Jó reggelt, fényt és világosságot, erkölcsi minimumokat és vidám vasárnapot mindenkinek! A keresztény kultúrkörben advent első vasárnapját írjuk, amely a karácsonyi ünnepkör részeként jobb helyeken intim, bensőséges magánügy, a vallási intézményes keretek spirituális tartalommal való megtöltése, a karácsonyt megelőző várakozás ideje, kevésbé jobb helyeken filléres, ócska politikai termék. Magamutogatási célzattal kipakolva a politikai-hatalmi lájkvadászat ízléstelen kirakatába. Undorítónak gyomorforgató, de nem lehet ez másként egy olyan helyen, ahol a magát keresztényként azonosító, a kereszténységet identitása, ideológiája homlokterébe pakoló, azzal egyik választástól a másikig ordítva öblögető politikai főhatalom páros lábbal ugrálva gúnyolódik az említett, de elégszer soha nem említhetően fontos erkölcsi minimumokon, és mindent megtesz azért, hogy kigyomlálja az erkölcsi minimumokhoz való ragaszkodás iránti igény utolsó maradványait is a társadalomból.
Tegnap a kellemes decemberi 18 fokban, látva hogy mekkora hó esett Ausztria, Svájc és Csehország mellett Németországban is, hogy Münchenben megbénult a repülőtér forgalma, de még egy futball mérkőzést is elhalasztottak, mert nem lehetett volna biztonságosan megrendezni, arra gondoltam, ha tegyük fel, a német kancellár és a müncheni polgármester más-más politikai oldalon állna, akkor el tudnám-e képzelni, hogy előbbi nekiáll gúnyolódni azon, hogy elesett a legnagyobb német tartomány fővárosa? Továbbmegyek és közös gondolkodás tárgyává teszem, nem költői, hanem valódi kérdés formájában: el tudja valaki képzelni, hogy a dekadensnek, folyamatosan hanyatlónak, önpusztítónak, kvázi már nem is létezőnek beállított Nyugaton, jelen esetben Németországban a politika oda süllyedjen, hogy az ország első embere magamutogató TikTok videóban adja hírül, hogy a legszebb öröm a káröröm, és mekkora kreténbalfaszok irányítják Münchent, hogy nem tudták megakadályozni a hókatasztrófát?
Tisztelettel várom a megvilágosító célzatú válaszokat erre a gondolatkísérletre, addig is én arra jutottam, hogy akkor sem tudnék elképzelni hasonlót, ha a Németország kancellárja történetesen a szélsőjobboldali AfD politikusa lenne. Az, hogy a fideszesek miniszterelnökének, az ország teljhatalmú, háború hiányában is háborús veszélyhelyzetben, rendeletekkel kormányzó főkorruptnak a hóhelyzet is csak egy ócska lehetőség arra, hogy a fővároson gúnyolódjon (jelentése: a főpolgármester egy személyben felelős a Budapesten kialakult közlekedési fennakadásokért, vagyis al-kal-mat-lan, még ahhoz is hülye volt, hogy sms-t küldjön a bűnös város lakóinak, hogy át lehet ülni egy másik autóba), szerintem egy olyan jelenség, ami még a hírhedt dél-amerikai banánköztársaságokban is párját ritkítaná. Látva a propagandasakálmédia örömujjongását, bízom benne, hogy majd akkor is készül egy ilyen populista gúnyvideóval a felcsúti küldetéstudat influenszerstábja, amikor hamarosan azért esik el Budapest, mert a paranoiás, magyar állampolgárokat a verőemberei révén bántalmazó, terroristákat szerecsenmosdató Erdogan szultánt ideeszi a rosszbaj. Mindazonáltal az a helyzet, hogy rohadtul megugorhatatlan feladatnak látszik ebből a morális pöcegödörből kikecmeregni, ahol nincsenek erkölcsi minimumok, ahol egy teljhatalmú miniszterelnök azon röfög, hogy miután kifosztotta, kizsigerelte, ott szívatta, ahol tudta az ország fővárosát, 60 munkagép ellenére is fennakadásokat okoz a havazás. Áll fent a rezidenciája erkélyén és dörzsöli az enyvtől ragacsos tenyerét. Pláne úgy, mintha Pintér Sándor faszakodása a márciusi 15-i hóeséssel jó pár évvel ezelőtt meg se történt volna. Amiből őfényessége már akkor is forgatott egy populizmustól habzó, jóemberkedő propagandavideót.
Mielőtt közelebbi kínjainkra és keserveinkre tekerednék – bár ez is rohadtul közeli, mióta háború hiányában is háborús vészhelyzetben uralkodik az állampárt és nem akar belesodródni a háborúba, illetve békéről és tűzszünetet óbégat megállás nélkül -, olvasom, hogy Vlagyimir Putyin háborús orosz despota 170 ezerrel növeli a hadserege létszámát. A hivatalos moszkovita magyarázat szerint erre a létszámnövelésre a 22. hónapja tartó orosz-ukrán háború és a NATO „terjeszkedése” miatt van szükség, amely „arányos válasz a NATO-blokk agresszív tevékenységére”. Ez a magyarázat önmagában is megérne több A4-es oldalt megtöltő artikulálatlan kurvaanyázást, de kivételesen visszafogom magam. Ellenben. Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de sehol nem találtam az Orbán-Szijjártó-tengely békepárti vicsorgását, amelyben felszólították Moszkvát, személyesen a KGB egykori ügynökét, hogy végre hátha megérti, hogy nincs fontosabb, mint a béke. Ezzel szemben ott van a TikTokon tolja a hazug pojácát az egy személyes államvezetés, akit idézni vagyok kénytelen:
Brüsszelben az a döntést akarják meghozni, hogy a magyarok pénzét odaadják Ukrajnának, hogy azzal finanszírozzák a háborút. Szerintünk ez így nincsen jól, a háborúnak minél hamarabb véget kell vetni, itt az ideje, hogy eljöjjön a béke, és hogy a bürokraták is megértsék, hogy nincs fontosabb dolog, mint a béke.
Amellett, hogy természetesen Brüsszelben senki nem tervezi odaadni Ukrajnának a magyarok pénzét, ezzel szemben az Orbán-kormány már azt tervezi, hogy a magyarok által még meg sem kapott uniós támogatásokat hogyan lopja szét (lásd: ITT), nem beszélve arról, hogy a Szijjártó-féle darálás- és toporzékolásügyi külügyminisztérium úgy osztogatott uniós pénzeket a haveroknak, hogy még a szabályozási keret sem volt kész ehhez, nem kellene férfiasan, erélyesen, bátoran odaszólni Moszkvának, hogy szerintünk ez így nincsen jól? Az, hogy Magyarország miniszterelnöke és az ő kormánya leplezetlenül hazudik az uniós támogatásokról azért, hogy legyen mivel fűteni a brüsszelezés mentén az EP-kampányt, nyilván visszataszító, de talán még ennél is undorítóbb, hogy közben úgy habzik a szájuk tavaly február 24-e óta, mintha nem Moszkva, hanem Brüsszel robbantotta volna ki a háborút, és mintha nem az újonnan 170 ezer embert a háború húsdarálójába küldő Moszkva, hanem Brüsszel bűne lenne, hogy emberek halnak meg. Gyomorforgató. Nekem 22 hónap alatt még mindig nem sikerült felfognom, hogy ez tényleg velünk történik, hogy az állampárti gépezet tényleg úgy fordította ki a valóságot a sarkaiból, hogy ma már az sem ténykérdés, hogy ezt a háborút ki robbantotta ki, következésképpen valójában hol kellene az asztalt csapkodni, hogy legyen béke?
Az, hogy egy olyan információs zajban élünk, amelyben ömlik ránk a mocsok minden irányból, az sajnos vitathatatlan, nem hungarikum. Ezt a mi konkrét esetünkben súlyosbítja, hogy az orbáni állampárt általában vett nagyon durva dezinformációs propagandája, súlyosbítva a Kreml dezinformációs mocskával, amit direktben tol bele a mimagyarok sápadt arcába. Ezért is van az, hogy ma a mimagyarok 59 százaléka (via Political Capital) ott tart, hogy meggyőződése szerint „objektív valóság valójában nem létezik, csak különböző vélemények vannak”. Márpedig, ha nincs objektív valóság, vagyis ha a tényeket relativizálni lehet, akkor jönnek az összeesküvés-elméletek, álhírek és azon fog röhögni a többség, azt fogja eltaposni, aki ragaszkodik a józan eszéhez. Például ahhoz, hogy de, Moszkva indított háborút Ukrajnában, nem Brüsszel. Az általános kilátástalanság, az egyre fenyegetőbb válságok súlya alatt megroppan a társadalom, politikai szélhámosok, korrupt erkölcstelen piócák pedig ezt kihasználják, rátelepednek, meglovagolják, és egy idő után ez az egész már a politikai, ideológiai, világnézeti töréspontokon túlmutatóan gyűri maga alá a társadalmat. Amelynek szerkezetét a saját tehetetlenségi ereje sodorja magával a korábban stabilan ellenálló pontjaival együtt, és már azt se fogja elhinni, amikor a szemével azt látja, hogy kölke kezéből csavarják ki a vajas kenyeret.
Egészen elképesztő. Ott vicsorog a szétcsúszott fejével és azt hörgi bele az arcunkba, hogy Brüsszel miatt nincs béke, és emberek tömegei elhiszik. Ijesztő, hogy a magyar társadalom mennyire eszköztelenül, kiszolgáltatottan, a leamortizált magyar oktatás árnyékában áll a maga szörnyetegeivel szemben és könnybe lábadt szemmel tapsol is nekik, hogy csak így tovább. Pedig rohadtul nem kell őket bíztatni. Nagy az arcuk, nem ismerik a szégyent, és a lábukat törlik úton-útfélen az erkölcsbe. Egy, a méltó haláláért küzdő, gyógyíthatatlan beteg ember mellett szó nélkül elmennek, ha újságírók kérdeznék őket, vagy elfutnak, vagy gúnyolódnak, mint a főnökük a fővároson, a szuverenitásukért visítanak, miközben ők maguk más országok szuverenitásába és belügyeibe avatkoznak kétpofára, aztán letagadják, vagy letörlik a bizonyítékokat.
Végezetül már csak a fentiek tortáján a hab maradt. Minden kommentár nélkül teszem ide a hét hírét. Ha kiderülne, hogy csak a fele igaz, és csak ezt az egy dolgot tudnánk arról, hogy kicsoda az ország uralkodója, akkor is lenne miért szégyenkezni még vagy 262 évig, ameddig a diósgyőri stadion megtérül. Márpedig amit se nem cáfolnak, se nem erősítenek meg, és tagadni se próbálnak, az alighanem igaz lehet. Orbán Viktorral készült találkozni, egy ilyen egyeztetés az orosz titkosszolgálat eszköze lett volna Ukrajna ellen, ezért akadályozták meg Petro Porosenko (az, aki 2019-ben aláírta az ukrán nyelvtörvényt) külföldre utazását, jelentette be az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU). Az SZBU közlése szerint információik vannak arról, hogy az orosz titkosszolgálat olyan műveletbe kezdett, aminek célja az ukrán lakosság megosztása, a külföldi támogatások csökkentése. Ehhez felerősítenék azt a narratívát, hogy a mielőbbi béke érdekében az ukrán vezetésnek tárgyalóasztalhoz kell ülnie Moszkvával. A műveletbe egyes ukrán politikusokat is bevonhatnak, amikor harmadik országba látogatnak. Az ukrán szolgálat szerint Porosenko pont erre készült: Orbán Viktorral találkozott volna. Körbeértünk megint.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.