Június 20,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Én nem Orbanisztánban akarok élni, hanem az Európai Unióban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,908,701 forint, még hiányzik 1,091,299 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Miközben ártunk és ormányunk nem lassan, de legalább biztosan átformálja az életünket direkt és indirekt módon is, az ATV riportot készített arról, hogy átalakulnak a szokások, bezárnak a falusi kocsmák is, mert az emberek online élnek, inkább otthon maradnak. És hogy ezek a kocsmák közösségi térként funkcionáltak, de ma már ez is visszaszorul. Én mondjuk nem készítettem erről riportot, ellenben az egész gyerekkoromat falun töltöttem, aztán olyan munkám volt, hogy nagyon sokat kellett falvakba járnom, úgyhogy én ezt egészen máshogyan látom. Az én tapasztalataim szerint ezek a kocsmák mindig is az alkeszok gyűjtőhelye volt, ahonnan csatakrészegen kúsztak haza a derék férjek és családapák. A nők szemérmesen inkább otthon rúgtak be, amelyik nő kocsmába járt, azt még az alkoholista férfiak is megvetették. Nagyon ritka madár volt az, aki meg tudott állni két sörnél, egymást hergelték, gúnyolták, ameddig mindenki egységesen be nem baszott, mint az albán szamár. Egyáltalán nem gondolom, hogy veszteség érte a vidéket azzal, hogy ezek a műintézmények bezártak. Ám ennek ellenére nagyon komoly jelzés, mert ahol már a kocsma sem tud megélni, ott az emberek éheznek. Mert egy alkoholista – és ebben meglehetősen jól állunk nemzetközi szinten – előbb fog lemondani a normális ételről, ruháról, fűtésről, a családjáról, mint a szeszről. Ők biztosan ezután is isznak, csak valami olcsó, pancsolt szeszt. Ameddig bele nem halnak. Viszont jó lenne valahogy meghonosítani azt a kocsmakultúrát, ami mondjuk az angoloknál, de más országokban, például spanyolországban is van. Vagy egybegyúrni a kettőt. Az angoloknál a kocsma tényleg közösségi tér. Nagyon ritka az, hogy nincsenek kocsmakaják, és az nem ropi, hanem pár tartalmas, meleg étel elfogadható áron. Az emberek a sör mellé esznek bőségesen, egész családok járnak kocsmába beszélgetni, játszani, mindenhol van kártya, sakk, könyvek, társasjátékok, a legtöbb kocsmában szerveznek kvízesteket, lehet vinni a kutyát, gyereket, dédit. A hagyományos szombat esti bebaszáson kívül ezek tényleg valódi közösségi terek. Spanyolországban hasonló a dolog, de ott nem egy nagyobb adag tartalmas kaja a jellemző – már csak az eltérő klíma is indokolja ezt -, hanem a minden pohár ital mellé elfogyasztott pár könnyű falat. Részeg spanyolt sem sűrűn lehet látni. Ott is családok, barátok gyűlnek össze egy-egy ilyen helyen, és nem a berúgás a cél. Szóval egyszer, ha túl van az ország az Orbán-családon, kicsit helyrejött a gazdaság, az emberek elkezdenek végre élni, jó lenne valahogy hasonló dolgot meghonosítani. Mert ehhez az kell, hogy megengedhessen magának az ember néhány sört, üdítőt.

Az a véleményem, hogy amikor már egy kocsma sem tud fennmaradni, az emberek nyomorát jelzi, egy másik, az RTL által készített riportban is visszaigazolódni látszik. A Krisna-hívők hagyományos, karácsony körül szervezett szeretetlakomája szokás szerint kitolódik január végéig, rengeteg a rászoruló. Csak végig kell nézni a meleg ételért, tartós élelmiszercsomagért várakozó embereket, és elgondolkodni azon, hogyan jutott ide ez az ország, és merre tovább, mi lesz ennek a vége. A videókon, fotókon, vagy akár élőben nem lecsúszott egzisztenciákat láthatunk, hanem jólszituált időseket, kisgyerekes családokat. A szervezők arról beszélnek, hogy egyre több olyan család is segítségre szorul, ahol mindkét szülő dolgozik. 2024-ben, az Európai Unió közepén itt tartunk, és a helyzet egyáltalán nem javul, hanem folyamatosan, dinamikusan romlik. Tényleg nem tudom, mi kell ahhoz, hogy az emberek ne akarjanak így élni, hogy többre, jobbra, emberibb életre vágyjanak. Mi kell ahhoz, hogy megértsék, ennek nem kellene, nem is lenne szabad így lennie? Ideje lenne megtalálni a legfontosabbat, amit elrabolt ettől az országtól a bűnbanda. A reményt. Mert anélkül nincsen holnap, még ma sincsen. Ez az, amit szisztematikusan elvettek az emberektől azért, hogy meg tudják tartani a hatalmukat. Hiszen akiben nincs remény, az elfogadja a sorsát, nem akar mást, nem akar jobbat, nem akar változást. Igazából semmit nem akar, csak valahogy túlélni azt a napot és talán a holnapot. Márpedig túlélni nem érdemes, ha élni nem lehet. És remény nélkül nem lehet élni, de a reményt elpusztítani, örökre elvenni sem lehet, csak hibernálni. Meg kellene találni, fel kellene ébreszteni, életre kellene lehelni, mert a dolgok maguktól nem fognak javulni. A rezsim lelketlen és gonosz, a kormány alkalmatlan, pocsék és embertelen, a kormányfő önző, aljas és sérült a lelke. Abban az országban, ahol emberek nem tudnak ételt tenni az asztalra, ahol idősek fagyoskodnak órákon át azért, hogy az adományokkal ki tudják valahogy húzni a következő hetet, ahol munkából sem lehet normálisan, de legalább alapszinten megélni, miközben kastélyok, uradalmak épülnek, az ország állapotáért felelős emberek harácsolással és a közpénz elherdálásával töltik az idejüket, ahol az anyaságára büszke köztársasági elnök számára természetes, hogy neki jár a különrepülő, palota, személyzet, testőrség, zeneszoba, sminkszoba, főúri luxus, ahol a Nemzeti Együttrablás Rendszerében egy kiválasztott réteg milliomossá, milliárdossá válhat bármiféle saját teljesítmény nélkül, pusztán azzal, hogy hűségesen szolgálják a zsarnokot, miközben a dolgozói szegénység növekszik, ott ideje tenni valamit önmagunkért. Mert más nem fog értünk tenni semmit, az biztos. Felelőssége van ebben mindenkinek, nekem, neked, az ételre várakozó időseknek, családosoknak. Ezt kellene megérteni, és akkor azt is megértenénk, hogy a változás is csak rajtunk múlik, nem máson.

Az önrendelkezés és a függetlenség mellett tettek hitet, és a kormányt felhatalmazták érdekeik képviseletére a további brüsszeli tárgyalásokon azok, akik részt vettek a nemzeti konzultáción – mondta a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. (MTI)

Jó. Akkor azt az 1-1,5 millió embert, akik állítólag odaálltak a csúti mögé, képviselje nyugodtan – jelzem, még a saját szavazóbázisuk fele sem kért ebből a képviseletből -, a maradék 8,5 milliót pedig lehet békén hagyni. Azt azonban nem lehet, hogy 1-1,5 millió emberre hivatkozva tapos sárba a kormány másik 8,5 milliót – meg persze azt az 1-1,5 milliót is, csak ezt ők még élvezik is, vagy ahhoz is hülyék, hogy felfogják -, mert csupán az elenyésző kisebbségre hivatkozva nem képviselheti senki a többséget. Azért is két hónapig óbégattak, lamentáltak és kampányoltak, hogy ennyi válasz összejöjjön. Szóval ez minden, csak nem felhatalmazás. Pontosabban nem egy ország, csupán annak egy töredékének a felhatalmazása. Ezt azért mondom, mert rohadtul utálnám, ha rám hivatkozva szolgálná Putyint és a saját érdekeit Orbán, pláne, ha megpróbálná zsarolni a közösséget, majd végül az országot is kivinné az unióból. Én nem Orbanisztánban akarok élni, hanem az Európai Unióban. Semmi másra nem adtam felhatalmazást. Senkinek. Soha.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.