NEHAZUGGY

Tetszettek volna összefogni

Lázár Gergő | Január 31, Szerda | 19:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 41,556 forint, még hiányzik 2,958,444 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egy gyakornok besorolású, kezdő tanár bruttó 528 ezer forintot fog keresni, ami nettóban 351,1 ezer forintot jelent. Tehát ad absurdum az is elképzelhető, hogy ha én a héten leállamvizsgáztatok valakit, és ő februártól elkezd tanítani egy középiskolában, akkor többet fog keresni, mint én doktorival, habilitációval, 20 év felsőoktatási gyakorlattal, 5-6 idegen nyelv ismeretével. Ezekkel a szavakkal kommentálta azt egy egyetemi oktató, hogy megemelték a kezdő tanárok fizetését – de legalábbis erre tettek ígéretet, miután az EU megküldte a támogatások egy részét -, de nekik így sem jut több. Egy egész cikken keresztül elemzik azt a tényt, hogy ma Magyarországon egyetemi tanárnak, kutatónak lenni lényegében hobbi, hiszen abból megélni nem lehet és ha az embernek nincs meg hozzá a megfelelő családi környezete, akkor egyszerűen nem is tud tanítani másod-, vagy harmadállás nélkül.

Persze egyetemi oktatónak lenni nem az egyetlen „luxus” ebben az országban, hiszen mentősnek, ápolónak, vagy épp szociális munkásnak is hasonlóan szánalmas a fizetése, amiből aztán megélni nem tud, ezért leginkább a szakmája iránt érzett szeretete miatt marad még ott, ahol. Hogy ez végső soron kiégéshez, a pályája elhagyásához fog vezetni, az nem is kérdés, de sajnálatos módon azon túl, hogy egyes cikkekben felhívták erre a figyelmet, nem látni azt, hogy komolyabb mozgalom indulna annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon. A mentősök tudomásom szerint soha nem tüntettek az emberibb bérekért – noha lehet, hogy az ő esetükben ez nehezebb, mivel náluk egy sztrájk emberek életébe kerülhet – de az ápolóknak volt erre lehetőségük, csak hát inkább az értük kiálló fekete ruhás nővérből csináltak bűnbakot és teljesen lejáratták a saját ügyüket.

De azt kell, hogy mondjam, hogy az oktatók hasonlóképpen jártak el. Mert hát azért gondoljunk bele abba, hogy itt az ország krémjéről van elviekben szó. Olyan polgárokról, akik pontosan értik az összefüggéseket, nem dőlnek be a propagandának és megértik a bérük jelentését is. Továbbá egy olyan csoportról van szó, amely minden gond nélkül le tudná tenni a munkát, hiszen egy munkabeszüntetés nem jelentené azt, hogy bárki is ellátatlanul marad és akár a halálát is okozhatja. Egy egyetemi tanár egyszerűen megteheti, hogy addig nem dolgozik, ameddig nem kap megfelelő és elvárható bért az államtól. De ehhez arra lenne szükség, hogy vér legyen az oktatók pucájában és ne névtelenül nyilatkozzanak akkor, amikor megemelik mások fizetését. Persze vélhetően nem irigységről van itt szó, hiszen ha valaki, akkor ők egészen biztosan megértik, hogy béremelésre volt szükség a tanárok kapcsán, de ezzel aztán semmivel sem kerülünk beljebb.

Az igazság az, hogy ameddig nem fognak össze a hasonló területen lévő dolgozók és követelik közösen munkabeszüntetés mellett az elfogadható béreket, addig nincs értelme arról álmodozni, hogy mi lenne, ha egy napon megfizetnék őket. Ennek az lesz a vége és a vélhető hatása, hogy sok, igen komoly tudással rendelkező oktató vagy végleg belefárad az évek alatt, vagy összepakolja a holmiját és családjával együtt elhagyja az országot, hogy más ország egyetemén kamatoztassa a tudását. Az ugyanis sok oktató esetében elmondható, hogy beszélnek legalább egy idegen nyelvet, tehát az elhelyezkedéssel nem lesz túlzottan nagy problémájuk. Csak hát mi lenne ha ehelyett kikövetelnék maguknak a változásokat? Mi lenne, ha egységesen lépnének fel és beszüntetnék a munkájukat? Elvégre pár ezer ember fizetéséről van szó, ami csupán pár milliárd forintot jelentene a költségvetésnek, tehát leginkább politikai döntésről van itt szó, mint sem gazdaságiról.

Akik egyéni munkavállalóként megelégelték a hazai állapotokat és elhagyták az országot, egyszerűen nem tehettek mást, hiszen egyedül maradtak. De egy társadalmi csoport – egyetemi oktatók – közösen képes eredményeket elérni és akár példát is mutatni a társadalom más területei számára is. Gondoljunk csak bele, ha csak egy megmozdulás is valódi sikerrel járna, sokan vérszemet kaphatnának és megkövetelnék, hogy ők is béremelést, élhetőbb körülményeket akarnak. De ameddig ezt még a talán leginkább képzett, művelt egyetemi tanárok sem merik megtenni, addig a helyzet sajnos reménytelen. Idehaza előbb mennek ki a taxisok sztrájkolni, hogy tiltsák ki az egyébként sokkal működőképesebb Ubert a magyar piacról, mint hogy az egyetemi oktatók megkongatnák a vészharangot. Illetve kongatják ők, csak hát a rossz helyeken, ott, ahol azt senki sem hallja meg. A változáshoz tehát az kellene, hogy ne névtelenül nyilatkozzanak meg ezek az emberek, hanem vállalják az arcukat és nevüket, valamint akár mozgalmak élére is álljanak, elvégre sokan pontosan tudják, hogy miként működnek ezek és milyen célokat érhetnek el vele.

De ezentúl a tanárok támogatását elfelejthetik, hiszen ők a megemelt fizetéseikkel még inkább csöndben fognak maradni. Pedig hát eddig is elég csendesek voltak. Az igazság az, hogy ameddig csak a másik csoportra várunk és siránkozunk, hogy nekünk miért nem változott a helyzetünk, vagy mi miért nem kerültünk jobb helyzetbe, addig semmi sem fog változni. Ez a tipikus sült galamb esete, amely a történelem során tudomásom szerint igen kevés alkalommal vált be, és vélhetően a helyzet most sem lesz másként. Ha fizetésemelést akarnak az egyetemi oktatók, akkor nem álmodozni kell, hanem a szavukat felemelve követelni. Máskülönben marad a másod- és harmadállás, sajnos.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!