, és le fogjuk győzni őket jövőre.” Lázár amúgy odáig és vissza van attól, hogy az ellenfél politikája az, hogy minden szar.
Ez nem politika, hanem a rögvalóság, János. A politika, az átverés politikája az, amit ti csináltok, amiről te pofázol és ígérgetsz: hogy a pedofilokat halálra kellene ítélni, meg hogy, „nézzék meg, hogy a következő hónapokban mi történik ebben az ügyben”, amiben inkvizítorként kell viselkedni. „Minden hibánkkal együtt is több volt a jó, mint a rossz” – mondta összegzően a Fidesz kormányzásáról a nagykőrösi fórumon, ahol kritikus polgárok is megjelentek, akiknek az arcába vágta, hogy ennyire futotta az időből és az erőből. Hát nem tudom, de más kormányok Európában nem tizenhat évet kapnak, hogy valamit letegyenek az asztalra, jellemzően négyet, némelyek még annyit se, de nyolcat is ritkán. De jó esetben ennyi idő elég szokott lenni egy rakás reform, pozitív változás elindítására. Itt 4×4 évről beszélünk, ti meg egy alig 1 éve létező pártra mutogattok, mert rohadnak a kórházak, a vasút, az oktatás és az állami szolgáltatások rendszere padlót fogott. Hát ez nagyon gyenge, kurva gyenge. Ezért lesz ennek bukás a vége.
Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.