NEHAZUGGY

Mi a fenéről akarják meggyőzni?

Nem szívesen ismétlem önmagam, pedig a NER végtelennek tűnő ideje tartó fennállása naponta akadályokat gördít eme törekvésem útjába, de vállalom: amit már máshol tegnap leírtam egy hasonló téma kapcsán, azt részben ma is kénytelen vagyok. Itt van nekünk Európa önjelölt erős embere, akinek az enyvtől ragacsos kezében nemcsak a külpolitika gyeplője, de minden más is ott lapul, ami egy ország tulajdonlásával együtt jár; akinek a komplett létezését a nemzetközi sajtó értesülései, szivárgásai és címlapjai mozgatják. Úgy értem, hogy számára teljesen közömbös, hogy milyen előjellel, az az egyetlen lényeg, hogy róla legyen szó, folyamatosan beszéljenek, írjanak a küllők közé akasztott botjairól, az egymást érő pávatáncos megmozdulásairól, a minden szövetségi döntést zsigerből opponáló, mindenben különcködő, mindenben az autópálya forgalmával szembemenő akcióiról. Hogy vele foglalkozzanak. Hogy milyen előjellel teszik, a teljesen mindegy, de róla beszéljenek. Hogy lehetőleg folyamatosan az legyen a téma, hogy miképpen lehet átugrani, hogyan lehet megkerülni, de lehetőleg ne lehessen figyelmen kívül hagyni. Ha az az ára hogy közben egy egész ország süllyed el az ő rivaldafényes szereplése hátterében a mocsárban, a nyomorúságban, a működésképtelenségben, akkor az az ára.

Be kell látnunk, hogy ha az előjelektől eltekintünk, akkor ez bizony egyfajta tehetség, aminek a kibontakoztatásában megkerülhetetlen szerepe van az orbáni állampárt morális pánikgombján ülő népnek. Annak, amelyik az egy órás vonatutat négy óra alatt teszi meg, mint egy túlélőshowban, amelyiknek a jövedelme nem fedezi a megélhetését, amelyiknek a nyomorán tízmilliárdokat spórol a pártállam, amelyik végignézi, hogy a gyerekének még annyi esélye sem lesz valamire vinni, európai emberhez méltó életet élni, mint neki, de mégsem hajlandó gondolkodni. Beéri annyival, hogy minél rosszabb, annál jobb, hát hiszen Magyarország méretéhez, gazdasági súlyához és jelentőségéhez képest ilyen hatalmas világpolitikai tényező még soha nem mutatta a fényt az éjszakában, mint 2010 óta. A neveléstől a diplomáciáig mindenhez ért, és végre általa mi is nagyobbak vagyunk, híresebbek és fontosabbak, mint valaha álmodni mertük volna.

Nincs olyan speciális szaktudásom, amely képessé tenne, hogy precízen definiáljam, mely lelki defektusok, milyen pszichés torzulások és jellembeli hiányosságok összjátékának eredménye az, hogy valakinek teljesen mindegy legyen, hogy épít vagy rombol, és csak az számítson neki, hogy ő legyen a központban, a rivaldában, de afelől már régóta semmi kétségem nincs, hogy a fideszesek miniszterelnöke nemcsak Magyarországot, de Európát is simán szétverné, ha közben tényező lehet, ha fontosnak, befolyásosnak és megkerülhetetlennek tudja mutatni magát. Nem utolsó szempont, hogy közben a kasszának is folyamatosan csörögnie kell. Az, hogy valakiből soha nem lehet az Egyesült Államok elnöke, pedig szeretne az lenni, vagy az, hogy Európában sem húzogathatja úgy a szálakat, mintha egy méretét és gazdaságát tekintve fajsúlyos országot irányítana, mert valójában az Európai Unió 93 ezer négyzetkilométernyi, korrupcióban fuldokló szegényházát irányítja, a történelmileg determinált kudarc örök frusztrációjával tölti el. Ezért ahhoz feltétlenül ragaszkodik, hogy ha mást nem is tud tenni, legalább minden lehetséges módon, minden lehetséges alkalmat kihasználva az európai asztalra ürítsen.

Tehát igen, ha másképp nem megy, akkor így válik tényezővé, és ebben nem csupán a magyarok megkerülhetetlen részére, de az uniós tagállamok vezetőire is bátoran támaszkodhat. Most éppen a francia államelnökre gondolok, aki Párizsba hívta, és aki a hírek szerint holnap majd könyörögve győzködi és megpróbálja jobb belátásra bírni. Miután különösen az utóbbi hetekben, napokban hajthatatlannak mutatja magát Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdése, valamint az EU-büdzsé 100 milliárddal való megemelése ügyében (aminek a felét Ukrajnának szánják). Másfél éve még azt hazudta mondta Volodimir Zelenszkijnek, hogy „mielőbb le kell bontani a bürokratikus akadályokat Ukrajna tényleges uniós csatlakozása előtt”, most már hallani se akar róla, azt állítja, hogy kész megakasztani a procedúrát. Csak éppen azt nem mondta még, hogy magasról tesz ő a kárpátaljai magyarok érdekeire, ha a szavazatokat a Brüsszellel és Kijevvel szembeni izmozás, keménykedés, hőbörgés hozza. És Emmanuel Macron erre mit csinál? Meghívja Párizsba, és állítólag majd győzködi, ő pedig megint fontosnak érezheti magát, megint mutogathatja a petyhüdt izmait a szektának és megint vicsoroghatnak az idomított bohárdeákdánieljei, hogy a hazaáruló diplomás kommunisták jól benézték ezt az elszigetelődést, hát nem nyilvánvaló, hogy Európa nagyhatalmai a lábai előtt hevernek?

Az a baj, hogy van ebben igazság, még akkor is, ha a francia elnöki palotának kicsit más a perspektívája (jó lesz az a francia fűtőelem Paksra, meg hát a repülőtér is elég jó biznisz), mint nekem, de én tényleg nem látom be, hogy ha hétfőn még arról szólnak a hírek, hogy Brüsszelben tudni vélik, hogy Orbán makacssága valójában csak egy politikai színjáték, amivel ki akarja zsarolni az uniós forrásokat (a jogállamot nyilván nem azért bontotta le, hogy most visszaállítsa a pénzekért cserébe), akkor nem lehet ezt a győzködést egy laza telefonbeszélgetéssel elintézni? Muszáj megemelni a korrupt-frusztrált nagyon kis embert, aki a saját frusztrált hatalmi érdekei, rögeszméi és minden ráutaló jel szerint Vlagyimirovics foglya? Mi az, hogy alkudozunk, győzködünk, könyörgünk, rábeszélünk, hogy hátha? Tény, hogy én már akkor elvesztettem a fonalat, amikor Macron elnök végtelen megértéssel nyilatkozott Orbán és Putyin kínos pekingi találkozójáról, amit több uniós ország vezetője elítélt, hiszen ha addig nem, legkésőbb akkor teljesen nyilvánvalóvá válhatott, hogy Európa kis sértettje nemcsak úgy tesz, hanem nagyon konkrétan a világpolitikai nagyszínpadon ügyködik az Unió egységének szétverésén. Vajon ennek melyik része nem világos Párizsban még ma sem? Egyáltalán milyen megfontolás áll azon Macron-i szép remény mögött, hogy még meg lehet győzni Orbánt arról, hogy ebben a kérdésben kompromisszum születhessen? 

Nem arról van szó (bár arról is szó van), hogy mi az, amit telefonon, videokonferencia keretében nem lehet megbeszélni, mi az, amit nem lehet ilyen formában elmondani neki, mi az, ami személyes megbeszélést indokol, hanem hogy annyi mocsok után, amit rászórt és naponta rászór az Európai Unióra, azt követően, hogy mostanában megint plakátokon járatja le az Európai Unió vezetését, és uszít Brüsszel ellen, miért tárgyalgatnak így vele? Franciaország elnöke miért győzködi Magyarország miniszterelnökét? Miért nem a közös, mindenkire vonatkozó szabályok betartására bíztatják, és miért sugallják azt az európai adót fizető szavazópolgároknak, hogy az EU olyan, mint egy piac, ahol az alapvető értékekről alkudozni lehet, ahol mindenféle zárt ajtós kétoldalú, több oldalú zsarolásos megbeszéléseken születnek emberek százmillióinak életét érintő komoly döntések? Miből gondolja Emmanuel Macron vagy bárki más, hogy aki azzal akarja megnyerni Magyarországon az EP-választást, hogy Brüsszel az ellensége, és ő nem hajlandó úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyül, de látványosan úgy táncol, ahogy Moszkva, Peking és Ankara fütyül, az majd könyörgő szavak hatására alázatosan megváltoztatja a véleményét? Vagy majd megint felkínálnak neki valamilyen menekülő útvonalat, megint kifizetik valahogyan, hogy még véletlenül se keltse a gyengeség látszatát, hogy ne veszítsen az arcából, hogy megint eljátszhassa, hogy ő végül is a saját akaratából pávatáncol szemben a közös európai akarattal, és hogy valójában Párizsba is csak azért ment, hogy felmossa a padlót a francia elnökkel?

Orbán minden egyes szavából, megmozdulásából süt, hogy Moszkvának kedvezni, Kijevnek ártani akar. Nem én mondom, a nyilatkozatait kell összeolvasni az elmúlt másfél évből. Világosan látszik, hogy amint Kijev elkötelezte magát, hogy teljesíti a követeléseit, abban a pillanatban kiderült, hogy akkor ő mostantól már elvi szinten sem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, a kisebbségi jogok ukrán eltiprása csak egy ócska apropó volt arra, hogy botokat dugdosson a brüsszeli küllők közé, ahelyett, hogy Kijevben tárgyalna Zelenszkijjel, Budapesten akart tárgyalni a bukott ex-oligarcha elnökkel, Petro Porosenkóval. Világosan látszik, hogy amint úgy tűnik, hogy megkaphatja azt, amiért eddig az asztalt borogatta, azonnal bedobja a durcát és egy fontos, de végül is szimbolikus ügyben (Ukrajna nem holnapután csatlakozik az Unióhoz, hanem hosszú-hosszú évek múlva, ha egyáltalán) más kifogásokat talál. Ezt az elvtelen alakot tényleg mi a fenéről akarja meggyőzni Macron, mivégre győzköd ő vagy bárki más egy ilyen megbízhatatlan ártányt? Ha állítólag tudják is, hogy megint csak a szokásos zsaroló műsorát nyomja, akkor pláne miért?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább