Ordítok Blog

Orbán megpróbál szabadulni abból a csapdából, amit személyesen állított fel, aztán ügyesen belepávatáncolt

Figyelem! Most vegytiszta összeesküvés-elméletet fogok szövögetni. Általában egyáltalán nem mániám az ilyesmi. Már csak azért sem, mert ebben az országban, ezzel a kormánnyal a világon semmi szükség nincsen képzelgésre, a rezsim maga termeli a valódi sztorikat, nem kell mesterségesen gyártani. Egyáltalán nem kizárt, hogy semmi nem úgy van, ahogy azt én látni vélem, semmi semmivel nem függ össze, csupán az én agyszüleményem az egész. Nem baj, nem tudományos értekezést írok, csak arról számolok be, hogy nálam hogy pattantak össze a kirakós darabkái.

Kezdődik azzal a hírrel, hogy már sokkal magasabb a bizonytalanok aránya a potenciális választók körében, mint ami még biztonságosan kiszámíthatóvá tenné a szép jövőt a rezsim számára. Ez az anomália már az önkormányzati választások során is megmutatkozhat, de a parlamenti választások is más színt kaphatnak. Ráadásul az EP felmérést végzett a tagországokban. Ebből pedig többek között az derült ki, hogy a magyaroknak mindössze 17 százaléka tartja fontos kérdésnek a migrációt. Ha eddig nem engedhette meg magának a bukást a NER, most aztán még annyira sem engedheti meg. Hiszen napról napra nő a bűnlajstrom, már valószínűleg nem csak gazdasági természetű bűncselekményekről, nem csak hatalommal való visszaélésről van szó, de akár súlyosabb, nemzetbiztonsági szempontból érdekes kérdések is felmerülhetnek. Szóval a hatalmat mindenképpen és bármilyen áron meg kell tartani. Azonban a demokrácia látszatát, tehát a szabadnak tűnő választások intézményét nem lehet megkerülni, és ez mindig tartogat veszélyeket, még ha ezek a veszélyek általában minimalizálhatóak, akkor is. Most azonban tényleg helyzet van, és úgy tűnik, nem elég hatékony a brüsszeli fütyülés elleni dac, az emberek kezdik felfedezni, hogy bár a tévében azt mondják nekik, ők egyre jobban élnek, de a valóságot máshogyan érzékelik.

A bizonytalan szavazók mellé remekül illik a következő mozaik; Orbán Viktor elkezdte átrendezni az erőviszonyokat a gazdaságban, pontosabban annak irányításában. A Matolcsy-Varga-Nagy Márton előadást már élvezhetjük egy ideje, új elem Varga Mihály visszaszorítása és Nagy Márton, valamint a hozzá kapcsolódó újgenerációs slepp vegyítése a régebbiekkel. Rogán, Orbán Balázs, Szijjártó, Navracsics, Csák János és Nagy István agrárminiszter. Úgy gondolom, a két utóbbi tölteléknek került be a gazdaság kormányrúdjához, a többiek viszont nem. Orbánnak régi szokása egymásnak ugrasztani a legközelebbi cselédeit. Ameddig egymás ellen harcolnak, addig sincs idejük azon agyalni, hogy talán elérkezett az ideje az öntudatra ébredésnek. Ennek a két dolognak még együtt sem tulajdonítottam túlzottan nagy jelentőséget, nemhogy külön-külön. Ám belefutottam egy cikkbe, ami megváltoztatott mindent.

Már a cím is komoly hangulatjavító erővel bír, mert ki tudná megállni némi nevetgélés nélkül ilyen sorok olvastán: Szabadságszerető kurucok hazája? Én azt nem vitatom, hogy a cselédsorba taposott alattvalók szeretnek úgy gondolni önmagukra, mint forradalmárokra, kurucokra, mindenféle furfangos, ám a szabadságához a végsőkig ragaszkodó hős harcosokra, ez biztosan meleget ad nekik, amikor esténként elvackolnak a karámban. A többiek tudják, hogy szó sincs ilyesmiről, de az ő véleményük és tudásuk lepattan a villanypásztorról, úgyhogy mindenki a maga térfelén gondol, amit csak akar. Igazi magyaros demokrácia. Ám Huth Gergely írása nem békemenetre hív, nem Brüsszel ellen ránt bugylit, nem Soros Györgyöt akarja lebirkózni, valami olyasmit tesz, amire én nem voltam lelkileg és szellemileg felkészülve. Első olvasatra hangosan és hosszan röhögtem, közben azon gondolkodtam, hogy mennyire kell mocsárrészegnek lenni egy ilyen mű megírásához. Amikor némileg sikerült lecsillapodnom, elkezdtem gondolkodni. Huth Gergely szerintem nem hülye. Azt sem hiszem, hogy ok nélkül hordta halomba Kövér László szokásosan sallangos semmitmondó baromságait, és folytatta ezzel az érdekes fordulattal:

Egyszóval a magyar nép nem birkatermészetű, miként ezt miniszterelnökünk is számtalanszor kifejtette, szabadságharcos lelkületünket a legfőbb magyar fundamentumként azonosítva be. Így mi, az öntudatos, a hétköznapi életben is szókimondó és szabadságszerető magyarok kevésbé vagyunk alkalmasak futószalagmunkákra, nem szeretünk bevarrt szájjal robotolni a multiknál, inkább vállalkozunk, kisgazdaságot vagy kisipart viszünk, hiszünk a magántulajdonban, a saját házban, az összetartó családban. A négy kereket is inkább tudjuk a sajátunknak, mint hogy valami kölcsönzött villanyrolleren vagy applikáción lefoglalt mopedautó volánja mögé préselődve nevettessük ki magunkat. (Magyar Nemzet)

Hogy mi van? Nem akarunk a kormány által idehurcolt multiknál dolgozni? Másként: Huth Gergely ellenvéleményt merészelt megfogalmazni a kormány gazdaságpolitikájával szemben? Ez utóbbi eredménye amúgy valószínűsége nem pozitív, hanem negatív nulla. Ennek bizonyságául a szerző késlekedés nélkül kényezteti orálisan – vagy verbálisan? -, akit a megélhetés érdekében szükséges kényeztetni:

Ráadásként a nemzeti kormány az adócsökkentést a családi és más adókedvezmények széles rendszerével fejelte meg. A társadalom legnehezebb sorsú rétegeit, „az alsó két decilist” pedig az ország történeté­ben sosem látott, erős szociá­lis háló védi az ellehetetlenüléstől. Mindeközben a teljes lakosságot óvja a lecsúszástól a méltányos áron befagyasztott rezsiköltség, a megfizethető és általános társadalombiztosítás, a lakás- és kisvállalkozói hitelek kamatstopja vagy az árstoprendszer – a mai nehéz időkben is.

A szociális hálóról örömmel olvasnék kicsit bővebben, de ha nem, akkor nem. Elég volt a záró gondolatokat elolvasni, és a fejemben a helyükre pattantak az összerakós darabkái:

 Nem juthatunk ismét oda, hogy fináncok túrják fel a szénaboglyát egy demizson rejtett pálinkáért vagy helikopteres pribékek vadásszanak napszámosokra a szőlők fölött, mint azt Gyurcsányék Villányban megtették. Lépni kell, és még nem késő az amúgy is meglévő kedvezmények kusza rendszerét egy új, egyszerű és söralátéten valóban bevallható adónembe önteni. Már csak azért is, hogy a nemzeti kormányzás iránt elkötelezett, kuruc-Magyarország tovább élhesse 13 éve visszanyert, önálló életét.

Mondom, mire jutottam, de ismét felhívom mindenki figyelmét, ez nem szakmai elemzés, csupán háztáji összeesküvés-elmélet! Szóvalhogy. Szar van a palacsintában, azt eddig is tudtuk, de már nem is titkolható olyan ügyesen, mint eddig. Nincs pénz, a zsarolás sem működik már úgy, mint régen. A társadalom kifosztása elérte azt a szintet, ami már a hatalomra nézve jelent komoly kockázatot. Azonban most nincs pénz arra, hogy betömjék a szájakat. Sőt, előre láthatóan nem is lesz sem most, sem a parlamenti választások előtt. Addigra olyan mértékben adósodik el az ország, hogy jó lesz, ha az adósságok és kamatok törlesztésére elég forrás jut. Elvenni már nem nagyon van kitől, azonban adni kell valamit, ami látható, érzékelhető, és a rezsimnek kötelezi el a polgárokat. Ez lehet valamiféle új szabadságharc, mégpedig győztes szabadságharc. Olyan, amiben a szavazópolgárok végre nyertesnek érezhetik magukat, cinkosan össze tudnak kacsintani a kormánnyal, kapnak egy kis lehetőséget, hogy viszonylag kockázatmentesen feltöltsék a háztartási kasszát. Valami modernebb változata lehet annak, amit a rendszerváltás előtt megélhettek azok, akik abban az időben próbáltak életben maradni. Egyfajta fideszes vidám barakk, nyúljás pacal-kommunizmus van kialakulóban.

Nem ismerem a gazdasági szakkifejezéseket, úgyhogy mondom hétköznapi nyelven. Úgy hiszem, tervben van egy második vadkapitalizmus rászabadítása az országra. Olyan időszak, amikor lehet alacsony kockázattal halászni a zavarosban, nem nagyon kell vesződni számlával, adózással, engedélyekkel. A hatóságok átmenetileg behúzzák a karmaikat, a nép csillapíthatja az éhségét. Ennek persze meglesz a böjtje, hiszen hosszabb távon nem lehetséges elengedni az állami bevételeket. A győztes választás után majd rájönnek a Karmelitában, hol szükséges némi finomhangolás fideszes módra, ami minden esetben azt jelenti, hogy a dupláját veszik vissza annak, amit adtak. Ebből ki akarják hagyni Varga Mihályt. Vagy azért, mert később még szükség lesz rá, vagy azért, mert erre már nem lenne hajlandó. Nekem az az érzésem – és ha tévedek, hát tévedek -, hogy Orbán megpróbál szabadulni abból a csapdából, amit személyesen állított fel, aztán ügyesen belepávatáncolt. Ha máshogy akarnék fogalmazni azt mondanám, hogy a vesztüket érzik a fiúk. Hogy ez az egész meg fog itt állni, vagy az unióból való kilépés is hozzátartozik a mozaikhoz, az most még számomra nem látható, talán még nem is dőlt el. Valami azonban biztos; érdekes időszak elé nézünk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább