Július 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Amikor a kormány rádöbben, hogy hát hoppácska, álljunk már meg!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,622,220 forint, még hiányzik 1,377,780 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Rácáfolt a NAV a KSH-ra, mégpedig eléggé látványosan. Ameddig a KSH átlagkeresetnek nettó 332,5 ezer forintot számolt ki ügyesen, a NAV szerint ez az összeg 285 ezer forint. És még ez sem a valóság, mert a NAV kedvezményekkel együtt számolt, amit én nem is igazán értek. Hiszen egy csomó embernek nem jár semmiféle kedvezmény, nem mindenki friss házas, fiatal, nem mindenki nevel kiskorú gyereket. De legyen, számoljunk kedvezményekkel. Így is eléggé megrázó a KSH és a NAV adatai között tátongó 47 500 forintos különbség. Van olyan ember az országban – nem is kevés -, aki ennyiből, vagy ennél kevesebből próbál életben maradni. Szóval távolról sem nevezhető elenyészőnek, jelentéktelennek. Első körben bennem is felmerült a kérdés, hogyan lehet ekkora – amúgy meg bármekkora – különbség a két adat között? Hiszen a két hivatal ugyanazokkal a számokkal dolgozik. Pedig nem. A NAV adataiban minden munkavállaló benne van, a KSH azonban finnyásan szűr. Például az öt főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek keresetei be sem kerülnek a statisztikákba, ahogy sok egyéb – az átlagbért csökkentő – elem sem. A statisztikákkal az a baj, hogy csak akkor pontosak, ha minden elemet figyelembe vesznek. Ha nem teszik – és nem tehetik, hiszen képtelenség lenne például az inflációszámításnál minden terméket bevonni a számításba, bár mondjuk éppen az átlagbérszámítás esetében nem lenne megoldhatatlan a feladat -, akkor a kapott eredmény kicsit, vagy akár jelentősen eltér a valóságtól.

Ez a hét sem zárulhat (bár még csak a közepénél tartunk, tehát simán lehet még több világraszóló siker is) győzelem nélkül. Azt hiszem, az alapvető cél Bige László kicsinálása volt, vagy az csak egy a célok közül. Nem tudom pontosan, mert nem látok bele azoknak a fejébe, akiknek megtetszett a jó kis műtrágyabiznisz és gondolták, viszik ezt is, mint minden mást, amire szemet vetettek. Ha Bige értett volna a finom célzásból (de szép gyárad van, kár lenne, ha történne vele valami), akkor megúszhatta volna a hosszas tárgyalást, vádemelést, házkutatást, lejáratást, de ő beleállt. Végigcsinálta, a bíróság első körben felmentette a vádpontok alól. Gondolom, lesz folytatás. Közben – mert a maffia soha nem támad csak egyetlen ponton – sikerült addig emelgetni az adót és addig variálni az extra sarcokon, hogy képtelenség legyen akár csak nullára is kihozni a műtrágyagyártást. A cél teljesült, a gyár bezár. Nagyjából 1000 család megélhetése megszűnik, de ami még ennél is nagyobb dráma lesz már rövidtávon is, az a magyar mezőgazdaság tökéletes kiszolgáltatottsága. Innentől kezdve csak import műtrágya lesz, a magyarnál ócskább minőségű és annyiért fog hozzájutni a termelő, amennyiért a kereskedő adja. Ha dupla áron, akkor dupla áron. Ha éppen nincs felesleg, vagy más többet ad érte, akkor a magyar termelő nem fog műtrágyához jutni, és majd szidhatja Bigét, vagy akit akar. Ettől még nem fog teremni a kukorica, annyi gabona fog teremni, amennyiért kár elindítani a kombájnt. Szóval ennek a szép történetnek hosszan elnyúló, szinte mindenkit érintő következményei lesznek. De oda se, győzött a fogfájás. Hogy milyen láncolaton keresztül fog eljutni az áhított üzlet a végső haszonélvezőhöz, ki kinek adja tovább potom pénzért, majd kiderül. Már ha sikerül először megvenni, de persze jobb lenne a bevált módszerrel töredékre csökkenteni az árat, például a hatóságok hatékony segédletével csődbe kergetni, majd fillérekért hozzájutni. Aztán következő lépésként a kormány rájön, hogy nem is kell az a sok csúnya adó és egyéb sarc – ami most oda vezetett, hogy be kellett zárni -, eltörlik a francba. Ezt szokta követni az a drámai pillanat, amikor a kormány rádöbben, hogy hát hoppácska, álljunk már meg! Hiszen az egyetlen hazai műtrágyagyár működése nemzetgazdasági érdek! Hopp, már röppen is néhány milliárd állami támogatás. Abba a műtrágyagyárba, amit egészen idáig úgy tudott működtetni és nem akármilyen szintre fejleszteni Bige, hogy nem vett igénybe közpénzt. Talán éppen ez lehetett a baj, jegyzem meg csendesen.

Nem akarom, de nem is fogom szentté avatni Bigét. Meggyőződésem, hogy nem róla fogják mintázni a fehérpáncélos lovag szobrát (bár nem tudom persze, de úgy gondolom, benne nincsen sem gonoszság, sem az a kapzsiság, amitől habzik a NER), ám úgy hiszem, elég okos és elég dörzsölt ahhoz, hogy ne könnyítse meg a kijelölt utód helyzetét. Arról mondjuk halvány sejtelmem sincs, hogy amint a tranzakció lezajlott és esetleg minden a tervek szerint alakul, tehát valamelyik nemzeti nagyparaszt-gyáros-mindenhezértő megkaparintja a boltot a lánc végén, akkor mi a bánatot fog vele kezdeni. Ez nem egy fröccsöntőüzem, ahol ott vannak a gépek, a kezelésükhöz nem kell rakétamérnök, a beszállítók adottak, a piac ott van, csak működtetni kell. Tartok tőle, hogy a magyar termelők olyan versenyhátrányba kerülnek valaki mohósága miatt, amit még a következő generáció is nyögni fog. Bige bőven keresett már annyit, amennyi több életre elég, bár biztosan nem könnyű látni, ahogy elpusztítják élete munkáját, de túl fogja élni. A kérdés az, hogy az eddig nála dolgozó emberek családja hogy fogja túlélni, a beszállítói hogy fogják túlélni, a magyar termelők – a kicsik, akikkel senki nem fog néhány zsák műtrágyára külön szerződést kötni – hogy fogják túlélni, és végső soron a magyar vásárló, aki ki fogja fizetni a boltban az egész cécó árát, mert drágább lesz a tej, a hús, a tojás, a kenyér, minden élelmiszer, na, ő hogy éli majd túl. Bige László agrárminiszternek írt levelét érdemes elolvasni.

Megejtően esetlen, a személyi kultusz építgetésében babérokra törő próbálkozást láthat (nem először, és főként aligha utoljára) az, aki az Indexet olvasgatja. Orbán Viktor döntött, mutatjuk, mekkora pénzt ad a Holokauszt évfordulójára. Tehát már vége azoknak az időknek, amikor még megpróbált úgy tenni a kommunikációs gépezet, mintha ez itt azért egy működő demokrácia lenne mindenféle minisztériumokkal, államtitkárságokkal, parlamenttel, szakemberekkel. Ezen már túl vagyunk, már nyíltan ki lehet, sőt, ki kell mondani, hogy nem más, mint személyesen Orbán Viktor dönt, és ő ad pénzt. Akármire, bármire. Kedve szerint. De jó is nekünk!

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.