Július 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Amikor a Fidesznek haszna van belőle, akkor természetesen fel lehet oldani a titkosítást

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,622,220 forint, még hiányzik 1,377,780 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

 Kocsis Máté (…) egy jelentésről beszélt, amit a nemzetbiztonsági szolgálatok készítettek.

– Olyan tényekről, és a migrációból eredő súlyos következményekről írnak a titkosszolgálatok a Nemzetbiztonsági Bizottság elé került jelentésükben, amit minden magyarnak meg kell ismernie. 

Látni kell, hogy milyen terrorkockázatok fenyegetik az országot és az egész kontinenst – fogalmazott. Kocsis Máté ezért kezdeményezi, hogy hozzák nyilvánosságra jelentést. 

Ez akár már a jövő héten meg is történhet

Horgoson, a szerb oldalon lövöldözés volt hajnalban, amelynek három halálos áldozata volt. Vélhetően embercsempészek közötti leszámolásról volt szó, ami teljes joggal rémítette meg a környéken élőket. Teljesen mindegy az ok, a lövöldözés nem normális. Teljesen érthető, hogy az ott élők megkérdőjelezik a hatóságok munkáját, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy embercsempészek vannak a menekültek között, akik olykor felfegyverkezve gyilkosságokat követnek el. Kérdés, hogy ezt a szerb hatóságok miért nem tudják megakadályozni? Miért kell megvárni, ameddig bekövetkezik a tragédia? Az nem kérdés, hogy ami ma reggel történt, a magyar kormány malmára hajtja a vizet, hiszen ismételten lehet azzal jönni, hogy óriási a terrorveszély a határon és erről nyilvánvalóan Brüsszel tehet, hiszen ránk akarják erőltetni az illegális bevándorlókat, akik a határokon tábort verve veszélybe sodorják az ott lakók életét.

Az tény és való – ezt szerintem senki sem kérdőjelezi meg -, hogy a probléma megoldásra vár. A szerb és magyar határőröknek, vagy rendőröknek meg kell oldaniuk az ott kialakult problémát, és fel kell számolniuk azokat a bűnözői csoportokat, akik elképesztő pénzeket keresnek azzal, hogy megpróbálják átcsempészni a határon a menekülteket. Nekem azt ne mondja senki, hogy egyébként nem tudnak arról, hogy kik is az embercsempészek, és kik a valódi menekültek ezekben a csoportokban, hiszen a hatóságoknak pontosan az a feladata, hogy az ilyen gyanús elemeket kiszűrjék, és amennyiben bűncselekményt követnek el, úgy bíróság elé vigyék őket. Ha valaki, akkor a hatóságok hibáznak ezekben az esetekben, nem pedig Brüsszel, amely valóban próbálkozik menekültek betelepítésével és beszélt bizonyos kvótákról is, de soha nem kötelezett egyetlen országot sem arra, hogy mindenféle vizsgálat nélkül engedjen be bárkit is a területére. Arra egészen biztosan nem, hogy illegális bevándorlókat fogadjon be.

De térjünk vissza Kocsis Mátéra – aki pár napja azt hazudta a követőinek, hogy a Kossuth téren van, majd amikor kiderült, hogy nyaralni volt Krétán, rákente a Facebook-oldalát kezelő beosztottjára, hogy ő volt hülye -, aki arról beszélt a nyaralásból visszatérve, hogy fel kellene oldani a titkosítást a migrációról készült jelentés ügyében, hiszen minden magyarnak szembesülnie kell a valósággal. Ez akár egyetlen hét alatt végbe is mehet, ami egyébként jól mutatja, hogy a kormány miként használja a Nemzetbiztonsági Bizottságot (is) a saját hasznára. Amikor ugyanis a kampányukhoz felhasználható esemény történik, akkor hirtelen fel lehet oldani a titkosítást bizonyos jelentésekről, de olyan témában ezt már nem teszik meg, amelyek egyébként sokakat érdekelnének. Számtalan olyan fontos kérdésben döntöttek úgy, hogy titkosítják a jelentéseket, amelyek mindannyiunk számára fontosak lehettek volna. Paks, vagy épp a Magyarország fölött elszálló drónrepülő esete. De ezek is csak a jéghegy csúcsai, hiszen számtalan olyan ügy van, amely akár még a kormány bukását is jelenthette volna, ezért gyorsan titkosították is 50 évre. És a Pegasus-botrányról akkor egy szót se ejtettem.

A Fidesz nélkül viszont a Nemzetbiztonsági Bizottság nem is működik, ezért ha valami olyat kér az ellenzék, ami nem tetszik a kormánypártnak, akkor egyszerűen kivonulnak, vagy meg sem jelennek az ülésen, ezzel lehetetlenné téve bármiféle érdemi döntést. A kétharmados többség olyan túlhatalmat adott Orbán kezébe, amelyet soha többet nem lenne szabad senki kezébe adni. Egyszerűen az van ebben az országban, amit Orbán akar, és még ha szeretnénk is változtatni ezen, nem tehetjük meg, mivel a Fidesz nélkül egyszerűen semmi sem működik ebben az országban. Ha úgy dönt a Fidesz, a Parlament is döntésképtelenné válik, igen sok más intézménnyel egyetemben. Milyen demokrácia az, amelyben egyetlen párt dönt mindenről? Mégis ki érzi úgy, hogy teljesen normális az, hogy az ellenzék véleménye, szerepe ebben parlamentben, a döntéshozásban lényegében haszontalan? És nem azért, mert az ellenzék egyébként valóban sokszor a saját belharcaival van elfoglalva ahelyett, hogy megpróbálná megszólítani a szavazóit, és érvényesíteni az érdekeiket, hanem azért, mert a véleményük egyszerűen semmit sem számít.

Ha Kocsis Máté ötletét – persze, biztosra vehetjük, hogy az ő saját ötlete volt – Orbán Viktor is helyesli, akkor még ha akarna is tenni valamit ez ellen az ellenzék, nem tudna. Ezt az országot a Fidesz vezeti, az ellenzék pedig csupán díszként van jelen. Ezt fel kellene, hogy fogja minden ellenzéki képviselő, nem csak Hadházy Ákos, aki megpróbálta észhez téríteni a képviselőtársait, de sajnos nem járt sikerrel. Ameddig ő valóban tesz azért, hogy egy nap jobb hely legyen Magyarország, addig a teljes ellenzék asszisztál ahhoz, amit a Fidesz művel. Persze ettől függetlenül a határmenti helyzet megoldásra vár, de ezt a szerb hatóságokon kellene számon kérni, nem pedig az Európai Unión, amelynek még csak nem is tagja Szerbia.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.