NEHAZUGGY

A valódi hősök ideje lejárt, maradtak az idétlen Marvel-figurák

Vogronics András | Február 26, Hétfő | 19:04

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,566,300 forint, még hiányzik 433,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mielőtt belelovallnám magam aktuális mondandómba – aminek nem elsősorban a hétfő délutáni parlamenti színjátékhoz lesz köze -, szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akiket abba a hiú ábrándba kergettem saját magammal együtt, hogy akkor most vagy soha. Eltelt két hét Magyar Péter ominózus Partizánnak adott interjúja óta, és ahogy azt nagyrabecsült Edgar kollégám is megírta, lófasz lett itt, csikánó, nem csillag. És igen, én is elnézést kérek a patyolatlelkű olvasóktól, de valamiért nehéz ezen hangos anyázás és bazdmegolás nélkül átlendülni. Túlságosan szentimentális, érzelgős és optimista vagyok, megint elhittem azt, amit nem szabad elhinni ennek a rezsimnek, sem az abból állítólag kiábrándult, onnan kicsekkolt senkiknek. Tulajdonképpen Magyar Péter semmi mást nem csinál két hete, mint lájkokat gyűjt, Wass Albert verseket szaval és a tökéletes felsőtestét villogtatja ahelyett, hogy konkrét bizonyítékokkal, netán érdemi, terhelő vallomással állna elő. Elengedtem az embert a témával együtt, büntetésből visszakullogok a START mezőre, és kimaradok három dobásból. Bocsánat.

Ezzel szemben visszamennék arra a napra, február 16-ára, amikor az influenszerek, tartalomgyártók hívó szavára mintegy 150 ezer ember gyűlt össze a Hősök terén a gyermekvédelem penetráns állapota ellen tiltakozva. De még csak nem is erről szólnék, már beszéltünk erről, még fogunk is. Viszont történt azon a napon két másik sajnálatos eset is, ami pont emiatt talán nem kapott elegendő figyelmet, pedig visszanézve biztosan nagyobb figyelmet érdemeltek volna Magyar Péter semmitmondóan homályos lebegtetéseinél.

Az egyik az volt, hogy kiderült, Jakab Ferenc kiváló virológus, egyetemi tanár mindössze 46 évesen önkezűleg vetett véget életének, az értesülések szerint magánéleti okok miatt. Én pécsi vagyok, és viszonylag képben is a helyi történésekkel, viszont annyira hihetetlen ez az egész sztori, hogy nekem nem nagyon sikerült elhinnem. Főleg úgy, hogy Jakab halála napján a rendőrség lezárta a kutató központot és teljesen átfésülték az irodáját. Nem akarok konspirálni, de nem biztos, hogy ez a magánéleti ok annyira megállja a helyét. Majd kiderül. Vagy soha nem derül ki.

A másik szintén egy haláleset volt, nevezetesen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála. Aki bebörtönzés óta folyamatosan arra bíztatta a támogatóit, hogy ne adják fel a Putyin-rezsim elleni küzdelmet. Az ő szervezete azonban a rengeteg megpróbáltatás után sajnos feladta. Ha hinni lehet az ukrán hírszerzésnek, vérrög okozta a halálát, és őszintén szólva nem is nagyon lehet ezen csodálkozni. Azon sokkal inkább, hogy ennyi ideig bírta. Főleg azok után, hogy 2020-ban novicsokkal akarták megölni, ami nem jött össze. 2022-es letartóztatását már nem élte túl, a Sztálin-féle időkből fennmaradt fegyenctelepen, a Sarkköri Farkas néven is emlegetett, hivatalos kódja szerint IK-3-as büntetés-végrehajtási intézetben halt meg. Ahol egyébként nem ő volt az első nemzetközi szinten is ismert rab. Itt töltött nyolc évet 11 éves börtönbüntetéséből a Jukosz olajtársaság elleni eljárás egyik elítéltje, a Mihail Hodorkovszkij mellett tettestársként elítélt Platon Lebegyev. Jogvédők szerint bevett dolog a rabok elleni erőszak, nem szokatlan az sem, ha a rabokat a fagyos udvaron hideg vízzel öntik le.

A magányos harcos, aki feláldozta magát a Putyin-rezsim elleni harc oltárán, és akiről ma Orbán úgy nyilatkozott a parlamentjében, hogy „sovinisztáknak nem jár tisztelet”, miután az ellenzéki pártok egy perces néma felállással emlékeztek a politikusra, miközben a bátorai és a Mi Hazánk képviselői büszkén ülve maradtak. Éppen tegnap néztem meg Putyin ellenzékének vezéralakjáról még a halála előtt, 2022-ben készült dokumentumfilmet (ha valakit érdekelne és még nem látta, az HBO Max ; döbbenetes és megrázó, ahogy eredeti videókból, híradásokból összeállt a nagy kép az ellene elkövetett 2020-as gyilkossági kísérletről. A filmben megszólal Putyin is, aki soha nem mondja ki a nevét, hanem „személynek” nevezi Navalnijt, mint ahogy a háborút is következetesen különleges katonai műveletnek becézi. Júdás támogatásával és áldásával, természetesen.

A Magyar Pravda, bocsánat Magyar Nemzet egyébként tegnap szorgalmasan szállította a Kreml narratíváját, ami nyilván visszaköszönt Orbán mai parlamenti gusztustalankodásában. A propagandacikkben arra jutottak, idézem: „Ahogy az oroszok jelentős része ismeri: nagyon kellemetlen figura. Egy idegengyűlölő, aki a náci orosz felvonulásokon parádézik, örül a Georgiával vívott háborúnak, a grúzok megalázásának. Később, a Krím megszállása után azt is mondta, hogy „a Krím nem egy szendvics, amit vissza kell adni Ukrajnának”. Ami viszont a filmet illeti: mintha Magyarországot láttam volna magam előtt, bár az egyértelmű, hogy Oroszországban azért durvábban mennek a dolgok. Végignézhetjük, hogy Navalnij támogatóit hogyan viszik el erőszakosan a rendőrök, miután hogyan rontottak neki a békés szimpatizánsoknak. Hogy miképpen nyilatkozik róla a háborús diktátor: CIA-ügynök, a Nyugat kémje, ellenség, hazudik. Mint nálunk, ha valaki szót mer emelni, kiáll, kritizálja a rendszert, azonnal dollárbaloldali, sorosista, brüsszeli, idegenszívű hazaárulóvá válik.

A filmben lelepleződik a kudarcot vallott merénylet, majd bemutatják azt a Monaco méretű Putyin-várost, ahol negyed millió dolláros WC-kefével kotorja le maga után a szart Putyin. Pont mint nálunk. Csak kicsiben és lightosabban. Az önkény, a leuralt média, a hatvanpusztai birtok, a gennyesre hízott oligarchák, és sorolhatnánk azokat a gusztustalan hasonlóságokat, amiket itthon is lát az ember, ha nyitott szemmel jár. Nem a csodával határos, hogy a Nyugat és az ország értelmesebb fele fel van háborodva azon, hogy Júdás milyen bensőséges viszonyt ápol az orosz agresszorral, aki zokszó nélkül öleti meg azokat, akik veszélyt jelentenek a hatalmára. Itthon erre még nem volt példa, de szerintem ami késik, nem múlik. Lehet, hogy ez a Magyar Péter is kapott valami finom utalást arra, hogy inkább szépen csendben szűnjön meg létezni, ne játssza itt a hőst, ha nem akar valami véletlen balesetnek áldozatául esni. Érthető. Nem lehet mindenki hős, nem lehet mindenki patrióta és hazafi, nem lehet mindenki Navalnij. Úgy látszik, a valódi hősök ideje lejárt, maradtak az idétlen Marvel-figurák, akik repkednek és a természetfeletti erejükkel küzdenek a gonosz ellen. Kár, hogy ez itt nem egy filmstúdió, ez maga a valóság. Túl nagy lett Júdás birodalma, túl nagy az ereje, lepattan róla minden és mindenki, aki meg túl hangossá válik, azt elkussoltatják. Szerencsésebb esetben csak megkérik, hogy kussoljon el.

Szóval nem nagyon marad más, mint várni, mert tenni nem nagyon akar senki. Mármint nem akar senki az élére állni a valaminek, bizonyos szempontból érthető módon nem akar senki áldozat lenni. Végérvényesen orosz gyarmat lettünk. Vagy maradtunk, ha úgy jobban tetszik, Júdás már nem a Finkelstein-i tervet hajtja végre, hanem a Putyin-félét. Nem tudom, volt-e ekkora szégyene a magyar történelemnek, mint az elmúlt 14 év, de van egy olyan érzésem, hogy visszatekintve ebben nekem lesz igazam. Sajnos. Most egyvalami biztos. Hogy ahogy minden elmúlik egyszer, úgy ez szörnyrezsim is el fog, bár úgy tűnik, erre sokat kell még várniuk azoknak, akik látják, érzik és tudják, hogy mi megy itt. Vagy simán el kell hagyni ezt a zombi országot, és kívülről végignézni a haláltusáját. Jobbat nem tudok jelen pillanatban tanácsolni.

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!