NEHAZUGGY

Az életszínvonal emelkedése hol marad?

Lázár Gergő | 2024. Május 13, Hétfő | 18:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,530,176 forint, még hiányzik 1,469,824 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Amikor már a fideszes propaganda részét képező Index is arról számol be, hogy a balatoni lángos és fagyi ára is elszállt, akkor az ember azért rádöbbenhet arra, hogy a valóság igen más, mint az, amit a kormány megpróbál elhitetni a híveivel. A magyarországi árak elérték és egyes esetekben akár meg is haladják azt, amit az ember Nyugaton tapasztalhat. Már messze nem igaz az a kijelentés, hogy külföldön sokkal drágább az étkezés vagy az italfogyasztás, esetleg a bevásárlás. És igen, valóban megemelkedtek a fizetések is, de azok nagy részét a bőven átlag feletti, Európa-rekordernek számító infláció el is vitte. Nem beszélve a nyugdíjasokról, akiknek a megemelt nyugdíjai sem elegendőek sokszor még a legalapvetőbb dolgok megvásárlására sem. Nyilván sem a fagyi, sem pedig a lángos nem alapvető élelmiszer, nem muszáj a Balaton-parton süttetni a hasunkat kolbászt, fagyit és lángost zabálva, de azért ne legyen már luxus ez a pár termék. Igen, készíthetünk otthon is tizedannyiért lángost az egész családnak, vagy vihetünk rántott húsos szendvicset a vízpartra, mint a jó magyar turisták egy része, de milyen nyaralás az olyan, ahol minden elköltött fillért át kell gondolni?

És lehet azt mondani, hogy nem az árak magasak, hanem a fizetések alacsonyak, de végső soron mit számít? Mert az igazság az, hogy a 600-700 forintos fagylaltárak például a granadai árakkal vetekednek, miközben a gyros vagy hamburger ára azt jelentősen meg is haladják. Tudom, hogy a gyros és a kebab nem ugyanaz, de bőven összehasonlítható az összetevőit tekintve. Itt a városban egy kebab olcsóbb helyeken 3-4 euró között van, amely 1200-1500 forintnak felel meg. Ez a fele a balatoni gyros áraknak, amire véleményem szerint nincs magyarázat. Igen, ott van a Balaton, sok a turista, de Granadában meg itt van az Alhambra és még több a turista, valahogy mégsem szálltak el olyan mértékben az itteni árak. Tízszázalékos emelésről beszélnek erre a szezonra, amely lassan megszokottá válik. Tehát 10 év alatt megduplázódnak az árak, miközben ez a fizetésekre a legkevésbé sem igaz. És tudom, hogyne tudnám, hogy háború van, megdrágult az olaj, a sajt és más alapanyag is, de ki az, aki végső soron lecsippenti ezt a plusz pénzt?

Kétlem, hogy ez a legtöbb esetben az árus lenne, mint inkább vagy a termék előállítója, vagy a kereskedő, aki rápakol egy jó 20-30 százalékot az árakra, hogy szép profitot hozzon össze. Akárki akármit is mond, szerintem nem lehet megmagyarázni az állandó áremelést, hiszen sokszor arról van szó, hogy a terméket előállítók, vagy értékesítők megértették, hogy aki nagyon akar egy lángost, az akár dupla áron is meg fogja venni, tehát aki nem akar többet fizetni, az majd megoldja másként. Ezzel csak az a gond, hogy lassan eljön majd az idő, hogy csak a gazdagabbak és a külföldiek engedhetik meg maguknak, hogy gond nélkül vásároljanak „luxus” termékeket és a magyarok által korábban imádott ételek a múlté lesznek. Ha valami képes a kultúrát és a hagyományokat súlyosan erodálni, az nem más, mint az elképesztő áremelés és az ezzel egyidejűleg elérhetetlenné váló termékek.

Elég csak megnézni a karácsonyi vásárt, ahol idén már nem csak a magyarok, de a gazdagabb külföldiek is arra panaszkodtak, hogy elszálltak az árak. Ma már egy 4-5 fős vidéki család felmegy Budapestre, akkor ott már nem fog tudni elfogadható áron ételt vásárolni. De mi van, ha a kisgyerek lángost, kürtős kalácsot, vagy épp vattacukrot kér, a szülők meg nem engedhetik meg maguknak? Már ott tartunk, hogy tényleg egyszerű dolgok válnak luxustermékekké és sokan elfelejtik, hogy milyen is volt az, amikor még ha nem is élt az ember nagylábon, de évente egy-két alkalommal megengedhetett magának egy olyan nyaralást, ahol nem kellett azt számolgatnia, hogy mennyit költ a család. Ezek az idők viszont egyre több család számára már csupán a múltat jelentik. És lehet itt a szankciókat, Brüsszelt és mindenki mást is okolni, vádolni, de az igazság az, hogy olyan rossz állapotban talán egyetlen uniós gazdaság sincs a háború kirobbanása óta, mint Magyarország.

Már régen kimászott a legtöbb ország a szakadékból, de mi még mindig ott tartózkodunk. Lehet, hogy lassan javul a helyzet, de már így is hatalmas lemaradásban voltunk szinte minden régiós országhoz képest (a Nyugatot inkább meg se említsük), ezért a cél a minél gyorsabb kilábalás és felzárkózás kellene, hogy legyen. Ehelyett ott tartunk, hogy az árak elérték a nyugati színvonalat, viszont minden más romlott. Az emberek életszínvonala egészen biztosan, hiszen egy pár kormányzatilag nagy becsben tartott család és csoport kivételével a többség ma jobban szenved napi szinten, mint mondjuk 2010 előtt. Ezt viszont a kormány sikernek nevezi és arról beszél, hogy ezt a modellt világszerte be kellene vezetni. Ezzel viszont ki ért egyet? Érdekelne az osztrákok vagy a szlovákok véleménye, miszerint szeretnének-e egy ilyen keresztény-konzervatív csodában élni, ahol az egyszerű családok szenvednek, vagy inkább ragaszkodnak a jelenlegi helyzethez, ahol már az eurozóna tagjai és a gazdaság is évről-évre növekszik? Kétlem, hogy az előbbit választanák.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!