NEHAZUGGY

Mert majd Isten eldönti?

Lázár Gergő | 2023. November 10, Péntek | 10:31

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 196,183 forint, még hiányzik 2,803,817 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A halálos betegségben szenvedő, eutanáziáért küzdő Karsai Dániel ügyéről is kérdezték Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a csütörtöki kormányinfón. – A mi álláspontunk az az, hogy az emberi életről nem az embereknek kell végső soron rendelkezni. Ez mind a halálbüntetésre igaz, mind az eutanáziára – mondta.

Ha nem az embernek kell erről döntenie, akkor mégis kinek, kedves Gergely? Majd dönt Isten, akinek létezésére semmiféle bizonyíték sincs? Vagy döntsön az egyház? Ha már a születéshez jogunk van és azt törvények védik, akkor a halálhoz mégis miért nincs? Véleményem szerint teljességgel értelmetlen az, hogy valaki ne választhassa meg a módját annak, ahogy menni szeretne ebből a világból. Fájdalmas lesz a hozzátartozóknak? Az bizony, de aki gyógyíthatatlan beteg és a hátralévő földi élete a szenvedésről, a fájdalomról szólna, annak miért kell ezt elviselnie? Végső soron azzal, hogy a magyar kormány el sem gondolkozik azon, hogy bizonyos esetekben engedélyezze az euthanáziát, ő maga dönti el, hogy ki él és ki hal. Nem Isten, nem a Teremtő és minden más egyéb láthatatlan dolog, hanem a magyar kormány, amely törvénytelennek minősíti azt, ha az ember saját maga szeretné megválasztani a távozása módját.

A magyar kormány mindenbe szeret beleszólni, ezért ezt sem bízza az emberre. Persze tudom, az euthanázia ügye nem ennyire egyszerű és azt már többen is kivesézték a múltban, de én akkor sem hiszem, hogy egy megoldhatatlan feladat lenne ez. Az tény és való, hogy az egészségügyi rendszert megfelelő színvonalra kell előbb felhozni, hogy ne olyan emberek válasszák a halált, akiket egy funkcionáló rendszerben meg lehetne menteni, hanem olyanok, akiken tényleg semmiféle gyógymód, vagy gyógszer nem tud már segíteni. Az igazság ugyanis az, hogy jobb úgy elmenni, hogy az ember megtett mindent azért, hogy maradhasson, mintha úgy menne el, hogy már minden mindegy, hiszen a rendszer képtelen a betegek ellátására. De az egészségügyi rendszer megreformálására egyébként is szükség lenne, tehát ez egy jó ok lehetne arra. Arra, hogy ne kelljen évente ezreknek meghalnia gyógyítható betegségek miatt, vagy azért, mert elkaptak egy kórházi fertőzést.

Istent válasznak tekintve lesöpörni opciókat az asztalról, nem megoldás, egy minisztertől legalábbis biztosan nem, aki egy elviekben világi ország kormányának tagja. Egy pap, vagy egyházi személy még jöhet azzal, hogy ő nem fogadja el azt, ha egy halandó ember maga dönt a sorsáról, ő Isten üzenetére vár, de ilyet nem mondhat egy miniszter sem, hiszen nincs államvallás, így Isten létezésének elismerése sem törvénybe iktatott. Ma még legalábbis biztosan nem az. Gulyás Gergely tehát legalább megnézhetné a problémát közelebbről is, hiszen sajnos nem kevés embert érint a fent is említett kérdés. Viszont ahhoz, hogy valaha is felzárkózzunk a Nyugathoz, ahhoz nem ártana, hogy legalább a legalapvetőbb dolgokban hasonló szinten lennénk. Véleményem szerint az élet és a halál is pont ilyen, mindenkit összekötő és érintő dolog, amelyet a kormányoknak megfelelően kellene tudnia kezelni.

Nálunk viszont már lassan az lesz a kérdés, hogy betiltsák-e az abortuszt, illetve az ahhoz köthető tevékenységet, nem pedig az, hogy haladva a korral megadjuk mindenkinek a lehetőséget arra, hogy döntsön életről és halálról. Na nem másokéról, hanem a sajátjáról. A fent említett halálbüntetéssel én magam sem értek egyet, noha vannak azért olyan esetek, amikor az ember erősen elgondolkodik azon, hogy nem lenne akkora probléma azt újra visszahozni. Viszont ha egy-egy brutális gyilkosság után az ember nyugodtan átgondolja a dolgokat, akkor arra a következtetésre juthat, hogy a mai világban nincs szükség az ilyen szintű büntetésekre, hiszen elrettentőereje nincs, és végső soron többe kerül az államnak, mintha élete végéig börtönben tartana valakit. Arról nem is beszélve, hogy volt már jó pár olyan eset a történelemben, ahol is a kivégzést követően derült ki, hogy egyébként a kivégzett ártatlan volt. Azt visszacsinálni már nem lehet és nincs az a pénz, amelyet kifizetve jóvá lehetne tenni egy ilyen „hibát”. De más kivégzése és a saját halálunkról való döntés nem összehasonlítható. Ez inkább bagatellizálás, vagy a probléma leegyszerűsítése, hiszen a mi életünkről van szó, miért ne dönthetnénk felőle?

Persze tiszteletben kell tartani mindenki döntését, aki úgy véli, hogy majd akkor megy el, amikor Isten magához hívja, az dönthessen így. Mint hogy úgy is, hogy neki elég volt ebből az életből és a folyamatos szenvedésből. Erre lehet azt mondani, hogy ott az öngyilkosság lehetősége, de az egy borzasztóan traumatikus döntés, amely örökre a hozzátartozókkal fog maradni. Mert nem ugyanaz, ha az ember eldönti, hogy véget vet a szenvedésének és elbúcsúzva a hozzátartozóitól örök álomra szenderül, mint hogy valaki az öngyilkosságba menekül és valaki úgy talál rá az áldozatra. Lehessen meg a joga mindenkinek ahhoz, hogy békésen, fájdalmak nélkül távozzon ebből az életből. Azzal persze egyetértek, hogy ezen döntését szakemberek vizsgálják meg első körben, és csak akkor engedélyezzék, ha ők maguk is megfelelő döntésnek vélik azt. Mert van olyan, hogy az ember elkeseredésében meggondolatlan döntést hoz és örökre megbánja, viszont az öngyilkosságot megbánni már nem lehet, az végzetes következményekkel jár, ezért biztosnak kell lennünk abban, hogy az illető tudatában van annak, hogy mit cselekszik.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!