NEHAZUGGY

Ez akár egy jó irány is lehetne

Lázár Gergő | Február 1, Csütörtök | 18:49

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 41,556 forint, még hiányzik 2,958,444 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Cohousing, amelyet a Cohousing Budapest oldal a következőképpen foglalt össze Olyan lakhatási forma, ahol a lakók közös célok és érdekek mentén, a közösségi összefogás erejével fejlesztik lakhatási feltételeiket és lakókörnyezetüket. A lakók önkéntesen és tudatosan vállalják a közösséget egymással, az általuk meghatározott mértékben tereket, eszközöket, feladatokat, tevékenységeket osztanak meg egymással. Nem kommuna és nem is egyszerű lakóközösség, hiszen itt mások a célok és a módszerek is. Én magával a fogalommal úgy találkoztam, hogy szembejött egy Guardian cikk, ahol is a cikkíró bemutatta Anglia első ilyen kezdeményezését, amelyhez egy csapat középkorú ember ötlete kellett, akik látták, hogy mi történik a szüleikkel és ezt nem szerették volna maguknak. Ők egy élhető, közösségi térrel rendelkező, ámde nem orvosok által felügyelt helyen akartak élni, ahol a beszélgetések, a közös főzés és cselekvés a mindennapos, nem pedig az, hogy az orvos megérkezik a napi vizitre.

A magyarok nagy többsége számára az a terv – és ez is csak a kiváltságosabbaknak adatik meg -, hogy idős korukra valamilyen otthonba kerülnek, ahol leélhetik utolsó éveiket. Persze vannak olyanok, akikről a családtagjaik fognak gondoskodni, esetleg meg sem érik az öregkort, mivel az élet tönkretette őket túlzottan és már a nyugdíjas koruk előtt eltávoznak a túlvilágra valamelyik kórház ágyán. Nyugaton viszont nem úgy terveznek az emberek, hogy idős korukra megbetegszenek, legyengülnek és szenilisek lesznek, hanem úgy, hogy az csupán egy megváltozott lehetőség, egy olyan életszakasz, amelyet végre úgy élvezhetnek, hogy az csak is róluk szól. Utazgathatnak, élvezhetik azt az életet, amelyet megérdemelnek azután, hogy több évtizedet ledolgoztak és beadtak a közösbe annak érdekében, hogy az országuk egy élhetőbb hely legyen.

Ez viszont a nyugati valóság, nem véletlen az, hogy az ilyen úgynevezett cohousing létesítmények Dániából indultak és leginkább azokban az országokban elterjedtek, amelyek már évtizedek óta a legélhetőbbek közé tartoznak. Dánia, Hollandia, Ausztrália, Új Zéland, vagy éppen Kanada. Ezekben az országokban az a közös, hogy már évtizedek óta olyan kormányaik vannak, vagy voltak, amelyek a lakosok életével törődött és tényleg jobb hellyé tették az országaikat. Ezek az országok a legtöbb esetben nagyszerű ötleteket képesek megvalósítani, amelyekből tanulhatnának más, Magyarországhoz hasonló országok is, csak hát ehhez az is kellene, hogy az embereknek ne azon kelljen agyalniuk, hogy megérik-e egyáltalán az idős kort. Idehaza ugyan léteznek tervek arra, hogy létrehoznak ilyen cohousing komplexumokat, de mint ahogy a közösségi kertek területén is évtizedekkel le vagyunk maradva, úgy ebben is pontosan ez a helyzet.

Mert hát ne gondolja senki, hogy ezek a komplexumok aprópénzbe kerülnek. Persze maga az elgondolás lehet akár megfizethetőbb is, és már meglévő területet is meg lehet vásárolni, de a mai világban olyan szinten elszálltak az árak – köszönhetően igen sok összetevőnek -, hogy a legtöbb ember számára óriási luxusnak számítana az, hogy egy ilyen közösség tagjaivá váljanak. Nem tudom más esetekben hogyan történik, de az angol példát olvasva az ember elgondolkodik azon, hogy nem csak a gazdagok kiváltsága-e az, hogy idős korukra is társasági életet élhessenek és úgy éljenek, ahogy szeretnének. Persze a probléma ott kezdődött az angol esetnél, hogy meg kellett vásárolni a földterületet, majd arra engedélyt kellett szerezni és felhúzni egy olyan épületet, amelyet megálmodtak a jövőbeni lakók. Nos ennek „köszönhetően” egyetlen lakás ára a Cannock Millben nem kevesebb, mint 220 000 font, ami 99 millió forintnak felel meg. Egy három szobás ház ára még ezt is jóval meghaladva elérheti az akár 310 millió forintot is.

Persze ilyen árakkal bőven találkozhatunk az Egyesült Királyság, Kanada, vagy épp az Egyesült Államok területén is, mivel a fizetések is jóval magasabbak, mint Magyarországon, mégis elmondható, hogy ez jelenleg luxusnak számít. Igen ám, de abban az országban, ahol ez az egész mozgalom megszületett – Dániában – a kormány az, amely felvásárolja a telket egy-egy ilyen kezdeményezésre, amelyet aztán felhasználhatnak a különböző egyesületek és szervezetek, hogy cohousingot építhessenek maguknak. Végső soron ez akár az idősotthonok alternatívája is lehet, hiszen azok önkormányzati létrehozásáért is fizet az állam, arról nem is beszélve, hogy a későbbi fenntartása is részben önkormányzati pénzekből történik. Azonban ha csupán a területet és esetleg az épületet adnák oda ingyen és bérmentve ezeknek az közösségeknek, akkor önfenntartó közösségeket lehetne létrehozni, akik maguk határozzák meg az életterük alakítását. Ők döntenek a közös programokról és arról is, hogy mi köré épüljön a közösség.

Véleményem szerint számtalan olyan külföldi példa létezik, amelyeket meg lehetne honosítani idehaza is, amennyiben arra létezne valamiféle kormányzati támogatás. Persze anélkül is lehetséges, mint ahogy ez megtörtént az Egyesült Királyságban is, de hát miért ne támogatna az állam olyan projekteket, amelyek jobbá tehetik az emberek életét, illetve végső soron talán még az önkormányzatok pénztárcáján is segíthetnének? Persze álmodozom én, hiszen mikor volt utoljára olyan döntése a kormánynak, amelyet azért hozott meg, hogy jobbá, élhetőbbé tegye ezt az országot? És ezt mindenféle kormányellenes megszólalás nélkül is el tudom mondani, hiszen a tények, azok sajnos tények. Mert jó példa számtalan létezik arra, hogy egy jobb, élhetőbb országgá változtassuk kicsiny hazánkat, de ehhez kormányzati akarat is szükséges, amely jelenleg egyszerűen nincs jelen. De az „utópia” egyszer talán hozzánk is elérkezik, addig is marad nekünk más országok megoldásainak csodálata.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!