NEHAZUGGY

A feudalizmus adott, a sötétség adott, mi kell még?

Vidám vasárnapot, boldog szép jó reggelt kívánok mindenkinek! Szerencsére nem kell már tűkön ülve körmöt rágni, hogy vajon ki lesz a birodalmi állampárt elnöke, meg hogy kik lesznek a birodalmi állampárt alelnökei újabb két évre biztosan, annál is inkább, mert minden jel szerint ez a biznisz, amit ezek űznek három évtizede, egy egész életre szól. Legfeljebb élettani, biológiai, egészségügyi szükségszerűségek húzhatják keresztbe az eleve elrendelést. Úgyhogy a két év az a minimum, ameddig Orbán és négy darab alászolgája – Kubatov, Kósa, Németh, Gál – a helyén marad. Nem mintha lenne különösebb jelentősége, vagy ha van neki, legfeljebb az, hogy jobb lesz az úgy mindenkinek, aki ebben a gazdasági-politikai-hatalmi szerveződésben valamilyen alkatrész szerepet tölt be, ha a tévedhetetlen próféta hátsó felét polírozva, a cipőjét fényesre nyalva, a döntéseit nem megkérdőjelezve, a poénjain teli pofával, csillogó szemmel hahotázva összezárnak, és szabadlábon, a párttitkár elvtárs óvó szárnyai alatt fenntartják ezt a kócerájt abban a formájában, ahogyan most van. Mégiscsak jobb élvezni a mostanig összeharácsolt javakat, a luxust, az egzisztenciális biztonságot, aminek a garanciája az, hogy hatalomban tartják Európa hírhedt oligarcha-miniszterelnökét. Minden székben, minden pozícióban, minden fronton. Másrészt történelmi bűn is lenne egy magát rendszerváltónak és történelminek nevező párt részéről Kádár János és Thürmer Gyula pártelnöki rekordjait nem megdönteni Alcsútdoboz irányából. Nincs annál szebb, mint amikor a demokratikus felhatalmazását 2010 óta hörögve bezzegezve propagáló állampárt demokratikus tisztújító pártgyűlésén évtizedek óta nem kell választani, mert egyetlen jelölt van, és fel sem merül, hogy akár valaki más is betölthetné ezt a tisztséget.

Különben értetlenséggel vegyes csodálattal figyeltem tegnap, ahogyan az állampárttól független média milyen percről-percre kiterjedő érdeklődéssel és sebészi pontosságú részletességgel számolt be arról, hogy mi történt az Orbán-párt 30. kongresszusán. Hogy ki mit mondott, kit alázott, kibe rúgott bele, kinek üzent mit, hogyan tréfálkozott, milyen vicceket mesélt, mennyire volt szellemes, hogy az egyedüli indulót mekkora vastaps fogadta és az első szava a háláé volt, a második pedig az, hogy egyedüli indulóként sejtette a végeredményt. Eszembe is jutott, voltak még itt ebben a régióban olyan stadionépítő kisiparosok, akiket szintén vastaps fogadott a pártjuk tizensokadik kongresszusán, amit aztán különösen viharos különleges forradalmi események követtek, és nem mintha mostanság ilyen veszélyek fenyegetnék Európa legerősebb pártjának és ennek a 93 ezer négyzetkilométernek az uralkodóját, de azért az evidens, lesújtó analógiákon nehéz felülemelkedni.

Tudomásul vettem, ahogy eszelősen tréfálkoztak, lábszagú vicceket meséltek egymásnak, jópofának vélt, izzadságszagú poénokkal sértegették az ellenzéket, a külső és belső ellenségeiket gyalázták órákon keresztül, geriferiztek, sorosoztak, brüsszeleztek, szidták Amerikát, a fölényeskedő, lesajnáló kocsmai gúnyolódás összes árnyalatát ráokádták a Szovjet Kommunista Pártot idéző színpadra, és arra gondoltam, hogy ez már nem is dühítő, nem is frusztráló. Ez a mélység már csak simán elkeserítő.

Nem az, hogy a hívek, küldöttek, tagok, rajongók összecsődültek imádni az urat, akit ők tényleg imádnak, és megkérdőjelezhetetlennek tartanak, nem is csak az, hogy ez ma a rendszerváltás tükre, hanem hogy a magyar történelem és az Európai Unió legsikeresebb politikai konstrukciója (Semjén nyomán) ezt a színvonalat honosította meg a politikában. Azt a színvonalat, ahol a magyar történelem legsikeresebb pártjának egyik régi-új alelnöke azzal dicsekszik, hogy az ő külvárosi haverjai budibárónak nevezik Budapest főpolgármesterét. Hogy ez menő és vicces. Szerintük menő, hogy ez a párt, amely a bukott igazságügyi minisztere szerint tele van olyan politikusokkal, akiknek a szavára az egész világon figyelnek, a kocsma színvonalát, a csőcselék színvonalát lőtte be, miközben magát polgárinak, nemzetinek, felsőrendűnek tartja. Hogy az egyedüli induló, a teljhatalmú nindzsa (ez az egyetlen újdonság, amit még soha nem mondott, a többi a lerágott, újramelegített gumicsontok, közhelyek, féligazságok és hazugságok ijesztő halma volt), aki állítása szerint a legjobb korban és legjobb karban van ahhoz, hogy kvázi előrevetítse az ájult közönségének, hogy két év múlva még jobb korban és karban lesz, ebben a végtelenített menetben pedig tilos lovat cserélni (a menet természetesen addig tart, amíg ő akarja, márpedig akarja foggal és körömmel) úgy nyilatkozik egy egyébként általa legyőzött vele szemben álló politikusról, hogy gyakorlatilag elmebetegnek (Márki-Zay szerinte „az ápolóit kijátszva” jutott el Budapestre) meg sánta lónak nevezi. Itt tartanak, ez a pörköltszafttal együtt felböfögött cefreszagú szellemeskedés a norma, a példa, az igazodási pont. Itt tartanak dölyfös, pöffeszkedő érinthetetlenségük illúziójában fürödve, hogy Mikszáth Kálmánhoz mérik magukat, és belehörgik a pofánkba, hogy ez az ő országuk, az ő unokáik és az ő dédunokáik országa.

Tulajdonképpen igaza van a bolondok háza és a tébolyda nagy szakértőjének, Kövér Lászlónak: ez már az ő országuk. És igen, nekik büntetlenül pénzért el is lehet árulni a hazát, mert nincs nemzet, amely kiemelkedett volna a népi-törzsi elnyomásból, és felelősségre vonhatná, demokratikusan elzavarhatná a vérét szívó, a tisztességes munkájából szarrá hízott hatvanpusztai milliárdost, aki arról tart neki előadást, hogy „a jólét errefelé olyasmi, aminek előfeltétele a munka”. Miközben országszerte tizenkét hónap alatt megszűnt a boltok 7 százaléka, az év eleje óta 4500 üzlet húzta le végleg a rolót; miközben 4500 forint a karácsonyi vásárban a kibaszott gulyás műanyagtányérban; miközben egy doktori fokozattal rendelkező teljes állású kutató alapbére nem éri el a 300 ezer forintot; miközben dühöng az infláció, zuhan az életszínvonal, nincs tanár, a jobboldali morális fölény a való világtól hermetikusan elszigetelt cirkuszában köpködi a világot és nindzsának képzeli magát. Vagy lónak. Vagy fene tudja már követni, mindenesetre mindenki hülye, és ha ő nem lenne, akkor a külföldiek már kilóra megvették volna az ápolóit kijátszó elmebeteget meg a többieket. Idézem:

Ha sikerült volna, ma migránsok tíz- és százezrei lennének Magyarországon, meghatározhatatlan nemű genderaktivisták grasszálnának az óvodákban és iskolákban és Magyarország már Soros György adósrabszolgája lenne. A jogászok szerint erre az esetre nem vonatkozik a hazaárulás törvényi tényállása, de akkor mi vonatkozik? – tette fel a kérdést, nyilvánvalónak nevezve, hogy ez nem maradhat így. Elvárják ezért a parlamenti képviselőktől, hogy alkossák meg a szuverenitásvédelmi törvényt, egészen az alkotmányig.

Nagyvonalúan eltekintve attól, hogy parlamentáris demokráciákban – amelynek vezetői azzal a nagy pofával és ambícióval lépnek fel, hogy a szétcsúszó, rothadó Európai Uniót ők majd megmentik a pusztulástól – a kormány tartozik beszámolási kötelezettséggel az országgyűlési képviselőknek, a kormány nem dirigál a parlamenti képviselőknek, nem utasítgatja őket, hogy mit szavazzanak meg. Milyen alapon várja el a Fidesz régi-új-örökös pártelnöke, egyben miniszterelnök hogy majd megszavazzák a szuverenitásvédelminek csúfolt Fidesz-védelmi törvényt, amikor Svédország NATO-csatlakozását sem voltak hajlandóak többszöri utasítás ellenére se ratifikálni. Jó, hagyjuk a vicceskedést, a logikát, a jogállamot, a következetességet, ne vesszünk el a részletekben. Hanem hogy nindzsa. Nindzsakormány. Lóháton. A nindzsa a japán feudális társadalom árnyharcosa volt. A szamurájokkal ellentétben a nindzsa a sötétség és a lopakodás mestere, aki inkább a ravaszságban, kémkedésben és gyilkosságban jártas.

Megérkeztünk? Megérkeztünk. A feudalizmus adott, a sötétség adott, mi kell még? Igazuk van a bálványimádóknak, belátom. Ezer évente születik olyan kiváló vezető, mint a Fidesz elnöke, az ország tulajdonosa. Pechünkre mi is az ezer évnek pont abban az időszakában születtünk, amikor felért a csúcsra, és úgy döntött, hogy ott is marad. Valójában csak két dolgot akartam mondani. 1) Ezért teljesen felesleges volt rendszert váltani. 2) Krúbi után szabadon: Nehéz fiatalos, vulgáris előadóként ízlésesen megöregedni. Az ország tulajdonosának nem sikerült, cserébe minden az övé, és akinek nem tetszik, majd megy börtönbe, ha minden kötél szakad, és a nindzsakormány alatt megdöglik a dakota ló, amiről elmulasztottak leszállni, amikor még le lehetett volna.

P.S. A címlapon látható Fidesz-tagról készült fotó, nyakában a jubileumi kongresszusi párttáskával… egyszerűen lenyűgöző. Ennél tökéletesebb kórkép sem az állampártról, sem az országról nem készül már a büdös életben, az biztos.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább