NEHAZUGGY

Lenne mit tanulni a lengyelektől

Molnár Bálint | 2023. Október 17, Kedd | 10:32

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 196,183 forint, még hiányzik 2,803,817 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miközben Orbán Viktor és kormánya kiemelkedő koponyái (bár tudnám, hogy Schmidt Mária milyen minőségében kirándul Kínában a főnökével) Pekingben, a kínai kommunisták oldalán állva áll a kínai béketerv és a világbéke oldalán, Lengyelország győzött. Tudom, ez így egy már-már bűnösen naivnak tűnő kijelentés, de a lengyelországi választáson leadott szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága alapján eldőlt egy nem csupán Lengyelország, de egész Európa, pláne az Európai Unió jövőjét tekintve egy nagyon fontos kérdés. Az EU egyik legnagyobb gazdaságát adó 40 milliós országban a keresztényfundamentalisták és konzervatív illiberálisok, a jogot és az igazságosságot felcsúti mintára semmibe vevő, a Jog és Igazságosság néven futó (PiS) Kaczynski-féle kormánypárt technikailag megnyerte a választást, gyakorlatilag viszont minden jel szerint elbukta a kormányzást. Hogy nem biztos, hogy igazuk van azoknak a demokrácia küllői közé diktatórikus botokat pakoló populista manipulátoroknak, akik azt hazudják az embereknek, hogy a hatékony kormányzás összeegyeztethetetlen a jog uralmával, hogy a stabilitás záloga az egypártrendszer, a demokratikus viták pedig teljesen feleslegesek. Ez olyannyira így van, hogy az illiberális magyar államvezetés sokatmondó hallgatása mellett ugyan, de még a Rogán pórázának végén túlmozgó propagandagyár oszlopos lapja is kénytelen volt leírni, hogy keserédes győzelem ez a haverjaiknak: hiába elsők Kaczynskiék, ez nem lesz elég. Ez speciel stimmel. Arra, amire gyúrtak az Orbán-kotta alapján, valóban nem lesz elég. Ha úgy tetszik, túlélték, mégis meghaltak – hogy a TV2 kanális Tények című műsorának örökzöld hírcímét idézzem.

Kerestem tegnap este is, meg ma reggel is a Kínában alázatoskodó fideszes miniszterelnök közösségi oldalán is, meg az keleti irányba eltorzult külügyminisztere közösségi oldalán is a baráti gratulációkat, az állásfoglalásokat, amelyekben mondanak valamit arról, hogy milyen jó, hogy a Magyarország legfontosabb európai uniós szövetségesét adó Lengyelországban győzött a népakarat (jelentése: kiderült, hogy egy félig konszolidálódott autokráciában, egy nem kifejezetten fair választáson, a kormányzó párt felé lejtő pályán, semennyire nem egyenlő feltételek mellett is van esély változást elérni), amit ők maximálisan tiszteletben tartanak. Nem gondolhatja senki a véletlen művének, hogy síri a csend a felcsúti állampárt háza táján (Rogánék valószínűleg most fércelik a tér- és idő kontinuumát meghajlító propagandareakciót), semennyire nem jó hír számukra azzal szembesülni, hogy az illiberális populizmusnak is megvannak a maga korlátai. A falon túltolt vallási bigottságnak, az emberek magánéletébe, legszemélyesebb, legintimebb döntéseibe egyházi hátszéllel beavatkozó, agresszív keresztényfundamentalizmusnak, a népakaratot semmibe vevő ideológiai megszállottságnak bizony lehetnek hátulütői. Továbbá előfordulhat az is, hogy nem elég egy választási kampányt a másik fél reggeltől estig dübörögtetett lejáratására, pozitív üzenetek helyett a nettó sárdobálásra és riogatásra építeni, sőtpláne a migránsozást is érdemes hitelesen tolni. Aki úgy akar hatalmon maradni, hogy afrikai és ázsiai migránsok ezreinek Brüsszel által elrendelt kötelező betelepítésével riogatja a híveit, az ne szervezze a migrációt ötezer dolláros munkavállalási vízumok formájában a külügyminisztériumon keresztül, mert még az is előfordulhat, hogy ha kiderül, valóban botrány lesz belőle.

Nagyon sok szála, részlete, magyarázata van annak, ami vasárnap Lengyelországban történt a PiS érvénytelennek bizonyult, rendkívül szánalmas kamunépszavazásával egybekötött, történelmi részvétel mellett lezajlott parlamenti választáson, sokan leírják, elmondják, hogy melyek a tanulságok és milyen nehéz idők várnak egy potenciális ellenzéki kormánykoalícióra, hogy milyen nehéz lesz megegyezni, hogy milyen kreatív jogászkodással próbálnak majd hatalmon maradni Orbán szövetségesei, amivel szemben mennyire tehetetlen lesz a vélhetően Donald Tusk vezetésével összeálló PiS-ellenes tömb. Hát hiszen Lengyelországban az államfő (a PiS-ből érkezett Andrzej Duda) nem dísznek van, mint Magyarországon a Sándor-palota. Nem vagyok annyira okos, hogy ezeket meg tudjam ítélni egyrésztmásrészt, nem tudok kávézaccból jósolni se ahhoz, hogy előrelássam, miért érdemes/nem érdemes bármilyen érdemi változásra számítani. Egyszerűen csak annyit állítok – a szlovákiai választás eredményének tudomásul vétele után -, hogy lelkesítőnek találom azt, ahogyan a lengyel társadalom reagált a nyolc éve tartó, az országot hatalmas mennyiségű uniós forrástól önkényesen, ostoba módon megfosztó, az idő kerekét hátrafelé tekerő, az országot Európából méltatlan módon kiírni szándékozó, az orbánizmus Magyarországon jól bevált, Magyarországot maga alá gyűrő receptjét tökélyre fejleszteni azonban szerencsére képtelen illiberális dúlására. Ehhez szükség volt egy kiemelkedő politikusi teljesítményre, a Brüsszelből hazatért, kvázi a semmiből, az elutasítottságból hiteles politikai alternatívát és ajánlatot tető alá hozó, a személyes érdekeit a köz érdekében háttérbe szorítani képes, a PiS gyűlöletpropagandáját, a napi 24 órás lejáratást férfiasan álló Donald Tusk teljesítményére. De elsősorban kellettek hozzá a lengyel polgárok és az, hogy ez a politikai kereslet és kínálat a legmegfelelőbb pillanatban találkozzon. Mint ahogy van abban igazság bőven, hogy ha most a Kaczynski-korszak végének vagyunk szemtanúi, akkor ez azért jöhetett el, mert valójában még nem épült ki a Kaczynski-rendszer. Abban az értelemben, ahogy az orbáni rendszer már kiépült. A lengyelek időben megértették (bár a nyolc év sem kevés, de nyolc év legalább elegendő volt annak megértéséhez), hogy mivel állnak szemben, és miért jobb alternatíva szabadon, a felvilágosodott Európában élni, mint egy konszolidált autokráciában, ahol sok egyéb mellett agg, gyermektelen, nőtlen politikusok döntenek arról – a 21. századdal dacolva, a valóságot tagadva, az emberi szabadságjogokat semmibe véve -, hogy egy nőnek kötelessége világra hozni az életképtelen gyermekét is, vagy hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat miért főbenjáró bűn.

Bár semmi nem következik a magyar viszonyokra nézve a lengyel választásból, semmilyen analógiát nem vélek felfedezni a lengyel és a magyar ellenzék között, ez a választás mindenképpen sorsfordító lehet a korrupt szélsőséges populisták által ostromolt Európai Unió jövője szempontjából, és ez egyáltalán nem kevés. Jó látni, hogy ha egy társadalom észnél van, akkor nem lehet bármit lenyomni a torkán, akkor nem lehet annyira sötétben tartani és annyi ideig manipulálni, hogy ne ismerje fel kellő időben a saját érdekeit. Nem gondolom, hogy most pezsgőt kellene bontani, és ünnepelni azt, hogy a saját vérkorruptságát nemzeti mázzal leöntő Orbán Viktor a legerősebb (és nagyjából az utolsó fajsúlyos) uniós szövetségesét veszítette el, és ez az egyébként sem kiváló formában lévő európai megítélése okán még nehezebb helyzetbe hozza. Mert bár Orbán érdekei ritkán esnek egybe a magyar társadalom érdekeivel, és amikor nemzeti érdekről beszél, akkor a saját hatalmi érdekeire gondol, ha sarokba szorul, abból semmi jó nem következik az országra nézve. De Magyarország jövője Európában van, nem Kínában és nem is Oroszországban, így abban egy picit talán lehet bízni – még ha mérget venni rá nem is érdemes -, hogy a lengyel kormányváltás ennek a felismerésnek az irányába mozdítja el az EU zsarolási potenciálját. Ha másért nem, kényszerből, hiszen Fico barátsága azért nem egy életbiztosítás számára a Brüsszel elleni szabadságharcában. Nem utolsó sorban: lenne mit tanulni a lengyelektől, akik nemcsak ellenálltak a saját ideológiai megszállottságát a társadalom akaratával szemben mindenáron érvényesíteni akaró rezsimnek, nem egyszerűen várták a megváltót abban a hitben, hogy úgysincs értelme semminek, hanem kikérték maguknak, hogy ez így nem mehet tovább. Elhitték, hogy van értelme felemelkedni a fotelból. És felemelkedtek.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!