Április 25,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Emlékezni és tanítani

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,510,845 forint, még hiányzik 1,489,155 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A holokauszt árnyéka és a jelen felelőssége

  1. április 16-án kezdődött meg a magyarországi zsidóság gettósítása, azaz az első lépés a tömeges deportálás és megsemmisítés felé. Ez a nap így a magyar zsidóság, egyben a magyar nemzet tragédiája is. Az Országgyűlés 2001-ben határozott arról, hogy ez a nap a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen.

Nem csupán a történelem egy megrendítő fejezetének felidézéséről beszélünk. Az emlékezés több ennél: figyelmeztetés, erkölcsi iránytű, és a közös felelősségvállalás napja. A nácizmus bűnei – a hatmillió zsidó, valamint romák, szlávok, fogyatékos emberek, politikai üldözöttek és más kisebbségek meggyilkolása – nemcsak történelmi tények, hanem az emberiség lelkiismeretének sebei. Az elkövetett borzalmak mértéke, szisztematikus jellege és néhány érintett országban mindezek társadalmi elfogadottsága egyaránt intő jel: a gyűlölet ideológiája, ha nincsen kordában tartva, képes egész nemzeteket fordítani saját polgáraik ellen.

A nácizmus bűnei – nem „a múlt”, hanem örök mementó. A nácizmus nem csupán egy eszme vagy egy diktatúra volt. Gépezet, amelyben a rasszizmus, az antiszemitizmus, a hatalomvágy és a tömeglélektan sötét erői ötvöződtek. A holokauszt nem egy nép, a zsidóság tragédiája volt csupán – az emberiség egészének kudarca. A nácizmus bűneinek elítélése ezért nem lehet pusztán formai gesztus, hanem morális kötelesség, amelyet minden generációnak újra és újra meg kell erősítenie.

Dwight D. Eisenhower, aki az amerikai hadsereg tábornokaként látta a náci haláltáborok szörnyűségeit, Buchenwald felszabadítása után így fogalmazott a német kultúra egyik ikonikus városa, a szomszédos Weimar lakossága előtt: „Mutassák meg nekik, mi történt itt. Hadd lássa a világ, hadd ne felejtsen a jövő. Eljön majd az idő, amikor valaki azt állítja, hogy mindez meg sem történt. Ezért azt akarom, hogy minden lehetséges bizonyítékot gyűjtsünk össze. Készítsenek filmet – hozzanak ide tanúkat – mert egy nap, valaki majd azt mondja, hogy ez nem is történt meg.” E szavak ma is időszerűek: a dokumentálás, az emlékezés és a tanítás eszközeivel kell megakadályozni, hogy a felejtés termőtalajává váljon az új gyűlöletnek.

A magyar zsidóság tragédiája a holokauszt egyik leggyászosabb fejezete. 1944 tavaszán a német megszállást követően alig néhány hét leforgása alatt több mint négyszázezer magyar zsidót deportáltak, elsősorban Auschwitz-Birkenauba. A végrehajtás gyorsasága és hatékonysága még a német hatóságokat is meglepte. Edmund Veesenmayer, a náci Németország megbízottja Magyarországon, maga is megdöbbenéssel jegyezte meg, milyen készségesen működtek közre a magyar közigazgatás tisztviselői a zsidóság összegyűjtésében és deportálásában. Ez a tragikus közreműködés ma is fájó emlékeztetője annak, milyen könnyen válhat bűnrészessé egy állam, s annak sok-sok polgára, ha az emberség elveit feláldozza a lojalitás vagy a félelem oltárán.

A jelen generációk felelőssége, hogy a „Soha többé” nem lehet üres jelszó! A mai nemzedékek már nem tanúk, de még lehetnek tanítók. Nem látták, amit a túlélők láttak, de még hallhatták őket – és ez a lehetőség is lassan lezárul. Ezért különösen fontos a történelmi emlékezet megőrzése: oktatásban, közbeszédben, családi történetmesélésben, művészetben. A gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a kisebbségek elleni gyűlölet újra és újra megjelenik – más formában, más retorikával, de ugyanazzal a méreggel. A felelősség nemcsak az áldozatok emléke iránt, hanem a jövő generációi iránt is él. Szólamok, jelszavak helyett az emlékezésnek aktív, tanító cselekvéssé kell válnia.

A történelem hamisítói, relativizálói és bagatellizálói csendben vagy hangosan, de mindig veszélyesek. Akik a holokausztot kétségbe vonják, kisebbítik, „mások szenvedéseivel” próbálják kiegyensúlyozni, azok nem a múltat elemzik, hanem a jövőt ássák alá. A történelem tagadása mindig politikai tett is: a gyűlölet igazolása, a bűn elkenése, az empátia megtagadása. Egy társadalom, amely engedi a múlt elferdítését, nem védi meg önmagát a jövő veszélyeitől.

A holokauszt rettenete koncentrációs és megsemmisítő táborok sokaságában csúcsosodott ki: Auschwitz-Birkenau, Treblinka, Majdanek, Sobibór, Mauthausen, Dachau, Buchenwald, Chelmno és Bergen-Belsen nevének hallatán a halál iparszerűségének emlékei sejlenek fel. E táborokban nemcsak embereket öltek – az emberi méltóságot is megsemmisítették.

A holokauszt emléknapja nem lehet csupán gyásznap, a tanulás és felelősség napjává kell válnia. Az emlékezés nem passzív állapot, hanem aktív döntés: nemet mondani a gyűlöletre, az előítéletre, a megosztásra. A nácizmus bűnei örökre bevésődtek a történelembe – de hogy milyen jövő épül rá, az már a mi kezünkben van. Az emlékezés erkölcsi tett – és ebben minden generációnak része van.

Butola Zoltán

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.