Július 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Mindenki úgy rontja a saját sorsát, ahogy akarja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,622,220 forint, még hiányzik 1,377,780 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Történelmi jó reggelt mindenkinek december 14-én, csütörtökön! A történelmi jelző talán túlzásnak tűnhet egy borongós decemberi hétköznap mellé pakolva, de most kivételesen indokolt, mert amúgy is történelmi időket élünk. Mondhatni folyamatosan történelmi győzelmek kapujában állunk, miközben állandó jelleggel harcolunk, háborúzunk az állítólagos józan és a béke pártján rángatózva. A régmúlt történelmét illetően: 102 évvel ezelőtt Sopronban népszavazást tartottak arról, hogy a város a trianoni Magyarország része maradjon, vagy inkább Ausztriához tartozzon. Több mint egy évszázaddal ezelőtt a kérdés demokratikusan eldőlt: a soproniak maradni óhajtottak milyen jól tették, azóta december 14-ét a hűség napjaként tartjuk számon lángoktól, parázsló ordas ideológiáktól és önkényuralmi hatalmi szándékoktól ölelt kis hazánkban.

Ezt a témát most főleg két okból ráncigáltam ide. Egyrészt azért, hogy megállapítsam azt a szikár tényt, miszerint 1921-ben előfordulhatott, hogy egy ÉRDEMI kérdésről tartottak népszavazást, ami 2023-ban a Magyarország részét képező Sopronban aligha képzelhető el. Nyugi, országszerte sehol máshol se. Itt csak abszurd baromságokról lehet népszavazást tartani, kizárólag a birodalmi állampárt kezdeményezésére. Másrészt, a velünk élő történelem prizmáján keresztül azért pofázok erről, mert három napja próbálom megrágni, megemészteni, lenyelni (és még mindig nem sikerült), hogy mit bírt nyilatkozni a putyini Oroszország ötödik hadoszlopának vádját általában vehemensen tagadó Orbán-kormány külügyi államtitkára, Magyar Levente a Corriere della Sera olasz lapnak. Amely azt találgatta, fejtegette csúsztatásoktól és kínos abszurditásoktól sem mentes cikkében, hogy milyen okokra vezethető vissza, hogy Orbán Magyarországa a vétót lengeti Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdése ügyében. Azt most hagyjuk, hogy a történelmi múlt, az energetika és a Kelet és Nyugat között lebegő (komp)ország narratívák közül melyik mennyiben magyarázza ezt a vehemensen, parlamenti cirkusszal (Borsot Törő Kocsis Nembuzeráns Máté nertárs gyermeteg, szánalmas bohócorros mutatványa adta a másikat) és harcias parlamenti határozattal is megtámogatott orbánista választási kampányálláspontot. A lényeg Szijjártó beosztottjának bizonyítványt magyarázni próbáló magyarázkodása, aki azt bizonygatta, hogy az orosz-magyar az nem egy szerelmi történet, nem is történelmi kapcsolat, hanem egy pragmatikus megközelítés: amíg Oroszország nem jelent közvetlen fenyegetést, addig szeretnénk fenntartani az együttműködést. (Ha másokat fenyeget, ha a szomszédainkat fenyegeti, beleértve a magyar közösséget is, leszarjuk, nem a mi ügyünk, szláv belügy.) Merthogy – és itt jött az atom az agyra – minden megállapodás jobb, mint a háború, és különben is mi is lemondtunk a múltban a területünk egy részéről. Apropó hűség napja és trianoni Magyarország.

Nekem ez rohadtul újdonság a trianoni fantomfájdalmak Moszkváig meghosszabbításában és súlyosbításában, a traumák feldolgozása helyett azok elmélyítésében jeleskedő állampárt beszélő feje szájából. És bár tudom, hogy a Mi Hazánk szélsőségesei el voltak foglalva azzal, hogy totálkretént csináljanak magukból a gazdi kedvéért, amikor a saját maguk által kezdeményezett törvénymódosítás szavazásán tartózkodva elhatárolódtak saját maguktól, de azért elvárható lett volna egy kis őrjöngve tiltakozás ez ellen a nyilatkozat ellen. Hát ha lemondtunk a területünk egy részéről (értsd: a hülye ukránok is igazán lemondhatnának a területeik egy részéről a picsába, már rég béke lenne, és ahelyett, hogy őket támogatnánk, hogy megvédjék magukat egy véreskezű baromtól, a NER betonjába is önthetnénk a lóvét), akkor miért nyüszít, kesereg, siránkozik több mint száz éve az igaz magyar, aki csak az lehet, akinek fáj Trianon? Ennél csak az a rosszabb, hogy ha Magyar nertárs komolyan gondolja, amit mond a szájával, és egy vesztes háború nyomán elveszített területek elvesztésével mint valamiféle követendő iránnyal példálózik. Ha mégse ez utóbbi, akkor ezek szerint a Fidesz és a szélsőséges leágazásai hazudnak valahányszor Trianon kapcsán történelmi bűnről, nagyhatalmi igazságtalanságról, megbocsáthatatlan diktátumról óbégatnak? Ezek szerint nem is akkora ügy lemondani egyes területeinkről? Most arról nem beszélünk, hogy mennyire jobb BÁRMILYEN megállapodás, mint a háború, vagyis hogy az akkoriban megkötött békemegállapodások hogyan nem vezettek egy még az elsőnél is véresebb második világháborúhoz, de ezzel az erővel azt is mondhatta volna Szijjártó helyettese, hogy a háborúk azért vannak, mert egyesek rohadtul nem tudnak mit kezdeni az országuk hatalmas területeivel, ezért így szabadulnak meg tőlük, hogy önként lemondanak róluk. Rémes, szörnyű, legalja. (Pedig az se lesz egy üdítő látvány, amikor Orbán Viktor az általa plakátokon lejáratott Ursula két kezét fogja csókdosni a milliárd eurókért, de ne ugráljak térben és időben.)

Szóval tök jól hangzik ez a pragmatikus orosz bullshit, csak az a háttérből kilógó ocsmány lóláb ne lenne. Ha semmi mást nem teszünk, csak belenézünk Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő fotóalbumába és megszámoljuk, hogy Szijjártó és a gazdája hányszor dörgölőzött idén a háborús agresszor ország valamely vezetőjéhez és ugyanannyi idő alatt hányszor nem tartották fontosnak (legfeljebb elszalajtották Sándorpalotánét, jól van az úgy alapon) a szomszédos, magyarlakta háborús áldozat ország vezetőivel találkozni, és ugyanezen idő alatt csak ez a két erkölcsi vakondtúrás milyen hangnemben és milyen előjellel nyilatkozott meg a KGB-ügynökről és milyenben az ukrán bohócszínészről, van miért elsüllyedni. Arról nem beszélve, hogy hányszor dörzsölték a tenyerüket, hogy Ukrajna vesztésre áll, és a nyugati világnak nincs B-terve, miközben papíron ők is a nyugati világ részei, és az üres békepárti propagandavernyogáson túl nemhogy tervük nem volt, de mindent megtettek, és most is megtesznek azért, hogy elősegítsék Ukrajna elvérzését Vlagyimir háborújában. És akkor egy szót nem szóltunk arról, hogy az amerikai csörgősipkás bukott haverjuk pártjában is azért szervezkednek, hogy az Ukrajnának szánt támogatásokat leállítsák. Szóval ennyit a pragmatizmusról és arról, hogy ki kihez hűséges, ki kinek a szövetségese és ki kinek a hóhéra.

Az már biztos, hogy a nemzetvezető ma nem Sopronban fog a híveinek örömet szerezni, hanem ő lesz a középpontjában a ma kezdődő, holnap véget érő brüsszeli EU-csúcsnak, amelynek fő témái közé tartozik Ukrajna uniós csatlakozása, illetve az Ukrajnának juttatandó 50 milliárd eurós csomag, vagyis az a két téma, amit Magyarország kormányának teljhatalmú feje és nagypályás zsarolási potenciálja hetek óta vétóval fenyeget. De természetesen mint kiderült, ha pénzről van szó, akkor simán hajlandó leköpni magát, amíg a híveinek fel se tűnik. Igaza is van, nem tűnik fel nekik. Láthatóan fenekedik, gonoszkodik a gonosz Brüsszel (értsd: Európai Bizottság), rohadna is el az összes senki által meg nem választott, kék lejárató plakátokért kiáltó bürokratájával. Annyira utálják a magyarokat és annyira irigyek a patrióta kormány hűvös halomba hányt, plafonig, padlásig érő fényes sikereire, hogy bár pontosan tudják, hogy a magyar gazdaság uniós támogatások hiányában is megáll az alattvalók lábán, és az egész NER-birodalmat is stabilan el- és megtartja, mégis feloldott 10,2 milliárd eurónyi, eddig korrupciós, illiberális kormányzati gazemberségek okán befagyasztott támogatást. Rábólintottak az igazságügyi reformra (Varga Judit lefokozott igazságügyi miniszter az elsők között döngette meg a mellkasát a nemzeti fél téglával), vagyis úgy látják, hogy a felcsúti despota és bandája teljesítette az igazságügyi reformmal kapcsolatos összes brüsszeli feltételt (más EU-s pénzek továbbra is feltételekhez kötöttek). Ja, és az aljas Brüsszel azt is jóváhagyta, hogy a fideszes magyar állam és a francia Vinci közösen megvegye a ferihegyi repteret. Vagyis az aljas, hányadék Brüsszel nem gördít semmilyen adminisztratív akadályt az elé, hogy Orbán köre harácsolni tudjon magának a reptérbizniszből is. Nahát.

Ennek a sok milliárdos hírnek én módfelett örülök, és mindenki mást is arra buzdítok, hogy örüljön neki. Ha másért nem, akkor azért, mert így végre Európa szegényháza képes lesz megemelni a pedagógusok bérét. Amit az évezred legsikeresebb évtizede után önerőből nem sikerült, kuncsorogni kellett Brüsszeltől, pedig állunk a lábunkon cefetül. Ugyanakkor óva intenék mindenkit, aki pontosan tudja, hogy a korrupció legfőbb politikája egy millimétert se fog változni, hogy most az Európai Bizottságot okolja ezért. Bár kétségtelenül van abban valami penetráns (Hadházy Ákos lesújtottságát is értem), hogy éppen akkor tolnak Orbán alá mintegy 3800 milliárd forintnyi  uniós forrást (apropó: a költségvetési hiány olyan 4000 milliárd?), amikor az év végi parlamenti fennforgásban sok egyéb elképesztő disznóság mellett elfogadták a Putyin bűzét árasztó „szuverenitásvédelmi“ törvényt. Rögtön miután teleplakátolták az országot az Európai Bizottság elnökének arcával és a csillagokat is lehazudták az égről Brüsszel ellenében a nemzeti konzultációjukban. Ennek valóban van egy sajátos, orrfacsaró bukéja, és sőt, ezt akár még tudják fokozni is azzal, hogy esetleg engednek a felcsúti korrupt oligarcha professzionális zsarolásának és Ukrajna támogatásáért cserébe feloldják a teljes támogatási összeget. Ma-holnap ez is kiderül, DE feltétlenül érdemes szem előtt tartani, hogy mindenki úgy rontja a saját sorsát, ahogy akarja. Brüsszel is, Ursula von der Leyen is, az Európai Bizottság is és természetesen Magyarország is és a büszke, erős magyar nép is. Amelynek pontosan olyan népnyúzói vezetői vannak, amilyeneket megérdemel. Őket változatlanul a magyaroknak van lehetőségük elhajtani a picsába és számonkérni rajtuk, hogy a nevükre íratták az országot és felélték a jövőt. Igen, az ellenzéknek is szól ez, sőt jelentős mértékben nekik szól. Már tegnap is késő lett volna eldönteni, meddig hajlandóak még statisztálni Orbánék demokrácia látszatát fenntartó ördögi színjátékban. Jobb, ha tudják, hogy bármiben is reménykednek, nemcsak minket, mezei senkiket, őket is levadásszák. Egyesével. Csókolom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.