Június 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A rettegés joga

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,749,432 forint, még hiányzik 1,250,568 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Arra jutottam, hogy a kincstári bátorságával úton-útfélen kérkedő, háborús pszichózissal megvert, a világról és benne Magyarország helyéről kizárólag konfliktusok, harcok és háborúk formájában gondolkodni képes, ezeknek a soha véget nem érő, megnyerhetetlen háborúknak a megvívásához szükséges BÁTOR hazafiakról ódákat zengő, saját magát és a pártját közéjük soroló főnöke helyében én elgondolkodnék azon, hogy vajon mennyire volt jó ötlet egy picsogó bérrettegőt kineveztetni Novák Katalinnal az úgynevezett „Szuverenitásvédelmi” Hivatal élére.

Lássuk be, szinte vicces, hogy a miniszterelnöki beszédíróból lett miniszteri kabinetfőnökből lett elemzőből lett mondvacsinált Soros-bérenceket listázó propagandistából lett közpénzmédiás atyaúristenből, valamint Habony-üzlettársból lett SZVH-elnök, Lánczi Tamás azonnal MEG-FÉ-LEM-LÍ-TÉST kiáltott, miután pénteken egy, A tanú című filmből vett idézetet tartalmazó táblát ragasztottak annak a háznak a kapujára, ahol nevezett nertárs is lakik. Pedig ha jól dekódoltam a megfélemlítést ábrázoló fotográfiát, még csak nem is Lánczi lakásának bejárati ajtaját vandalizálták a magyar filmtörténet egyik legmaradandóbb alkotásának felidézésével az Újratervezés tagjai, hanem a társasház kapuját, ahol még rajta kívül sokan mások is laknak. Az amúgy megfélemlíthetetlen megfélemlített úgy kiáltotta bele a virtuális pusztába az ő pánikrohamát, hogy közben arról nem szóltak a hírek, hogy bárki az önbíráskodás jegyében, hangosan és félreérthetetlenül adta volna a delikvens tudtára a szabad véleményét. Mint tudjuk, a megfélemlítés más körülmények között simán belefér Lánczinak is, a főnökének is, az egész rezsimnek is. Sajnos csak a legklasszikusabb példához tudok visszanyúlni: 2017-ben egy őcsényi vendégházban néhány szerencsétlen menekültet szállásoltak volna el, ám az állampárti pánikkeltő propaganda nyomán olyan össznépi düh és rettegés lett úrrá a településen, hogy nem egyszerűen csak megfenyegették a panzió tulajdonosát, de az autója kerekeit is kiszúrták. A példa azért klasszikus, mert Lánczi főnöke a felhergelt, a másik ember tulajdonában kárt tevő, a másik embert fenyegető, szó szerint megfélemlítő populáció oldalára állt, azt állítva, nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket. Lánczi Tamás ezen nem háborodott fel, hanem az akkor éppen betöltött közpénzállásában sunyult és szolgálta a pártot.

Talán nem annyira vicces ez a civil véleménykifejezést által generált szuverenitásvédelmi hisztéria, mint random Tóth Gabi vagy Nagy Feró interjú vagy az, hogy Szijjártó külügyminiszter egy művelődési házban ad át egy hidat, Németh Szilárd meg a kocsmában vágja a disznót, és nem is annyira súlyos, mint a tavalyi kétszámjegyű infláció vagy az államadóssággal egyenes arányban növekvő Orbán-Tiborcz-Mészáros vagyon, de a maga nemében rendkívül tanulságos, 3 percnyi ízlelgetést mindenképpen megér. Sokkal kevésbé ellentmondást nem tűrő bátor rettegéssel, mint ahogy állítólagos megfélemlítése nyomán Lánczi Tamás rögzített két dolgot, én is szeretnék rögzíteni néhány dolgot, mielőtt a feledés feneketlen kútjába esne ez a szégyentelen pojácáskodás is. A történelmi hűség kedvéért idézzünk pontosan és szépen:

Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. 

Ez volt az idézet, amely mellé három fotó is került a marhára megfélemlítő táblára: 1) a klasszikus film egyik főszereplőjéé, a halhatatlan, örökzöld idézet gazdájáé, azaz Virág elvtársé, 2) a karakter alapjául szolgáló Péter Gábor ÁVH-parancsnoké, illetve 3) Lánczi Tamásé. Ez utóbbi megélhetési hülyesége pedig az alábbi zavaros, hepciáskodó riposztot szülte a humorral is teátrálisan hadilábon álló Lánczi – korábbi munkásságának nyomaitól BÁTORAN megtisztított – Facebook-oldalán:

Akik hetek óta hitelbe rettegnek, sajnáltatják magukat, ÁVH-t kiáltanak és áldozati pózban tetszelegnek, most a lakásom ajtajára szegezett táblával próbálnak megfélemlíteni. 

Két dolgot rögzítsünk: 

1. Nekik nem velem, hanem a magyar szuverenitással van bajuk.

2. Hiába próbálnak megfélemlíteni, nem fog sikerülni. 

Ami szép, az nem csúnya, bár kutya legyek, ha értem, hogy mit jelent a hitelbe rettegés, és hogy jön ide. De ha netán tudnám is, hogy mit jelent, akkor se érteném, hogy egy olyan ember, akinek ráfért az arcára, hogy az általa főszerkesztett, közpénzből (is) támogatott lapban nyilvánosságra hozott egy olyan 200 fős listát, amelyet nem valamiféle objektív oknyomozás alapján, hanem politikai megrendelésre gányolt össze olyan személyekről, akik szerinte „Soros-bérenc”-szervezeteknél dolgoznak; aki magánemberek nevét hozta nyilvánosságra, akiknek ezáltal veszélybe sodorta a magánszféráját; aki elhunyt, önmaguk védelmében szólni már nem tudó, tisztességben megőszült értelmiségieket állított pellengérre azért, hogy hangulatot keltsen pártja és kormánya érdekében, az hogy nem szégyelli magát, amikor megfélemlítést kiált? Aki hazug, kártékony, valódi félelemkeltésben volt bűnrészes és semmi kivetnivalót nem talált benne, egy játékfilmből vett, kétségtelenül aktuális idézet miatt sipákolja tele az étert? Ez fogja megvédeni az ország szuverenitását? Ez, aki az általa hűségesen szolgált, végtelen mennyiségű közpénz fölött diszponáló, az erőszakszervezeteket, a titkosszolgálatokat, a komplett állami apparátust kézivezérléssel irányító párt közel másfél évtizede tartó teljhatalma ellenére azzal röhögteti magát, hogy egy A3-as méretű kartontáblára írt Bacsó-film-idézet miatt megfélemlítést kiált? Akkor az mi volt, amikor az őcsényieknek elgurult a gyógyszerük? Az mi volt, amikor Bayer civilek véréről és taknyáról álmodozott? És az mi, amikor tisztességesen dolgozó, becsületes emberekre aggatják a hazaáruló címkét, vagy rúgják ki őket a véleményük miatt a munkahelyükről? Az mi, amikor cigányokra, melegekre, a jogaikért kiálló civilekre sütik rá a bélyeget, teszik rá a céltáblát, és az állampárt feje egyetértőleg bólogat, hogy nagyon helyes, mert már neki is nagyon viszket a tenyere?

Ha megpróbálom viccesre venni, akkor azt kell mondanom, hogy szerintem ne szarozzon Lánczi és a karhatalom, ne álljanak meg ott, hogy a totális teljhatalom birtokában visítanak, hogy ők meg vannak félemlítve, tiltsák be a picsába a filmet, amiből az idézet származik. Nem először fordulna elő, A tanút még azelőtt betiltotta egy másik rezsim tíz évre, hogy egyáltalán megjelenhetett volna. Nem lenne semmi rendkívüli benne, miután a Szomszédok esetleges folytatásához is kormányzati jóváhagyás kell.

Mivel azonban csak szórványosan sikerült viccesnek találnom ezt a vernyákolást, le kell szögeznem, hogy nem vagyok hülye, és azt sem feltételezem, hogy Lánczi olyan hülye lenne, hogy nem érti a filmtörténeti iróniába csomagolt üzenetet. Pontosan érti. Csak hát Orbán szolgálatában állni mindenek fölött azt jelenti, hogy az ember pártkatona és magát – ha kell – bármikor hülyének, fogalmatlannak tettetni hivatott propagandista. Aki nagyon pontosan tudja, hogy ő nem az áldozati pózba rándult ártatlan áldozata, hanem főszereplője annak a táblára írt üzenetnek. Hogy ő maga az elkövető. Virág elvtárs. Aki számára a magyar szuverenitás védelmezése egyenértékű a főnöke féldiktatúrájának védelmezésével. Ezért az egyetlen reakciója az, hogy a helyzetet a saját és a viszkető tenyerű főnöke javára próbálja átfordítani. Tizennégy éve ezt csinálják, az ún. szuverenitásvédelmi törvény, hatóság, hivatal is ebből az alapvetésből született: hogy a hatalomban pöffeszkedő zsarnokokat üldözik és el akarják tiporni. Hogy ők valójában áldozatai azoknak, akiket kizsigerelnek, hülyének néznek, eltaposnak. De ők nem hagyják, nem engedik. Akármekkora hatalmuk, akármennyi pénzük van, akármit is íratnak a nevükre, Európa világbajnok pánikkeltői az eleganciát, a humort, a nagyvonalúságot hírből nem ismerik, de a politikai megélhetési rettegés jogát fenntartják. Akkor is, ha semmi nem fenyegeti a korrupt rendszerüket. Ez van. Meg az, hogy ideje sokadszorra is újranézni A tanút.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.