Május 12,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Legalább valaki elégedett

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 573,940 forint, még hiányzik 2,426,060 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Érdekes hír jelent meg a Media1 portálon. Állítólag tömegével mondanak fel a Hír TV munkatársai. Az indok az alacsony, évek óta nem emelkedő fizetés, de ezt nekem nehezemre esik elhinni. Nem csak, sőt, elsősorban nem azért, mert ha a bérekkel van a gond, akkor valószínűleg folyamatos lett volna az elvándorlás, nem pedig ilyen csoportos, mintegy mozgalom jelleggel tört volna felszínre. Az különösen elgondolkodtatott, hogy amennyiben az ott dolgozók távoznak a csatornától, aligha kapnak munkát a többi – lényegében ugyanannak a megbízónak – dolgozó televíziók valamelyikénél. Tehát aki felmond, és mondjuk nem ért semmi máshoz a szakmáján kívül, az valószínűleg pályát fog módosítani. Annak viszont kicsi a valószínűsége, hogy kezdőként az új szakmában ő lesz a fizetési lista csúcsán. Tehát az én szememben sántít a magyarázat, más oka kell legyen ennek a tömeges távozásnak. Hogy micsoda, azt csak találgatni tudnám, de nem fogom. Azt bezzeg tudjuk, miért távoznak a gumigyárból a dolgozók!

Az ország szuverenitását, valamint a magyar emberek érdekeit foggal, körömmel, nemzeti konzultációval, békemenettel, kormányzati tájékoztatásnak hazudott pártpropagandával, óriásplakátokkal és törvénymódosítással védő nemzeti-szuverenista (mostantól így kell őket szeretni nagyon) kormányunk figyelmét bizonyára elkerülte, hogy Makón a német tulajdonú gumigyárból – mikor, ha nem karácsony előtt – kirúgnak egy csomó embert, mert visszaesett a kereslet. Erről speciel elfelejtették értesíteni a szakszervezetet is, a dolgozókat is, valamint az sem teljesen világos, hogy miért csak a magyar munkavállalók kerültek lapátra. Oda se, majd ha megint felfut a kereslet, hoznak be még több indonéz munkavállalót azok mellé, akiket nem rúgtak ki. Lehet kardozni a külföldi tulajdonossal – és majd alkalom adtán a többi némettel, kínaival és ami csak van az országban, márpedig abnormálisan sok van -, akik egyrészről tojnak a magyar kormány fejére, másrészről zsarolni is tudják a kormányt azzal, hogy ha nem tetszik a pite, összecuccolnak és elhúznak, akkor aztán senkinek nem lesz munkája, nem csak azoknak, akiket most kirugdosnak. Jó, mondjuk nem feltétlenül így intézi minden tulajdonos a dolgokat, de ez is benne van a pakliban. Miközben hülyeség lenne tagadni, hogy szükség van külföldi munkaerőre – főként, mert épülnek az akkumulátorgyárak minden faluban, miközben nem csak alapanyag és energia nincs a működtetésükhöz, de munkaerő sem -, az ilyen lépések nem igazán segítik azt, hogy befogadóbb legyen a magyar társadalom. Pláne, hogy a kormánypárt folyamatosan hergel a migránsok ellen, most pedig csodálkoznak azon, hogy az emberek mindenkit migránsnak néznek. Még azokat a vendégmunkásokat is, akiket – mibe fogadjunk, hogy NER-közeli – munkaerőközvetítő cégek hoznak be. Éppen nem Németország, de azért valamennyire témába vág Szijjártó Péter tegnap esti posztja:

Ez már Bécs, második állomásunk és egyben az az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének Közgyűlése🇺🇳
Magyarország gazdasági sikereinek alapja, hogy fontos találkozási pontjává váltunk a keleti és a nyugati beruházásoknak. Ezért mi napi szinten tapasztaljuk, hogy milyen erős kölcsönös függőség alakult ki ezen vállalatok között, és ezzel együtt milyen hatékonyan tudnak összedolgozni.
Magyarország tehát támogatja a globális gazdasági és ipari együttműködést, ugyanis a mi példánkon is jól látszik, hogy milyen előnyökkel jár mindenez a szereplők számára🌐 🇭🇺 (Facebook/Szijjártó Péter)
Azt javasolnám a kirúgott dolgozóknak, hogy menjenek valamelyik másik országba meccset nézni – sajnos az elkerülhetetlen, hogy az egyik csapat magyar legyen -, akkor a külügyminiszterek gyöngye garantáltan meg fogja védeni őket. Jó, attól még munkahelyük nem lesz hirtelen, pláne karácsony előtt, de legalább éreznék a törődést. Az is valami. Közben eszembe is jutott a megoldás erre a dologra. Hiszen a gumigyárat még a nemzetrontó előző kormány hozta az országba! Hát akkor nosza, neki lehet támadni Gyurcsánynak, hogy bezzeg a kínai akkumulátorgyárosok nem csinálnak ilyet! Mondjuk ha eleve külföldi munkaerővel dolgoznak, nehéz is lenne, na de hogy a szándék sincs meg bennük! Ingyen adtam a tanácsot, megköszönni sem kell. Amúgy ez a Szijjártó poszt semmi az ezt megelőzőhöz képest. Esküszöm, tátva maradt a szám, azóta is külön figyelnem kell, hogy csukva tartsam. Hogymert aszondja Mipetink:
📄A mai ülés mérlege⚖️
Az ideológiai alapú és érzelemvezérelt politika következményeként ma az Európai Unió gazdaságát kudarc és sikertelenség jellemzi.
↕️
Ezzel szemben az észszerűségre és nemzeti érdekekre épülő intézkedések nyomán Magyarországon sorra dőlnek a gazdasági rekordok. (Facebook/Szijjártó Péter)
Milyen gazdasági rekordok dőlnek sorra, Peti vitéz? Az infláció? Mert az tényleg rekord. Mondjuk az áfa is, de az már eléggé régóta. Vagy a kiskereskedelem, ami az előző két oknak, valamint a szar magyar béreknek köszönhetően döglődik? Netán az építőipar, ami most állt döngve a földbe? Az észszerűségről és a nemzeti érdekek képviseletéről pedig tényleg jó lenne egy kicsit bővebben hallani, mert érezni nem érezzük, akkor legalább meséljen róla valamelyik nemzetifideszes dalnok.

Úgy tűnik, Novák Katalinnak elég volt a magyar vidék szemléléséből, mert ismét gépre pattant. Most nem Ausztráliba ugrott el két hétre, hanem megelégedett Egyiptommal, most ott folytat – minden bizonnyal – gyümölcsöző, mindannyiunk számára hasznos és fontos tárgyalásokat. Tutira kellemesebb idő van ott, mint Borsodban és Bácsban. Legközelebb majd mi is megyünk vele. Legalább amennyien felférünk a katonai nemkormánygépre. Addig is, ameddig erre várunk, fogjunk munkához. Én például veszem a búcsúmat, szép napot kívánok mindenkinek! Ahogy szoktunk, hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.