NEHAZUGGY

Uszításra, megosztásra

Vogronics András | Március 15, Péntek | 10:32

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,566,300 forint, még hiányzik 433,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

In memoriam kokárda, avagy hogyan lopta el Orbán egy nemzet jelképét és erőszakolta meg úgy, hogy az sötétebb pillanataiban az egykori harmadik birodalom jelképére emlékezteti az embert. Nem túlzó és nem is hatásvadász ez a kijelentés, hiszen gyakorlatilag kisajátította a nemzet jelképét, az 1848-as forradalom szimbólumát, és azt konkrétan politikai haszonszerzésre, hergelésre és a nemzet megosztására használta. Tette ezt 2002. március 13-án, amikor arra szólította fel a Fidesz szavazóit, hogy az ünnep után ne vegyék le a kokárdát, hanem viseljék azt a választásokig. Ezzel kifejezve az összetartozásukat, és egyben kirekesztve és megbélyegezve azokat, akik másképp gondolták, akik nem a Fidesz szavazói voltak.

Sokak szerint és szerintem is akkor kezdődött az, ami mára visszafordíthatatlanná vált. 2002-ben, amikor egy ennyire aljas és szánalmas mozgalmat indított csupán azért, hogy megossza az országot és megnyerje a választásokat. Igen, Orbán mindenkori egyik leggusztustalanabb húzása volt ez, ami a mai napig kettéhasított állapotában tartja a társadalmat. Ezt elsősorban a Z és Alfa generációnak írom, akik esetleg nem tudják, hogy mi is a valódi oka annak, hogy sokan nem hordanak kokárdát március 15-én. Nekem is van egy fogadalmam, ami úgy szól, hogy ha ezek egyszer végre eltakarodnak a hatalomból, akkor én is újra ki fogom tűzni a kokárdát abbéli reményem kifejezésére, hogy talán meg lehet haladni, ki lehet heverni a megosztottságot és az ország valóban felszabadítható az elnyomó hatalom súlya alól. Annak idején, 2002. március 13-án az alábbi felhívás került bele a Fidesz pártlapjába, a Magyar Nemzetbe Kokárdát a választásokig! címmel:

Az Magyar Polgári Együttműködés Egyesület arra kéri az ország lakóit hogy „március 15-től egészen a választásokig viseljék a nemzet egységét szimbolizáló hagyományos kokárdát”. A Nemzetiszalag Mozgalom elindításáról szóló felhívás szerint „Magyarország polgárai 1848. március 15-én a jövőt választották. A márciusi ifjak, Széchenyi, Deák és Kossuth nemzedékének emléke arra ösztönöz bennünket, hogy ma is összefogásra hívjuk fel a nemzetet. Legyen most is a nemzeti szalag összefogásunk jelképe!” Az egyesület arra kér mindenkit, hogy „a nemzeti szalagot tűzze a szíve fölé, tegye ki az autójára, az otthona ablakába, ezzel is kifejezve a nemzet összetartozását”. Mészáros László, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alelnöke szerint a kezdeményezett „mozgalom nem népfrontos, de nem is valamifajta ellenchartás indíttatású, sokkal inkább arra hivatott, hogy a nemzeti érzelmű emberekben tudatosítsa az együvé tartozást, s egyfajta példát teremtsen a hagyományok megtartására”.

Pontosan értjük, hogy ez mit jelentett. A legjobb és legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy aki magyar, az viselje a kokárdát, aki meg nem, az nem tudom pontosan, micsoda, de semmiképpen nem nemzeti és nem fideszes ebben az értelmezésben.

Egyébként nemcsak a kokárdát lopták el akkor, hanem tulajdonképpen a nemzeti zászlót is kisajátították a kampányuk során.

Simán magukra szabták ezt a nemes ünnepet, ami a rendszerváltás (ha volt egyáltalán ilyen) előtti időszak egyik szimbóluma volt, hiszen a kádári korszak nem nézte jó szemmel a szabadságot ünneplő fiatalságot és többször tettlegességig fajuló atrocitások érték azokat, akik kokárdát viseltek 90-előtt. Többek között a Fideszt is, és az összes rendszerváltó pártot. Ehhez képest nem csak a jelképet, hanem ’48-as nagyjainkat is lerugdalták a saját blődi kommunikációjuk szintjére, saját magukkal azonosították ’48 hőseit:

„Magyarország polgárai 1848. március 15-én a jövőt választották. A márciusi ifjak, Széchenyi, Deák és Kossuth nemzedékének emléke arra ösztönöz bennünket, hogy ma is (2002.03.15) összefogásra hívjuk fel a nemzetet. Legyen most is a nemzeti szalag összefogásunk jelképe!” Az egyesület arra kér mindenkit, hogy „a nemzeti szalagot tűzze a szíve fölé, tegye ki az autójára, az otthona ablakába, ezzel is kifejezve a nemzet összetartozását”.

Szóval így kezdődött, és ebben élünk a mai napig. Bizony ott tartunk, hogy aki nem fideszes, az hazaáruló, hontalan, zsidó, cigány és libsi, aki a nemzet (értsd: a birodalmi állampárt) ellensége.

Ezért van az, hogy összemosták a nacionalista és fasisztoid hőbörgést a nemzet ünnepével.

Ezért van az, hogy a híveik azt gondolják és úgy tudják, hogy magyar és hazafi csak az lehet, aki Orbánék szekerét tolja és hozzájuk lojális.

Ezért van az, hogy az egészséges patriotizmust keverik a szélsőséges hőzöngéssel, és lépten-nyomon hangot adnak ennek.

Ezért van az, hogy ha az ember meghallja a Himnuszt valahol, akkor nem feláll, mint mi annak idején a suliban, hanem megáll és körülnéz, hogy véletlenül nem valami fideszes rendezvényre tévedt.

Kisajátították a nemzet szót is, és saját gusztustalan ideológiájuk kifejezésére használták. Nemzeti Dohánybolt, Nemzeti Adó és Vámhivatal, Nemzeti Választási Iroda, Nemzeti Konzultáció. Minden nemzeti, minden, ami nemzeti, az őket jelenti, vagyis minden, amihez hozzáérnek, elveszíti valódi jelentését. Minden, amit egy valódi nemzetnek meg kellene testesítenie oldaltól, nemtől, vallástól függetlenül. Ez 2002-ben megszűnt és Orbán kezébe került, amit a mai napig durrogtat, amivel párhuzamosan a nemzetietlen, hazaáruló, idegenszívű jelzőkkel illet mindenkit, aki hányingert kap attól, amit művel.

Apró érdekesség, hogy még a Magyar Hírlap szerkesztősége is elhibázottnak találta 2002-ben ezt a kezdeményezést. Az Elválasztó jel? című 2002. március 21-i írásból idézek:

„A nemzeti színű kokárda a magyar szabadság szimbóluma 1848 óta – minden azóta felnőtt nemzedék számára. Apák hagyták fiaikra, anyák hímezték lányaiknak a kis jelet, melyet azon az egy szent napon mindenki föltűzött – akinek fontos volt -, akkor is, amikor lehetett, és akkor is, amikor nem lehetett. Ezzel a jellel nehéz időkben a magyar szabadsághoz való viszonyukat fejezték ki az emberek, jobb időkben szép szokás maradt: tisztelgés a szabadság hősei előtt. A jel szimbolikus tartalma nem fokozható le egy aktuális politikai kurzus kampánycéljaira. És nem is sajátítható ki erre. Keressenek más jelet! Tűzzenek ki magyar narancsot, az is nagyon nemzeti tud lenni. Eddig minden hatalom kisajátította a nemzeti színeket. Tudta, hogy az emberek szeretik, ragaszkodnak hozzá, mert kifejezi az identitásukat, a magyar nemzet tagjainak összetartozását. Amikor hazug szelek fújdogáltak, számukra akkor is azt fejezte ki. De olyan még nem volt, hogy a magyarság szétválasztására akarták volna fölhasználni!”

Kövér elvtárs már akkor is nagyon aktív volt az uszítás terén, ahogy Hegyi Gyula a Népszavában írta 2002. április 3-án: „Kövérnek és az őt ‘Áldás, békesség’ köszöntéssel üdvözlő Orbán Viktornak sikerült elérnie, hogy az idei húsvétnak az ‘Áldás, békesség, akasztófa’ legyen a tragikus jelmondata. Persze csak azok számára, akik szolgalélekkel és talpnyaló buzgalommal tapsolnak a Fidesz gyűlöletkampányának. Kövér László néhány hónappal ezelőtt szó szerint ‘szellemi polgárháborút’ ígért a magyar társadalomnak. Fenyegetését beváltotta, a MIÉP segédcsapataival együtt mindent elkövet azért, hogy kirobbantsa a szellemi polgárháborút.”

Szóval ők a márciusi szarháziak, akik most is kordonok és biztonsági őrök gyűrűjében „ünnepelnek”. Orbán szisztematikusan használja ezt az ünnepet uszításra, megosztásra, sorosozásra, valamint az ellenzéknek és Brüsszelnek való beszólogatásra. Teljesen mindegy, hogy ma pontosan miről hörög, tulajdonképpen ennyit tud. Miközben nem sok szó esik arról, hogy valójában mi is történt 1848-ban ezen a napon, hogy mit is ünneplünk március idusán.

Ezt a Rákay-féle 6 milliárdba kerülő borzalom is hűen tükrözi. Történelemhamísítás és lopás. Ezzé lett mára a nemzeti jelző igazi jelentése.

RIP Petőfi. Jó, hogy ezt nem látod, mert beledőlnél a saját kardodba.

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!