Július 12,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A nagy összeomlás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 569,359 forint, még hiányzik 2,430,641 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Örvendjünk, úri véreim! Gondos kormányunk megint meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, immár nagyon sokadszorra is. Azt, ami a háborús válsághelyzet mellett még akkor is teljhatalmat ad Orbán Viktornak, ha esetleg el találja veszíteni a kétharmados többséget. Nem állítom, hogy értem, az ellenzéki pártok miért nem fordulnak az Alkotmánybírósághoz, hiszen ennek a válsághelyzetnek már az eredeti bevezetésekor sem volt semmi alapja, még a fideszes alaptákolmány definíciói szerint sem állnak fenn a bevezetéséhez szükséges feltételek. Jó, mondjuk a háborús is csak nálunk működik, más ország kormányfőjének eszébe nem jutott ilyen sunyi módon biztosítani magának a rendeleti kormányzás, tehát a diktatúra lehetőségét. Korán van még, a kávémat sem ittam meg, de emlékeim szerint Hitler operált ilyesmivel annak idején. Ezt akkor lehet kicsavarni őcsútisága kezéből, amikor elvész a parlamenti kétharmad. Már amennyiben még előtte ki nem nevezi magát tényleges kormányzóvá, királlyá, hivatalos diktátorrá. Igény az lenne rá.

Megnyugodhatunk, tegnap lépett hivatalba az új köztársasági elnök, méltó elődök méltó utóda. Valószínűleg az ő toalettje kevesebbe fog nekünk kerülni, azt még nem tudni persze, milyen hobbijait finanszírozhatjuk. Lehet, hogy ő is nagy világjáró lesz, talán nem. Egy dolog biztos jelenleg; hűségesen követni fogja a gazdája parancsait. És ügyesen ír alá, már oda is kanyarintotta a nevét a svéd NATO-csatlakozást jóváhagyó bátor döntés alá. Szerencsére ezt nem az interneten kellett kiviteleznie, a toll és a papír még működik, ahogy például a kompetenciaméréshez használni próbált felület nem. És már az is kiderült, hogy tulajdonképpen a kölkök a hibásak, mert egyszerre sokan jelentkeztek fel, és még a frissítés gombot is nyomkodták a nyomorultak! Hát mi ez, ha nem a többségi akarattal megválasztott jó kormányunk elleni támadási kísérlet? Az még véletlenül jön ki egyiknek a száján sem, hogy bocsánatot kérünk, elcsesztük, a felelősöket kirúgtuk, aki kilopta a vasat a rendszer alól, aki szarul csinálta meg a honlapot, aki nem tesztelte megfelelően – annak ellenére, hogy erre egy, azaz 1 teljes év állt rendelkezésre, merthogy tavaly ilyenkor is összefosta magát a szakértelem -, azt keresztre feszítettük, felnégyeltük, elástuk a kertben a diófa alá. Na, ilyesmi nincs, csak a szokásos; más tehet róla.

Szijjártó Péter nem csak csodálatosan tud kocogni, hanem még harcol is közben. Vagy utána, ezt nem tudom. Mindenesetre azt nyilatkozta ő a Reutersnek, hogy Magyarország – nem ő és a gazdája, nem a kormány, hanem a komplett ország, például velem együtt – nem támogatja Mark Rutte NATO-főtitkárrá való megválasztását, mert ők nem szeretjük mi a pasit, és csúnyákat is mondott a jó kormányról. Petivitéz már megint keveri a dolgokat. Egyrészt ő nem nyilatkozhat például az én nevemben, másrészt meg szerintem itt megint nem fog érvényesülni a csúti akarata. Alig hiszem, hogy ebben az ügyben van lehetőség vétóra. Attól persze nyugodtan fröcsögjenek és köpködjenek, engem például nem zavar, de gyanítom, hogy Ruttét még nálam is kevésbé izgatja.

Ki van törve a demokrácia, de főként a többpártrendszer! Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Lázár János (!) a Mi Hazánk frakciójával alaptákolmány-módosításról csacsogott. Azért ez már nem semmi, lássuk be szépen! A disputa tárgya az volt, hogy vésődjék bele a takonyszilárdásgúba a készpénzhasználathoz fűződő jog. Szerintem bárki tudna legalább tíz olyan indokolt követelést sorolni, aminek benne kellene lennie az alaptákolmányban, de nincs benne, mert biztosan nem maradt hely az apaférfi-anyanő passzus mellett, de már önmagában az is ámulatos, hogy fideszesek és szélsőjobbosok leülnek csacsorászni akármiről is. Ha már ennyire tökéletes az összhang és a baráti viszony, talán elő lehetne vezetni az egészségügyi ellátáshoz fűződő állampolgári jogot, a méltó élethez való jogot és ilyeneket is jó lenne kérni.

És akkor beszéljünk a nagy nemzeti, sőt, össznemzeti drámáról! Órákra le volt állva a Facebook, meg még más ilyen izék is. A leállást követő első tíz percben még nem mindenki gondolt rosszra, a legtöbben vadul keresték a belépési kódot, várták a telefonra a sokjegyű megoldókulcsot, sms-t, virágcsokrétát. A második 10 perc már sokak számára kemény volt. Többen felfedezték, hogy elhagyta őket a házastársuk, így érthetővé vált a plafonig érő mosatlan, a fizetési felszólítások halma, a bőséges hely az ágyban. A harmincadik perc a nagy felfedezések korszaka volt, amikor többen azt konstatálták, hogy valamikor született egy, avagy néhány plusz gyerekük azokhoz képest, akikről eddig tudtak. A második óra maga volt a pokol. Az öngyilkosságok száma megugrott, ugyanakkor új barátságok is köttettek, házastársak ismerkedtek ismét össze, szülők próbáltak visszaemlékezni a gyerekeik nevére, sokan elszánták magukat, hogy elhagyják az országot, és új hont foglalnak valahol, egy középkorú házaspár meglelte a kertben a régebben elkallódott nagyit. Őt már nem kell mumifikálni. A harmadik órában az idősebbek elkezdték beszédre tanítani az utódaikat, elmagyarázták nekik, hogy régebben így kommunikáltak, arcból arcba, és emlékeik szerint működött. A bátrabbak leemelték a polcról a könyvnek nevezett dolgot, és türelmesen igyekeztek lebeszélni az ifjabbakat, hogy installálják akárhová is. Amikor már a társadalom elérkezett az összeomlás szélére, akkor tadaaam, visszajött az összes létfontosságú szolgáltatás, és mindenki ott folytathatja az életét és a rendszerváltást, ahol abbahagyta.

Jó ébredezést, szép napot, kellemes hétvégét kívánok mindenkinek. Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, mert ez a szokásunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.