Június 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Rogán kezében talán jobban állna a kapa, mert a varázspálcája csődöt mondott

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,732,797 forint, még hiányzik 1,267,203 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Orbán Viktornak és Szijjártó Péternek külön is, mert végre elérték az őket megillető népszerűséget, külön felvésik – sajnos nem az ő nevüket, hanem Magyarország nevét – egy szégyenfára, ahol azok szerepelnek, akik nem írták alá a határozatot, mely a srebrenicai mészárlást hivatalosan is népirtásnak minősítette, és július 11.-ét tette meg emléknapnak. Dicső, szabadságharcos, bátor és szuverén kocafocistánk ezt természetesen nem tartotta helyesnek, így aztán megint szembement mindenkivel és mindennel, a természetes szövetségeseinkkel, a józan ésszel, az erkölcsi minimummal, és ellene szavazott a javaslatnak. Így aztán egy sorba került Oroszországgal, Kínával, Nicaraguával és Észak-Koreával. De nem is csak egy sorba kerültek, meg is örökítődnek, amennyiben a srebrenicai nők, akiknek férjüket, gyerekeiket, apjukat lőtték be a tömegsírba – 8000 embert mészároltak le – felállítanak egy szégyenoszlopot, ahová a határozatot meg nem szavazó államok kerülnek fel. Olyan szép emlék ez, amit soha nem lehet semmissé tenni. És bizony ezt is a csúti gazembernek köszönhetjük. Az egy dolog – bár távolról sem mellékes dolog -, hogy minden vagyonából kiforgatja az országot szisztematikusan, gátlástalanul, de még azt is sikerül elérnie, hogy az ember szégyellje a származását. Pedig nem szégyen magyarnak lenni, de Orbán alattvalójának lenni igenis szégyen. Ez az ember mindent elpusztít, és mire végez, semmi nem marad utána, csak a sívó pusztaság és egy megalázott nemzet. Aki szerint nem kell mindent megtenni azért, hogy szabadulhassunk ebből a csapdából, aki szerint van még további 14 évünk arra, hogy tötymörögjünk és várjuk a csodát, az nem is akar mást, mint ami eddig volt. Annak jó így is.

A hergelésben és hazudozásban élen járó posványmédia azzal hülyíti azokat, akik erre igazán nem szorulnának rá, mert maguktól is éppen eléggé hülyék, hogy Varsóban betiltották a keresztet. Mert nyilván ki akarják irtani a keresztényeket, a kereszténységet, nyilván el akarják árasztani migránsokkal – természetesen muszlim migránsokkal – az országot, Európát, és ezt most Varsóban kezdik. Mert betiltották a városban a keresztet. Kedves idióta honfitársaink soha nem fogják megtudni, hogy a propagandamédia megint hazudott nekik, senki nem tiltotta be a keresztet Varsóban, csupán közintézményekben nem lehet kirakni. Ugyanis az államot és az egyházat már régebben szétválasztották, de a hatalom és pénz elkötelezett hívei ismét összetolták a kettőt, gondolván, közösen nagyobb hasznot szakíthat mindkét fél. Ha sikerül megszabadulni ettől a bűnbandától, akkor bizony ott lesz a tennivalók között a lelkiismereti- és vallásszabadság visszaállítása is. Ugyanis a keresztény egyház erőszakos nyomulása, a kormánnyal történő összejátszása, a közvagyonból markolása nem vallásszabadság, hanem vallásterror.

Aztán nyugodtan felvéshetjük a rezsim bűneinek a listájára azt, amit a kulturális életben romboltak. Most nem arról beszélek, hogy Nagy Feró Kossuth-díjat kapott, mert az egyszerűen csak szánalmas baromság, annak a nyilvánvaló bizonyítéka, hogy a kormány az egykor nívós művészeti elismeréseket is a rezsimszolgák díjazására használja. Sokkal fájdalmasabb az, hogy az ország két valóban, önerőből csodálatos művésze, két elismert operaénekesnő ugrott egymás torkának politikai okokból. Pontosabban Miklósa Erika érezte fontosnak, hogy megossza egy országgal senkit nem érdeklő véleményét Rost Andrea fellépésével kapcsolatban, aki Magyar Péter rendezvényén énekelt. Lehet erről véleménye bárkinek, de ameddig én, a szomszédom, a sarki zöldséges ezt nyugodtan elmondhatjuk, egy másik világhírű operaénekesnő nem tehet ilyet. Vagy tehet persze, de nem korrekt és nem etikus. Már csak azért sem – ezernyi más ok mellett -, mert tudtommal Rost Andrea sem véleményezte Miklósa sündörgését a kormányfő körül, nem mondott véleményt arról, hogy Miklósa ott virít rendszeresen a pártrendezvényeken az első sorban.

Tegnap Balassagyarmaton nem énekelt Rost Andrea, ellenben annyi ember elment Magyar Péter rendezvényére, hogy őszintén szólva én alig hittem a szememnek. Elég jól ismerem a várost, végignéztem, ahogy a rendszerváltás után fejlődésnek indult, mondhatni kivirágzott. A csodaszép régi épületek – amik azért maradhattak mert, mert a kommunista rezsim orrolt Balassagyarmatra, elvették a megyeszékhely rangját, helyette Salgótarjánt kezdték felfejleszteni. Olyan is lett. Balassagyarmat nem jutott forráshoz, így szerencsére nem rombolták le a patinás épületeket, hogy ocsmány lakótelepeket építsenek helyettük – megújultak, ezernyi színben pompázott a régi városrész, aztán jött a gazdasági válság, a pénz elapadt, majd jött a Fidesz-kormány, és a városka a semmi peremére sodródott. Ahányszor visszamentem, mindig a szívem facsarodott össze, érzékelhető volt az elszegényedés, a reménytelenség. Ezen önmagában Magyar Péter felbukkanása nyilván nem fog változtatni, azonban az, hogy nem adták fel az emberek, képesek még reménykedni és lelkesedni, nagyon sokat jelent. És nyilván nem csak itt, az ország minden pontján ezt lehet látni. Magyar Pétert lehet kedvelni, lehet nem kedvelni, de azt, amit néhány hónap alatt elért, elvitatni nem lehet. Reményt, hitet adott az embereknek, ki tudta őket mozdítani az apátiából, a feladásból. Ez önmagában hihetetlen teljesítmény és csak köszönet illeti érte. Akkor is, ha része volt a NER-nek, akkor is, ha esetleg a végén nem ő lesz az, aki felhatalmazást kap az ország vezetésére. Nem mindegy persze az ok, amiért elkezdte ezt az egészet, a cél sem mindegy, de bárhogy van, többet tett ezért az országért, mint amennyit bárki tudott (és akart) tenni a rendszerváltás óta. Utoljára én az uniós csatlakozáskor láttam ilyen reményteljes arcokat.

Nem tudom, hogy a Fidesz emlékszik-e még arra az időre, amikor azt hajtogatták, hogy negatív kampánnyal nem lehet nyerni. Azt sem tudom, hogy feltűnt-e nekik, mi történik. A pártpropaganda fenyeget, ijesztget, uszít, világháborút, reménytelenséget, jövőtlenséget jósol, Magyar ennek az ellenkezőjét teszi. Most jön a keresztkérdés; vajon az emberek hová fognak inkább vonzódni? Oda, ahol halált, sötétséget és elnyomást ígérnek, legfeljebb azzal a könnyítéssel, hogy ebből Magyarország talán kimarad, de egyfajta zárványként, bekerítve ellenséggel, magunkra utaltan, egyedül; vagy az a vonzóbb, ahol reményt, jövőt, fejlődést hirdetnek? Nem kell válaszolni, elég elgondolkodni. Már persze ha van mivel. Mindenesetre érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy Rogán kezében talán jobban állna a kapa, mert a varázspálcája csődöt mondott. Ezen már az sem változtat érdemben, hogy elkezdték telerakni az országot béke feliratú plakátokkal. Ezekkel nem lehet béke. Legfeljebb békemenet a semmiből a semmibe.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek. Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, mert ez nekünk a szokásunk.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.