Július 21,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ha nem mozdulunk ki ebből a tespedt mocsárból, itt fogunk beledögleni mindannyian

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,728,616 forint, még hiányzik 1,271,384 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Új hét, de új reményekre nem érdemes komolyabban számítani, az nem kimondottan jellemzi ezt az országot. Mármint az, hogy pozitív irányba mozduljanak el a dolgok. Annak idején még úgy voltam vele, hogy bizony magunkat, az én generációmat okoltam azért, mert sehonnan sehová nem haladunk, mert nem jó, ami van, mert menekülnek a fiatalok. Ezt tíz éve írtam, belegondolni is borzasztó. Azóta eltelt bőven annyi idő, hogy az akkori fiatalok mára felnőttek, talán már gyerekeik is vannak, és úgy látom, tévedtem. Nemhogy nem jobbak, mint mi voltunk, hanem – nem is tudom, mi a megfelelő jelző – silányabbak. Óbégatnak, hogy mennyire szar már minden (és tényleg szar), de semmit a világon nem tesznek azért, hogy jobb legyen. Elvannak a csokkal, a babaváróval, elfogadják – igazából a mások pénzét -, és talán ezért, talán azért, mert őket nem érdekli a politika, ők nem szólnak bele, ők inkább élik az életüket, szó nélkül nézik végig, ahogy a bűnbanda kifosztja az országot. Nem csak az enyémet viszik, nem csak a generációmét, nem csak az előző generációkét, hanem mindent, a fiatalok, a már megszületett, és a még meg sem született gyerekek jövőjét is.

Igen basszus, mi még kimentünk tüntetni, megmozdítottuk a seggünket, minket még érdekelt a jövő. A mostani fiatalok valahogy mintha szarnának bele az egészbe. Jól van az úgy. Volt néhány tüntetés, voltak az utcán egyetemisták, középiskolások, aztán megunták, elfáradtak, nem tudom. De az a most harmincas generáció, amelyik már elméletileg a szabadságba született bele, amelyik az uniós állampolgárságot olyan nagyon természetesnek veszi, akinek nem rándul görcsbe a gyomra, amikor átlépi az országhatárt – nekem ma is megmaradt ez az érzés -, sehol nincsen. A fél életüket Orbán uralkodása alatt élték le, és mintha ez nekik így rendben is lenne, mintha nem akarnának mást, többet, jobbat. És nem is lesz. Sem több, sem jobb nem lesz, magától egészen biztosan nem. Nincsenek fiatal politikusok, igazából mondanivalójuk sincs, ha lenne, látnánk, hallanánk. Úgy, ahogy annak idején láttuk és hallottuk a Fideszt, az akkori harmincasokat, akik akartak valamit, akiknek tervei voltak, akik ki mertek állni, akik mertek pimaszok lenni. Mert bizony annak idején a Fidesz nem Orbán Viktor szervezett bűnbandája, magántulajdona, nem vénemberek melegedője volt. Az lett belőle, de nem így indult. Most hol van a lendület, hol a bátorság, hol a lázadás, hol a dac? Lehet persze röhögni, hogy már megint a nyuggerek mennek tüntetni, megint ők hangosak. De ők legalább mennek. Esküszöm, több tűz van sok idősebb emberben, mint a fiatalokban. Ami oké is, szarjanak bele, ha az úgy jó nekik. De akkor ne jajveszékeljenek és főként ne mutogassanak a szüleikre, nagyszüleikre, hogy milyen országot hagytak rájuk!

Merem állítani, ezért nem változik semmi ebben a nyomorult országban. Mindig, minden generáció visszamutogat az előzőre, egyiknek sem jut eszébe, hogy ő tegyen valamit. Állnak a népek a pőre ég alatt tátott szájjal, várják a sült galambot, ami nem jön, soha nem is jött és soha nem is fog jönni. Mindenkinek megvan a felelőssége ebben az egészben, nem akarom én felmenteni sem magamat, sem senki mást, ráadásul azt sem tudom, mi lehet a megoldás. Régebben, még a rendszerváltás környékén is volt kockázata annak, ha az ember kinyitotta a száját. Mégis kinyitottuk, de valakinek át kell ám venni a stafétát. Olyan nincs, hogy egész generációk tesznek arra, hogy mit hoz a holnap, hogy mi marad nekik, mi marad a gyerekeiknek. Az idősebbek kussoljanak, mert nekik már nincs jövőjük – legalábbis nem egy ifjú titántól halottam már ezt, és nem ám a 102 évesekre gondolt ő, hanem az 50-60 évesekre. De bizony, még annyi idősen is akar jövőt magának mindenki, legfeljebb már belefáradt, hogy egyedül van, még a közvetlen környezetével is meg kell küzdenie, és nem látja a váltást, nincsenek ott azok, akik olyan hangosan tudják harsogni, hogy a boomerek mostmár lépjenek hátra.

Nem láttam erről statisztikát, de a közvetlen tapasztalataim azt mutatják, hogy már nem is a fiatalok, a nagyon fiatalok mennek új, élhetőbb jövőt teremteni maguknak, hanem az a középgeneráció, amelyik még aktív, és amelyiknek már van olyan tapasztalata, amilyen egy huszonévesnek akkor sincs, ha három diplomáig meg sem állt a tanulással. Komolyan nem értem, miért apolitikus egy egész nemzedék. Mit gondolnak, miben reménykednek? Majd magától megoldódik minden? Nem fog. Még soha semmi nem lett attól jobb, ha úgy tettünk, mintha nem lenne mérhetetlenül pocsék. Látják vajon ezek a politikától olyannyira elforduló fiatalok, hogy merre haladunk? Mi lesz, ha a jópofa, szelfibajnok fővezér más kiutat nem talál, és kirántja az országot az Európai Unióból? Mit fognak csinálni azok, akik már nem kerítés mögé születtek, akik nem ötévente mehettek egy másik szocialista országba csodálkozni, hogy lám csak, ott is emberek élnek? Mit tesznek azok, akik nem tanultak meg a sorok között olvasni, akik már nem félszavakból, hanem szmájlikból, havonta elévülő szleng szavakból értik meg egymást, de internet és kétszáz tévécsatorna nélkül az életüket el sem tudják képzelni?

Mi lesz tíz év múlva, újabb tíz év múlva, akkor ki fog kire mutogatni? Nyilván majd rájuk mutogatnak az ő gyerekeik, ahogy ők a saját szüleikre mutogattak, de ez az égvilágon semmin, de semmin nem fog változtatni. Nem lenne itt az ideje elgondolkodni a jövőn? Már csak legalább azon, hogy egyáltalán legyen jövő. Nem kellene meghallgatni egymást, a szülőket, időseket, fiatalokat, mindenkit, aki ebben az országban él, és nem cselédként, nem lehajtott fejű alázatos szolgaként akar élni, hanem emelt fővel, emberként? Nem lenne itt az ideje elgondolkodni azon, hogy talán a politika nem valami misztikus baromság, hanem valami olyasmi, ami alapjaiban befolyásolja az életünket, a jelenünket és a jövőnket, és nagyon is, baromira, rohadtul köze van hozzá mindenkinek? Fiatalnak, középkorúnak, idősnek. Mert rólunk szól, ez az életünk, és a jelenlegi tudásunk szerint ez az egy élet jut nekünk, ezt lenne jó élhetővé tenni. Elég lenne, ha mindenki a maga szintjén és a maga helyén csak annyit tenne, amennyit ő tenni tud. Ha nem fordítaná el a fejét, ha nem dugná homokba, ha nem tenne úgy, mint akire semmi nem tartozik az egészből. Ha csak annyit megtennének azok, akik szarnak az egészbe, hogy elmennének szavazni, ha nincs kire, akkor kell csinálni egy pártot, nem olyat, amire nem lehet szavazni, hanem olyat, amire érdemes. Ha nem mozdulunk ki ebből a tespedt mocsárból, itt fogunk beledögleni mindannyian. És majd kétszáz év múlva az akkori fiatalok is a szüleiket fogják okolni, amiért nem tettek semmit, Csak ezt majd a Mészáros, Tiborcz, Orbán dinasztiák földjén álló viskó sarkában fogják előadni, nem a plázában.

Na hogy akkor békés jó reggelt, vidám napot, derűs ébredezést kívánok mindenkinek. Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy mindig szoktuk. Mert mi ezt tudjuk tenni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.