NEHAZUGGY

Döntsük már el, hogy ki ítélkezik felettünk

Lázár Gergő | Február 21, Szerda | 18:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,552,800 forint, még hiányzik 447,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A gyarmatosítók ráerőltetik kultúrájukat, szokásaikat a leigázottakra. Amiképpen a magyar rádióból döntően angol nyelvű dalok szólnak (ezt még az oroszok sem intézték így) és a mozikban amerikai filmeket vetítenek (nagyobb százalékban, mint a hetvenes-nyolcvanas években szovjetet), újabban meghonosították a Valentin-napot is, ami a szerelmesek számára egyfajta kötelező ünnep.

Ennek a kicsit giccses, kicsit mesterkélt és sokak számára frusztráló napnak az ellensúlyozására (kiegészítésére?) bő két évtizede elindult egy kezdeményezés, a házasság hete; Magyarországon 2008 óta rendezik meg, az idei most vasárnap ért véget.

Nem is tudtam, hogy mi is leigázott gyarmat vagyunk, valaki azért szólhatott volna, hogy ne nézzek ilyen hülyén, mint most. Mert Ungváry Zsolt szerint pontosan ez történt akkor, amikor a magyar rádiók angol dalokat kezdtek el játszani, a mozikban pedig amerikai filmeket vetítenek. Véleményem szerint ennek oka nem a gyarmatosítás, hanem az, hogy egyszerűen színvonalasabb zenét alkotnak az amerikai és brit bandák, illetve Hollywood jobb filmeket csinál. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének kiemelkedő alkotások Európában, vagy a világ más tájain, de azért mondja azt nekem valaki, hogy a Queen, Michael Jackson, vagy épp a Rolling Stones nem képvisel világszínvonalat! Melyik magyar csapat volt, vagy van olyan szinten, hogy akár csak megközelítse ezeket a neveket? Vannak sikeres, valóban jó előadóink és együtteseink, de véleményem szerint ilyen szintű ezidáig még nem jelent meg a hazai palettán, ezért nehéz lett volna velük kitölteni a rádiók adásidejét.

Magyar filmek nyertek már Oscar-díjat is, és valóban születtek olyan alkotások, amelyek örökre etalonnak számítanak, de ilyenek évtizedenként egyszer születnek, ellentétben a hollywoodi filmgyárral, ahol ilyenekre évente van példa. Teljesen fölösleges tehát gyarmatosításról és egyéb baromságokról beszélni ebben az esetben, hiszen egyáltalán nem erről van szó. Elvégre ha valami nem tetszik, akkor majd nem hallgatja, vagy nézi a kedves hallgató, vagy néző és nem éri meg sem a rádiónak, sem pedig a mozinak, hogy ezeket az alkotásokat adja le a közönségének. Amire igény van, az fog menni a rádióban és a mozikban, az emberek pedig eldöntik, hogy van-e erre igényük, vagy valami teljesen mást néznének, vagy hallgatnának. De persze trendi az, hogy az ember már mindenbe is a gaz imperialistákat látja bele és a kultúránk, valamint múltunk eltiprásán siránkoznak, miközben ilyenről szó sincs.

Legújabban a Bálint, vagy Valentin napot „támadják”, mivel az megint csak a Nyugat hagyományainak ránk erőltetése, ráadásul másról sem szól, mint a pénz elköltéséről. Nos, ebben igaza is van a szerzőnek, de a Bálint-nap egyrészről vélhetően egy pogány ünnep gyökereiből született – micsoda meglepetés ez a katolikus egyháztól -, másfelől pedig Magyarországon soha nem volt túlzottan nagy hagyománya azon kívül, hogy az itt élő németek előszeretettel ünnepelték. Manapság a Valentin-, vagy Bálint-nap arról szól, hogy éttermek próbálják a szerelmesekre sózni a vacsora menüiket, valamint a boltok polcain megjelennek a borzasztóbbnál borzasztóbb szívecskés förtelmek. Ez véleményem szerint is kicsit siralmas, de hát nem kötelező azt követni, amit az ember nem akar követni. Ez természetesen nem volt elég a nemzeti félnek, hiszen elő kellett állni valami nagyon frappánssal, valami nagyon eredetivel, ami nem más lett, mint a házasság hete, amely a szerző szerint egy nagyon fontos ünnepségsorozat, ami egy hétig tart és felhívja az emberek figyelmét a házasság fontosságára.

A házasság hete mozgalmat nem véletlenül karolták fel a keresztény egyházak; a katolikusok számára a házasság szentség, vagyis külső (transzcendens) segítség is van hozzá; statisztikák szerint tartósabbak is a szentségi házasságok. Fontos a gyermekek védelme miatt is. Ő az a harmadik ember, akinek a sorsa a másik kettőtől függ. Ha azok között nincs erős kötelék, az az ő sorsát is befolyásolja.

És mivel az élet továbbadása csak férfi és nő szövetségéből lehet, ezért azonos neműek par excellence nem köthetnek házasságot.

Szerethetik egymást, élhetnek együtt, de az soha nem lesz házasság vagy család. Keressenek rá egy másik szót, mert két eltérő fogalmat nem lehet ugyanazzal a szóval jelölni, az ugyanis zűrzavart okoz. Ebből a zűrzavarból bőven kapunk ízelítőt az év 51 hetében, ilyenkor egy hétig legalább ebben is tisztán láthatunk.

Tehát a házasság, a gyermek és a család fontos, de csak akkor, ha keresztény és egy férfiből, valamint egy nőből áll. Az élet továbbadása valóban csak férfi és nő között lehetséges, de ez nem azt jelenti, hogy két férfi, vagy két nő ne nevelhetne gyermeket. Létezik az örökbefogadás intézménye, valamint a lombikbébi-program is egy elfogadott módszer a fogantatásra. Ha valamit, hát az örökbefogadást népszerűsíteni kellene, hiszen számtalan olyan gyermek születik ezen a világon, akik nem elég szerencsések ahhoz, hogy szerető családba szülessenek, ezért őket elhagyják, vagy tragikusabb esetben elveszítik a rokonaikat még az előtt, hogy felnőhettek volna. Ilyen helyzetekben pedig miért ne kerülhetne akár azonos nemű párokhoz is egy gyermek? Ha a gyermek védelme, a biztonsága és a szeretete a legfontosabb, akkor miért nem tudunk túljutni a nevelőszülők nemén? Egy gyermek nem attól lesz boldogabb, vagy lesz biztonságosabb gyermekkora, mert egy férfi és egy nő neveli fel, hanem attól, ha mindent megadnak neki és valóban szeretik.

Nem értem, hogy miért kell szinte minden esetben a keresztény vallás korlátait ráerőltetni a társadalomra. Miért akarják megmondani a vallásos egyének, hogy mi morálisan elfogadható és mi nem az? Nem azt papolják, hogy végső sorban Isten az, aki majd meghozza a döntéseket és aki ítélkezni fog felettünk? Ehhez képest pont az egyház követői azok, akik már most, az életben ítélkeznek saját mércéjük szerint. Én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!