Mani kövek

Spectator: Itt tartunk most

A klímaváltozás folyamatának és a környezet védelemének kérdése az utóbbi hónapokban meglepően nagy mértékben aktivizálta az embereket; a környezet iránti tudatosság és  a cselekvést kikényszerítő akarat hatalmas tömegeket mozdított meg. Mindeközben egyre pontosabb és mind nyugtalanítóbb információkat szolgáltat a tudomány a klíma változását befolyásoló folyamatokról, a környezet és az ökoszisztéma állapotának romlásáról.

A felhasznált energia előállításával összefüggő globális CO2 kibocsátás az elmúlt fél évtized minden évében 1,4-1,7 %-kal növekedett, ami 2018-ban 33 gigatonna mennyiségű széndioxidot jelentett. A folyamatos növekedés következtében 2019 nyarán globálisan már 410 ppm volt a légköri üvegházhatású gázok (ÜHG) koncentrációja. (A korábban felső értéknek tekintett 400 ppm határt 2015-ben lépte át CO2 koncentráció.) Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának ezévi jelentése világossá tette azt is, hogy a tényleges kibocsátási érték és a klímaváltozás mérsékléséhez szükséges határértékek között egyre nagyobb az eltérés. Sajnos ennek az az üzenete, hogy a Párizsi Megállapodásban az országok által vállalt kibocsátást csökkentő hozzájárulások egyszerűen nem elegendőek, mert ezek teljesítése esetén is 2100-ban 2,7°C-kal növekszik várhatóan a globális hőmérséklet. (Ráadásul a saját vállalásukat sem teljesítő vagy a megállapodást érvénytelennek tekintő nemzetek is vannak.)

A felmelegedés alapvető oka és ténye egyaránt tudományosan bizonyított. Az újkori történelem során ismert öt legmelegebb év a 2010-ben kezdődő időszakra esett. 2017-ben 0,9°C-kal volt melegebb a globális átlaghőmérséklet, mint az 1950-1980 közötti időszak átlaga. Európában a hőhullámok intenzitása és száma szembeszökően megnövekedett, a szélsőséges nyári meleg kockázata megnégyszereződött. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) összefoglalója pedig arról számol be, hogy az arktikus és szubarktikus  övezetben (Észak- Oroszország, Alaszkában és ÉNy-Kanadában) az átlag hőmérséklet legalább 3 ° C-kal meghaladta az 1961-1990 közötti időszak átlagát.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) becslése szerint a jelenlegi növekedési ütemet figyelembevéve az ember által kiváltott felmelegedés 2040-ben 1,5°C-kal lesz magasabb, más modellek számításai alapján viszont ez már 2030-ra bekövetkezik. (Az újabb és összetettebb francia, brit és amerikai modellek még sokkal gyorsabb felmelegedés lehetőségét vetítik előre, ezek következtetései szerint 2100-ra a globális felmelegedés 6,5 – 7°C-kal haladja meg az ipari korszak előtti szintet még abban az esetben is, ha az ÜHG kibocsátása közben csökken.)

A civilizáció nagy csomópontjai, a városok a globális energiatermelés kétharmadát fogyasztják és az épületek jelentik a legnagyobb széndioxid kibocsátást (az energia előállításához kapcsolódó CO2 kibocsátás közel negyven százalékáért a városok, agglomerációk felelősek.) A globális villamosenergia igény 2017-hez viszonyítva 2050-re várhatóan 57-60 %-kal fog növekedni, de a teljes energiaigény is több mint 40 %-os növekedését jósolja 2040-re a szakértők egy része. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) – tegyük hozzá – optimista számításának eredménye az, hogy amennyiben az összes gazdaságosan megvalósítható hatékonyságjavító intézkedés valóban megvalósulna, akkor 2040-re a globális energiaigény a 2017 évi szinten lenne tartható. A világ számos térségében a fenntarthatatlanul gyors ütemű urbanizáció persze nem csak energiafogyasztás miatt, hanem számos más tényező miatt is zsákutcának látszik, amelyből egyelőre világos kiút azonban nem körvonalazódik. Az energiahatékonyság növelése sokat javíthat a helyzeten, ennek egyik legfontosabb szektora éppen az épületek energetikai jellemzőinek javítása lehet.

A környezetre veszélyes e-hulladék (elekronikai, háztartási eszközök, stb.) mennyisége globálisan 42 millió tonna. Ennek harmada az Egyesült Államokban és Kínában keletkezik és mindössze 20 millió tonnára becsült az ártalmatlanított ill. újrahasznosított mennyiség. A Földön tavaly előállított 78 millió tonna műanyagnak mindössze 14 %-át hasznosítják újra, a többi kikerül a környezetbe, vissza a természetbe. Különösen súlyos a helyzet a tengerek tekintetében, ahol a legalább 150 millió tonna már a vízben levő műanyag hulladék mennyisége évente 8 millió tonnával növekszik, drámai módon és közvetlenül károsítva a tengeri ökoszisztémát. Az európai strandok területén végzett felmérés szerint a tengeri hulladéknak 85 %-a műanyag.

A Föld népességének növekedésével az élelmiszer iránti igény 2030-ra várhatóan 35 %-kal, 2050-re pedig 50 %-kal növekszik 2010-hez viszonyítva. Ugyanezen időtávon belül a globális vízigény növekedése várhatóan 20 % lesz 2010-hez képest. Meglepő, ám megalapozott vizsgálatokon alapuló tény az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO)  tanulmánya szerint még 2015-ben is 2,1 milliárd ember számára nem állt rendelkezésre egészségügyileg biztonságos, állandóan hozzáférhető ivóvíz. A klíma változása nyomán a vízzel való ellátatlanság vagy korlátozott hozzáférhetőség a jövőben drámaian növekedhet. Az elmúlt 25 évben bolygónkon az erdőírtás miatt 1,3 millió km² erdő veszett el, ennek területnek megközelítő 80 %-át mezőgazdasági célokra használják fel. Ugyanakkor főleg a fejlődő világban a megművelt területek mintegy 20 %-án a felelőtlen talaj- és vízgazdálkodás miatt csökken a termelékenység. A termőföld ésszerű megfontolás nélküli műtrágyázása miatt a talaj- és öntözővíz eutrofizációja már jelenleg is tapasztalható és ez egyben a növénytermesztési problémák egyik forrása is.  A probléma valós súlyát érzékelteti, hogy a Föld lakosságának háromnegyede a napi fehérjeigényét növényekből szerzi be. Amennyiben a légkör CO2 szintje a jelenlegi ütemben növekszik, hamarosan bekövetkezhet – több ok eredőjeként – a népesség táplálkozásában a fehérjehiány. Ez 2050 körülre elsősorban ugyancsak a fejlődő világ térségeit érinti, ahol a termesztett élelmiszer növények hozama már jelenleg is csökken, ennek következtében tovább bővül az alultápláltak köre a népességen belül. A klímaváltozás élelmiszer növények termesztésére gyakorolt negatív hatása együtt jár azzal, hogy termőterületek kényszerűségből, ráadásul folyamatosan földrajzilag áthelyeződnek.

A WHO előrejelzése szerint a klímaváltozás miatt a járványok által veszélyeztetett területek is előreláthatóan növekedni fognak. A szervezet előrejelzése szerint harminc év múlva a maláriával fertőzött területeken a veszélyeztetett népesség további 200 millióval fog növekedni.

A szélsőséges időjárás, a víz korlátozott hozzáférhetősége és az éghajlatváltozás miatt 2015-ben 14,7 millióan hagyták el lakhelyüket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának jelentése szerint. (Ez több mint kétszerese a konfliktusövezetekből menekültek számának!) Jelenleg   a Föld népességének mintegy 10 – 12 %-a szélsőséges időjárási eseményeknek kitett, veszélyesnek minősülő  területeken, térségekben él. A jégsapkák olvadása és a tengerszint mérhető emelkedése következtében az óceáni és tengeri partvidék nagyvárosaiból ma még fel sem mérhető (25 – 52 millió létszámú) tömegek elvándorlása várható. Ha a jelenleg érvényesülő tendenciák folytatódnak, akkor a századfordulóig évente 100 ezer – 660 ezer klímamenekült érkezhet csak az Európai Unió területére (NASA  globális modellek adatai szerint).  (A menekültügyi kérdés és az ezzel kapcsolatos adatok azonban módfelett elővigyázatosan kezelendők egyfelől, mert a modellszámításba humán tényező is kerül, másfelől, mert számos kormányzat hajlamos a migrációt saját nézőpontjától, kormányzati céljaitól függően torzítani vagy éppen túldimenzionálni.)

A klíma- és környezet változása kapcsán megkerülhetetlen a bioszféra, az ökológiai rendszer megújulásának és felhasználásnak kérdése, mert nagyon pontosan rávilágít arra, hogyan kezeli a bolygó népessége a rendelkezésre álló erőforrásokat.  Az emberiségnek a környezeti  erőforrásokkal történő gazdálkodását nagyon szemléletesen fejezi ki a – pontatlanul, de jobb híján talán – a Túlfogyasztás Napjaként (Earth Overshoot Day) nevezett naptári nap. Minden évben addig a napig az emberiség a bolygó ökológiailag megújuló erőforrásait (biokapacitását) használja el, ettől a naptól az év utolsó napjáig terjedő időszakban viszont már a nem regenerálható erőforrásokat éli fel, azaz túlfogyasztja ezeket. (A biokapacitás és a felhasználás („ökológiai lábnyom”) hányadosának 365-szörösével szorzott értéke a túlfogyasztás mérőszáma.)

1969 volt az ilyen alapon végzett becslések  kezdő éve, azóta minden évben folyamatosan növekszik a deficit. 2019-ben minden eddiginél korábban, globálisan július 19-én volt az erőforrások túlfogyasztásnak napja. Jelenleg az emberiség 1,75-ször gyorsabban használja fel az ökoszisztéma regenerációs képességét (másként kifejezve, 1,75-ször nagyobb Föld lenne szükséges ahhoz, hogy a regeneráció és felhasználás egyensúlyban legyen.) A túlfogyasztás dátuma időben fokozatosan és egyelőre megállíthatatlanul vándorol egyre korábbi időpontra (1987-ben pl. még október 23 volt globálisan a Túlfogyasztás Napja.) A becslést országokra és térségekre is el szokta készíteni a Global Footprint Network szervezet. Az Európai Unió esetében pl. a túlfogyasztási napja május 10 volt 2019-ben. (Ha az egész emberiség úgy élne, mint az EU lakosai, akkor 2,8-szor nagyobb Földre lenne szükség.)  Magyarország esetén ez a nap ebben az évben június 14 volt.

A globálisan növekvő ökológiai deficitet lehet láttatni a bolygó népességének növekedése által indukált fogyasztásként és a jövő feléléseként értelmezni. Alaposabban szemlélve azonban a termelt javak szükségtelen túlfogyasztása nagyon is valószínű ok lehet, amit a napjainkban megélénkült, kiterjedt társadalmi mozgalmak is felismerésként üzenetük középpontjába állítanak.

2019. 12. 03.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább