NEHAZUGGY

Az eredendő bűn

Magyar Péter coming outja – és most nem elsősorban a tegnapi zászlóbontásból, jól sikerült mozgósításból, ígéretekből, 12 pontból, pártalakítási szándékból fogok kiindulni, hanem főleg abból, ami előtte volt – megosztja a közvéleményt. Ez rendben van. Az ellenzékiek oldaláról teljesen jogosak a fideszes múltjával kapcsolatos aggályok (ezt tegnap a rendezvényén résztvevők közül többen is elmondták), a rendszer működtetésében való szerves részvétele, ami felvet kérdéseket a személyét, hitelességét, komolyanvehetőségét illetően. Nem utolsó sorban a volt felesége miatt, aki vehemensen tolta a NER rozsdás szekerét. Erről úgy nyilatkozott, hogy ez nem volt más, mint a központi narratívához való lojalitás, a katonás fegyelem betartása, ami a Fideszben alapvetés. Hát éppen ez az. Senki nem tartott fegyvert Varga Judit homlokához, hogy ezt megtegye. Vagy az is lehet, hogy igen. De maradjuk annál a verziónál, hogy önként és dalolva vállalta a hajdobáló asszonyság szerepét, a hegedülve dekázó szuperkeresztény családanya pozícióját, mely bokros teendői mellett még az ország igazságügyi miniszteri kötelezettségeit is fél kézzel teljesítette. Hozzátenném, hogy az én megítélésem szerint kevés olyan irritáló és visszataszító figurája volt a NER-nek, mint a jóminiszter asszonyság. Ha igaz az, hogy semmiről nem tudott, ami körülötte történik, akkor az kurva nagy baj, ha meg tudott róla és annak ellenére jópofizott, akkor még nagyobb.

Mindenesetre ezeket az ellenérzéseimet némiképp mérsékli az a tény, hogy Magyar elvált Vargától. Bár az is igaz, hogy ez utóbbi – mintha mi sem történt volna – továbbra is élvezi a NER ölelő karjait, egy NER-potentát vigasztalását, és bukása ellenére nem esett ki a belső kör biztonságából. Ebből kifolyólag lehetséges az is, hogy ennek a válásnak az egyik fontos sarokköve, oka lehetett, hogy Magyar borítani akart. Választások előtt voltak, és bár a legnagyobb kétharmadot hozták össze köszönhetően az orosz agresszor által megindított háborúra felfűzött narratívának, azért igencsak be voltak szarva az elvtársak egy esetleges vereségtől. Ekkortájt kényszerült száműzetésbe Tiborcz István és Orbán Ráhel, majd amikor a setét fellegek elvonultak, és apósék behúzták a Holdról is jól látható kétharmadot, gyorsan visszatértek az anyahajóra, és talán még több mindent kezdtek a nevükre íratni, mint azelőtt. De legyünk megengedőek és tudjuk ezt be a véletlenek összjátékának. Mindenesetre most a kegyelmi üggyel egy olyan sérülést kapott a legyőzhetetlennek gondolt birodalmi állampárt, hogy Magyar Péter alkalmasnak látta a pillanatot arra, hogy előjöjjön az árnyékból a fényre. Sokat sejtető, nem kevéssé súlyos kijelentései és lebegtetett információi csak ráerősítettek arra, hogy amit mi eddig is sejtettünk, az a valóságban pontosan úgy működik, ahogy leírtuk. Szerintem bár a kommunikációján van még mit csiszolnia, Magyar Péter nem hülye, igen összeszedett és mindenki számára érthető, amit mond.

Ugyanakkor sokszor átsüt a mondanivalóján a Júdás iránti elismerése. Például abban, hogy állítólag ő volt az egyik leglelkesebb EU-párti miniszterelnöke az Uniónak, de kibasztak vele, amikor támogatásért folyamodott Brüsszelhez, ahol az IMF-hez irányították. Ezen nehéz túllendülnöm. Én egy kicsit másképpen emlékszem erre, és bár ezt most nem szeretném kifejteni, mert akkor soha nem érnék a végére, de egy részletet azért tegyünk ide. Arra viszonylag tisztán emlékszem, hogy hogyan szopatta a delegációt és hogyan hitegette Christine Lagarde-ot, aki aggodalmát fejezte ki az akkor elfogadott törvények uniós követelményeknek való megfelelésével kapcsolatban, és kiemelte a jegybanki függetlenség miatti aggályokat. Ugyan reményét fejezte ki, hogy a magyar hatóságok azon vannak, hogy a vitás törvényeket összhangba hozzák az uniós elvárásokkal, azt azért láttuk az elmúlt években, hogy ez mennyire jól sikerült. Szögezzük le: minden európai országnak az IMF tudott a legkedvezőbb kamatokkal kölcsönt adni, de ennek feltétele volt az átlátható költségvetés és pénzügyi kontroll. Júdás úgy hajtotta el ezeket akkor, mint a darazsat, és Putyin felé fordult. Ez nem pragmatikus, az ország érdekét szolgáló politika volt, hanem a Júdásban sokszor tetten érhető ego, a minden valószínűség szerint a gyerekkorából visszamaradt frusztráció és sértettség. Ha egy miniszterelnök nem tud kompromisszumra jutni a saját szövetségeseivel, akkor nem jó politikus. Ha érzelmek mentén dönt, akkor meg pláne. Főleg úgy, hogy az ország lakóit is kiteszi annak, aminek mi, az ország lakói most is bő nyállal szopjuk az eredményét.

2012-ben Putyin és Orbán a tárgyalások során eljutottak a paksi bővítés kérdéséhez, addigra már annyira szorosan összefonódtak a szálak, hogy valójában nem is volt kérdés, hogy Paks2-t az oroszok fogják kapni. „Ez már egy politikai gesztus volt az oroszok felé” – mondta egy Orbánhoz közeli forrás, aki szerint az intenzív kapcsolatépítésben nagy szerepet játszott az is, hogy ebben a 2012-13-as időszakban vált nyilvánvalóvá, hogy az Orbán-kormány kibékíthetetlen konfliktusban áll a vezető nyugati hatalmakkal. A magyar kormányfőt rengeteg kritika érte a demokratikus intézményrendszert, a médiát és a gazdaságot érintő lépései miatt, és a forrás szerint „ez nagy erővel áthúzott bennünket a keleti oldalra”. (Ez egyébként nemcsak Putyint jelentette, 2013-ban Orbán kétszer találkozott a nyugaton szintén sokat bírált Recep Tayyip Erdogan török vezetővel is.) (Direkt36)

Aztán 2014-ben lepacsiztak, és Júdás lényegében eladta a lelkét és az országot is Putyinnak. Orbán és Putyin a magyar gazdaság szempontjából jelentős méretű megállapodást írt alá. A felek megállapodtak abban, hogy Oroszország két új 1200 MW-os atomreaktor épít fel Magyarország területén, tehát a paksi bővítést az orosz állami Rosatom végzi majd. Ennyi. Azon túl, hogy látjuk, hol tart azóta ez a projekt (sehol) Magyarnak az a vélelmezése, hogy szegény Júdást bántották Brüsszelben, ezért futott Putyin karjaiba, egész egyszerűen nem igaz. Azért ment oda, mert rájött, hogy így ki tudja fosztani az országot, és egy füst alatt bosszút tud állni a vélt vagy valós sérelmei miatt. Ezért is gusztustalan az, hogy megint áldozati pózban ábrázolják ezt a szélhámost. Igenis volt akkor választási lehetőség, de ő a neki legjobb, nekünk viszont a legrosszabb verziót választotta.

Kedves Magyar Péter! Orbán nem volt hős, és már soha nem is lesz az. A magyar politikatörténet egyik leggyávább, legaljasabb és legkiszámíthatatlanabb figurája, akit ez az ország valaha is kitermelt magából. Ugyan vér közvetlenül nem tapad a kezéhez, a kijelentései és a működése alapján úgy tűnik, hogy mindent megtesz, amire Putyin utasítja, és ha tőle függ, élete végéig élősködni fog rajtunk. Hogy neki ne kelljen felelősséget vállalnia azért, amit ezzel a néppel tett. Mind morálisan, mind egzisztenciálisan. Ezekre a bűnökre nincs és nem is lesz bocsánat. Ha netán Magyarból egy centrista, esetleg valódi konzervatív párt vezetője lesz, aki kihívója tud lenni a NER-nek, akkor ezekre a jövőben oda kell figyelnie, mert az eredendő bűn Orbán személye és munkássága. 

Szóval van és lesz is még sok-sok kérdőjel a Magyar-jelenséget illetően, de hajrá! Mindennek örülünk, ami felrázza azokat, akik az úgynevezett bizonytalanok táborát alkotják, vagy azokat, akiknek már too much Júdás ámokfutása, akik azért fordultak el a közügyektől és a politikától, mert nem volt alternatíva számukra. Meglátjuk. Én mindenesetre figyelek és jegyzetelek, és ha ebből a mozgalomból lesz valami, akkor nehogy azt vessék a szememre, hogy én bárki mellett letettem a voksomat. Én bárki mellé odaállok, aki valódi változást akar, és tesz is érte. Egyelőre ilyen figura mostanában nem igazán tudott megjelenni. Ellenzéki (helytelenül bal-) oldalról azért nem, mert hamar legyilkolták a karakterét mindenkinek, akiben érezték a lehetséges kihívót. A NER oldaláról (helytelenül jobboldal) meg azért, mert Simicskán kívül senki másnak nem volt érkezése/bátorsága kilépni a rendszerből. Mint láttuk, Simicska is hamar eladta a lelkét másodszor is, és visszavonult egy tanyára, nehogy véletlenül elüsse egy részeg sofőr. Ez a meghunyászkodás aztán nem nagyon hozta meg senkinek a kedvét a forradalmárkodáshoz.

Mondjuk Simicska sem habitusában, sem külcsínében, sem belbecsében, sem semmilyen módon nem hasonlítható össze Magyar Péterrel, már csak azért sem, mert fiatalabb, és nem szagolta Júdás lábát a Bibó kollégium izzadtságszagú hálószobájában. Meg ugye nem is milliárdos és nem ő irányította a párt pénzügyeit, nem nála volt a közkassza kulcsa, szemben a soha el nem számoltatott Lajosunkkal. Szóval kíváncsian várom, mi lesz ebből, hova fut ki a lelkesedés, a zászlóbontás, mindenesetre ha már azt eléri az alakuló párt, hogy kicsit felkavarja a politikai mocsarat azzal, hogy kő formájában belecsapódik a nemlétező ellenzék és a mindent leuraló NER állóvizébe, akkor talán történni fog valami pozitívum a közeljövőben. Akár az is bekövetkezhet, amiről Magyar beszélt egy interjúban: talán sorra előjönnek majd olyanok, akik szintén azt gondolják a Fideszről, amit ő, és ki is nyitják a szájukat. 

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább