NEHAZUGGY

Nem egymást kellene legyőznünk, hanem a NER-t lenne jó eltakarítani

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Még el sem kezdődött az új hét, amikor az Amerikai Egyesült Államok reménybeli új elnöke bizonyságát adta annak, hogy folyamatosan romlik az állapota. Az egy dolog – bár távolról sem mellékes dolog -, hogy szerinte a migránsok egy része talán nem is ember, de azért azt kijelenteni, hogy amennyiben nem ő nyer a választásokon, akkor vérfürdő lesz az országban, aligha a lelki és mentális egészség legbiztosabb jele. Nem mondom, hogy minket aztán nem érint az amerikai elnökválasztás eredménye, mert de, érint. A világ vezető hatalmáról beszélünk, a világ legtöbb országára hatással van, ami ott történik. Ettől függetlenül szerencsére nem a mi felelősségünk az ottani elnök személye, a magunk kis diktátorával sem tudunk mit kezdeni. És akkor most beszéljünk arról, amiről az ország jelentős része beszél mostanában!

Soha életemben nem volt szokásom a Facebook bármiféle nézegetése vagy követése, mostanában rászoktam arra, hogy ránézek az üzenőfalra, vagy hírfolyamra, vagy én nem tudom, mi az az izé, ami mindenféle dolgot elém ömleszt. Ott azt tapasztaltam – és egy pillanatig sem állítom, hogy nem lepett meg a dolog -, hogy ameddig a kormánypropaganda eddig viccesen szőrmentén kezelte Magyar Péter felbukkanását – ebben most sem látok változást -, az ellenzéki pártok és az ő szavazóik eléggé hangyabolyosak lettek mostanában. Néhány nap leforgása alatt iszonyatos mennyiségű elemzést, véleményt és gondolatkísérletet olvashattam abból a körből arról, miért is látszik közeledni az Armageddon abban az esetben, ha nem tilolják le Magyar Pétert a színpadról. Azt még csak érteni vélem – legalább részben -, hogy a pártpropaganda miért kapott merevgörcsöt, hiszen azzal találták szembe magukat, hogy amennyiben beszélnek a jelenségről, esetleg megtámadják Magyart, azzal egyrészt azokhoz is eljuttatják a sztorit, akik eddig nem értesültek róla, és esetleg nem kívánatos érdeklődést váltanak ki. Másrészt azt gyanítom, a propagandaközpont erősen dolgozik rajta, hogy fogást találjon, de ez eddig nem sikerült, ám ahhoz már túlságosan nagy figyelem összpontosul Magyarra, hogy valami teljesen kamu váddal meg lehessen szabadulni tőle. Harmadrészt – ez persze szintén nem tény, csak tétova tippelgetés részemről – az is lehetséges, hogy nem tudják, mit tud, és főként mit tud bizonyítani Magyar, hol van az a pont, amikor ezek a bizonyítékok esetleg napvilágra kerülhetnek. És abban sem vagyok biztos, hogy a színfalak mögött nem próbálják megvesztegetni, megzsarolni, ennek is meg kell várni az eredményét.

Hoppá, változott a helyzet. Úgy tűnik, mégis megindul a hadjárat Magyar ellen. Ha nem cselről van szó – minimális az esély rá, de teljesen nem lehet kizárni -, akkor a Juhász Péter likvidálására használt eszközt találta ki a pártköszpont agytrösztje, a családon belüli erőszak meséjét. Ez – amennyiben valós támadásról van szó, és én hajlok arra, hogy ez a helyzet – azt jelenti, hogy nem találtak a múltjában olyasmit, amit elő lehetne rángatni, és körbe hordozni, mint a véres kardot. Márpedig ha lenne bármi korrupcióval összefüggő történet, azt már előásták volna. Másrészt ezek szerint megszűnt a tétova toporgás, el akarják taposni. És ez nem a vége a történetnek, mert a volt feleség – Varga Judit – hosszú, méla, bő egy hónapos hallgatás után feltolt (vagy ha nem ő, valaki) a közösségi oldalára egy kisfilmet a kapcsolati erőszakról. Ezek után még csak azon sem kell eltöprengeni, hogy mikor fogja elérkezettnek látni a pillanatot arra, hogy kiálljon a gyerekei apja mellett. Már amennyiben egyáltalán van bármi köze a poszthoz, ha hozzáfér még a saját közösségi oldalához. Mert az sem lenne túlzottan meglepő, ha nem. Bár a volt férj igen gyors reagálása nem ezt támasztja alá, melyben nem érti, miért teszi ezt a gyermekei anyja. Ebből arra lehet következtetni, hogy ő biztos abban, hogy ki volt a posztoló személye. Egyre cifrább a történet. Megszületett hát a kilövési engedély. A kérdés már csak az, sikerül-e kiiktatni Magyart, vagy éppen ellenkező hatást érnek el ezzel a támadással. Hiszen ez a társadalom sajnos nem először lát ilyesmit, Juhász Péter azóta is sorra nyeri a pereket, bár már sokra nem megy a bizonyítékkal, hogy a rogáni propaganda mindvégig hazudott róla. De ez azért nem jelenti azt, hogy ismét bejön ez a nagyszerű karaktergyilok. Meglátjuk.

Az ellenzéki pártoknak, és a hozzájuk valami módon kötődőknek mindez nem jelent problémát, ők aztán nem kímélik Varga Judit egykori férjét. És én ezt nem értem. Mi a túrótól rettegnek? Hogy mi fog történni? Mi lesz rosszabb, mint most? A viszonylag higgadt elemzésektől egészen a habzó gyűlöletig már mindennel találkoztam, de fel nem foghatom, mitől retteg ennyire a szervezett ellenzék – jobb kifejezést nem sikerült lelnem azokra, akik valamilyen csoportban találják meg a számukra kedvező feltételeket, ami tökéletesen rendben is van, de ettől még a jelenséget nem értem -, miért ágálnak ennyire Magyar ellen. Szerintem mindenkinek, de legalábbis a többségnek – az egyének szintjén – vannak fenntartásai, de mi értelme lemészárolni valakit, aki ártani aligha tud a jelenlegi helyzetben. A stabilan néhány százalékos pártok nem tudnak túllépni a saját árnyékukon, ha tudtak volna, már megtették volna. Idejük aztán volt rá bőséggel. Nem ment külön, nem ment együtt. Akkor mi van? A kételkedés, akár a gyanakvás is jogos, de ez az időnként elszabaduló indulat – hogy ne mondjak egyenesen fröcsögő gyűlöletet – szerintem semmivel nem indokolható. Sok kárt már aligha tud okozni Magyar Péter, mert mi van akkor, ha azoknak van igazuk, akik szerint Orbán kreálmánya? A Fidesznek nem kétharmada lesz a parlamentben, hanem? Háromharmad? Nem tök mindegy? Látom azt is a vádpontok között, hogy nem akarja szétverni a Fideszt, tehát nem is akar igazán kormányváltást, és nem fordult szembe a jobboldali értékrendjével, tehát csak a jobbosoknak muzsikál. Oké, tételezzük fel ezt a verziót. És akkor mi van, ha a jobbosoknak muzsikál? Elcsábítja az ellenzéki pártoktól ezeket az embereket? Merthogy ők szerintem nem ott vannak. Azt azonban talán nem ártana átgondolni szerintem, hogy a szélsőjobbos diktatúrát akarjuk-e leváltani egy balos diktatúrára, vagy pedig elfogadjuk, hogy ilyenek is, olyanok is vagyunk, alapvető joga mindenkinek, hogy bizonyos értékrendet magáénak valljon, amitől még lehet, sőt, kell is együtt élnünk és közösen ügyködni egy élhető ország reményében.

Én valamiért úgy hiszem, aki valóban változást akar, nem tagadhatja sem ki, sem le a magukat jobboldalinak valló embereket. A Fidesz létezik, messze a legnagyobb tömörülés, még csukott szemmel is látható. Ha úgy alakul a jövőben, ha megbukik az egypártrendszer, akkor szerintem két opció van. Az egyik – szerintem a valószínűbb -, hogy Orbán nélkül önmagát veri szét a párt. Ami marad belőle, az vagy teljesen jelentéktelen lesz – mint például a jelenlegi MSZP -, vagy egy olyan erőteljes reformon megy keresztül, aminek a végén már köze nem lesz ahhoz a maffiához, ami most a párt lényegét adja. Ha szétesik a Fidesz, akkor kár szót vesztegetni rá, nem kell velük kompromisszumot kötni, mert nem lesz kivel. Ha nem esik szét, ha megújul, megtisztul (amennyire tud), akkor viszont megkerülhetetlen lesz egy kormányalakításhoz. Orbán és bandája már éppen elég mély szakadékokat ásott közénk a társadalomban, de betemetni nem ők fogják. Nekünk kell. Kellene. De az úgy nem fog menni, ha ilyen agyhalott hegylakóként azt hajtogatjuk, hogy csak egy maradhat. Ismét meg kell tanulnunk, hogy nem vagyunk egyformák, attól még, hogy más mást gondol a világról, politikáról, vallásról, hitről, családról, szerelemről, nem az ellenségünk, éppen csak más, mint mi, ami igazán számít, az alapvető értékeink azonban közösek. A normális ez, a demokrácia ez. Én nagyon beteg, torz útnak látom azt, amerre most elindulni látszik az ellenzéki pártok egy része. Én nem kérek baloldali diktatúrából sem, ahogy jobboldaliból sem, konzervatívból sem, liberálisból sem. Élni akarok, és azt akarom, hogy ehhez mindenki másnak is éppen annyi joga legyen, mint nekem. Ez beteges kívánság?

Tényleg érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy kinek mi a baja Orbánnal. Az, hogy jobboldalinak mondja magát? Ha baloldalinak mondaná, akkor rendben lenne? Amikor liberálisnak hazudta magát, akkor rendben volt? Nem az vele a probléma, hogy lop, csal, hazudik, uszít, rombol, pusztít a saját hatalma érdekében? Teljesen függetlenül attól, hogy mire fut ki a történet, hogy Magyar Péter meg fogja-e hozni a várt áttörést, vagy kiderül, hogy nem az, aminek látszik, a probléma velünk marad. A nap végén itt maradunk jobboldaliak, baloldaliak, középen állók, és kezdeni kell valamit a helyzettel, az életünkkel, egymással. Már persze csak akkor, ha normális életet akarunk, nem pedig lövészárkokban leélni az életünket. Nem egymást kellene legyőznünk, hanem a NER-t eltakarítani. Szerintem.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek. Mi szokás szerint hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább