Július 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Mani kövek


Spectator: A rejtélyes égi látogató: A Tunguszka esemény (2.rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,369,185 forint, még hiányzik 630,815 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Tunguszka eseményhez hasonló, bár jóval kisebb hatású jelenség játszódott le 1930-ban Peru és Brazília őserdővel borított határvidéke felett. Az égbolton áthaladt egy ragyogóan fényes objektum, azután – máig ismeretlen helyen – hatalmas hangrobbanást követően eltűnt. A környékbeli folyó neve után Curuca-robbanás néven tartják ma nyilván ezt a történetet. (A szovjet/orosz Tunguszka kutató, L. Kulik egyébként értesült is újsághír nyomán a jelenségről, és a két eseményt nagyon hasonlónak gondolta.) A környékbeli bennszülött szemtanúk az esemény megtörténtét megerősítették, azonban csak 70 évvel (!) később vizsgálták meg a környéket szakemberek, ahol – érthetően – sem becsapódási nyomot, sem aszteroidára utaló maradványt eddig nem találtak. A szintén dél-amerikai, korábbi nevén Brit-Guyana őserdővel fedett vidéke felett ugyancsak megmagyarázhatatlan, de lényegében a tunguszkaihoz hasonló fény- és hangjelenséget észleltek 1935 decemberében (un. Rupununi esemény). A robbanás nyomáshulláma 30 km hosszan, elliptikus alakban letarolta az erdőt. Bár több szemtanú látta a történteket, a két évvel később érkezett expedíció már csak az újraerdősült terepet szemlélhette meg, becsapódásnak nyoma sem volt. A későbbiekben azután nem is vizsgálták újra a területet, az esemény alaposabb feltárásának igénye feledésbe merült. A hírnevet szerzett szibériai kozmikus esemény tudományos vizsgálata is jó időre megszakadt. A világháború és a hidegháború első évtizede alatt sem igény, sem lehetőség nem volt annak a távoli, eldugott térségnek a tanulmányozására, amihez közvetlen gazdasági érdek sem társult. Az 50-es évek végén azonban a világűr és a bolygónkat övező  térség tanulmányozása új lendületet kapott (sajnos nem kis mértékben a haditechnika igényei miatt), és az űrkutatásban és űrtechnikában is létrejött a nagyhatalmi versengés, aminek azért persze volt pozitív hozadéka is. A kozmosz vizsgálatának merőben új eszközei, lehetőségei (pl. a rohamosan fejlődő műholdak, távérzékelési technikák) lehetővé tették a bolygó környezetének korábbinál jóval alaposabb megismerését. Az üstökösök és kisbolygók anyagának, tulajdonságainak és mozgásának elemzése hihetetlen mértékben tágította a természettudományi ismeretek horizontját. Világossá vált a gyarapodó adatok alapján ugyanakkor, hogy az űr potenciális veszélyforrás is. Erre és ennek nagyságára hívta fel a tudósok figyelmét ismét az évtizedekkel korábbi Tunguszka esemény. A tudósok figyelme ismételten a régi szibériai kozmikus eseményre terelődött. A Tunguszka eseményt előidéző kozmikus objektumot még a a 30-as években a tudósok egy része – F.J. Whipple brit csillagász véleményét osztva – olyan üstökösnek tartotta, ami nagyobb részben jégből, kisebb részben pedig szilárd kövekből állhatott. Ennek bizonyítékát látták a testet követő szivárványcsíkok megjelenésében, a napokig szokatlanul fényes felhők feltűnésében, és végső soron a becsapódási kráter hiánya ugyancsak a kozmikus anyag elpárolgását látszott igazolni. Az akkori tudományos megközelítés szerint a jég az atmoszférában hamar elpárolgott, a kőzetanyag pedig szétrobbant és két lökéshullám során szétszóródhatott a légkörben. Később azonban kissé elbizonytalanította a vizsgálódó kutatók egy részét, hogy 1978-ban az orosz Nyikolaj Kovalik a Köves-Tunguszka mentén olyan, nagy nyomáson képződött vas- és vasszulfid ércszemcséket (lonsdaleit, trillit, kondrit) talált a fák anyagában, amelyek kizárólag a Földön kívül keletkezett szilárd meteoritokban fordulnak elő. (Ez az információ azonban csak sokkal később, 2013-ban került napvilágra, és inkább vasanyagú aszteroida feltételezését látszik megerősíteni.) Az üstökös elmélet –  aminek azért ma is számos, főleg orosz tudós támogatója van – azonban adós maradt a gigantikus tűzgömb és az epicentrum körzetében tapasztalt, kiterjedt perzselődés okának magyarázatával. A Köves-Tunguszka térségében sem a légi megfigyelések, sem a terepi bejárások során soha nem találtak becsapódási krátert, vagy arra utaló nyomokat. (Az epicentrum-fogalom ezért itt azt a több km² kiterjedésű, felperzselt területet jelenti, ahol a legerősebb hőhatás érvényesült a talajszinten.) Az utóbbi fél évszázadban a számítástechnika óriási fejlődése, és ennek segítségével kidolgozott robusztus modellezési eljárások lehetővé tették, hogy a Tunguszka esemény rejtélyét – dacára a rendelkezésre álló, viszonylag kevés helyszíni  adatnak – elméleti modellszámítások segítségével próbálják a kutatók legalább körvonalazni. Bár sokan úgy gondolják jelenleg is, hogy egy szikla (jégkomponens nélküli) aszteroida került a Föld légkörébe (pl. NASA), számos kutató azonban úgy véli, hogy a kozmikus test kompakt, vasásvány anyagú meteorid (100 m-nél kisebb átmérőjű meteorit) lehetett. Az orosz tudományos akadémia krasznojarszki Tudományos Központjának vezetésével, több intézet részvételével elvégzett modellezés eredményeit, következtetéseit ez év áprilisában hozták nyilvánosságra a kutatók. A Tunguszka esemény szimulációját 50 – 200 m közötti, különböző átmérőjű és  különféle anyagú objektumokat feltételezve végezték el.  A szimuláció  paraméterezése az űrből érkező test pályájának változását, aerodinamikai ellenállását, a légkörbe belépés 5 és 12 fokok közötti szögét, és a szilárd anyag fizikai tulajdonságait együttesen számításba vette. A modell igazolta, hogy a Tunguszka test nem állhatott kőből és/vagy jégből, mert ezeknek az anyagoknak – a belső testszilárdság miatt – a légkörbe lépésekor szinte azonnal szétesés következik be. Az elemzés eredménye azt igazolta, hogy nagy valószínűséggel a Tunguszka eseményt egy 100 m és 200 m közötti átmérőjű vasaszteroida belépése váltotta ki. Az objektum bejutott a Föld légkörébe, ahol 10-15 km magasságban, másodpercenként 20 km sebességgel délről észak felé haladt, és legalább 3000 km-t tett meg a földi légkörben. Mozgása során 5-8 km magasságban ugyan elveszíthette kezdeti tömegének akár felét is, három millió tonnát, de egységes test maradt. Már a légkör felső rétegeiben – a felhevült felszínén – rövid élettartamú plazma jött létre, aminek robbanása hozta létre a gigantikus sokkhullámot a légkörben. A tűzgolyó körül kialakult, nagy intenzitású fény miatt a  felszín hőmérséklete 10 ezer °C felett lehetett, ami az epicentrum felett 1-1,5 másodpercig érte a talajfelszínt. A szimulációs modell eredménye szerint az óriási felszíni pusztítást a légkörben kialakult, gömb alakban terjedő, sokkszerű nyomáshullám, és a nagy intenzitású fénysugárzás következtében létrejött hőhatás okozta. A felszabadult energiát a szakértők a feltételezett tömeg, és a pusztítás nyomai alapján becsülték. Általánosan elfogadott vélemény szerint a detonáció energiája akár 10-20 megatonna hagyományos robbanóanyag energiájával lehetett egyező. A NASA szakértők szerint 180-200, Hirosimára ledobott atombomba együttes erejéhez hasonlítható a Tunguszka esemény robbanásakor kiszabadult energia. A meteorit azonban az új orosz modellezés eredményei szerint nem csapódott be, hanem még nagy magasságban – a légkörrel ütközve – az atmoszféráról lepattant, és útját 11 km/sec sebességgel az űrben folytathatta. Ez a legújabb hipotézis is persze egy, a lehetséges magyarázatok között. (Számos egyéb modell és elmélet született természetesen az elmúlt évtizedek során.) A szimuláció eredménye és következtetése arra is rámutat, hogy a Föld légkörébe behatoló aszteroidák, meteoridok nem mindig okoznak feltétlenül becsapódási katasztrófát, hanem a légkörből lepattanva folytatják útjukat a bolygóközi térben. Ez megtörténhetett már többször is korábban, és jövőben sem elképzelhetetlen; az atmoszféra – valószínűleg ugyan korlátozott és esetleges – védelmi mechanizmusa feltételezhető. Ezt bizonyítja az 1972. nyarán, az utahi Grand Teton nemzeti park felett, nappal feltűnt meteorid is, amit sokan észleltek, számos filmfelvétel is készült a jelenségről. A fénylő, hosszú csóvát húzó, hangrobbanással kísért jelenséget egy 3-10 m átmérőjű űrbéli objektum okozta, ami 15 km/másodperc sebességgel, kb. 57 km magasságban haladt észak felé. A sebessége 800 m/sec-ra csökkent, és a pályamenti dőlésszöge ugyancsak. 1500 km hosszú – megfigyelt – földközeli pályája Calgary városig volt észlelhető, ezután lepattant a légkörről, és eltűnt a világűrben. Az objektumot a földi megfigyeléseken kívül a műhold megfigyelési hálózat is egyértelműen észlelte. A Tunguszka esemény természete máig az asztrofizikai kutatások egyik  kérdése. Számos hipotézis és tudományosan megalapozott modellezés eredménye mellett is úgy tűnik, hogy bő egy évszázaddal bekövetkezte után, a kozmikus eredetű esemény még mindig az asztrofizika Szent Grálja maradt.

2020. 10. 09.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.