NEHAZUGGY

Amelyik országnak ilyen értelmiség jutott, annak sincsen szüksége ellenségekre

Tamás Róbert | Február 10, Szombat | 8:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 112,229 forint, még hiányzik 2,887,771 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Novák Katalin tovább bonyolódik – holott legalább annyira kellene Varga Juditnak is célkeresztben lennie, de főként a kormányfőnek, hiszen ő felelős mindenért, ami körülötte, az utasítására, a jóváhagyásával történik -, kivételesen nagyon helyesen. Ez nem egy mesterséges botrány, nem gumicsont, hanem mindenkit érintő súlyos probléma. És mint minden ilyen méretű és jelentőségű probléma, felszínre hozza a többit is, hiszen a rezsim olyan, mint egy rohadtul nagy, mindent lefedő pókháló. Minden összefügg mindennel. Gundel Takács Gábor után Lackfi János költő is távozott a tanácsadói testületből (és mások is követték). Egy posztban jelentette be, a továbbiakban nem óhajt erről beszélni. Érti a felháborodást, zavarja a gyűlöletvihar – amibe ezek szerint maga is belekerült, amennyiben nem, akkor nem tudom, ki ellen irányul szerinte ez a vihar -, a közfelháborodást is érti, azt nem, hogy sokan kattintásszámot akarnak ezzel generálni, vagy éppen politikai tőkét akarnak kovácsolni, és ez az ő ízlésének nem felel meg.

Akkor pedig én ünnepélyesen bejelentem, hogy minden feltételezett tiszteletem ellenére sem értem sem Gundel Takács Gábort, sem Lackfi Jánost. Nem értem, hogy ők mit nem értenek. Most nem mindenféle álvalóságsókból ránk szabadult félhülye celebekről beszélünk, hanem ismert, sőt, elismert emberekről. Olyanokról, akik képesek értelmezni maguk körül a világot, akik feltehetőleg ismerik az erkölcs, morál és hasonló szavak jelentését, akiknek a szavaira bizonyára sokan figyelnek, akik meg tudják szólítani az embereket, ehhez nem kell sem válási botrány, sem kivillanó mellbimbó. Ha ők nem értik, akkor hogyan várhatjuk el a betűkkel nehezen birkózó, az őt körülvevő világból nagyon keveset értő, a részletek szintjén vegetáló, az összefüggéseket meglátni nem képes emberektől, akiket úgy befolyásolhat a propaganda, ahogy csak akar, hogy értsék, hogy kialakítsák az álláspontjukat, hogy tanuljanak ebből, fejlődjenek? Mit várunk azoktól, akik a kiló cukorért, néhány ezer forintért szavaznak és nem értik, hogy igenis számít az ő egy szavazatuk is? Nem értem, ebben a közegben, ahol élni kényszerülünk, hogy akarhat még valaki úgy tenni, mintha nem tudna semmit, mintha ő felette állhatna annak a mocsárnak, melyben dagonyázunk. Senki nem állhat felette, mindenki ugyanabban a lében van nyakig, itt nincsenek Júliák, akik felszállhatnak a fejünk fölé.

Megy már a nem-kormánypárti oldalon az ellenzékezés, hogy rászállnak erre a témára. Én pedig azt mondom, az ellenzék mi vagyunk. Mindig is mi voltunk, nem a parlamentben melegedő megélhetésiek, hanem mi, akik élünk (élnénk), dolgozunk, gondolkodunk és véleményünk van a világról. A kérdés már csak az, miért gondolja azt sok függetlenségét hirdető, alapvetően a közvéleményben, a közbeszédben és abból élő közszereplő okos, hogy nekünk nincsen jogunk felháborodni, nincsen jogunk dühösnek lenni, nem lehet véleményünk, de ha van is, ne mondjuk el, mert az kattintásról és sárdobálásról szól? Nem, hanem rólunk szól, mindenkiről szól, a társadalomról, erkölcsről, jogos elvárásokról szól. Lehet persze elegánsan orrocskát befogni, kisujjat eltartani, leordibálni a sajátkészítésű piedesztálról, mert magára valamit is adó értelmiségi nem keveredik a korpa közé, de ettől még én úgy gondolom, hogy bizony a demokrácia itt kezdődik, vagyis még az sem, innen tud majd kihajtani ez a csíra, a mag, amiből kikelhet valamikor egy jobb ország. Azt is gondolom, igenis jó, hogy még fel tudjuk emelni a fejünket, még összeszalad a szemöldökünk, még kicsúszik egy bazdmeg, még tudunk dühösek lenni, még van valami, ami közös, ami a miénk, és ami egyaránt fontos mindenki számára. Ez azt jelenti, hogy nincs veszve minden, nem halott a társadalom, csak kómában van (volt?), mégsem mindegy minden.

Nem értem ezeket az embereket. A tanácsadókat. Eddig egyiküknél se igazán láttam azt, hogy azért megy, mert számára erkölcsileg vállalhatatlan a közösség valakivel, aki kegyelmet ad egy pedofil gazember disznóságait leplezni próbáló másik gazembernek. Nem. Azért mennek, mert a gyűlölethullám, meg hogy na né’ már, ebben politika is van? Nem egy hete mentek, egy hét után mennek. És akkor kérdés, mégpedig komoly kérdés, hogy minek voltak ott? Nekem senki ne akarja bemesélni, hogy egy ivarérett, felnőtt ember, aki ebben az országban él, és az elmúlt másfél évtizedet nem kómában töltötte, az komolyan hisz abban, hogy létezik ebben az országban bármi, ami a kormányhoz, a Fideszhez, Orbán Viktorhoz kötődik, de tiszta, jó, becsületes, a társadalmat szolgálja, nem pedig a hatalmat és a lopást! Vagy ez nem gond egészen addig, ameddig semminek nincsen következménye? Aztán amikor valaminek váratlanul mégis, akkor sem Novák a hunyó, hanem a társadalom, az emberek, a média, a gyűlöletcunami? Hogy is van? Akinek ilyen barátai vannak, nincs szüksége ellenségekre. Én kiegészíteném azzal, hogy amelyik országnak ilyen értelmiség jutott, annak sincsen szüksége ellenségekre. Csak azt szeretném kérdezni az eddig már, és ezek után majd sértődött, a népharagot gyűlöletcunamiként és sárdobálásként megélő uraktól és hölgyektől, hogy volt-e olyan pillanat az életükben, amikor akár csak egy picit, akár csak futólag is zavarta őket az, hogy például az általuk tanácsokkal – bizonyára nagyszerű tanácsokkal – ellátott közjogi méltatlanság pártja, médiája, politikusai, miniszterei naponta nevezik hazaárulóknak mindazokat a honfitársaikat, akik baloldalinak, netán liberálisnak vallják magukat? Bármelyikük felkapta-e akár csak egyszer is a fejét olyankor, amikor elhangzott, hogy ideiglenesen itt állomásozó az az ember, akinek minden őse itt született, de történetesen nem ért egyet a kormánypárttal, és ezt kifejezésre is juttatja? Zavarta-e valamelyiküket hazafias szolgálatuk közepette, hogy honfitársaik millióinak nem csak a magyarságát, nem csak a hazaszeretetét, de még az országban éléshez való jogát is megkérdőjelezi az a kormánypárt, amelynek Novák Katalin az egyik hűséges katonája? Mi ebben élünk, ezt nyeljük lassan másfél évtizede. Mi már tudjuk, hogy nem lehet senki semleges, ezt éppen a Fidesz tette lehetetlenné. Aki odaáll valaki mellé, az bizony közösséget vállal mindennel, amit az illető képvisel. És Novák Katalin nem az országot, nem a nemzetet képviseli, soha nem is azt képviselte, hanem a Fideszt és Orbán Viktort. Vagy ez így túl sok, túl bonyolult, és nagyon fáj a gyűlölethullám? Tényleg őszintén sajnálom.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!