NEHAZUGGY

Keresztények és kommunisták, mártírok és történelemhamisítók

Vogronics András | 2023. Október 25, Szerda | 10:31

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,541,646 forint, még hiányzik 1,458,354 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ráaludtam még egyet a veszprémi várban elhangzott miniszterelnöki hazudozásra, uszításra, mellébeszélésre és gyáva sunnyogásra, de nem változott sem a véleményem, sem az elmondottak igazságtartalma. Többszöri újraolvasás után sem. Annyi történt, hogy egy igencsak gusztustalan és hazug állításra bukkantattam, amire első körben nem is nagyon kaptam fel a fejemet. Bár az egész kinyilatkozás az: egy szürreális, számos ponton a már megszokott szekunder szégyent keltő kvintesszencia. Persze csak azok számára, akiket nem fertőzött meg az orbáni szerelembe esés, a patyolattiszta és hófehér Ámor angyala. Mindenféle tekintetében úgy gondolom, íme az ominózus mondat:

A szabadság számunkra megérkezés és hazatalálás: vállald, hogy magyarnak és kereszténynek születtél.

Magyarnak még csak-csak lehet születni, mint ahogy lehet Magyarországon is megszületni (valaminek), a kettő nem ugyanaz, de kereszténynek semmiféleképpen nem szükségszerű. Ráadásul attól nem lesz valaki keresztény, hogy világra jön, mondjuk egy heteroszexuális, keresztény házaspár gyermekekeként. A legtöbb esetben nem kérdezik meg a szülők a gyereket, hogy szeretné-e ezt a vallást, mert többnyire a keresztelés rituáléja pár hónapos csecsemőkorban lezajlik. Továbbmegyek: szerintem ez általában valamiféle hagyományőrzésből, kvázi megszokásból történik, és nem feltétlenül hit alapon. Olyan, mint az esküvő, a ballagás, vagy egy születésnap. Vagy akár a temetés. Ez utóbbi annyiban kivétel, hogy még életében van abba beleszólása egy adott polgárnak, hogy mit tegyenek vele, ha már nem lesz.

Én is meg vagyok keresztelve, bár a szüleim soha az életben nem vittek templomba, nem volt jelen az életünkben a vallás. Talán jobb is. Az egész arról szólt, hogy keresztszülőket választottak és ez egyfajta gesztus volt rájuk nézve. Egyébként ők sem nagyon éltek velem keresztényi életet. Megünnepeltük a karácsonyt, elénekeltük a Mennyből az angyal-t, és nagyjából ennyi. Vidéken talán ennek nagyobb a hagyománya, de szerintem napjainkban már ott sem veszik annyira komolyan ezt a kérdést. Aztán van még az elsőáldozás is, ami szintén egy családi hacacáré, ami kimerül abban, hogy mindenki kinyalja magát, mint szaros Pista Jézus neve napján, utána kaja, pia, olimpia és soha a büdös életben nem kerül elő többé ez a téma. Ez természetesen csak a saját tapasztalatom, lehet, hogy máshol máshogy van. Aztán van a húsvét, ami szintén elveszítette vallásos rituálé jellegét, gyerekkoromban még jártunk locsolkodni némi készpénz reményében, de soha nem esett szó a feltámadt Jézusról, maximum húsvéti tojásról, csokinyúlról és bárányokról. Karácsonykor – mint említettem – ugyanez a vallásos szertartásmentesség. Tetszik vagy sem, az is nagyon régóta nem Jézus megszületéséről szól, hanem már az októberre előrehozott ajándék vásárlási lázról. Szó nincsen nagyon sok esetben vallási vagy keresztény ünnepről. A pénz ünnepéről van szó, semmi másról.

Egyébként Júdás Viktor performanszaiban sem esik szó magáról a vallási áhítatról, hanem mint például legutóbb is láthattuk, a húsvéti sonka- és kolbászbeszerző útját, amikor magával vitte az unokáit is, inkább a zabálás volt előtérbe helyezve. Szóval. Kereszténynek senki nem születik. Még Jézus szem született annak, ő történetesen zsidó volt. A zsidók királya, akit aztán a keresztények einstandoltak a saját vallásuk népszerűsítésre. Ezért vannak úgy a zsidók Krisztussal, mint Júdás Viktor Nagy Imrével. Nem tudnak vele mit kezdeni, hiszen a zsidó papok állították Pilátus elé Jézust, akit utána keresztre feszítettek. Nagy Imrét meg aki kommunista volt, a kommunisták ítélték halálra, majd jelöletlen sírba temették. Orbán itt van elakadva, ő kongatja a legjobban a harangot a kommunistázásával úgy, hogy közben a legnagyobb 56-os mártír pont egy kommunista miniszterelnök volt. Szóval ezért nem nagyon akarja ő ezt az ünnepet Nagy Imrével szimbolizálni, dacára annak, hogy amikor bemászott a rendszerváltás utáni politikába, az ő koporsója mellől küldte haza a ruszkikat. Ez is az úgynevezett kognitív disszonanciának egy sajátos esete. Mint ahogy az is kifejezetten undorító, hogy ugyan a Vörös hadsereg fojtotta vérbe a forradalmat, most a szovjet mészárosok szellemi örököseivel van a legnagyobb barátságban. Nem számít, hogy ezek ugyanazt csinálják Ukrajnában, mint amit az elődeik tettek velünk 1956-ban.

Ezért van az, hogy a Schmidt Mária nevű történelemhamísító NER-milliárdos folyamatosan hajlítgatja a valóságot úgy, hogy az ideológiai szempontból szolgálja az Orbán-kurzust. Ezért van az, hogy mély kuss van, amikor Oroszországban nem forradalmárokról, hanem fasiszta csőcselékről szólnak a történelemkönyvek 1956 kapcsán. Ezért van az, hogy az egyik udvari propagandalapjuk PestiSrácok néven fut, simán van arcuk visszaélni azoknak az emlékével, akik gyerekekként szálltak szembe a megszállókkal Budapesten. Ez is megérne egy misét. Hogy a moszkvai történelemhamisítás miatt kussoló orbánizmust szolgáló propagandisták akkor ezek szerint érvényesnek tartják magukra, hogy a fasiszta csőcselékhez tartoznak. Hát tulajdonképpen ha jobban belegondolok, simán. Pont azok, amik. Egy fasizálódó birodalmi állampárt szócsövei. Akik konkrétan egy olyan állampártot szolgálnak közpénzből, amelyik az Európai Unióban egyedüliként tart fenn baráti (?) kapcsolatot azzal az orosz agresszorral, akinek az elődei ellen 56-ban fellázadtak a magyarok, és aki ma lényegében Európát gyilkolja Ukrajnában. Ez ugyanaz a kategória, mint hogy mára alapvetés a narancssárga lázadóknál, hogy az ellenség nem az orosz állam, hanem az Európai Unió. Döbbenetes. 1989-ben rehabilitálták az akkor kivégzett mártírokat, és tisztességesen újratemették őket. Mára ott tartunk, hogy Nagy Imre nem is volt mártír, ellenben a többször feltámadt Dózsa László igen. Ott tartunk, hogy Nagy Imre vállalhatatlan lett Orbán számára, ezért öt évvel ezelőtt az éj fekete leple alatt szállíttatta el azt a szobrot a Kossuth térről, amit az ő emlékére állítottak. Idézném az ahang.hu-n megjelent tiltakozást ezzel kapcsolatban, ami azóta sajnos feledésbe merülni látszik, pedig.

A magyar kormány a Steindl Imre Program keretén belül úgy határozott, hogy visszaállítja a Kossuth tér 1944. évi állapotát. Ennek a programnak köszönhetően korábban már lecserélték Károlyi Mihály szobrát gróf Tisza Istvánéra, most pedig úgy határoztak, hogy Nagy Imre mártír miniszterelnök szobrát távolítják el.

A szobor áthelyezése szimbolikus, egy aggasztó és elfogadhatatlan tendenciába illik, amelyben a jelenlegi magyar kormány a felfogásának nem megfelelő személyeket és értelmezéseket egyszerűen kiiktatja a magyar emlékezetből, s ezzel a közös történelmünk kérdéseit aktuálpolitikai céljainak rendeli alá.

Ennek a folyamatnak volt előzménye a Szabadság téren felállított német megszállási emlékmű, amely a magyarság felelősségét tette zárójelbe a holokausztot illetően, ebbe illeszkedik Lukács György szobrának eltávolítása és az archívum kutathatóságának felfüggesztése, a PTI ellen folytatott támadások, most pedig Nagy Imre fokozatos kiretusálása 1956 emlékezetéből.

Nagy Imre kommunista pártban betöltött szerepével és nézeteivel sokan nem értenek egyet, de Nagy Imre a halált választotta, hogy kiálljon a hazája mellett, és azzal, hogy nem tagadta meg a magyar népet, megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét.

A szobor méltó helye ott van, ahol jelenleg is áll: az Országház és a Szabadság tér között félúton. Méltó emléke 1956-nak és az ő akkor betöltött szerepének, áthelyezése a Jászai Mari térre, hogy a Fehér Ház felé (az egykori ÁVÓ épületére) nézzen, teljes nonszensz – ha nem egyenesen kegyeletsértő – nem csak rá, hanem az 1956-ban részt vett baloldali, kommunista forradalmárokra nézve is.

Mi azokat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte.

Ehhez nincs mit hozzátenni, mint ahogy azzal kapcsolatban is egyre nehezebb megszólalni, hogy miként írja át a múltat úgy a regnáló hatalom, hogy az illeszkedjen az erkölcstelen, romboló ideológiájába. Szégyen és gyalázat.

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!