Július 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nem, külföldön élni nem olyan rémisztő

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,622,220 forint, még hiányzik 1,377,780 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kilenc évet éltem Londonban, így tudom, hová tud fajulni a nagy multikulti. A sokszínűség, az, hogy turistaként Londonban egy utcán belül fel tudod fedezni a teljes Közel- és Távol-Kelet gasztronómiáját, egy darabig izgalmas tud lenni. De egészen más helyzet, amikor ennyire látványosak és érzékelhetők a kulturális különbözőségek. A folyamatot lehet lassítani, de látva, mi történik Párizsban, Brüsszelben, Bécsben, Berlinben, Londonban, nem gondolom, hogy visszafordítható lenne.

Ezt Krausz Gábor, Tóth Gabi méltán hírhedt exe nyilatkozta a Mandineren. Persze Krausz nem pont emiatt kéne, hogy ismert legyen, de legyünk őszinték, ki az, aki nem a bulvárlapok főoldalairól ismeri a nevét? De nincs értelme a kereszténységbe beleragadt Tóth Gabit felhozni ismét, hiszen a kutyát sem érdekli, hogy éppen mit tett a pénzéért a matyóhímzésbe öltözött díva. A téma most tehát Krausztól érkezik, aki vélhetően séfként dolgozva élt kint Londonban. Nos, én magam is éltem Londonban, ezért van némi rálátásom a témára és nem igazán értek egyet vele. Már csak azért sem, mert mióta elhagytam Magyarországot, azóta külföldön élek és valahogy sosem zaklatott fel az a multikulti, amitől olyan sokan rettegnek odahaza úgy, hogy egyébként fogalmuk sincs róla.

De Krausznak lehet és van is fogalma, pont ezért tartom szomorúnak azt, hogy valaki úgy fejt ki ilyen véleményt, hogy egyébként tapasztalta azt. Persze megvannak az árnyoldalai is a dolognak, ezt nem tagadja senki, de hát csak azért, mert valaki a bűnözést választja tisztes megélhetés helyett, azért nem egy egész népcsoportot kellene felelősségre vonni. Az idehaza bűncselekményeket elkövetők miatt sem a teljes társadalmat tesszük felelőssé, ezért itt is pont eszerint kellene gondolkodni. London már évszázadok óta világváros. Ez annyit tesz, hogy ide a világ minden tájáról érkeznek emberek, hogy szerencsét próbáljanak. Talán csak New Yorkhoz hasonlítható, ahova migránsok milliói érkeztek egy jobb élet reményében a Föld minden tájáról. Londonra pontosan ugyanez igaz, ezért olyan meglepő nem lehet senki számára az, ha itt szembesülhet azzal, hogy közel-keleti, ázsiai, vagy épp afrikai állampolgárokkal is találkozik, akik nem turistaként vannak az angol fővárosban.

Budapest nem egy világváros és vélhetően soha nem is lesz az. Persze egy valóban szép, fejlődő, szinte nyugat-európai városról van szó, de ez talán nem is meglepő annak történelme és hagyományai miatt. Budapest több, mint egy évszázada ismert sokak számára és turisták milliói gondolják ezt a magyar fővárosról. London, New York, vagy épp Párizs viszont más kategória, amit el kellene fogadni. Ide tényleg a világ minden tájáról érkeznek tömegek, akik nem mind turisták és nem mindenki szeretne egy kedves fotót a Tower Bridgen, vagy az Eiffel-toronnyal. Sokan itt képzelik el az életüket és élvezik azt, hogy itt olyan sokszínű az élet. Londonban ez különösen igaz, hiszen ott tényleg mindenkit szeretettel fogadnak – vagyis fogadtak a Brexitet megelőzően – és lehetőséget kapnak arra, hogy itt kezdjenek esetlegesen új életet. Mint ahogyan ez megtörtént Krausz Gáborral is, akit befogadott a közösség és aki élhetett a London által felkínált lehetőséggel.

Persze sokan szeretnek úgy gondolni erre, hogy ők mások. Ők nem igazi migránsok, ők ezt az utat nem kényszerűségből választották, hanem a saját döntésük volt. Egyébként ez látszik meg a briteken is, akik külföldön élve magukat nem migránsoknak tekintik, hanem úgynevezett expatnek. A különbség annyi, hogy ők saját maguk döntöttek úgy, hogy új életet kezdenek valahol máshol, és nem azért érkeznek, hogy mások terhére legyenek. Ők jobbak, nem megélhetési migránsok, mint sokan mások. Vélhetően Krausz is eként tekintett azokra a távok, vagy épp közel-keleti migránsokra, akik évtizedekkel korábban érkeztek a brit fővárosba. Csak hát nincs különbség migráns és migráns között egészen addig, ameddig valaki bűncselekményt nem követ el. Azt követően minden megváltozik, és én magam is azon az álláspontot vagyok, hogy súlyos bűncselekmény miatt – ez alatt azt értem, hogy nem adócsalásért, vagy épp gondatlan baleset okozásáért – ki lehessen utasítani egy migránst a választott országából. Köteles ugyanis betartani az ottani törvényeket, ha már ezen ország mellett döntött.

De ezek inkább a kivételek, és nem pont ezekkel szembesül az ember elsőként akkor, amikor külföldre költözik. Én éltem Londonban és Madridban is, két világvárosban és szembesültem a multikulturalizmussal is, de valahogy sosem zavart, hiszen én a lehetőséget láttam benne. A színes kultúrát, a finom ételeket, az érdekes hagyományokat, nem pedig a bűnözést és más, sokak által elmesélt történeteket. Letagadni nem akarom, nyilván ilyenek is előfordulnak, de hát melyik nagyvárosban nincs bűnözés, gyilkosság? Budapest talán más? Ott nincs zsebtolvajlás, bolti lopás, vagy épp gyilkosság? Budapesten mindenki biztonságban érezheti magát, mert Orbán Viktor családbarát kormánya van hatalmon? Én ugyan soha nem éltem a fővárosban, mégis ez volt az a hely, ahol először és – remélhetőleg – utoljára raboltak ki. Nem Londonban, nem Madridban és nem is Granadában, hanem Budapesten. De nem egy mocskos migráns volt az, hanem egy tősgyökeres magyar ember, aki vélhetően ebből élt.

Ennyit a multikultiról és annak veszélyeiről.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.