NEHAZUGGY

Az emberiségnek mindig nagyszerű ötletei támadnak

Lázár Gergő | Április 11, Csütörtök | 19:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 367,060 forint, még hiányzik 2,632,940 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Új-Zéland – hasonlóan Ausztráliához – egy olyan szigetország, amely sajátos biodiverzitással rendelkezik. Számos állat csupán itt képes megélni, ezért az ökoszisztémába behozott bármilyen, eddig ott jelen nem lévő állat súlyos problémákat okozhat. Ennek eredményeként Új-Zéland azzal állt elő, hogy 2050-re ragadozómentes országot hoznak létre, így nem kerül veszélybe egyetlen őshonos állatfaj sem. Érthető persze az alapgondolat, hiszen számtalan, csupán itt élő állatfaj került veszélybe az ideérkező – vagy szándékosan idehozott – állatfajok miatt, de kérdés, hogy mennyire normális az, hogy ehhez egyrészről a természetben kihelyezett mérget használnak – ez háziállatokra és minden más állatra is egyaránt veszélyes lehet -, másrészről pedig lényegében arra bíztatják az akár iskoláskorú gyermekeket is, hogy különböző módszerekkel öljenek meg oposszumokat. Egy adománygyűjtésen konkrétan arra bíztatták az iskola tanulóit, hogy egy vödör vízbe fojtsanak az anyjuk erszényéből kivett baba oposszumokat.

Legutóbb éppen azon lepődhettek meg a helyiek, hogy a kormány 300 000 dollárt költött el arra, hogy levadásszanak egy menyétet, amely egy olyan szigetre jutott el sikeresen, ahol védett állatfajok élnek. Helikopterekkel pásztázták a területet, földön, vízen és levegőben keresték az állatot, mire sikerült elcsípni. Céljuk az, hogy a szigeten élő védett állatfajokat megmentsék ezektől a ragadozóktól. Új-Zélandhoz hasonlóan Ausztrália is igen keményen védelmezi az őshonos lakóit és irtja ki mindazon állatokat, amelyek túlszaporodtak. A kengurukat ma már helikopterekről lövik agyon, esetleg autóval ütik el őket szánt szándékkal. De az idehozott békákat is ma már elképesztő számban irtják, mert rájöttek arra, hogy nem annyira alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz és igen nagy pusztítást hajtottak végre.

Véleményem szerint ezen esetek mit sem bizonyítanak jobban, mint hogy ahol az ember beavatkozik a természet rendjébe, ott problémákat okoz. Mindig előjön valaki egy nagyszerű ötlettel, hogy mégis melyik állat lehet a természetes ellensége ennek, vagy annak az állatnak, vagy éppen milyen területek megfelelőek bizonyos állatfajoknak. Teszik ezt ahelyett, hogy mondjuk belegondolnának abba, hogy a természet évmilliók óta szabályozza saját magát. Alkalmazkodik a változó körülményekhez, a lakóhelyük megszűnéséhez, vagy épp az új „betolakodókhoz”. Már csak ezért sem tudom, hogy mennyire jó ötlet az, hogy megint csak megpróbál az ember beleavatkozni a természetes folyamatokba és konkrétan milliós nagyságrendben irtanak ki teljes állatfajokat az ország területén. Menyét, oposszum, vagy épp nyérc fog a méreg áldozatává válni. Értem én az alapvető célt, de szerencsétlen menyétek sem maguktól érkeztek ide, hiszen azt a 19-ik században azért szaporították el, hogy megtizedeljék azt a nyúl populációt, amely elfogyasztotta a tehenek és kecskék elől a legelőkön növő füvet.

Komolyan nincs semmi más megoldás arra, hogy olyan környezetet hozzanak létre, ahol mindenki boldogan elvan magának? Nem hiszem ugyanis, hogy az oposszumok megnyúzása, vagy épp vízbefojtása a legjobb dolog, amit a helyi fiatalságnak meg lehet tanítani. Nem arról van szó, hogy ódzkodnék attól, hogy a gyermekek megértsék, hogy miként is éltek az emberek évszázadokkal ezelőtt, amikor az állatok szőrméjét használták fel a téli hideg ellen, vagy annak húsát fogyasztották, de ma már ezt sikerült meghaladnia a civilizált országok nagy részének. Új-Zélandon senkinek sincs szüksége arra, hogy kisebb ragadozókat nyúzzon meg, vagy fojtson vízbe. Mert ha már valóban arra van szükség, hogy csökkentsék a számukat, akkor egészen biztosan lehetne találni humánusabb megoldásokat is, mint hogy megmérgezik őket, vagy vízbe fojtják. A probléma – mint oly sokszor – az ember uralkodási kényszere a természet felett, amely már ezidáig sem vezetett semmi jóra.

Értem én, hogy a cél más fajok megőrzése, de mi a garancia arra, hogy ha szépen kiirtanak minden ragadozót a szigetországban, akkor nem fog valami más probléma előjönni? Elvégre korábban is úgy gondolták, hogy végre megoldották a feladatot, aztán a végén valahogy mindig az lett a konklúzió, hogy más állatfajok ennek hatására túlszaporodtak, és ezt a hibát úgy kell orvosolni, hogy milliószámra kell őket irtani. Méreggel, a kamion hűtőrácsával, vagy épp a puszta kezünkkel. A természet a legtöbb esetben képes saját maga helyrebillenteni az egyensúlyt, már ha azt hagyják. Azok az állat- és növényfajok maradnak meg bizonyos területeken, amelyek képes alkalmazkodni ezekhez, amelyek pedig erre nem képesek, azok eltűnnek. Évmilliók óta így van ez, és talán akkor is így lesz, ha az ember megpróbál belenyúlni ebbe az egészbe. Amióta városokba költöztünk és nem élünk többé együtt a természettel, azóta azon dolgozunk, hogy jobbá tegyük a környezetünket az által, hogy beleavatkozunk a természetes folyamatokba. Mikor fogjuk már fel végre, hogy ez nem segít a környezetünknek, sőt, sokat ront a helyzeten?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!