Május 9,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A mai világban már nem kell üveggyöngy sem, elég csak a madzag, amire fel lehetne fűzni,

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 470,704 forint, még hiányzik 2,529,296 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Két hónapnyi megfeszített semmittevés után máris kiderült, hogy amennyiben a török elnök méltóztatik hazánkba látogatni Orbán Viktor meghívására – aki ugye köztudottan a magáénak érzi az országot -, és itt az ő testőrei vagy egyéb cselédei összevernek egy magyar állampolgárt azért, mert az illető nem éltette a diktátor urat, ellenben a középső ujja feltartásával jelezte a véleményét a ténykedéséről, szóval az ilyen magyar állampolgár a török fogdmegek által bármikor szabadon összeverhető. Mármint hivatalosan is, a hatóság nem védi meg a saját állampolgárait. Bezzeg, ha az illető úr nem Erdogannak mutatott volna be, hanem valamelyik európai országba ment volna a magyar focisták világrengető sikerének szurkolni, és közben abban a külföldi városban tört-zúzott-káromkodott volna a fociszurkolókra jellemző decens módon, akkor Szijjártó Péter garantáltan kimentené, hazahozná, de már az esemény előtt komplett külügyi haderőt telepítene a helyszínre, nehogy sérelem érje a derék magyar szurkolót idegen földön. Mint például tegnap:

A Bolgár Labdarúgó-szövetség által előadott szégyenteljes és szánalmas bohózatot követően a szurkolók kizárása mellett játszik EB-selejtezőt a magyar fociválogatott Szófiában.
Információink szerint mintegy 300 magyar szurkoló döntött úgy, hogy a zárt kapuk ellenére a helyszínre utaznak, az ő figyelmüket szeretném felhívni arra, hogy a mérkőzés kezdete előtt 17 órakor bolgár szurkolók tüntetést szerveznek a Levszki stadion előtt.
A szurkolók biztonsága és esetleges segítségnyújtás érdekében összesen 4 konzult rendeltem az alábbi helyszínekre:
egy konzul a repülőtéren, egy a stadionnál, kettő kollégám pedig a szurkolók által a közös meccsnézés helyszíneként megjelölt helyszínen fog szolgálatot teljesíteni.
Baj esetén a magyar szurkolók hozzájuk tudnak fordulni segítségért, vagy az alábbi ügyeleti telefonszámot hívhatják: +359 884628866
Vigyázzanak magukra! Hajrá magyarok! (Facebook/Szijjártó Péter)

Ehhez képest pedig magyar földön bármelyik diktátor bármelyik gorillája nyugodtan péppé verhet egy magyar polgárt, és a magyar hatóságok még gratulálnak is hozzá. Erről jut eszembe, hogy érdekes lesz, ha esetleg Orbán Viktor ismét meginvitálja Erdogant egy kis magyarverésre, ugyanis a török elnök egyáltalán nem rejti véka alá azt a véleményét, hogy a Hamász nem terrorszervezet, hanem egy politikai párt, melyet a palesztinok demokratikus úton választottak meg, ellenben Izrael terrorista állam. Nem, mintha a mi kis helyi diktátorunkat különösebben zavarná, hogy rendszeresen hátba támadja az Európai Uniót. Sőt, mostanára ez hobbija lett neki.

Ennek a bimbózó török-magyar barátságnak az egyik szép mellékága az, hogy az idén már aligha fogja megszavazni Orbán gombnyomkodó-brigádja a svédek NATO-csatlakozását. Tévesen azt gondoltam régebben, hogy Erdogan szarban hagyta az ő magyar csicskását akkor, amikor rábólintott Svédország csatlakozási kérelmére, ezzel hülye helyzetbe hozva Orbánt, aki megesküdött, hogy nem Magyarország lesz az utolsó, aki megszavazza a dolgot. Mostanra már tudni lehet, hogy Erdogan is ugyanazt a parlamentes-szavazásos bolhacirkuszt adja elő, amit a csúti. Magyarul Orbán még nem kapott engedélyt az aláírásra. Sok jót nem tudnék elmondani a mi kis önjelölt uralkodónkról, de legalább szófogadó. Az is valami, pláne két szuverenitásvédelmi akció között. És akkor még nem is beszéltünk Semjén Zsolt nagyívű előadásáról a Magyar Diaszpóra Tanácsban, pedig Orbán Viktor helyettese igazán szívmelengető kijelentésekkel állt elő:

Száz évig hátrány volt, hogy valaki magyar itt, az ideje, hogy végre előny legyen. Jobb iskolája legyen, megnövekedett gazdasági lehetőségei legyenek és a magyar állampolgárság által a magyar nemzet teljes jogú tagja lehessen – mondta.
    Kitért a nemzetpolitika négy alappillérére: az identitás megerősítésére, a nemzet közjogi egyesítésére a honosítás által, a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programra és az etnikai magyar pártok támogatására. Felidézte, hogy míg az alkotmány korábban úgy fogalmazott: Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarságért, az új alaptörvény rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel minden külhoni magyarért. (MTI)

Igazán borzongatóan szép szavak ezek. Ha már sikerült megvalósítani, hogy az amerikai, ausztráliai és egyéb diaszpórában élő magyaroknak jobb iskolája és  megnövekedett gazdasági lehetőségei legyenek, nem lehetne ráfordulni azokra a magyarokra, akik nem diaszpórában és nem is külhonban élnek, hanem szerencsétlenségükre a kerítésen belülre születtek? Nem lehetne esetleg, hogy az Orbán-kormány az itthoni magyarokért is felelősséget érezzen? Legalább kipróbálhatnák, hátha. Vagy a honi szavazóknak elég a krumpli és a szép jövő ígérete, felesleges lenne rájuk pazarolni az erőforrásokat? Igaz is, ki az a hülye, aki sokszoros áron vesz meg valami olyasmit, amit töredék áron is megkaphat?

 Kiemelte: 2010-hez képest megtízszerezték a külhoni magyarság támogatását, az akkori 13 milliárdos összeg idén már eléri a 150 milliárd forintot. Összesen 1300 milliárd forintot fordított az Orbán-kormány a külhoni magyarság támogatására. Ebből a forrásból 5500 szervezet részesült támogatásban, 40 ezer programot segítettek, hétezer jelentős beruházást hajtottak végre. A Szülőföldön magyarul program keretében 220 ezer külhoni magyar gyermek magyar oktatási intézményben történő tanulását támogatják gyermekenként évi 100 ezer forinttal – sorolta Semjén Zsolt, aki kitért arra is, hogy összesen 300 ezer külhoni gyermek tanul magyarul.

Hát éljen! Bár szerintem az itthon gyerekek szülei is tudnának mit kezdeni azzal a gyerekenként kiosztott 100 ezer forintos iskolakezdési támogatással, amit a külhoni gyerekeknek ad a magyar kormány a belhoni magyarok adójából. Ehhez képes az ittenieknek annyi jut, hogy előbb utalják a családi pótlékot néhány nappal. Jut is eszembe a kormány végtelen nagylelkűségéről! Készülhetünk a következő kis magyar csodára, ugyanis a decemberi nyugdíj is előbb fog érkezni vagy egy héttel, lehet hálát rebegni érte a Karmelita lakójának. Mert ő mindenkire gondol. Gondolom, közben a térdét is pirosra csapkodja a röhögéstől, hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a mai világban már nem kell üveggyöngy sem, elég csak a madzag, amire fel lehetne fűzni, és már azzal célt lehet érni. Méz sem kell rá. Energiatakarékos népség a magyar.

Pressman, aki az LMBTQ-jogok, illetve az októberi pekingi Orbán-Putyin találkozó miatt is vitába keveredett a magyar kormánnyal, arról is beszélt, hogy az Egyesült Államokat aggasztja a Fidesz által erőteljesen tematizált, bár még nem publikus szuverenitásvédelmi törvényjavaslat is. „Amennyiben ez a törvényjavaslat a független civil társadalom és a médiaszervezetek kriminalizálására és/vagy megfélemlítésére irányulhat, az nagyon veszélyes. Remélem, hogy Magyarország nem ezt az utat választja” – mondta erről a nagykövet. (444.hu)

Szeretném megnyugtatni Pressman nagykövet urat; nincsen amennyiben. A törvényjavaslat egészen biztosan a civilek és a kormánytól független média megfélemlítésére, sőt, eltiprására irányul. Ez a célja, mármint ez a kormányfő célja, mióta egyszer megbukott. Akkor megfogadta, hogy ez többé nem fordulhat elő, bármi legyen is az ára. Nos, ezt az árat mi fizetjük folyamatosan, már bő egy évtizede. És hát az infláció ide is betette a lábát, úgyhogy egyre nagyobb árat fizetünk. És ez még messze nem a történet vége.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy szoktuk. És ameddig még módunk van erre.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.