Június 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Meg kell mozdulni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,749,432 forint, még hiányzik 1,250,568 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A holnapi dupla választás előtti utolsó írásomban szeretnék néhány gondolatot leírni Magyar Péter ma délutáni kampányzáró demonstrációja kapcsán. Nem elsősorban a Tisza Párt EP-listavezetője beszédének tartalmi részére fókuszálva (majd a kollégáknak biztos lesz egy-két szavuk hozzá), illetve túl azon, hogy ekkora melegben, mint amekkora ma 14 és 16 óra között a Hősök terén volt, óvatosan érdemes ennyi embert a tűző napon várakoztatni; gyakorlatilag a mintegy két órás műsor alatt folyamatosan azt lehetett hallani, hogy orvost ide, orvost oda, mert sokan rosszul lettek a hőségben.

A nem kevés hőgutát kapott embertől eltekintve, akik remélhetőleg mind jól vannak már, a Magyar Péter beszéde köré felépített műsor az én megítélésem szerint színvonalas lett. Kezdve a Queen 1986-os budapesti nagykoncertjének kivetített felvételeitől, amelyeken Freddie Mercury a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt énekelte (ezt én valahányszor hallom, mindig meghatónak tartom), a több hónapig kórházban betegeskedő, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató Jordán Tamás fellépésén át, aki Platón Szókratész védőbeszéde című dialógusából idézett, ami igencsak aktuális ma is, és mint ilyen, illett az esemény mondanivalójához. Csézy énekelt, Thuróczy Szabolcs a Szózatot adta elő szintén nagyon szívhez szólóan, és Nagy Ervin is fontos kultúrpolitikai jelentőségű beszéddel készült. 

Ami Magyar Pétert illeti, ő tulajdonképpen az eddig gyakorlatilag minden vidéki rendezvényén előadott beszédének gondolati gerince köré építette ezt az utolsó mozgósító beszédet, amelynek végső soron parlamenti választási tétet és súlyt adott. Másrészt nem valamilyen egetverő újdonságot akart bejelenteni, egyszerűen a választás előtt egy nappal az volt a célja, hogy vizuálisan is felmérhető legyen, hogy mennyi embert tud megmozdítani, különös tekintettel a Fidesz múlt heti, rengeteg közpénzből, szervezett buszoztatással egybekötött Békemenetével szemben. Demonstrálni akarta, hogy ő és a pártja a hatalom kihívója. A számháborút meghagyom a propagandamédiának, szerintem ezt a célt sikerült teljesítenie; a drónfelvételek alapján láthatóan sokan voltak, nem volt üres a hősök Hősök tere, az Andrássy úton is sokan álltak, a tömeg vége a Kodály köröndig ért.

Természetesen a közmédia nem törte össze magát a korrekt és tartalmas tájékoztatást illetően, a szintén közpénzből fenntartott egyéb médiumok beszámolóitól mindenkit megkímélnék. Tulajdonképpen ahogy ezt 14 éve megszokhattuk más korábbi és jelenlegi ellenzéki megmozdulások kapcsán is, most is a bagatellizálás, elhallgatás vagy lejáratás vezérli a Rogán által irányított felületeket. Mintha nem is létezne a Tisza Párt, mintha nem is lenne Magyar Péter-jelenség, de ha van is, szóra sem érdemes. Ezzel szemben Orbán Júdás beszédét/beszédeit az MTVA reggeltől estig ismételgeti, az összes híradóban bevágják, a Hír Tv végtelenítve sugározza Fidesz háborús uszítókampányát. Miközben azt azért nehezen lehet letagadni, hogy szemmel láthatóan sokan vágyják a változást, sokan szeretnék, ha valami történne már végre ebben az országban, ami pozitív irányba mutat.  

A magam részéről nem vagyok különösebben optimista. Az a felfoghatatlan mennyiségű közpénz és erőforrás, amit a kasszakulcs tulajdonosai az elmúlt hónapokban elégettek, az az iszonyatos összehangolt lejáratás és valósághajítás, amit az állampárt a győzelme szolgálatába állított, azt nagyjából elérte szerintem, hogy szemellenzős vakhit nem ingott meg számottevően. Ahogy a felméréseket nézegettem, a sütőtökszínűek száma nem tizedelődött meg, viszont az ellenzéki oldal átrendeződött. Majd meglátjuk, hogy hosszú távon, hova lesz képes kifutni ez az egész. Végül is egy kisbaba is vagy ötezerszer esik el és huppan vissza a seggére, mire megtanul járni.

Ha idővel ezt a tempót és lendületet meg tudja tartani a Tisza, még akármi is lehet. Ha lecsillapodnak a kedélyek, akkor lehetőleg néhány napon belül rá lehet fordulni a 2026-os parlamenti választásra, és a talpon maradó, még életjeleket mutató ellenzéki pártokkal valamiféle szövetségen el kell kezdeni gondolkodni egy idő után. Még ha ez most nem is opció. Új játékszabályok kellenek, és nem a narancsosok oldalán, mint amennyire az ellenzéki oldalon. Mert ez így nem maradhat tovább, ez az abnormális közhangulat, ez a beteges rettegés, amit ezek dézsából öntenek a társadalomra csak azért, hogy hatalomban maradhassanak, tűrhetetlen és élhetetlen.

Közben meg azon gondolkodtam, hogy ha ez a kampány ennyire durva volt, milyen lesz az 2026-os országgyűlési választási kampány. Mi lesz itt? Észhez kéne térni, fel kéne nőni, felelősséget kellene tudni vállalni. Júdást el kell zavarni, mert ha marad, akkor szellemi, erkölcsi és gazdasági értelemben ez az ország úgy fog megsemmisülni, mint Hirosima vagy Nagaszaki a második világháború végén. Nem szabad hagyni, hogy az országot tovább vegzálja, széthordja és tönkretegye a júdási maffia. Nem szabad hagyni, hogy visszacsatoljon minket a Szovjetunió védelmező zubbonya alá. Mindenesetre ha másra nem is, de arra mindenképpen jó volt ez a február óta tartó apokalipszis, hogy sokan az apátiából felocsúdva részesei lettek egy olyan élménynek, amiben eddig nemigen volt részük. Talán irányult némi felfokozott figyelem a demokrácia, az ezzel járó demokratikus joggyakorlás fontosságára, talán értelmet nyert sokak számára, hogy a nép választja a képviselőket és nem fordítva. Hogy a változáshoz az egyénekre van szükség, és meg kell mozdulni, hogy legyen valahogy.

Júdás nyíltan kimondta: nem a bizonytalanokhoz, nem az ellenzéki érzelmű magyarokhoz, nem a másképp gondolkodókhoz óhajt beszélni, kizárólag a saját hívei számára van mondanivalója. Nagyjából két millió emberre van szüksége ahhoz, hogy bármeddig hatalomba maradjon. A feladat nagyon egyszerű: kétmillió + egy fő kell. Ennyivel győzhető ez a korrupt, romlott, hazug autokrata. Ez az előttünk álló két év feladata. Faluról falura, városról városra, megyéről megyére, házról házra, ajtóról ajtóra, állampolgárról állampolgárra végig kell járni az országot, és meg kell győzni boldog-boldogtalant, hogy ez így tovább nem mehet. 

Azt mindenesetre fontos leszögezni, hogy senki ne várja azt, hogy holnap itt minden virágzásnak indul. Azt az érzésem, hogy a zsákfalvak, a kis települések, a periféria, a végek továbbra is narancssárga színűre fogják festeni holnap este az ország térképét. De ez senkit ne keserítsen el, mert nem most kell a Fideszt leváltani, most az elsődleges feladat, hogy saját magunkat a hajunknál fogva kihúzzuk a NER mindent megfojtó, agóniába taszító mocsarából.

Idő. Az idő nekünk dolgozik, mert bár nem őrült meg a vezér, de 61 éves létére, a fizikuma, az arcberendezése alapján nem igazán van a topon szerintem. És persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy amennyi idő kellett lelakni az országot, jó esetben legalább ugyanennyi fog kelleni az újjáépítéséhez is. Mindennek ideje van. Most annak van itt az ideje, hogy elmenjünk szavazni, és tegyünk meg mindent a saját lakóhelyünkön, hogy a narancsot kifacsarjuk, hogy majd később kidobhassuk a kukába. Mindenkinek szép vasárnapot, bölcs és felelősségteljes döntést kívánok!

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.