NEHAZUGGY

Miért kell haragudni Magyar Péterre

Swan Edgar | Május 4, Szombat | 8:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,564,948 forint, még hiányzik 1,435,052 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Tegnap délelőtt a cikkemhez érkezett néhány fontos reakció, amire most szeretnék válaszolni. Így egy kicsit talán sok lesz belőlem, de ígérem, egy időre aztán befogom.

Kedves szerző! Ez tipikus esete annak a mondásnak, hogy valaki fordítva ül a lovon.

Nem az ellenzék akarja bedarálni Magyar Pétert, hanem Magyar Péter akarja bedarálni az ellenzéket.

Ez tényleg nem látszik onnan ahonnan ön nézi?

Innen tényleg nem látszik. Sőt, szerintem ez csak onnan látszik így, ahonnan azok nézik, akik erősen elköteleződtek valamelyik párt mellett. Én ezt teljesen megértem, elfogadom, de szeretném a saját szempontjaimat elmondani. Én nem az ellenzéki pártok ellen vagyok, hanem a változás mellett. Az pedig csak úgy lehetséges, ha befejezzük az egymásra mutogatást, és megpróbáljuk tudomásul venni, hogy a politikában és mondjuk a sportban vannak közös vonások. Amikor pályára lép két csapat, akkor az egyik győz, a másik veszít. Ugyanez történik, ha több versenyző indul. Aki nem győz, annak a szurkolói csalódni fognak. A különbség az, hogy a csapatok is, a versenyzők is lényegében önmagukért küzdenek, a politikusok – elméletben – az országért és értünk, szavazókért.

Innen, ahonnan én nézem, nem azt látom, hogy valaki be akar darálni valakit, hanem azt látom, hogy többen indulnak a versenyben. Ez azzal jár, hogy a gyengébb még hátrább sorolódik. Ennek a megoldása pedig szerintem nem az, hogy elkezdjük szidni a potenciális ellenfelet, amiért ő is indult, bár persze ezt is lehet csinálni. De talán célravezetőbb összekapni magát a versenyzőknek, és jobb teljesítményt nyújtani. Ezzel nyer mindenki, a versenyzők is, hiszen rákényszerülnek arra, hogy átlépjék a saját árnyékukat, izgalmasabb, jobb verseny lesz, értékesebb lesz a győzelem, és nyernek a nézők is. Az a baj, hogy mi elszoktunk ettől, úgy gondoljuk valamiért, hogy az a normális, ha a versenyzők kényelmesen elmatatnak a pályán, és ha ebbe a langymelegbe belepancsol valaki azzal, hogy ő is rajthoz áll, arra nagyon haragszunk, mert felborította a megszokott ritmust.

Én így szemlélem azt, ami most történik. Hiszek abban, hogy nagyon is jót tesz a politikából élőknek, az összes pártnak (igen, még a Fidesznek is, de az ellenzéki pártoknak mindenképpen), hogy jött valaki, aki rákényszeríti őket a komolyabb erőfeszítésre. A társadalom érdeke ez, nem pedig a ráérős lébecolás. Magyar Péter nem az ellenzéki pártokat darálja be, ha mégis, ha be tudja egy ember darálni őket, akkor talán nem is érdemelnek mást. Most vajon mi a bánatos túró gátolja ezeket a pártokat abban, hogy összekapják magukat, odafigyeljenek a választókra, meghallgassák őket, megszólítsák őket, megnyerjék őket maguknak? Miért egymás ellen küzdenek most is, miért nem a választókra koncentrálnak? Ez belülről, amikor valaki őszintén hisz egy pártban, annak eszméiben és vezetőjében, bizonyára máshogyan csapódik le, de kívülről, amikor az ember – például én – nem tudok és talán nem is akarok csatlakozni egyetlen ilyen közösséghez sem, ám a társadalomnak tagja vagyok, és engem is érint minden, ami történik a politika színpadán, és csupán azt szeretném, azt akarom, hogy ez egy demokratikus, szabad, élhető ország legyen, ahol mindenkinek helye van, ahol mindenkinek jut levegő és élettér, bizony így látszik és ez a természetes. Őszintén remélem, fel fog még bukkanni sok olyan politikus és párt, akikre rá merjük majd bízni a jövőnket és az országunkat, hogy együtt, egymással együttműködve, ám versengve vezessék.

Egyébként szerintem aki elkötelezett egy párt mellett, az nem fog átszavazni Magyar Péterre. Akiket le tud csípni ezekről a pártokról, azok mentek volna maguktól is, legfeljebb nem most, hanem egy hét, egy hónap múlva. És nem mentek volna el szavazni. Magyar rengeteg olyan embert tudott behozni a politikába, aki eleve nem is tervezte, hogy bárkire szavazna, mert vagy csalódott, vagy eleve sem talált magának megfelelő pártot. Nem jajveszékelni kellene, hanem felszívni magát a pártoknak, és végre beszállni a versenybe. Hadd idézzek ugyanonnan egy másik kommentet, hátha úgy érthetőbb lesz, amit próbálok elmondani:

Hat persze. Most az emberek megtanuljak, hogy mi a demokracia. Hogy ez. Hogy a politikusokat fel lehet kerdezni! Hogy kiderul, hogy ez nem tetszik nekem se neked se. Az is kiderult, hogy vitak lehetnek koztunk! Es ez jo. Szoval orult jo napok ezek. Legyozzuk Voldemortot es utcabalokon unnepelujuk magunkat es a vilag jobbik felet ahol hisznek a szabadsagban az emberi meltosagban az igazsagossagban a batorsagban es az embersergben. Mert mi ilyenek vagyunk valojaban, mi magyarok.

Tanulnunk kell. Meg kell tanulni, hogy nincs senkinek eleve elrendelt helye a parlamentben, nem jár közpénzből a fizetés, teljesítmény nélkül főként nem. Azért dolgozni kell, le kell tenni valamit az asztalra. A pártoknak meg kell tanulniuk, hogy nem elég fanatikus rajongókból tábort építeni abban a reményben, hogy ők majd mindig bejuttatják őket a húsosfazék közelébe, mert elkényelmesednek és elfelejtenek küzdeni a választókért, a szavazatokért. Magyar Péter felbukkanásával előállt az a helyzet, amikor nem elég pár OS közlemény, néhány dögunalom sajtótájékoztató, hanem fel kell kötni a gatyát, és dolgozni kell. Ezt már a Fidesz is elfelejtette, az ellenzéki pártok pedig talán soha nem is tudták. Most nincs választásuk, vagy indulnak a versenyen, mégpedig teljes erőbedobással, vagy kihullanak. És ha kihullanak, azért nem az lesz a hibás, akinek volt pofája benevezni. Értem én, hogy fáj minden, ami erőfeszítést igényel és szokatlan az új szereplő, jobb lenne, ha minden maradna a régiben. De nekünk, az országnak, a szavazóknak nem ez az érdekünk. Egyszerűen most annyi történik, hogy végre a fejéről a talpára áll a politika, és azok, akik eddig remekül ellébecoltak a langyos pocsolyában, most nehezen viselik a változást. Bevallom, én ezt egyáltalán, semennyire nem bánom. Amikor majd a különféle pártok elkötelezett követői látni fogják azt, hogy bizony végső soron az ő kedvencüknek is hasznára vált a változás, talán megértik azt is, hogy ennek eddig is így kellett volna lennie. Nem a versengés az abnormális hanem az, ami eddig volt. A végén – ha eljutunk odáig – talán mindenki kihozza magából a legjobbat, és egy új kormány alakításakor mindenki a legtöbbet teszi bele, a tudása legjavát adja. És igen, a demokrácia így működik, de mi még csak most kezdjük tanulni. Én így gondolom. Talán hibásan, talán nem. Majd kiderül.

Jó ébredezést, szép napot, kellemes pihenést kívánok mindenkinek! Mi majd hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy szoktunk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!