Május 21,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mit tegyen, aki változást szeretne?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,617,520 forint, még hiányzik 1,382,480 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Továbbra sem értem a tisztelt plebszet. Azt a magyar közösséget, azokat a saját bevallásuk szerint változást akaró polgártársaimat, akik 14 éve, de legalább 10 éve várják azt a pillanatot, amikor megszabadulhatnak Júdás Viktor földi királyságától, miután a baromi demokratikusan felkent uralkodó az ő nyakukat szorongatja következetesen a kétharmadával. Nem értem azokat, akik eddig azt mondták, hogy jöjjön már valaki, aki elkergeti ezeket, aki kirúgja alóluk a hatalmat, amit elvettek tőlünk, a néptől. Mert ugye a demokrácia alapvetően népuralmat jelent és nem azt, hogy a választottak uralkodnak a nép felett.

De jó, hogy van ez a kurva Facebook. De jó, hogy ezen a platformon is lehet véleményt nyilvánítani a sötétből, kamuprofilok mögé bújva. Oly kevesen vállalják a véleményüket manapság teljes mellszélességgel, akár mások helyett is. Mert félnek, mert gyávák és megalkuvóak. Aztán ha jön valaki, és kimondja helyettük, akkor az jó, ám amint kapnak egy negatív impulzust, akkor azonnal összeomlik minden. Előkúszik az a kínzó és megfoghatatlan valami, ami gyorsan eltántoríthat bárkit az eredendő, helyesnek vélt álláspontjától. És oly kevesen merik kimondani, vagy felvállalni a saját gondolataikat. Oly sokan várják az iránymutatást, majd amikor váratlanul megkapják, akkor az első dolguk, hogy kétségbe vonják azt is, amit a szemükkel látnak. És ha mégis elindulnak egy úton, társakat keresnek, hogy ne kelljen egyedül menni, mert egyedül veszélyes és bizonytalan. Kellenek a vezérek. Ha valaki vezetésre vágyik, akkor fogadja el a vezető utasításait, ne kérdőjelezze meg azokat. Persze csak ha nem egy militarista rendszerről beszélünk, mert ott van egy rangidős tiszt, akire akarva-akaratlanul hárul ez a sokszor zavarbaejtően nehéz feladat. Mások helyett dönteni nagy felelősség. Másoknak irányt mutatni szintén. Vagy bejön, vagy nem. Ha bejön, akkor hős lehetsz, ha nem, akkor véged. A kérdés csak az, hogy miért nem tud egy kicsit mindenki saját magáért és a döntéseiért felelősséget vállalni? Miért kell mindig hárítani? 

Szerintem fel kellene nőni. Elvileg 30 éve vége van a közösködésnek, az egyenlőségnek. Senki nem az, és ne is várja el, ez a dzsungel törvénye. Végig kéne gondolni. Mi a helyzet, és ha nem jó a helyzet, lehet-e változtatni rajta. Ha jó, akkor örülünk, ha nem jó, akkor tegyünk ellen. Mindenki a maga módján, a saját szintjén, helyén. Sokan kérdezik, hogy nekem mi a véleményem erről a megbolydult közéletről. El szoktam mondani, aztán sokan meg vannak sértődve, ha a véleményem nem esik egybe az övékkel. Én soha senkit nem akartam rábeszélni semmire, ugyanezt elvárom másoktól is magammal szemben. Ha nem egyezik a véleményünk, ne akarjon győzködni, majd szólok, ha kétségeim vannak, és olyan helyzetbe kerülök, hogy segítségre van szükségem. Addig ne oktasson ki senki, én sem teszem. Utoljára mondom el a jelenlegi helyzettel kapcsolatos érveimet, és most sem a meggyőzés, legfeljebb a közös gondolkodás szándékával.

Eddig a DK volt a legerősebb ellenzéki párt. A legnagyobb a kicsik között. Eddig nyilván őket kellett erősíteni, mert nem volt más alternatíva. Vagy ha volt is, hamar szertefoszlott, 2022 után a DK maradt az egyetlen, valamennyire potensnek tekinthető kihívója Júdás állampártjának. Ameddig elő nem került Magyar Péter, addig mindkét fél, a Fidesz és a DK is kvázi lejátszottnak tekintették a júniusi választásokat. A szavazók meg pláne. Leszarták és beletörődtek a sorsukba. Borítékolható Fidesz győzelem az EP-választáson, és brutális vidéki győzelem az önkormányzatin. Azt már évek óta tudják, hogy Budapestet aligha tudják megnyerni, ezért is indították el márciusban a milliárdos vicchonvédelmi miniszter nejét.

De még előtte jött a pedofil kegyelmi ügy, jött az influenszer tüntetés és jött Magyar kiugrása, legalábbis ezek voltak azok a történések, amelyek felkavarták a bűzölgő mocsarat. Aztán mit adott a jóisten? A nép elkezdett foglalkozni azzal, amitől eddig önvédelemből távol tartotta magát: elkezdett politizálni, a közélet iránt újra érdeklődni. Magyar nagyot ment, és a trendeket, tendenciákat figyelve, talán még nem tetőzött a tábora növekedése. A DK, amely eddig jobb híján az alternatíva volt, a kampány eseményeit szemlélve, a kanyarban sincs. Kérdés: ki a bánatos faszra szavazzon az ember, ha nem arra, aki erőt mutat? Magyarra ne, mert nem hajlandó összefogni, meg fideszes, meg nárcisztikus, meg asszonyverő, meg áruló, meg minden. Eddig az volt kérdés, hogy miért, ki lenne jobb ezeknél? A válasz: bárki. Most itt van a bárki, mégsem jó azoknak, akik eddig azt szajkózták, hogy ezeknél bárki jobb lenne. Csak nehogy úgy járjunk, mint Oidipusz, aki származását nem ismerve, mondhatni akaratlanul megöli apját és feleségül veszi saját anyját. Mert a végén már tényleg ez lesz ennek a népnek a sorstragédiája. Ne legyünk már szerelmesek a tragikomédia szereplőibe! Nehogy úgy járjunk, mint Iokaszté, akit a saját fia hág meg.

Miközben van itt még valami. Attól, hogy a DK volt még pár hónapja a legnagyobb ellenzéki erő, arra matematikailag semmi esélye nem volt egy pillanatra se, hogy akárcsak megszorongassa a Fideszt. Mióta feltűnt Magyar Péter, még ennél is kevesebb ez az esély; egy nagy klasszikust idézve, ez az esély a pozitív nulla. Tehát mit tegyen, aki változást szeretne? Ez itt a kérdés. Szavazzon arra/azokra, akire/akikre eddig, és semmi nem fog változni, vagy szavazzon arra, akiről nem tud semmit, de szemmel láthatóan felkavarta a szaros állóvizet? Ezt döntse el mindenki maga. Ha én Magyarra adom a voksomat, az nem azért lesz, mert rajongok érte, vagy mert az egyelőre még nem is különösebben ismert összetételű pártja szimpatizánsa lennék, hanem azért, mert adok egy esélyt neki. Ennyit megér a szavazatom, legfeljebb két év múlva nem kapja meg, ha addig nem bizonyít, vagy kiderül róla, hogy csak egy illúzió volt, semmi más. Talán jobb is így, hogy nem egy éles választáson, hanem egy önkormányzati és európai parlamenti választáson teheti be a mellső lábait a pályára. Lesz idő tesztelni azokat, akik bizalmat kapnak, lesz idő kiismerni és megismerni, kik is ők valójában. Mert ugye messziről jött ember azt mond, amit akar. Ha nem tisztességes, ha kiderül, hogy  nem gondolja komolyan, amit mondott és megígért, akkor az én június 9-i szavazatomtól függetlenül megy a levesbe. Ha meg bizonyít, akkor nincs miről beszélni. Persze csak akkor, ha a cél az, hogy Orbán takarodjon. Most mutatkozik meg az ellenzék valódi énje (akinek nem inge, ne vegye magára), ami számomra nem a népképviselet iránti mély elköteleződés irányába mutatja, hanem abba a vádként már sokszor felmerült megélhetési politizálás irányába. Vagyis jó ez így, mindenkinek jó, legfeljebb a népnek nem. De hát a nép nem fontos.

Pedig ez lenne a politika lényege, maga a szó is innen ered. A politika kifejezés az ókori görög polisz névből ered, jelentése: közélet, ilyen értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, tevékeny (aktív) vagy tétlen (passzív) politikát folytat. Hosszú idő után végre aktív lett a polisz. Ha semmi másért nem is, ezért legalább jó, hogy felbukkant Magyar. Senkit semmiről nem akarok meggyőzni, legfeljebb annyit javasolnék, hogy mielőtt ítélkeznénk, szálljunk magunkba. 

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.