NEHAZUGGY

Az egész társadalom érdeke ennek a mocskos botránynak a teljes nyilvánossága

Molnár Bálint | Április 28, Vasárnap | 10:28

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 573,940 forint, még hiányzik 2,426,060 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hallgatási pénz. A kereszténykonzervatív korrupt állam titoktartási kötelezettségnek nevezi, de hát mégiscsak az elhallgattatásról van szó. Arról a kényszerhelyzetről, amibe Vásárhelyi János bicskei pedofil bűnöző kilenc áldozatát, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egykori lakóit belepréselte a Pintér-féle Belügyminisztérium alá tartozó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF). Amely ezek szerint – leegyszerűsítőnek és durvának tűnhet, de mégiscsak erről van szó – a 21. század, az európaiság, a kereszténység nagyobb dicsőségére a szó szoros értelmében vett gyermekvédelem helyett gyalázatos bűncselekmények áldozatainak hallgatásáért küzd. A SZGYF kilenc molesztált fiatallal peren kívüli megállapodást kötött, amelynek feltétele az volt, hogy nem beszélhetnek az összesen 154 millió forintnyi kártérítés szerződéseiről. A legszebb benne, hogy a rendőrminisztérium nem is cáfolta, hogy a bicskei pedofil bűncselekmények áldozatainak kártérítési szerződéseire titoktartás vonatkozott.

Miért? Nem értem, miért. Nem értem, mire volt ez jó. Mi lehet egy ilyen esetben a hivatkozási alap? Kinek okoznának kárt vele, ha beszélnének? Ha senkinek, mert senki nem hibázott, akkor miért kell titkolózni? Nos, nem elég, hogy elbánt ezekkel a gyerekekkel (ma már felnőttek) az élet, a rendszer, amelyben jobb híján bízniuk kellett, nem elég, hogy külön János bácsi egy életre megnyomorította, traumatizálta őket, tulajdonképpen valódi kártérítés helyett a fideszes állam vesztegetési pénzt ajánlott fel nekik a hallgatásukért cserébe. Nevezetesen az a gondoskodó fideszes állam, amelyiknek az egész gyermekvédelem egy istentelen púp a hátán. Még ha távolról sem az egyetlen. A bicskei áldozatoknak egyfelől akkor törték ketté az életét, amikor nem védték meg őket egy mocskos ragadozótól, másfelől akkor alázták meg őket, amikor a ragadozó bűnsegédjét, K. Endrét államelnöki kegyelemben részesítették, harmadrészt akkor rúgtak még egyet beléjük, amikor ez a bizonyos Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság feltételt szabott a kártérítésnek: sem az áldozatok nem beszélhetnek, sem a fenntartó (BM) nem beszélhet, nem nyilatkozhatnak a kifizetésekről. Az időrendi sorrend nagyjából mindegy is.

Ha valaki azt hitte, hogy erről az ügyről, az abban közvetlen vagy közvetett felelősséget játszókról nem derülhet már ki gyomorforgatóbb, akkor szerintem tévedett. És azt is gondolom, hogy ez is van pont annyira gyomorforgató, mint hogy a független bíróság döntése értelmében K. Endre személyes adatainak védelme felülírja azt a széles társadalmi hiányérzetet, értetlenséget, felháborodást és jogos tájékozódási igényt, ami azzal az egyszerű, de három hónapja megválaszolatlan kérdéssel függ össze, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre. Hogy miképpen történhetett meg Magyarországon, pláne a pápalátogatás apropóján, hogy eme lángoktól ölelt, illetve a progresszív-liberális óceán mocskos, dekadens vize által körbenyaldosott konzervatív szigeten, a mindent felülíró családvédelem, valamint a fóliával fémjelzett gyermekvédelem Mekkájában a nemzet egységét megtestesíteni hivatott ősanya és női princípium megkegyelmez egy gyermekeket megrontó bűnöző segédjének. Hogy miképpen történhetett meg ez a szégyen, azt ma a bűnsegéd bűnügyi személyes adatainak védelme miatt nem lehet megtudni, mint ahogy annak a szerződésnek a részleteit sem lehet megismerni, amit az SZGYF nevű állami hivatal kötött az ún. kártérítés ügyében.

Abszurd mindkét szál. Az előbbi azért, mert azokban a kegyelmi iratokban nyilvánvalóan nincs benne, hogy mondjuk Orbánné Balog püspökkel kézen fogva kilincselt a Sándor-palotában Endre bácsi érdekében, aki amúgy 42-es cipőt visel és bokasüllyedése van, de ez nem ránk tartozik, úgyhogy törődjünk bele, hogy azért kapott kegyelmet, mert CSAK. Az utóbbi azért, mert most maga a Pintér-minisztérium ismerte el, vagyis hozta nyilvánosságra egy újságírói kérdésre az összesen kifizetett kártérítés összegét, így még büdösebb, hogy adófizetői pénzeket arra használják, hogy elássanak súlyos pedofil ügyeket.

Nem mintha 15, 17, 21 vagy 30 millió forint begyógyítaná azokat a soha be nem gyógyuló lelki sebeket, amelyek a drogok, az alkohol, a mindenféle függőségek és pszichés betegségek karjaiba taszították azokat a fiatalokat, akik nem vetették a vonat elé magukat, de nincs rá magyarázat. Hát milyen állam az, amelyik a már több ízben cserbenhagyott polgáraival szemben így jár el? Nem érdekel a jogászkodás, erkölcsi szempontból védhetetlen, hogy egy európai uniós tagállam arra kötelezi a polgárait, hogy lemondjanak valamilyen jogukról (köpedelem, hogy a méltó halálhoz való jogról még vitázni sem hajlandó, nemhogy népszavazást tartani róla), hogy azzal tulajdonképpen brutális bűncselekmények részleteit sikálja el. Mihez kellett a titoktartás? Mihez kellett egyenként, külön-külön peren kívül megegyezni a kilenc áldozattal? Hogy miről ne beszéljenek? Hogy János bácsin és Endre bácsin kívül még ki mindenki molesztálta őket, még ki mindenkinek volt köze azokhoz a borzalmakhoz, amelyek a bicskei gyermekotthon falai között történtek?

Milyen állam az, ahol a Gyermekvédelmi Főigazgatóság azzal van elfoglalva, hogy az általa meg nem védett, bántalmazott áldozatok hallgatását megfizesse? Ez nem egy beismerő vallomás? És ha az, akkor hol vannak a felelősök, akik hogy nem buktak még bele ebbe a világraszóló botrányba? Nem tudom, csak kérdezem. Mert ugyanis ez a titoktartási mizéria (értsd: a pedofil bűncselekmények áldozatait titoktartásra kötelezi a belügy, amelyik aztán maga oszt meg részleteket a titoktartási kötelezettséggel terhelt megállapodásról) felveti annak a gyanúját (és nem, Magyar Péternek sem sikerült erről elterelnie a figyelmet, üzenem azoknak, akik ezért köpködték az embert), hogy akkor mégis elképzelhető, hogy a szar a legmagasabb szintekig ér? Elképzelhető, hogy a miniszterek mindenről tudó elnöke erről a pedofil kegyelmi botrányról sem a sajtóból értesült először?

Nem állítom, csak kérdezem, ugyanis így április végén, a február 2-a óta megválaszolatlanul a levegőben lógó kérdések árnyékában eszembe jutott, hogy mikor is került bele a hírekbe a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, és milyen kontextusban. Február második felében, bizony, nem sokkal Novák Katalin és Varga Judit hangos bukása után, amikor egy hét leforgása alatt kétszer is levették az ifj. Orbán Győző és a bicskei gyermekotthon közötti kapcsolatról szóló interjút a Gyermekvédelem oldaláról. Ahogy az akkori sajtóhírekből megtudtuk, miután mintegy egynapos teljes leállás után újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapja, arról másodszor is eltávolították azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban 2016-ban készített, egy héttel korábban egyszer már letörölt, majd néhány órára újra elérhetővé vált interjút, amelyben Vásárhelyi János bicskei iskolaigazgató arról beszélt, hogy ifj. Orbán Győző közreműködésével birkózómeccseket szerveztek a gyermekotthonba, ahová Böjte Csaba a határon túlról szállított gyerekeket, és ebben a sztoriban Kónya Endrének is jelentős szerepe volt.

Nem állítok semmit, csak arról jutott eszembe ez a kis apróság (amit annak idején az illetékesek arculatváltással magyaráztak), hogy az egyébként is erőfölényben lévő állam gusztustalanul megzsarolta ezeket a nyomorultakat, minden jel szerint azért, hogy szőnyeg alá söpörje egy pedofil botrány részleteit. Vagyis egy életre megnyomorította őket egy gazember, erre az SZGYF titoktartási szerződést íratott alá velük, majd Pintérék maguk adták ki a nyilvánosságnak a kártérítés teljes összegét. Csak azt akarom ezzel mondani így az úr megpihenésének napján, hogy ha eddig nem volt világos, hogy minden magyar gyerek, és az egész magyar társadalom érdeke ennek a mocskos, soha el nem évülő botránynak a teljes nyilvánossága, akkor ez az utolsó csepp lehetne a pohárban. Ha törvényt kell módosítani ehhez, akkor módosítsanak törvényt, mert az a maszatolás, amit Kocsisék leraktak az asztalra, azok az álságos alaptörvényfércelések, amelyek csak azt szolgálják, hogy az Orbán-kormány még távolabb tolja magától a felelősséget, a gyermekvédelminek csúfolt, csomag formáját öltő rendpárti szigorítások sok mindenre jók, csak arra nem, hogy megakadályozzák, hogy legközelebb majd további áldozatokkal kelljen titoktartási szerződést aláíratni, mert megvédeni nem sikerült őket.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!