Április 29,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Abban a másik álomban majd jó lesz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,578,300 forint, még hiányzik 421,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Remélem, mindenkit megnyugtat annak a tudata, hogy napról napra jobban élünk, a gazdaság hasít, az ország fejlődik, modernizálódik, digitalizálódik, infantilizálódik. Abban pedig semmi szokatlan, pláne szóra érdemes nincs, hogy az egészségügy úgy hasít, ahogy, az átszervezett ügyeleti rendszer és az összeomló egészségügy gépházának kattogása szinte elnyomja az ország felének gyomorkorgását. De az is lehet, hogy itt is megvan a kétharmad. Oda se neki, pont elég, ha valamelyik udvaronc kihirdeti – aznap ötödször -, hogy milyen nagyon jól élünk, az egészségügyi ellátás pedig egészen csodálatos, európai színvonalú, meg minden. Rendes mimagyarok erre kötelességtudóan vagy egyenesen határtalan lelkesedéssel rábólint, majd előkeresi az utolsó plédet, amit még nem tekert magára megfagyás ellen, igazít az ablak réseibe tömött rongyokon, hogy kevésbé húzzon be a hideg, egy tányérba kanalaz egy keveset a vasárnapi farhátpörköltből, annak is inkább csak a szaftjából, mert a csontot még nem tudja megemészteni, pedig mennyire jó lenne. A tészta már elfogyott, de van még egy darab szikkadt kenyér, azzal jól fel lehet itatni az olajos-paprikás mártást, jól is lehet vele lakni, csak alaposan meg kell rágni. Felszisszent egy olcsó sört és elégedetten bevackol a kopott fotel mélyére, a tévé pedig gondoskodik a boldogságáról. Onnan megtudhatja, hogy már megint jobban él, mint tegnap, a pedagógusok betegre keresik magukat, a kormány gondoskodik az ország jólétéről, támogatja a családokat, Isten pedig óvó szeretettel öleli a keblére a szorgalmas templomlátogatókat.

Látott ugyan valahol egy hírt arról, hogy a nemzet önjelölt anyja amnesztiát adott valakinek, aki közreműködött védtelen gyerekek szexuális zaklatásában, olyannak segédkezett, aki fiatal életeket tört derékba, de azt ő nem hiszi el, biztosan csak a guruló baloldal hazudja az egészet. Ugyanaz, amelyik azt hazudja, hogy nyomorult az élet, hogy az ország többsége annyit sem keres, amennyiből emberi életet tudna biztosítani magának és a családjának. Ez nem igaz, mert mindenkinek van munkája. Lám, neki is van, napi tíz órát gürcöl, arról pedig nem a kormány tehet, hogy kevés a fizetés, az vidéken már csak így van. Neki is járna a bőkezű adókedvezmény a gyerekek után, ha lennének még akkora gyerekei, és kapna csokot is, ha fiatalabb lenne és lenne elég fizetése az építkezéshez. Arról igazán nem a kormány tehet, hogy a feleségét elvitte egy perforált vakbél, mert mire eljutottak busszal a legközelebbi orvoshoz és mire kaptak időpontot a vizsgálatra, már késő volt. Pedig jött a mentő is fél nap után, mert hazaküldte őket az orvos végül, de hiába jött és vitte szirénázva a 150 kilométerre lévő kórházba, ahol fogadni tudták. Az élet már csak ilyen. A gyerekei pedig igenis nagyon jól élnek, elégedettek, boldogok, már unokák is vannak. Igaz, ő ritkán látja őket, mert neki nem telik repülőjegyre, a gyerekei meg nem szívesen jönnek haza. Féltik a családjukat, az unokáknak kicsit barnább a bőrük és azt mondják, itt nem biztonságos. De szoktak beszélni interneten, tényleg szépen élnek, vettek lakást, járnak nyaralni. Egyszer őt is elvitték valami szigetekre, fizették az utazást, szállást, de bizony nem volt az olyan jó. Kimenni nem mert a szállodából, mert fura külsejű emberek járkáltak az utcán, a tengerbe sem mert bemenni, mert úszni nem tud, az ételek is furcsák voltak, a tévé meg idegen nyelven beszélt, azt nem értette. Többet nem is fogadta el a meghívást, pedig próbálták rábeszélni a gyerekek.

Jobb neki itt, otthon, az ismerős helyen, ahol érti a boltos, hogy majd fizetéskor hozza a tartozást, és felírja a számlájára azt a kis tésztát, krumplit, olcsó margarint, pár doboz sört vagy üveg savanyú bort, amire telik. Jobb neki itt, ahol nem kell rettegni, hogy valami félvad migráns elvágja a torkát, bár az unokák miatt aggódik egy kicsit, mert a fene tudja, ott kint mi történhet velük. Néha elgondolkodik rajta, mennyivel jobb lett volna az élete, ha a felesége nem hal meg, ha a gyerekei maradnak, akkor most együtt ülhetnének a tévé előtt esténként és közösen örülhetnének annak, hogy mennyi jót tett az országgal ez a kormány. És már csak azt kellene kivárni, ameddig őhozzájuk is elér az a sok jó, ameddig nekik is könnyebb lesz, ameddig emberként bánnak velük a kórházban, ameddig lesz iskola a faluban, és posta, meg óvoda, cukrászda, rendes utak, nem csak két busz egy nap, rendes bolt, ahol mindent lehet kapni, és rendes fizetés, hogy meg is tudja venni azt, amit szeretne. Az országban már mindenhol így van, csak még az ő falujába nem ért el ez a sok fejlődés és gazdagság, de csak ki kell várni, és ott is ilyen élet lesz. Hamarosan.

Észre sem veszi, hogy görcsösen markolja a kiürült sörösdobozt, már nincs kedve elmenni az ágyig, pláne bebújni a jéghideg paplan alá, összekucorodik az ősrégi, öblös fotel mélyén, és a tévé ringatja álomba. Miközben átcsúszik abba a másik álomvilágba, még hallja, hogy csak itt jó és csak neki jó, vigyáznak rá és gondoskodnak róla, máshol már átvették a hatalmat a vadak, embereket ölnek az utcán, a svédek vagy norvégok – nem tudja megkülönböztetni őket – már a házaikból sem mernek kilépni, a migránsok elfoglalták a városokat, az őslakosok éjjel osonnak csak ki az erdőbe, hogy fát lopjanak, mert különben megfagynának. De itt még jó, biztonságos, az egyház és a kormány vigyáz a családokra. Arra gondol, hogy neki is volt családja valamikor. Régen. Arra már nem emlékszik, az milyen volt. Elszunnyad. Még sötét van, amikor csörög az ébresztő, félálomban tapogat a papucs után, indulni kell, várja a munka és a jobb élet.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.