NEHAZUGGY

Csak az arca nőtt meg

Molnár Bálint | Január 22, Hétfő | 10:44

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,566,300 forint, még hiányzik 433,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Rendületlenül vágják a fát – erre jutottam tegnap reggel, amikor röviden utaltam Sándorpalotáné szombati szegedi jelenésére, amely véletlenül egybeesett a szegedi Momentum és az aHang 400-500 fős, a püspöki hivatal épülete elé szervezett demonstrációjával. Amely demonstrációt nem jókedvükből hívtak össze, hanem néhány hektárnyi erdő kiirtásának szándéka miatti tiltakozás. Tudniillik a Kiss-Rigó-féle egyházmegye arra készül, hogy a püspöki futballstadion mellett található, a kormánytól ajándékba kapott 6 hektáros véderdő jelentős részét kivágja, hogy oda katolikus iskolát vagy sportiskolát vagy még több focipályát létesítsen. Nos, a független fideszes államfő nem tüntetni ment, hanem állítólag „barátnős hétvégét” tartott éppen Szegeden, azaz magánprogramon volt, ezért midőn a Momentum politikusai civilizáltan és kulturáltan a tiltakozó petíció aláírása, illetve az ügy támogatása okán leszólították, a nagyságos asszony nem óhajtott nyilatkozni, cserébe fideszes eleganciával megpróbálta leállítani a találkozást és az udvarias felkérést dokumentáló felvételt is.

Tegnap reggel még nem voltam képben azzal az igen fontos részlettel (via Szegeder), amely szerint a Momentum városi elnöke egyébként szóban meghívta a köztársasági elnököt a február 1-i lakossági fórumra, amelyen a tervek szerint olyan kompromisszumot akarnak kötni, hogy az egyházi iskola/fociakadémia/tökmindegy, mi is megépüljön és az erdő is megmaradjon. Novák Katalin azonban komolytalannak nevezte, hogy két héttel az esemény előtt hívták meg, mondván: „sajnos ennél sokkal sűrűbb a programom”. Egyébként a fórumról Mihálik Edvin, a város zöld tanácsnoka két napja írásban is értesítette a köztársasági elnököt, aki megkapta, de még nem olvasta a levelet.

„Kettő nap eltelt. Én itt vagyok, és szeretnék egy istentiszteleten részt venni a családommal. Ne haragudjanak, nem hiszem, hogy ez az a forma, ahol kulturáltan tudunk egymással beszélgetni”

– erre és ennyire futotta a pártkatonából lett okleveles nemzetegyesítőtől, háromgyerekes családanyától, női princípiumtól, az egyedülállók, a melegek, valamint az árva gyerekek védőszentjétől, mielőtt becsörtetett volna a református templomba. Anélkül, hogy a tervezett állami-egyházi erdőirtásról kifejtette volna mértékadó véleményét.

Hát így van ez, amikor egy január 20-i szombat délutánon a barinős hétvége családi-templomi igehirdetésbe torkollik, pontosabban amikor a magyar valóság, hús-vér emberek és valódi problémák formájában jön szembe az utcán. Amikor nem az van, hogy a gazdi lábhoz rendeli őnagyságát, vagy beesik egy halasztást nem tűrő teára, neki pedig a legelbűvölőbb protokollmosolyát kell magára erőltetnie és eljátszania, hogy ő valaki. Akinek azon kívül is van beleszólása kicsiny hazája nagy ügyeibe, hogy bólogat, aláír és külföldön eljátssza a rá osztott szerepet.

Így van, amikor nem előre betanított, hajlott gerincű vagy gerincoszlop nélkül született, hajbókoló szolgák tartják a közjogi értelemben méltóságos asszony arcába a mikrofont, hogy a világbékéről, az éjszakai zoknistoppolásról vagy a Ferenc pápának készített stangli receptjéről érdeklődjenek.

Ez történik, amikor nem idomított csinovnyikok akadnak a valóságtól elrugaszkodott közjogi méltóság útjába, és nincs előre leírva, hogy mit szabad válaszolni a spontán kérdésre. Akkor az van, hogy az államelnöknek derogál szóba elegyedni egy szegedi téren a magyar emberrel, akinek az érdekeire hivatkozva tavaly 104 napon keresztül külföldön abszolválta a bakancslistáját, és körberázta az illiberális rongyot a világ 30 országában. Ha már nem röhejes tanári vagy ápolónői fizetésből kell nyomorognia valamelyik zsákfaluban.

Így van ez, amikor nem tét nélkül kell magasztos-dagályos, tartalom nélküli közhelyeket puffogtatni az európai népességcsökkenésről, amikor nem a világ leggazdagabb félnótásával kell ócska propagandafotókon vigyorba rándulni és azt üzenni haza, hogy még a világ leggazdagabb embere is hanyatt van esve a békepárti magyar családpolitika fantasztikuma előtt.

Ez van, amikor egy államelnökkel szembejönnek azok a valódi problémák – a saját hazája problémái -, amelyekre a világbékével ellentétben lehetne érdemi ráhatása. Mármint akár lehetne is abban az esetben, ha az egykori államtitkárból, állampártalelnökből, illetve tárca nélküli miniszterből lett kőfüggetlen Sándorpalotánénak az addig sem éppen jelentéktelen méretű arcán kívül a becsülete, a lelkiismerete és jelleme is gyarapodott volna. De nem gyarapodott, úgyhogy míg a főnöke azért nem hajlandó szóba állni az őt udvariasan kérdező újságíróval, mert éppen most jön a templomból, a póráza végén független államelnököt játszó Novák templomba menet arcoskodik a támogatását kérő magyar polgárokkal. Ő azért hárítja csuklóból a hozzá intézett felvetést, mert éppen most megy a templomba. Mert abból a székből, amelyben ő pöffeszkedik, amikor éppen nem a sminkszobában sminkel, valóban rangon aluli lenne emberszámba venni az utca emberét.

Ezért Novák Katalin nem gondolja, hogy egy szegedi utca az a hely és forma, ahol kulturáltan tudna/akarna beszélgetni azokkal, akik végül is nem beszélgetni akartak vele a templomba sietése közben, hanem meghívták egy erdővédő fórumra. De neki ez nem fér bele, neki ez komolytalan, szinte meg van sértődve, hogy őt mindössze két héttel egy esemény előtt hívják meg valahova, pedig igazán tudhatnák, hogy neki ennél sűrűbb a programja, ő ennél sokkal nagyobb formátum és tényező. Nyilván. A nagyasszonyt évekkel előbb kell meghívni, és akkor talán eléri az ingerküszöbét, akkor talán ráér. Mert a dolgok nem úgy működnek, ahogy az egészségéért, a gyerekei egészségéért, az éghajlatváltozásért, a belélegzett levegő minőségéért, meg a belélegzett por mennyiségéért aggódó szegedi mezei polgár elképzeli. Hogy történik valami és bizalommal fordulhat akár éppen az államelnökhöz is, akinek nem kötelező ugyan, de illik alázattal, tisztelettel reagálnia valamit, ahogyan egy, a hazáját elvileg szolgáló államelnöktől elvárható. Nem, ezzel szemben az van, hogy történik valami, ami nincs rendben, ami sürgős megoldásért kiált, ami nem Gáspár Győző születésnapi gratulációjának postázása, vagy egy Elon Muskkal lőtt halaszthatatlan szelfi, netán egy több hetes ausztráliai kirándulás, ahonnan nem lehet elkésni, ezért valószínűleg a Sándorpalota programszervező főosztályának hadával kell időpontot egyeztetni, aztán amikor ő ráér, ha egyáltalán ráér, akkor majd utólag böffent valamit. Vagy nem. Mint amikor nagy nehezen beadta a derekát, hogy jó, hajlandó mégis interjút adni az egyik nem pártlapnak, előre megkapta a témákat is, majd amikor tudomást szerzett az újságíró személyéről, aki kérdezni fogja, lefújta az egészet a picsába, arra hivatkozva, hogy őt az a bizonyos újságíró „személyében támadta”.

Mindent összevetve nem az a kérdés, hogy Novákkal van-e értelme egyáltalán bármiről beszélni, a támogatását kérni, az aláírását kérni, vagy éppen interjút kérni tőle, miután pontosan lehet tudni, hogy ő nem államelnök, hanem egy parancsokat teljesítő szolga. Aki kapott egy palotát, fontosnak tűnő, ál- és kirakatfeladatokat, rengeteg közpénzt, de ugyanaz a törtető, szolgalelkű senki maradt, aki akkor is volt, amikor ennél sokkal alacsonyabb polcokon terpeszkedett. Csak az arca nőtt meg. Ezért Novák formájával valóban nem lehet kulturáltan beszélgetni. De nem azért, mert erre egy szegedi utca nem alkalmas, vagy mert az erdőirtásról egyébként is nehéz kulturáltan beszélgetni (amúgy de, a természetkárosítás mellett sehol a világon nem lehet kulturált érveket felsorakoztatni), hanem mert teljesen irreleváns, hogy Novák Katalint éppen hol találják meg, van egy része ennek az országnak, amelyet ő felsőbb utasításra köteles semmibe venni. Ő pedig teljesíti a parancsot. Nem is titkolja, hogy érinthetetlen, belekényelmesedett abba, hogy nem ő szolgálja a polgárokat, hanem mások állnak az ő rendelkezésére, és bármikor hivatkozhat arra, hogy éppen istentiszteletre siet, vagy rohadtul sűrű a programja.

Legalábbis most még hivatkozhat erre, de teljes bizonyossággal eljön az idő, amikor le kell majd ereszkedni ezekből a cinikus, arrogáns, gőgös magasságokból. Talán megérjük, hogy Novák Katalin könyörögni fog azért, hogy meghallgassák, csak éppen a sánta kutyát nem fogja érdekelni a véleménye.

A címlapképen a Sándor-palota látható, aki a szószékről prédikál a szegedi Honvéd téri református templomban (Fotó: Facebook/Novák Katalin)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!